Az Újpest és Fehérvár elleni győzelem, valamint a 16 pontos előny ellenére sem ígérkezett könnyű menetnek a Mezőkövesdi kirándulás. Óhatatlanul eszembe ötlött az egy évvel ezelőtti fiaskó, mely a hazaiak számára olyan örömöt jelentett, mint számunka az őszi BL csoportkör. Az akkori vereség végül is nem okozott túl nagy traumát, hiszen simán behúztuk a bajnoki címet, mégis elővillant a kezdő sípszó előtt. Azóta Kövesden is fennforgás történt, a tavalyi “sikeredző” már padon kívül van, és az őt helyettesítő Pintér Attila elég gyorsan rendbe rakta a Kuttorral a kiesés szélére sodródó csapatot. Mindezektől függetlenül túl sok előzetes ideg nem tornyosult a lelki szemeim előtt, bár felkészültem egy harcos, kemény 90 percre. Az már a Fehérvár elleni győzelem után felmerült, hogy a következő meccsek legnagyobb feladata Rebrov mester számára az lesz, hogy fenntartsa a győzelmi “kényszert”, hogy a csapat egy pillanatig sem higgye azt, innentől már minden mérkőzés ajándék. Utólag, főleg a 90 perc ismeretében nem egy nehéz feladat az előbbi megállapítással példálózni. Mégis csak kétgólos előnyt tékozoltunk el, ami eddig nem volt jellemző a csapatra. Ha jól rémlik ez csak egyszer fordult elő 2018 őszén, hazai pályán a Fehérvár “elődje” ellen. Azóta az volt a jellemző, ha megszerezzük a vezetést, amire még ha ráteszünk még egyet, a bíró sípolhat is hármat, mert vége a mérkőzésnek. Ennek megdöntésére vasárnap délután kellett egy olyan ellenfél is, akik az első perctől a végéig harcosan küzdjenek és egy pillanatig sem mondjanak le az egyenlítés lehetőségéről. És persze kellett hozzá az is, hogy mi is elhiggyük Boli gólja után, hogy kedvenc bírónknak nincs más választása, mint hármat fújni a sípjába. Tévedtünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Amíg a Fradi a BL csoportkörben vitézkedik, addig a hazai ellenfeleink Münchhausen báró szobája előtt toporognak, bebocsájtást remélve a nagyot mondás örök mesteréhez. Tanácsért, ötletért jönnek, valamivel mégis csak fel kell kéne dobni a hangulatot, nem elég, hogy nyakunkon a covid, még a Fradi sem hajlandó összecsuklani a kettős terheléstől, ezért ha már a pályán nem boldogulnak, legalább nagyot mondásból jeleskedjenek. Ehhez a jelenben nem kéne felébreszteni a közel 300 éve “pihenő” bárót, itt van nekünk Trump úr is a “nagy” Amerikából, elegendő tőle tanácsokat kérni butaságból, gőgből és paranoiából. Idehaza a töltőállomáson a “leghangosabbak” Márton gazda azzal a kissé furcsa álomképpel állt elő, miszerint nagyon csalódott lenne, ha karácsony szent estéjén, a karácsonyfa csúcsdísze nem egy Fehérvár címert díszelegne. Néhány nap múlva meg a szaksajtóval ellentétben, akik nagyszerű, hajtós mérkőzést vizionáltak, játékosai hozzáállását kritizálta miután a “kombinált” MTK-tól simán kaptak egy hármast. Ezt überelte kedvenc volt dózsásunk, aki szerint a Fehérvár játékosállománya épp olyan erős mint a Fradié. Hüm-hüm, létszámban talán egyenlő, de játéktudásban? Most pattan ki az ágyából kedvenc Münchhausen báróm és lekever egy jó nagy fülest az előtte toporgó “kovácszolikának“, mert ez a megállapítás már nála is kiverte a biztosítékot. Én a pofon helyett (nem vagyok híve az erőszaknak) csak annyit kérdezek: ha egyenlőek az erőviszonyok, akkor hogy a fenében nem jutottak be az EL csoportkörbe? De hagyjuk el a benzinkutat, most úgyis olcsóbb lesz a benzin, ráadásul a divatházak kedvenc edzője által vezetett Mezőkövesd várt ránk. Azt nem mondhatom, hogy tele önbizalommal, bár Kuttor néhány napja még megpróbált néhány udvarias mondat után egy picinyke kis hitet önteni a táblázat alján vitézkedő játékosaiba azzal, hogy nem szeretne üres kézzel távozni az Üllői útról. Távozni távozott, és még a keze sem maradt üresen. Három gombócot szorongatott útravalónak. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Drámai véget ért a 2019/20-s bajnoki szezon. Nem az elsőség kérdésében, az már réges-rég eldőlt, papíron a Honvéd ellen, de a valóságban azon a bizonyos októberi “Big Mac szendvicshéten”, amikor a Dózsa és a MOL közé egy moszkvai kiruccanás is szorult és amit három győzelemmel adtunk át az utókornak. Onnan már csak “üldözöttek” lettünk, de úgy, mintha egy lajhár akart volna egy gazellát elkapni, ami eleve reménytelen vállalkozás, ráadásul a lajhárnak esze ágában sem lenne üldözőbe venni a szavannák gyorsasági bajnokát és nem csak azért, mert a fáról sincs kedve nagyon lejönni (ahhoz túl kényelmes), hanem mert nem szereti a húst. A Fradi üldözői sem gondolták komolyan, bár a szavak szintjén végig nagyszerűen teljesítettek, a legbelsőbb zugaikban tudták, a gazella még akkor is utolérhetetlen, ha a lajhár egy csoda folytán Simbává változna. Be is gyűjtöttük az újabb bajnoki aranyat, a harmincegyediket, amit egy EL-csoportkörrel ki is díszítettünk. Ezzel a címvédéssel, “méltón régi nagy híréhez” egy újabb aranyoldalt nyitottunk labdarúgásunk dicsőséges történetében. A címvédéssel Szerhij Rebrov a régmúlt legendás edzőink sorába lépett, bizonyítva, hogy a megfontoltság, a munka, a szakmai hozzáértés minden akadályt le tud győzni. Az EL-csoportkörös menetelés ellenére három ponttal többet gyűjtöttünk mint a három csillagos bajnoki címnél. A 13 pontos különbség is megmaradt a MOL előtt, az előző szezonban 23 pontot vertünk a harmadikra, az idén “csak” huszonkettőt. A töltőállomások munkásainak elég frusztráló lehet a különbség, a kétszer 13 nem csak a babonás népeknél okozhat pánikbetegséget. Ettől még a szavak szintjén nagyon lelkesek és valószínűleg az évzáró vacsorán is fűnek fának ígéretet tesznek, hogy majd a következő idényben utolérik a Fradit. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →