Austria Wien

A Fradi Ausztráliában VI. – Magical Magyars & Wiener Wizards II.

A következő állomás: Sydney

Mottó: ha rövid a lábad, toldd meg egy balegyenessel…

Július 16-án délután „átugrunk” Sydneybe. A közel 900 km-es utat 2 és negyed óra alatt repüljük be. Az ilyen rövid kis kirándulások szinte már nem is számítanak. A fiúk úgy szállnak be a gépbe, mintha Pesten a csepeli gyorsvasútra szállnának fel.

Nincs is sok időnk az elmélkedésre a repülőgépen. Éppenhogy elfogyasztjuk a délutáni kávét, máris jelzi gépünk a leszállást: Sydneybe érkeztünk. Ausztrália egyik legszebb, legérdekesebb és főleg legnagyobb városába. Tovább olvasom

A Fradi Ausztráliában V. – Magical Magyars & Wiener Wizards I.

Egy hét Melbourne-ben

Az ausztrál B válogatott elleni mérkőzés után azonnal a repülőtérre siettünk, ahol már várt bennünket az a gép, amely pontosan két óra alatt Melbourne-ben volt velünk.

A repülőgép menetrendjét kissé megváltoztatták miattunk. Az utasok nem haragudtak érte, sőt megértően mosolyogtak. Itt is érvényes a „keep smiling”. Mi persze visszamosolyogtunk. Mibe kerül ez? — Erre már mi is rájöttünk.

Alig, hogy elfogyasztjuk a vacsorát, mind sűrűbb csillag-folyam rohan gépünk alá. Melbourne villanylámpái. Jó negyedórát repülünk ebben a fénybölcsőben.

Hiába ez már nem amolyan „vidéki”, 3— 400 000 lakosú város. Melbourne világváros!

A Cityben, a Collins Streeten levő Federal Hotelben lakunk. Nem olyan elegáns hely, mint a Hotel Grossvenor Adelaide-ben, de előnye, hogy a város közepén van és mégis csendes. Tovább olvasom

1957.VII.13. Austria Wien – Ferencváros 1:3

FFA_0080-2„Vajon sikerül-e? Gondolnak-e ránk otthon? — Ilyen gyötrő gondolatok közepette ültem le a kispadra a tartalékjátékosokkal együtt. Nem szólunk egymáshoz, Csak a szemekből kivillanó elszántság árulja el, hogy egyet gondolunk, egyet akarunk: Győzni! Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.30. 18:00 Balmazújváros-FTC (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ