A dánok elleni csütörtöki EL-mérkőzés óta kattogott az agyam, nehezen tudtam feldolgozni a történteket. Nem voltam ezzel egyedül, a Felcsút elleni összejövetel előtt az Aréna “agorájában” másról sem lehetett hallani, a szurkolótársaim is még elég magas hőfokon éltek, általános volt a vélemény, a svájci bicska belénk döfte a kést, de ettől még nem kellett volna összeomlani, ha mentálisan erősek vagyunk, max. egy döntetlennel ki kellett volna húzni a második félidőt. Emellett számos helyen elhangzott az is, hogy valójában majd a Felcsút ellen fog kiderülni, hogy az a sokat emlegetett első félidő vajon mennyit is kóstál. Plusz: mennyire bírja a csapat a csütörtök-vasárnapi “tempót”, mely egész Európában természetes és általában semmilyen gondot nem okoz. A megemészthetetlen csütörtök mellett tehát voltak aggályaink és félelmeink is, melyre jött még Pinyő legendás tolódó védekezése (jól szervezett, de kemény és helyenként durva is), valamint az, hogy Felcsút nem csak kisvasutat kapott, de felvásárolták a fél NB1-et is. Annyira nem rendeztem libasorba az új igazolásokat, de nem vagyok biztos abban, hogy van olyan csapat, akitől nem szereztek (vettek) játékost. A pesszimisták okfejtésére jött is a válasz: Pinyő sem akkora ász, hogy néhány hét alatt összerakjon egy raklapnyi játékost…Pedig egy szinten sikerült neki, bár abban azért nem vagyok biztos, hogy ha a dánok elleni első 45 perces arcát mutatja a csapat, akkor is olyan szervezettnek tűntek volna Pinyő legényei. Tovább olvasom →

Skapespeare-től “lopni” egy jegyzet címet talán nem illendő dolog, de akik ismerik az írózseni tragikomikus drámáját és tegnap részesei voltak a Felcsúti legények legyőzésének, azok talán megértik miért is követettem el a plágiumot. Persze hivatkozhatnék egy magyar nótára is, melynek első strófáját fel is tudom idézni: “Minden jó, ha jó a vége, egyszer úgyis minden kiderül”, bár a szöveg pontosságában nem vagyok biztos és abban sem, ha most hangoskönyvként meghallgatná a kedves olvasó, nem menekülne ki a világból. Úgy, ahogy tegnap este hét óra magasságában az arénában “összezsúfolódott” szurkolók. Egyrészt ilyen kevesen még nem voltunk bajnoki mérkőzésen, másrészt a mérkőzés első 60 perce felért egy rémálommal, épp úgy, ahogy három hete. Kezdjük a lelátó “értékelésével”, melynek kopárságát fájdalmas volt nézni. Tudom az okát, tudom azt is, hogy milyen mérkőzésre kerül ma sor Csepelen, nekem is sok minden hiányzik a stadionból (és sok minden nem), de talán nem a csapatot kéne büntetni. Jó lenne ésszerű kompromisszumot kötni, jó lenne együtt ünnepelni a 29. bajnoki címünket, jó lenne földi pokollá változtatni az arénát. Ahogy eddig, ezután sem fogok állást foglalni, bár nagyon sajnálom, hogy idáig feszültek a viszonyok a Fradi családon belül. Tovább olvasom →

Vasárnap reggel békésen szürcsölöm a kávémat, a friss ropogós sportújság helyett az internetet böngészem, mégis csak fel kell valahogy készülni a foteles jegyzetre, hiszen a tegnap délutáni mérkőzésen volt egy-két olyan szituáció amit szerettem volna “közelebbről” is megnézni mielőtt minden dühömet a bírói hármasra (vagy ötösre?) zúdítanám. Erre meg itt van előttem Dani, aki először mosolyog, a szokásos stílusával értékel, majd hirtelen barázdák jelennek meg az arcán, feltör belőle az ébredő erő, két gólt lőtt, de egy sem került be a jegyzőkönyvbe, “lehet, hogy én látom rosszul, és abba kéne hagyni”. Ahogy kimondta, a kezemből kicsúszik a kávéscsésze, oda a reggeli kávém, fel is kell törölnöm a padlót, szerencsémre a bögre valahogy megúszta és nem kell “ráhátékáznom” Danira a költségeket. Mivel találtam még egy kis kávét, így túl nagy baleset még sem ért, de percek kellettek ahhoz, hogy megemésszem Dani kifakadását. Súlyos sérülés után (amit először hosszabbnak jósoltak) pályára lépett, volt benne egy kis félelem, de az első lövéséből Ramírez gólt fejelt, majd egy percre rá villant a sérült boka, az átemelését a gólvonalon a felcsúti hátvéd beljebb segíti, amit utólag az MLSZ öngólnak titulál, majd néhány perc múlva Ramírez adja vissza a kölcsönt, mértani pontossággal ível Dani fejére, onnan először a kapufára, a visszapattanóra Dani eszmél gyorsabban, széttárt karokkal fut a szurkolók felé, de harsan a síp, szabadrúgás kifelé. Támaszkodott egy kicsit, kihasználta 100 kilós erejét, ilyen gólokat Angliában futószalagon fejelnek, de nálunk ez szabálytalan. Tovább olvasom →

Néhány órával a kezdés előtt egy majdnem napra pontosan két évvel ezelőtti mérkőzés jutott az eszembe. Az ellenfél akkor is a Puskás Akadémia volt és Székesfehérváron kikaptunk 3-1-re. Talán ennyi információ elég is ahhoz, hogy tudjuk, az a mérkőzés nem a vereség miatt “emlékezetes”, hanem Akeem Adams tragédiája miatt. Előtte egy héttel az Újpestet vertük egy emlékezetes derbin, majd jött a szerdai edzés és a világ megváltozott. Ilyen előzmények után – utólag már tudva – nem a legjobb idegi állapotban léptünk a pályára és szenvedtünk sima vereséget. Utána már nem is sikerült rendezni a sorainkat, mely végül is Moniz távozásához és Doll érkezéséhez vezetett. Mi köze van a két évvel ezelőtti mérkőzésnek a maihoz? Tulajdonképpen semmi, bár az ember emlékezete mindig tudja, hogy adott pillanatban miért is vezényli a gondolatainkat egy régebbi történéshez. Most talán csak figyelmeztetni akart, hogy hiába az eddigi győzelmi széria, egyszer úgyis szembe kell néznünk Murphy örök igazságával, mely szerint ami működik, az egyszer biztosan el fog romlani. Az elmúlt napok Fradi-láza után, mely lassan a halhatatlanok közé emelték a csapatot még olyan “elvakult” Fradi szurkolónak is mint én, már kezdett kellemetlen lenni. Ma nem tudtam úgy kinyitni egyetlen újságot sem, ahol nem a csapat győzelmi szériájáról értekeztek volna és nem tették volna fel a költői kérdést, miszerint ki tudja megállítani Thomas Doll vezényelte Fradit. Tovább olvasom →

A régmúlt azték mitológiában Tlalok-nak és segédjeinek volt dolguk rendesen, hiszen ők gondoskodtak a vízről, mely az életet adja azóta, amióta élőlények vannak a Földön. Persze az Istenek is gonoszkodtak néha és olyan esőfüggönnyel ölelték körbe Tenocstitlant, hogy az aztékok az Istenek békítése érdekében áldozatokat mutattak be. Tegnap este fél hat tájékán az azték esőistenek úgy gondolták, kibővítik határaikat és olyan zuhataggal ajándékozták meg az Üllői út környékét, amilyent ritkán látni. Tudom, nem csak ott zuhogott, hanem az egész országban (már napok óta), mely miatt volt elmaradt mérkőzés, félbeszakadt találkozó és volt olyan is, mely inkább hasonlított vízilabdára, mint focira. Amikor Laudetur barátommal úgy három óra környékén az autóban ülve alig látva a “szobalány” szorgos tevékenysége miatt azon tanakodtunk, hogy vajon mi fog ránk várni a Szentélyben még mi sem gondoltuk, hogy lesznek olyan pillanatok amikor a halasztás réme fog az agyunkba fészkelődni. Aztán mire Pest határába értünk, eltűnt az eső szőnyegbombázása, sőt még a napi is kikandikált néhány pillanatra a felhők körül. Ez meg bőven elég volt ahhoz, hogy a Felcsút elleni mérkőzésre koncentráljuk minden erőnket. Amit el is intéztünk azzal, hogy kötelező feladat a három pont megszerzése. Négy óra magasságában arra azonban nem nagyon számoltunk, hogy egy óra múlva Tlalok és segédjei nem csak a mi tűrőképességünket teszik próbára, hanem az új Szentély gyepszőnyegét is. Tovább olvasom →