Egy kicsit fájt, de túltettük magunkat az újabb EL csoportkörös vereségen. Megszoktuk – motyogtuk halkan, nem legyintettünk hozzá, mégis csak a csapatunkról van szó, akiktől azért ennél sokkal többet vártunk. Tudtuk, még ha az elején nem is vallottuk be, hogy a G csoport majdnem BL színt, hiszen a Leverkusen jobb mint a Wolsburg, a Betis jelenleg sokkal jobban áll a bajnokságban mint a Villarreal, a Celtic meg többször volt BL csoportkörös, mint a legtöbb EL mezőnyében szereplő csapat. Ettől még a pontatlanság fájó és keserű. Van még egy mérkőzésünk a Leverkusen ellen, az értékeléssel várjuk meg az utolsó csoportmérkőzésünket. A továbbjutás esélye már tovaszállt, innentől minden erőnkkel a magyar bajnokira kell összpontosítani, mert ha ott is gondjaink lesznek, azt már nehezen fogjuk “lenyelni”. És ha már vasárnap délután Mezőkövesdre látogatunk, jöjjön egy régi matyó mondás, miszerint „hadd korogjon, csak ragyogjon”, mely eredetileg a hímző asszonyokra vonatkozott, akik bár szegényen, korgó gyomorral, de csudaszép hímzésekkel szereztek hírnevet szülőföldjüknek. Most mégis magunkra veszem, jelentse az EL szereplés a korgó gyomrunkat, a ragyogás meg a bajnoki szereplést. Ehhez meg jó lett volna folytatni az idegenbeli sorozatunkat, eddig még pontot sem vesztettünk ha kiléptünk az Üllői útról. A gondot nem is ez okozta, hanem a hazai 8 pont amit odaajándékoztunk az ellenfeleinknek. Természetesen nem ég a ház, hiszen a szombati forduló után két mérkőzés mínuszában is vezettük a bajnokságot. Ezt toldottuk meg hárommal Mezőkövesden, lassan helyére került a világ rendje, legalábbis a magyar bajnokságban. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Túl sok időnk nem maradt ízelgetni az újabb lépést a legmagasabb osztály felé. Pedig szívesen váltunk volna Krúdy Szinbádjává, természetesen Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Valamikor réges-rég az első örökké emlékezetes filmélményem volt amikor Szinbád leül a szépen megterített asztalhoz, kihozzák a gőzölgő húslevest, majd elhangzik a film egyik ikonikus mondata (volt belőle néhány): “hozhatom a velős csontot, nagyságos uram?”, melyre csak bólogatás a válasz, majd mikor a pincér elindul, a senkihez sem hasonlítható orgánummal Latinovits Szinbádja hozzáteszi: a pecsenyét és táfelspiccet is készítse elő. Az utóbbi ételről sokat nem tudok, pedig Krúdy egyik kedvence volt, állítólag a napi étkezési menetrendhez igazolva három fajtát is megkülönböztetett. Amikor a nekünk nem éppen kedvezgető német bíró kedden hármat fújt a sípjába, legszívesebben még órákig ott maradtam volna a fotel édes ölelésében és úgy ízelgettem volna reggelig a továbbjutást, mint ahogy Latinovits tette azzal a bizonyos táfelspiccel. Lassan, komótosan, minden percét kiélvezve. Kellett is néhány perc kalandozás, hiába tekerte a hűvösebb levegőt a légkondi, még folyt rólam a víz, éreztem magamon a feszültséget, Civic kiállítása után a szemem már többször volt elrejtve a pupilláim mögé mint a tévé képernyőjére szegezve. De kibírtuk, kivertük az esélyesebb Slaviát, ezzel bejutva az Európa Liga csoportkörébe és odaérve az álmaink kapujához, amit a svájci Young Boys ellen nyithatunk ki. Az sem lesz könnyű, de addig még van dolgunk a magyar bajnokságban is, ráadásul a Kisvárda elleni nyitó mérkőzésen elszenvedett vereség figyelmeztető jel is volt: senkit nem lehet lebecsülni és ahhoz, hogy jövőre újra a BL-ben szerepeljünk, eggyel tovább kell léptetni a Szentély monitor számlálóját. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →