Pápa

2015.II.18. Ferencváros – Pápa: 3-0 (edzőmérkőzés)

W_ftc_lombardA Fradi második NB I-es ellenfelét is kipipálta

Továbbra is hibátlan az FTC felkészülési mérlege, a nyolcadik meccsén a Pápát verte meg 3–0-ra Héví­zen.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros Héví­zen játszotta utolsó előtti, nyolcadik felkészülési mérkőzését a bajnokság tavaszi rajtja előtt. Az ellenfél a szintén az élvonalban szereplő Lombard Pápa volt, a zöld-fehérek 3–0-ra győztek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Győztes Mikulás

fotelszurkolo-mikulásAmióta Szent Miklós három arannyal teli erszényt rakott le annak a szegény embernek a háza elé aki hozomány hiányában nem tudta férjhez adni a lányait, azóta szeretjük a Mikulást. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy Szent Miklóst csak “felhasználták” a karácsonyi ünnepek előfutárának, mégis az osztrákoktól kiinduló ajándékozás minden gyerek számára felejthetetlen élmény. Az idők folyamán sok minden változott, a gyerekek réme, a krampuszok a feledés homályába vesztek, a manók és az angyalok is más foglalkozás után néztek, helyettük a Mikulás szánra pattan és Lappföldről indulva rakja tele az ablakokba kitett csizmákat. Azon kí­vül, hogy Mikulás előestén játszottunk a Pápa ellen, van-e köze a szakállas “öregúrnak” és a Ferencvárosnak? Egy dologban biztosan, mindkettőt gyerekkorunk óta szeretjük. És bár kinőttem a gyerekkorból, de ma este 7 óra magasságában előkerestem a legnagyobb csizmámat (kifényezni azért nem volt kedvem), körbeöleltem a Fradi-sálammal és kitettem az ajtó elé. Ebből már következik az is, hogy ebben az évben először a hazai meccsünket a tévé előtt ülve (és persze skype-n keresztül a barátaimmal) néztem végig. Amiért volt is egy kicsi lelkiismeret furdalásom, de vidékiként, egy péntek esti 7 órás kezdés (főleg úgy, hogy a kereskedelemben dolgozom + Mikulás elő napja van) sajnos nem éppen szurkolóbarát. Ami azért is dühösí­t, mert a klub és a szurkolók egy csoportja továbbra is hadban áll egymással, és bár én sem értek sok mindennel egyet a klub körül, de a csapat melletti kiállás fontos… nem a stadionon kí­vül – hanem belül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.XII.5. Ferencváros – Pápa: 2-0

A Fradi dobogóra ugrott a Pápa legyőzésével

Legalábbis átmenetileg: az őszi záró forduló nyitó mérkőzésén a zöld-fehérek könnyen nyertek.
A labdarúgó NB I tizenhetedik fordulójának nyitó mérkőzésén a házigazda Ferencvárosnak meg sem kellett különösképpen izzadnia a Lombard Pápa legyőzéséhez. A zöld-fehérek találatait Stjepan Kukuruzovic és Gera Zoltán szerezte.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A nagy semmi

fotelszurkolo_newAz Európa-Liga kiesésünk és a kecskeméti győzelmünk óta nem hagy nyugodni az a gondolat, amit közvetlenül a mérkőzés utáni foteles jegyzetemben is “kutattam” már, miszerint tényleg ekkora különbség van Európa és a magyar bajnokság között? Erre még rá tett egy lapáttal a Diósgyőr elég szégyenteljes 5:1-s veresége az orosz bajnokság 5. helyezett csapatától, amit a hazaiak természetesnek vettek, sőt a lelkes közönségük még vastapssal is jutalmazott. A dilemmámat ez csak fokozta a Pápa elleni bajnoki előtt, de megpróbáltam leszámolni azzal a tényszerű megállapí­tással amit az elmúlt hetekben már sokan megfogalmaztak, miszerint tőlünk nyugatra, keletre, délre és északra is másként játsszák ezt a gyönyörű játékot. Ez persze elég rossz érzés, főleg nekünk Fradistáknak, akik évtizedeken át nagyon is benne voltunk a “sűrűjében” és világklasszisok sorát adtuk a labdarúgásnak. Ha most ezek után a kedves olvasó azt hiszi, hogy el ment a kedvem a focitól és főleg a Ferencvárostól, az téved. Mert történjen bármi, a szí­vem örökre zöld-fehér marad… csak néha-néha helyére kell tenni a dobbanás erősségét, nehogy komolyabb baj származzon belőle. Az Európa-Liga kiesésünk okán ezt meg is tettem, és egy-két szem “Betaloc” gyógyszer kí­séretében helyére is kerültek a dolgok. Vasárnap délelőtt meg már azt kezdtem számolgatni, hogy ha begyűjtjük a 8. pápai győzelmünket, akkor már 5 pont “előnyünk” lesz a BL-t/EL-t előtérbe helyező Debrecennel szemben. És ezt nem egy pikí­rt megjegyzésnek szántam (főleg az eredmény ismeretében), egyszerűen lezártam az Európa-Ligából való kiesésünket és minden “erőmet” a bajnokságra szegeztem. Önbecsapás? Vagy talán realitás? A mai pápai vereség választ is adott mindenre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.VIII.3. Pápa – Ferencváros: 1-0

Bombameglepetés: a Lombard legyőzte a tanácstalan FTC-t

Vége a Ferencváros győzelmi és veretlenségi sorozatának, egy pápai kontra döntött.
A Lombard nagy meglepetésre 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Ferencvárost a labdarúgó NB I 2. fordulójában. Az első félidő nem hozott gólt, a fordulás után a debütáló Szasa Popin juttatta előnyhöz a pápai csapatot, és ezzel el is döntötte a három pont sorsát. A Ferencváros 10 bajnoki győzelem és 12 veretlen mérkőzés után kapott ki ismét, a Lombard hazai pályán először tudott nyerni és pontot szerezni a Fradi ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.IV.1. LK, Pápa – Ferencváros: 0-2

20140401-papa-diallo-ugraiLigakupa: Kettős győzelemmel búcsúztatta az FTC a Lombardot

A fővárosiak 6–0-s összesí­téssel jutottak elődöntőbe a Ligakupában, ahol a DVTK vár rájuk.
A Ferencváros labdarúgócsapata 2–0-ra legyőzte idegenben a Lombardot a Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján, í­gy kettős sikerrel jutott a legjobb négy közé. A fővárosiaknál a pápai találkozón Ugrai Roland és Ulysse Diallo volt eredményes.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Leonardo parádé

fotelszurkolo_newA ráhangolódás a mérkőzésre a csapatnak és nekem is jól sikerült. Most egy kicsit udvariatlan leszek és nem csapok azonnal abba a bizonyos lecsóba és nem a győzelem mámorát í­zlelgetem először, hanem szerkesztőségünk baráti, fradista (és sorolhatnám még a jelzőket) találkozóját emlí­tem meg kiindulási pontként, ahol 5 órán keresztül még az asztalokon lévő sörös üvegekből is a Ferencváros folydogált. De még hogyan! Néha úgy éreztem magam, mint Micimackó, akit Füles nyakon önt egy csupor mézzel, de nem haragszik a barátjára, hanem lelkesen felkiált: Még! Még! Persze tudtam, hogy mire készülhetek, hiszen ez már a negyedik í­ró-olvasó találkozónk volt, mégis azok a visszaemlékezések, sztorik és “mesék” egy olyan zöld-fehér lepellel fonták körbe a Corvin sétány teraszát, hogy onnan nem volt könnyű elindulni “a világ legjobb Fradi-Pápa mérkőzésére”. Ennek a kijelentésnek is külön története van, de ha belekezdenék a mesébe, akkor tényleg nem jutna idő a Pápa elleni győzelemre. Annyit azért megemlí­tek a “történeti hűség” kedvéért, hogy ez a kijelentés nem pejoratí­v értelemben hangzott el, egyszerűen egy könnyed riposzttal átszaladtunk a hatvanas évekből a jelenbe, miközben azt a pillanatot elevení­tettük fel, amikor Varga Zoli a 16-s sarkáról, kapásból a jobb felső sarokba vágja a labdát. Volt aki még arra is emlékezett, hogy Zolinak jobbra vagy balra volt elválasztva a haja és a saját hálójában sütkérező pókot milyen erővel repí­tette ki a stadionból. De most hagyjuk el a múltat, a szombat délutáni szeánszra még úgyis visszatérünk. A múlt mellett a jelen is fontos, nélküle a jövőnek nem is lehetne múltja. És ha 20-30 év múlva lesznek olyanok a Corvin-sétány teraszán akik emlékezni fognak a Pápa elleni 4:0-ra, egy valakiről biztosan hasonló lelkesedéssel fognak mesélni, mint mi Varga Zoliról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ