2009/10

2010.V.8. Ferencváros – Kecskeméti TE: 3-2

A Ferencváros labdarúgócsapata 3–2-re győzte le a Kecskemétet a Soproni Liga 27. fordulójában. A zöld-fehérek már három góllal is vezettek, a végén emberhátrányban örülhettek, hogy a három pontot megszerezték. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Esőisten áztatta a Fradit

fotelszurkoloNyugodtan készültem a mérkőzésre. Nem voltam ideges, hiszen a csapat edzője előre megnyugtatott. Egy jó csapat kétszer nem kap ki egymás után – mondta bizakodóan a mérkőzés előtt. Persze arról nem beszélt, hogy vajon a mostani Fradit be lehet-e sorolni a jó csapat kategóriába, de hát végül is vagyunk annyira elfogultak, hogy még akkor is képesek vagyunk elhinni amit mondanak nekünk, amikor már lassan tükörbe sem merünk nézni.

Mert akkor elég csúnya dolgokkal kéne szembesülni. Ahhoz meg nincs kedvem. Egyrészt már elég késő van és szeretném nyugodtan eltölteni az éjszakát, másrészt ahhoz sincs kedvem, hogy rám ragasszák az örök kritikus jelzőt. Miért legyek én a huhogó, miért vállaljam fel a nyitott ablakon állandóan bekiabáló szerepét? Van valami értelme a kritikai hangnak? Ebben az esetben nincs. És nem csak azért, mert úgy sem hallják meg azok, akiknek meg kéne hallani. Az indokom ennél sokkal prózaibb: lassan már az is fájdalmat okoz, ha bí­rálnom kell a csapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.V.4. Győri ETO – Ferencváros: 2-1

A Győri ETO Tokody Tibor és Tarmo Kink korai góljával 2–1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Soproni Liga 26. fordulójának mérkőzésén. A vendég zöld-fehérek keveset tettek a sikerért, í­gy Liban Abdi hajrában szerzett találata csak a szépí­téshez volt elég. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fotelszurkoló helyett – Vajon mi maradt még nekünk?

mi_maradtNem erre készültem. Úgy terveztem, „felújí­tom” a fotelszurkolós jegyzeteimet és a Dózsa mérkőzéstől kezdve szétválasztom az igazi fotelszurkolót, a Szentélyben szurkolótól. Már a mérkőzés előtt új cí­met is adtam a megújuló jegyzetemnek: feljegyzések a Szentélyből. Sőt, még új grafikát is készí­tettem. De mikor Kassai játékvezető véget vetett a megpróbáltatásainknak és lefújta a Dózsa elleni mérkőzést, hátrafordultam, hogy elköszönjek a szurkolótársamtól. Fásultan mosolygott rám és nagyon halkan csak annyit kérdezett: – ezek után vajon mi maradt még nekünk? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.IV.30. Ferencváros – Újpest: 0-1

A helyzeteivel jobban sáfárkodó Újpest 1–0-ra nyert a Ferencváros otthonában a Soproni Liga 25. fordulójának rangadóján. A mérkőzés egyetlen találatát Kabát Péter szerezte a 35. percben, mí­g a Ferencváros csak helyzetekig és – háromszor is – kapufáig jutott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Férfias döntetlen

fotelszurkolo

Amikor Bede játékvezető kartárs a 92. percben lefújta a Videoton elleni mérkőzést, elégedetten dőltem hátra a fotelomban. Mivel a fotelem közel hatvan éves darab és közel száz kiló, elég masszí­van helyezkedik el a szoba közepén. Bejáratott darab, úgy körül tud ölelni, hogy néhány laza perc után már mély álomba szoktam szenderülni és általában egy agyament reklám szignál vad kalapálása riaszt fel. Ilyenkor jön a távirányí­tó és az OFF gomb. Talán most is ez a békés szunyókálás várt volna rám, ha egy önkéntelen mozdulattal nem emelem a szemem elé a tenyerem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.IV.24. Videoton – Ferencváros: 0-0

Mind a Videoton, mind a Ferencváros megőrizte tavaszi veretlenségét, miután a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójában 0–0-ás döntetlenre végeztek. A meccs hőse Megyeri Balázs, az FTC kapusa volt, aki többször is nagyot hárí­tott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Átigazolások – 2010/11 (nyár)

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ