Mike István

Oldal:12

Muzeális bajnoki beharangozó: 1946.III.10. Ferencváros – MTK 3:0

Mindig is szerettem a történelmet. Általános iskolában a történelem szeretete összekapcsolódott Margit tanár néni nejlon harisnyájával, ami olyan tökéletes simult a lábához, mint annak idején Sárosi Gyuri lábához a focilabda. A középiskolában már Beke tanár úr úri kimértsége határozta meg az órákat, és az a tény, hogy szinte megszállottan érdekelte a Római Birodalom története és bukása, amit mindig a rá jellemző fanyar iróniával így befejezett be: nem kell felszisszenni, nem összehasonlítási célzattal említettem meg a jelent. Valószínűleg egyszer már tovább is ment a rendszer bírálatán, hiszen az ötéves érettségi találkozónkra már nem jöhetett el, mert „méltatlan” tanári magatartás miatt eltanácsolták az iskolából.

A történelemből igazán soha nem a tények izgattak igazán, hanem maga az ember, aki alakította és aki átélte világunk vérzivataros éveit. Talán ezért is örültem annak, hogy az első speciális, muzeális bajnoki videós beharangozóban egy 1946-os mérkőzést filmhíradós részleteit mutathatjuk meg Önöknek. Amikor végignéztem az 1946. március 10-i, MTK elleni örökrangadóról készült összefoglalót, először nem is játékosokra lettem figyelmes, hanem a telt ház ragadott el, a szorosan, szinte összesimulva egymás mellett ülő közönség kerített a hatalmába. Vajon ezen a vasárnap délutáni napon, egy évvel a világégés befejezése után, amikor szinte mindenki elvesztett egy családtagot, vajon miért egy labdarúgó mérkőzésre jöttek ki az emberek? Egy ilyen trauma után lehetett már hétköznapi életet élni, lehetett már szeretni és örülni az első tavaszi napsütésnek és lehetett boldogan, felszabadultam kiáltani, hogy „Hajrá Fradi”?

Tovább olvasom

1945 – Lakat és Mike bemutatkozik, Rudas lövi az első gólt

Lakat Károly

1945. augusztus 19., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 2:0 (2:0)
vezette: Szigeti (magyar)
Góllövő: Rudas 18., Zsengellér 32.
Magyarország: Csikós (Ferencváros) – Rudas (Ferencváros), Szűcs (Újpest), Bíró (MTK) — Sárosi III. (Ferencváros), Lakat (Ferencváros) — lllovszky (Vasas), Szusza (Újpest), Mike (Ferencváros), Zsengellér (Újpest), Egresi (Kispest)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

A felszabadulás II. világégés utáni első válogatott mérkőzést az Üllői úton rendezték. Hömpölygött a szurkolók áradata, és végül 40 000 ember zsúfolódott össze. Még a futópályán is szurkolók ültek … Tovább olvasom

1945.XII.30. Karácsonyi serleg, Ferencváros – Vasas 4:1

Tovább olvasom

1945.XII.26. Karácsonyi serleg, Ferencváros – Admira 6:1

Tovább olvasom

1945.XI.18. Ferencváros – Győri ETO 6:0

Tovább olvasom

1945.XI.1. Ferencváros – BMTE 5:2

Tovább olvasom

1945.VII.22. Újpest – Ferencváros 3:2

Tovább olvasom

1945.VII.1. Ferencváros – MTK 4:0

Üllői-út, 18.000 néző – Vezette: Palásti Tovább olvasom

1945.VI.29. Ferencváros – Ganz 11:0

Ferencváros – Ganz 11:0 (2:0) Tovább olvasom

Mike István

Mike István

Mike István

Tovább olvasom

Oldal:12

Az oldal támogatói:

OLDALAK

Paks – FTC

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031