Rátkai László

Rátkai László: 73

Az FTC saját nevelésű, ifjúsági válogatott játékosa nagy sikert sejtetően kezdte pályafutását.

Tehetsége azonban nem párosult szerencsével. Pályafutását sérülések sorozata árnyékolta be.

ratkai-laszlo– 1956-ban, amikor megjelentem az Üllői úton, már nem voltam idegen, hiszen a bátyám itt játszott, és én minden mérkőzésüket megnéztem … Játszottam a serdülő II., majd a serdülő I. csapatban, utána pedig közvetlenül az ifjúsági I. csapatba hívtak. Ekkor már azokkal játszottam együtt, akiket évekkel ezelőtt az oldalvonal mellől figyeltem. Az ifi I-ben együtt játszottam a bátyámmal, amely remek dolog volt! Ifjúsági játékos voltam még, amikor az FTC első csapatában NB I-es meccsen bemutatkozhattam! A Honvéd volt az ellenfél és Fenyvesi dr. góljával 1:0-ra győztünk. Tovább olvasom

Aranylábúak – Rátkai Laci meséli…

KS_1963_01_0023

Rátkai első bajnoki mérkőzésén Faragóval, a Honvéd kapusával (Fotó: Képes Sport)

A régi fradisták közül nekem Rátkai Laci az egyik kedvencem. Kedvencem lehetne sikeres játékos-pályafutása alapján is, de még többre becsülöm, hogy nem csüggedt el azután sem, amikor húsz éves korában egy szerencsétlen összecsapás nemcsak a térdét, hanem a legnagyobb álmait is összetörte. Játékosként, a fiatalok és a felnőttek edzőjeként és sportvezetőként egyaránt nagyszerű munkát végzett.

Laci 1944-ben született. Első bajnoki mérkőzésén 1963 márciusában ott ültem a Népstadionban, amikor az erősen tartalékos Fradi meglepetésre legyőzte az első helyen álló Honvédot és elindult a bajnoki cím felé. Egy másik emlékem a Fradi-ifi 9:0-s győzelme a Tatabánya ellen az Üllői úton, amikor Laci egymaga hatot lőtt, az egyiket hanyatt vetődve.

A Fradival három bajnokságot nyert és tagja volt az 1965-ben Vásári Városok Kupáját nyert csapatnak. 1963 és 1967 között 68 díjmérkőzésen 22 gólt szerzett, majd a szombathelyi Haladásban 1968 és 1974 között 113 bajnoki meccsen huszat. Harminc évesen abbahagyta a játékot, de maradt a Haladásnál és az ifjúsági csapatot edzette. Az első csapat vezetőedzője volt 1979-80-ban, majd 1984 és 1987 között. Volt szakosztály-igazgató, utánpótlás szakágvezető és elnökségi tag is. 1983-84-ben az utánpótlásválogatott edzője.

A Fradiban olyan emlékezetes mérkőzéseken játszott, mint a Galatasaray elleni BEK-meccsek 1963-ban, a következő évi Húsvéti Tornán a Rapid és az Austria elleni találkozók, a bajnokságban a Dózsa (4:1) és a Tatabánya (6:1) elleni nagy győzelmek. Az 1965-ös VVK-sorozatban Rómában a frissen operált lábával hatalmas kapásgólt lőtt, de játszott Bilbaóban és Manchesterben is. Egy évvel később újabb nagy győzelmek részese: az MTK ellen 7:1, a Dózsa ellen a bajnokságban 5:3 és a kupában 6:3, az Ózd ellen Dalnoki Jenő búcsúmérkőzésén 6:0.

A legendás 1963-as Fradi ifinek Rátkai Laci volt a kapitánya. Abból a csapatból csaknem mindenki sokra vitte: világklasszis lett Páncsics és Varga Zoli; sokszoros válogatott és nemzetközi szintű játékos Géczi, Juhász és Szőke; stabil NB-I-es focista Horváth Laci és Szántay. És talán lehetett volna még egy világklasszis: Rátkai Laci, ha nem sérül meg. Egy igazán hozzáértő, Varga Zoli is így gondolta: „Tessék elhinni, a Rátkai Laci nagyon nagy focista lesz.” (Labdarúgás 1964 július)

És most Rátkai Lacié a szó. Tovább olvasom

A Ferencváros házi gólkirályai a Magyar Kupában

Tovább olvasom

1986.XI.15. Haladás – Ferencváros 1:0

W_haladas-ftcA mérkőzés sorsát eldöntő gól már korán megszületett: a 15. percben Nagy a 16-oson belül átesett Zsivótzky lábán, a bíró 11-est ítélt, amit a szombathelyiek értékesítettek. A Haladás ezen a meccsen jobban játszott, dehát a gólt csak büntetőből tudták így is megszerezni. Ez a Fradi védelmét dicséri – ami pedig a támadókat illeti, őket Dalnoki edző nem dicsérhette … Tovább olvasom

1985.IX.21. Ferencváros – Haladás 2:1

npl-1985-II-0009-19850921

„Az 54. percben joggal háborgott a ferencvárosi szurkolótábor: ekkor Kincses ballal, a tizenhatosról lőtt. A vetődő Hegedűs kiejtette a labdát, amelyre Bánki rajtolt rá a leggyorsabban. Ám mielőtt a középpályás az ötösről a lomhán feltápászkodó kapust megelőzve a hálóba pöccinthetett volna, Papp hátulról két kézzel akkorát taszított rajta, hogy csaknem a hálóba kötött ki a labda helyett. Nagy meglepetésre a játékvezető a nyilvánvaló 11-es megadása helyett, a magából kikelve reklamáló Bánkit, sárga lappal figyelmeztette. A találkozó állása ekkor 1-1 volt. Tovább olvasom

1985.III.16. Ferencváros – Haladás 0:0

W_ftc-haladás

A Népsportban nem mindennapos hír jelent meg az FTC-Haladás mérkőzés beharangozójában:

„Vincze Géza, a Ferencváros vezetőedzője rosszul lett a péntek délutáni edzésen. Az Üllői úti pályáról a Sportkórházba szállították, ahol később kerestük, de már nem találtuk ott. Kérdés: ezek után ki ül szombaton a Haladás elleni mérkőzésen az FTC kispadján?”

A kispadon végül Vincze Géza ült és figyelhette „fiai” játékát. Tovább olvasom

1968.VIII.11. Haladás – Ferencváros 2:3

Az első 30 percben ragyogóan játszott a Ferencváros. Ezt követően feljött a Haladás, s a vezetést is megszerezte. A mérkőzés sorsa az utolsó 4 percben dőlt el. A 86. percben Novák a lepattanó labdát 16 m-ről, hatalmas erővel lőtte a szombathelyi kapuba. A 89. percben előreívelt labdára Albert és Szarka egyszerre rajtolt, Albert elsodorta a kapus mellett a labdát és az üres kapuba gurította. Tovább olvasom

Sport műsorfüzet

A Labdarúgás különszáma az 1967. évi Ferencváros bajnokcsapatáról továbbá a Ferencváros történelméről számos érdekességgel, interjúval, fotókkal. Írta és összeállította: Szűcs László. Tovább olvasom

1967.VII.26. MNK, Csepel – Ferencváros 2:2

npl-1967-I-0020-19670726-csepel-juhaszA 25. percben Albert a felezővonalról indult el, kicselezte a rárohanó védőket, majd Fatért is, és 12 m-ről úgy lőtt a hálóba, hogy a labda a kapufa tövéről perdült a gólvonalon túlra. A 70. percben Novák tizenegyesből ismét megszerezte a vezetést, de 4 perc múlva a hazaiak egyenlítettek. Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 05.27. 19:00 FTC-Újpest (stream: m4sport.hu)
Következik: MK döntő 05.31. 19:00 FTC-Vasas (TV: M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ