Közelmúltunkban ritkán fordult elő, hogy a történelem körbeöleljen egy bajnoki mérkőzést. Sokan talán még azt is vitatnák, hogy 25 év távlatából lehet-e történelemről beszélni, és itt nem elsősorban az évek miatt, hanem az azóta eltelt időszak politikai történései miatt. Pedig akkor, 1989 októberében már az ajtónk előtt toporgott a szabadság semmivel sem pótolható lágy fuvallata. Fiatalok voltunk és lelkesek, nyáron már szabadon skandáltuk, hogy „ruszkik haza”, rogyadozott a negyven éves kommunista rezsim, október elején fel is oszlatta magát az MSZMP, és 18-án Szűrős Mátyást megbízták a köztársaság elnöki feladatok ellátásával, rá öt nappal meg kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Megközölve a két dátumot, október 21-én meg a Bozsik stadionban simán vertük a Budapesti Honvédot.

De most a politika szintjén hagyjuk el a rendszerváltást és maradjunk a focinál, mert ott is jelentős változások kezdődtek. Az eltelt negyedszázad számtalan sikert hozott, de volt részünk csalódásban és kétség között is vergődtünk éveken át. A 80-s évek amúgy sem a Fradi dicsőségét hozta, sőt volt két olyan év, amikor még a kiesés is meglegyintette az ország legnépszerűbb klubját. Újra Dalnoki Jenőt hívták egy új Fradi kialakításához, de sajnos a „pipás” mesternek most nem sikerült az, ami 1975-ben. 1987 októberében, az őszi szezon 10. fordulóban elszenvedett hazai vereség után (ZTE 1:3) lemondott és távozott az Üllői útról. Addig sem volt rózsás a helyzetünk, de a mester távozásával az összes „vészharang” egyszerre szólalt meg a Szentély környékén. A Fradi akkori irányítói nem akartak több kockázatot vállalni, ezért a „tutira” mentek. Jött a zöld-fehér triumvirátus: Albert Flórián szakosztály-igazgató, Rákosi Gyula vezetőedző és Szűcs Lajos “pályaedző”. Három zseniális játékos, három Fradi legenda – kell ennél jobb megoldás? Tovább olvasom →