Nem irigyeltem a héten Ricardo Monizt. Elég nehéz feladat lehetett kizökkenteni a csapatot az Akeem tragédiája okozta sokkból, ehhez jött még a Puskás Akadémia elleni nem várt vereség. Pedig a derbi után a fellegekben jártunk, azt hittük, hogy az előttünk álló 4-5 mérkőzés után – melyeket a papírforma szerint hoznunk kellett volna – már csak a Videotonnal kell majd megküzdeni az őszi elsőségért. Ettől még a derbi utolsó 5 perce sem tántorított el, pedig már akkor elindult egy olyan folyamat, mely szembement az elmúlt egy év eredményeivel. És itt nem csak a pontszámokra gondolok, hanem arra, ahogy kezdett újra felépülni a Fradi. Tisztultak a viszonyok, rohamtempóval épül a stadion, elkészült a látogatói központ. Ehhez jött a jó bajnoki kezdet, a derbi és a 22 ezer néző. Ebbe rondított bele a sors, és ezt próbálják egyes erők lerombolni. Ha ezekhez hozzávesszük Moniz első Fradi mérkőzését, a Nemzeti Sport “Nem nyert” főcímét, valamint a Honvéd elleni “visszavágót” ahol szintén vereséget szenvedtünk, talán érthetővé válik a címben megfogalmazott személyes kétely. Nem csak a külső körülményeket és a csapat felett lebegő bizonytalanságot kellett megoldania, hanem a Honvéd elleni “babonát” is… ami nem is sikerült. Tovább olvasom →

Igazán nem tudom az okát, de valahogy már a mérkőzés előtt rossz érzésem támadt. Talán az elmúlt hetek egy kissé feltupírozott dicsfénye lett egyre zavaróbb, melyhez párosult az őszi mérkőzés szomorkás bemutatkozása amit másnap a Nemzeti Sport címlapja még tetézett is. A jó és eredményes tavaszi menetelésünk tegnap este véget ért. Lehetne sorolni az okokat és talán később meg is próbálok néhányat összeszedni, bár kedvet nem nagyon érzek hozzá. De túl kell esni rajta, hiszen a győztes meccsek után könnyű poénkodni, könnyű a mennybe menni és könnyű elhinni azt, hogy nélkülünk már a nap sem kel fel. Persze ősszel is szenvedtünk vereségeket és azóta is voltak olyan mérkőzések melyeket az utolsó pillanatban nyertünk meg, mégis úgy éreztük a derbi után, hogy ezek után már senki sem fogja megállítani a Ferencvárost. Tovább olvasom →

A történet közel harminc éves. Azért mesélem el, mert ez sokkal szalonképesebb annál, mint azok a mondatok melyeket a szurkolók mormoltak a Szentélyből kivonulóan a vasárnap mérkőzés lefújása után. Két falusi település „rangadóján”, mely mindig baráti ölelkezéssel kezdődött, majd kocsmai verekedéssel zárult az esti bálon, 0:0-s döntetlennel végződött. A lefújás után Pista bácsi a korlátnak támaszkodva hetykén odaszólt a bírónak: „minek fújta le a meccset amikor még nem is láttunk gólt?” A „bíróspori” felnézett és először durvábban akart válaszolni, hiszen Pista bácsi az egész meccsen szemüveget akart az orrára biggyeszteni, de mikor észrevette az öreg nagyfröccsös, pirospozsgás orrát, inkább békülékenyebbre fogta a mondókáját. „Nem tudom mit szólt volna a kedves felesége, ha néhány napig nem megy haza, mert itt bizony gól még akkor sem született volna, ha kapusok nélkül játszották volna le a meccset.” Nem várta meg az öreg válaszát, gyorsan az öltözőbe sietett, igaz Pista bácsi már nem is neki mondta, inkább saját magának mormolta el: „Annak inkább én örültem volna.” Arcára kaján mosoly húzódott és szép lassan elindult a kocsma irányába. Tovább olvasom →