Kicsit nehéz egy olyan hét után a jelenről jegyzetet írni, amikor a múltra való emlékezés során szerkesztőtársam olyan mérkőzéseket “varázsolt” elő az adatbázisunkból, mint az 1995-s Real Madrid elleni 1:1, a 2004-s Feyenoord elleni 1:1 és a legendás 1974-s Liverpool elleni 0:0. Három döntetlen, de milyen csapatok ellen és milyen nemzetközi kupákban! Ezek közé “préselődött” be a Paks elleni 0:0 és a mai Honvéd elleni bajnoki. Természetesen nem akarok párhuzamot vonni, hiszen egyrészt nincs sok értelme bármit is belemagyarázni a jelenünkbe, másrészt számomra a dicsőséges múltunkra való emlékezés mindig erőt ad ahhoz, hogy elviseljem a jelent és bízzak a jövőben. Sajnos azzal is tisztában vagyok, hogy az elmúlt 10 évben túl sokszor kellett a múlthoz fordulnom. 2004 óta csak Ligakupát nyertünk, melynek csak “eszmei” értéke van (ahogy a Szuperkupának), a Fradi dicsőségtablóján csak a végén kullog. Persze 2013-ban annak is örültünk, hiszen egy remek meccsen győztük le a Videotont és ha igaz a régi bölcselet, miszerint aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem is érdemli, akkor talán az előbb említett “kullogás” is gyorsabb ütemre tud váltani. Jó lenne egy olyan bölcselet is, mely meg tudná előre jósolni, hogy a jelenünk mikor fogja követni a múltunkat és mikor fog felkerülni arra a bizonyos aranytáblára, ahol jelenleg 28 évszám szerepel. Ahhoz sajnos nem kell jósnak lennünk, hogy a reménykedéssel induló 2014/15-s bajnokság sem fog aranybetűvel íródni. Sajnos, ez a realitás. Tovább olvasom →

Mostanság nem nagyon kedvelem a Honvéd elleni meccseket. Az előző három vereséget nem könnyű felejteni, főleg azt a bizonyos “Nem nyert” feliratú éget még a mai napig is. Azóta persze változott a világ, a jelenben mi indultunk három bajnoki győzelemmel, a Honvéd meg három vereséggel, de ettől függetlenül a kezdő sípszó előtt voltak bennem kétségek. Ráadásul a tegnap esti sonka-tojás-kolbász hármas egy kissé a gyomromat is megviselte, de az aszalt szilvával “ágyasított” házi pálinka valamit javított a helyzeten. A teljes gyógyuláshoz kellett a három pont, ami nem csak a gyomrom lelki világát hozta rendbe, hanem a tabella is sokkal szebb képet mutat. A Videoton kiszenvedte a győzelmet a Megyeri úton (jaj, szegény dózsa!), a Haladás hanyatt vágta magát Kaposvárott, így a győzelem sokkal többet jelentett az egészségügyi állapotomnál. Még akkor is, ha a mérkőzés utáni vacsora a tegnapi hármas ismétlése, de mivel maradt még abból a házi itókából, így egyetlen cél lebegett előttem, a győzelem reménye Kispesten. Pedig mostanság nem nagyon kedvelem a Honvéd elleni meccseket… sőt ha mélyen belegondolok, a múltban sem kedveltem őket. Nekem a Honvéd mindig az ötvenes éveket hozza elő, azt a szomorú hat évet amikor megpróbálták a föld alá süllyeszteni a Ferencvárost, miközben Farkas Mihály 5 éves “uralkodása” alatt összekalapálta az Aranycsapat magját alkotó Budapesti Honvédot. De most hagyjuk a múltat hiszen a mai győzelemmel nem csak a múlt illant el a gondolataimból, hanem az előző három Honvéd elleni vereség is. Tovább olvasom →