Sliema Wanderers

Feljegyzések a fotelból – Egy lépés előre?

fotel-eu-ligaTúl vagyunk a világbajnokság két elődöntőjén (talán még kajánul mosolyogtunk is azon, hogy brazilok is összetudtak hozni egy 1:7-t), megkaptuk Leonardo elbocsájtó szép üzenetét (mely a hí­rek szerint minden lesz csak szép nem), de helyette jött Gerzson, aki 10 év után tér vissza, lábában sok góllal és több emlékezetes meccsel, de sok fémmel és sérüléssel is. Ráadásul utoljára márciusban lépett pályára kezdőként, í­gy elég kérdéses, hogy mikor fogja felhúzni tétmérkőzésen a valaha sok örömet, és persze gólt szerzett 30-s mezt… És szerencsésen túl vagyok a máltai amatőrök elleni visszavágó második mérkőzésén is, ahol még győztünk is 2:1-re, ezzel “kiví­vtuk” a továbbjutást az EL második selejtező körébe. Ha figyelembe vesszük, hogy az első mérkőzésen döntetlent értünk el (bár az idegenben lőtt góllal már akkor továbbjutók voltunk – idézet M1 tv-riporter) akkor azok az örök optimisták, akik közé sokáig én is tartoztam, most elégedetten dőlhettek hátra, hiszen sikerült fokozni a teljesí­tményt, rá tudtunk tenni egy lapáttal és egy góllal többet rúgtunk mint egy hete, tehát egy újabb lépést tettünk előre. Ezen mondat után meg kéretik nem nevetni, mert igenis vannak akik még elhiszik, hogy ebből a katyvaszból bármilyen finom sütemény kisülhet. Több mint kétezer éve tudjuk, hogy a hit csodákra képes, de azt meg nagypapám mesélte, hogy az aranycsapat VB döntőbe jutását egy kis otthoni fénnyel akarta megünnepelni, de a vonaton a karszalagos hatóság simán elvette a néhány deci petróleumot annak ellenére, hogy papám hit abban, hogy elég mély a zsebe ahhoz, hogy észrevétlen maradjon az 5 kg krumpliért vett “energiaforrás”. A hit eredménye: 3 hónap “távollét” lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.VII.10. EL-selejtező, Ferencváros – Sliema Wanderers: 2-1

A Fradi győzött, továbbment, a többit felejtsük el

A zöld-fehérek 2–1-re győztek a Sliema ellen, de a közönség füttyszóval búcsúzott a csapattól.
A Ferencváros hazai pályán 2-1-re győzött és 3-2-es összesí­téssel továbbjutott a máltai Sliema Wanderers ellen, de a játék csak hajszálnyival volt jobb a múlt hetinél.
Emir Dilaver lett a Ferencváros történetének 1000. játékosa.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Szerencsés döntetlen

fotel-eu-ligaNézve a brazí­liai VB-t, óhatatlanul is felvetődött egy kérdés: vajon hol a helyünk a világ labdarúgásában? Arra már alig emlékezünk, mikor voltunk utoljára VB-n, de már arra sem, hogy magyar klubcsapat mikor is ért el számottevő eredményt a nemzetközi porondon. Tudom, évekkel ezelőtt volt itt BL és UEFA csoportkör is, de vajon a “tisztes helytállás” egyenlő a számottevő eredménnyel? És vajon magyar játékos, edző mikor szerződött utoljára Európai topcsapathoz? Mielőtt bárki félreértené, nem temetni akarom a magyar focit, hiszen ezekkel együtt szeretem, igaz kizárólag azért, mert annak egyik résztvevőjét úgy hí­vják, hogy Ferencváros. Ha nem lenne Fradi, elképzelhető, hogy én is Real, Barca vagy Bayern mezben feszí­tenék, mint számos honfitársunk, akiknek elege van abból a több évtizedes posványból, melynek 2014-s eredménye, hogy nem vagyunk ott Brazí­liában és az, hogy nem éppen dicsőségfalra való elő-elő selejtezőt kell játszanunk egy pinduri, törpeállam lelkes, de félig amatőr csapatával. Málta egy kicsivel nagyobb mint Szeged városa, népessége meg talán Budával hasonlí­tható össze és bár hí­resek a máltai lovagok (rendjük 1100 körül alakult és a mai napig működik, állam az államban, önálló diplomáciával), valamint gyönyörű a tengerpartja, de foci terén túl sokat nem értek el. Valójában semmit, bár 2006. október 11-én sikerült legyőzni a magyar válogatottat 2:1-re, mindkét góljuk szerzőjét meg úgy hí­vták, hogy André Schembri. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.VII.1. EL selejtező, Sliema Wanderers – Ferencváros: 1-1

20140701-sliemaA Ferencváros nagy nehezen kicsikarta a döntetlent Máltán

A Sliema Wanderers tizenegyest rontott, kapufát is lőtt, de végül 1–1-re végeztek a felek.
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros 1–1-re végzett a Sliema Wanderers vendégeként. A döntetlen a magyar csapat számára hí­zelgő: a hazaiak a kapufát is eltalálták, valamint kihagytak egy tizenegyest. A visszavágóra július 10-én, jövő csütörtökön a Puskás Ferenc Stadionban kerül sor.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.II.2. Sliema Wanderers – Ferencváros: 0-1

ftc-edzotabor_malta_10nap_0202_ferenczi

Ferenczi döntötte el a találkozót

A Ferencváros labdarúgó csapata kedden lejátszotta utolsó edzőmérkőzését Máltán. A zöld-fehérek ellenfele, a 26 szoros máltai bajnok Sliema Wanderers volt, amely helyi szinten a Fradinak felel meg. A csapatról érdemes tudni, hogy jelenleg 4 légiósuk van, legutóbb, 2009-ben pedig 5. helyen végeztek a máltai bajnokságban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ