Szepessy László

Szepessy László: 68

Szepessy László

Hórihorgas csatárunk tizenhárom évesen a BEAC-ban kezdte, majd 16 évesen a Bp. Honvédban folytatta pályafutását.

Kispesten a tartalékcsapatig jutott, katonaidejét a Kossuth KFSE csapatában töltötte.

1970 nyarán Belgiumba látogatott és az RWD Molenbeek-nél “ragadt”. Előbb amatőr, később profi státuszban, egészen 1971 őszéig volt a belga csapat keretének tagja.

Hazatérése után a VM Egyetértésbe igazolt, itt is mutatkozott be az NB I-ben. Miután megszűnt a csapata, az NB II-ben szereplő Dunaújvároshoz igazolt. A Kohásszal megnyerték az 1975/76 évi másodosztályú bajnokságot.

1979 őszéig játszott a Duna partján Novák Dezső kezei alatt, majd visszatért a fővárosba és a Volánhoz igazolt egy idény erejéig.

1980 nyarán Nyíregyházára került, ahol mindössze pár hetet töltött el, végül közvetlenül az 1980/81-es bajnoki rajt előtt került a Fradihoz, ahol ekkor már Novák volt a vezetőedző. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013 – Visszatérnek a Fradisták

bode-daniel-valogatott

Böde Dániel

U17: Rosszabb gólkülönbségével maradt alul a válogatott a hazai rendezésű elitkörben – Utolsó hely a selejtező-körben
A-válogatott: Harmadik hely a VB-selejtező csoportban

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2012 – Hol van az utánpótlás?

2012. február 9., La Manga, PORTUGÁLIA – MAGYARORSZÁG 4-0 (2-0) (Nemzetközi Torna – Utánpótlás (U19) válogatottak mérkőzése)
vezette: 
Magyarország: Dombó (Haladás) – Pál (ZTE), Tóth F. (Szigetszentmiklós), Tar Zs. (Puskás Akadémia-Videoton), Paku (Győri ETO) – Patvaros (Kecskeméti TE), Reznek (Nyíregyháza), Hajdú (MTK) – Szécsi M. (DVSC), Vécsei (Bp Honvéd), Radó (Haladás)
Csere: Reznek h. Pekár (Kecskeméti TE), Patvaros h. Király (Puskás Akadémia-Videoton), Vécsei h. Tóth Bá. (Újpest), Szécsi M. h. Erdélyi (Bp. Honvéd)
Szövetségi edző: Tuboly Frigyes Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2011 – Gera-dupla Amszterdamban

2011. január 25., Larissza, GÖRÖGORSZÁG – MAGYARORSZÁG 1-2 (0-1) (Utánpótlás (U18) válogatottak mérkőzése)
vezette: 
Góllövők: Fejes, Tóth F.
Magyarország: Dombó (Haladás) – Földes (MTK), Tóth F. (MTK), Lang (Veszprém), Kozma (Győri ETO) – Patvaros (Kecskeméti TE), Nagy G. (Bp. Honvéd), Vass P. (MTK) – Pavlitzky (Ajka), Nehéz (MTK), Fejes (Bp. Honvéd)
Csere: Vass P. h. Paku (Győri ETO), Nehéz h. Erdélyi (Bp. Honvéd), Pavlitzky h. Papp M. (PFLA Felcsút), Nagy G. h. Kárpáti (Vasas), Fejes h. Balogh B. (ZTE)
Szövetségi edző: Tuboly Frigyes Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010 – A Huszti-levél

2010. február 9., Dublin, ÍRORSZÁG – MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0) (Utánpótlás (U17) válogatottak mérkőzése)
vezette:
Magyarország: Dombó (Haladás) – Poór (Liverpool), Tóth F. (MTK), Tar Zs. (PA-Fehérvár), Fejes (Bp. Honvéd) – Szolga (Twente), Paku (Győri ETO), Vécsei (Bp. Honvéd), Vass P. (MTK) – Serfőző (Győri ETO), Erdélyi (Bp. Honvéd)
Csere: Paku h. Papp M. (PA-Fehérvár), Erdélyi h. Banka (Nyíregyháza), Szolga h. Földes (MTK), Fejes h. Bodó (Haladás)
Szövetségi edző: Tuboly Frigyes Egy kattintás ide a folytatáshoz....

“Isten-Nyila!”

3xKilencen a IX. kerületről és a BEK esélyekről

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1983.IX.18. Ferencváros – Rába ETO 2:2

W_ftc-etoHideg, szeles időben, csúszós talajon élvezetes rangadót vívott a két csapat. Nagy izgalmak közepette folyt a játék, amelynek nagy részében a Ferencváros támadott, de mindkétszer a Rába vezetett! Az egyenlítésre már-már alig maradt idő. A 85. percben Koch a jobb oldalról szögletet ívelt középre és az ugyanebben a percben beálló Szántó felugorva 8 m-ről a hálóba fejelte a labdát. Szántónak éppen csak annyi ideje volt, hogy a félvonaltól a cserét követően a kapu elé futhatott… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.20. 19:30 PAFC-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST