Milovanovic Dejan

Dejan Milovanovic: 49

Dejan Milovanovic

1995 nyarán lépett először pályára a Fradiban a Spartak Subotica-tól érkezett szerb védő. Bajnoki bemutatkozása rövidre sikeredett, ugyanis tizenöt percnyi játék után kiállították Debrecenben.

A folytatás már eredményesebb volt. Három évet töltött el zöld-fehérben, közel száz mérkőzésen lépett pályára, ezeken tíz gólt szerzett. Az 1995/96 évi szezonban tagja volt a magyar bajnoki címet nyert együttesnek, tizennyolc találkozón kétszer volt eredményes. A Bajnokok Ligájában három mérkőzésen is pályára lépett.

A további években is elsősorban kiegészítő emberként szerepelt. ’98 tavaszán még győztes gólt szerzett a Vasas ellen, majd ősztől már az újonc Dunaferr csapatát erősítette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Hosszabbítás: Bajnokok Ligája ’95

TFU_20000100_Trb_BL - 0020A Nemzeti Sport melléklete kereste meg a “csodacsapat” tagjait a húsz éves évforduló alkalmából – a legszebb emlékeket elevenítették fel.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az FTC Zrt. közleménye: Lemondott Prukner László, Nagy Tamás az új vezetőedző

Prukner László hétfőn este négyszemközti beszélgetés keretében felajánlotta lemondását Kubatov Gábornak az FTC elnökének és Orosz Pál vezérigazgatónak. Prukner László elmondta, hogy hosszú gondolkodás után úgy döntött, hogy ha ezzel a döntésével segíti a Ferencvárost, akkor a saját érdekeit nem helyezi a klub érdekei elé. Kubatov Gábor és Orosz Pál elfogadta a szakmai igazgató lemondását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2009.XI.28. LK, Ferencváros – MTK: 1-3

Vereség és csoportgyőzelem

Vereséggel zárta az évet a Ferencváros

Az MTK idegenben 3–1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Ligakupa A-csoportjának 9. fordulójában. Zsidai László 11. percben szerzett találatát Kulcsár Dávid még kiegyenlítette, Gosztonyi András és Busai Attila góljára azonban már nem érkezett válasz. A Vasasnak idegenbeli győzelme után még van esélye a továbbjutásra, a másik csoportban a Videoton és a Győri ETO is diadalmaskodott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2009.XI.25. LK, Vasas – Ferencváros: 3-0

W_ftc-vasasLigakupa: a Vasas lenullázta a Ferencvárost az Illovszky-stadionban

A Vasas 3–0-ra legyőzte Ligakupa-mérkőzésen a csoportból való továbbjutását már korábban biztosító Ferencvárost.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2009.XI.11. LK, Nyíregyháza Spartacus – Ferencváros: 3-4

W_nyirség-ftc

Nyíregyházi sikerével csoportelső a Fradi

Fordulatos, látványos mérkőzésen 4–3-as győzelmet aratott a Ferencváros a Ligakupa A-csoportjának 8. fordulójában a Nyíregyháza ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2009.XI.4. LK, Diósgyőr – Ferencváros: 3-0

W_dvtk-ftc

A DVTK újból legyűrte a Ferencvárost

A labdarúgó Ligakupa A-csoportjának hetedik fordulójában az eddig pontveszteség nélkül álló Ferencváros háromgólos vereséget szenvedett a végig mezőnyfölényben játszó Diósgyőr otthonában. Az idegenbeli találkozóra a zöld-fehérek harmadosztályú együttese utazott el, hiszen a klub első csapatának Győr ellen van szerda este jelenése, az Üllői úton egy elmaradt élvonalbeli bajnokit pótolnak. A hétpontos DVTK a negyedik helyre lépett előre, a 18 pontos FTC biztosan őrzi első helyét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST