Szőke István

Szőke István: 70

Az FTC korábbi csatárának, Borsos Miklósnak a javaslatára megy el egy toborzóra a Haller téri grundról, majd kerül Agárdi Feri bácsi csapatába. Tizenegy évesen három góllal mutatkozik be a kölyökcsapat jobbszélsőjeként. Tizenöt évesen már az ifiben játszik a 17-18 éves fiatalok között.

1965-ben egy rövid időre, a csapat korábbi játékosa Vilezsál Oszkár lesz az első csapat edzője, aki a Szeged ellen újoncot is avat a 18 éves Szőke személyében. Ekkor áll össze először a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi ötösfogat. Ifjú szélsőnk még két győztes bajnokin és egy BEK meccsen szerepel az őszi idényben. 1966 tavaszán mindössze egy bajnoki meccsen kap szerepet Tátrai Sándortól az Ózd ellen, de a júliusi lengyel túrán a válogatott játékosait nélkülöző csapatban már minden meccsen pályára lép. Tovább olvasom

Születésnap utáni beszélgetés Szőke Istvánnal

(fotó: SZB)

Szőke István, a Fradi egykori válogatott jobbszélsője, 2012. február 13-án ünnepelte 65. születésnapját. Az utóbbi években az FTC Baráti Kör hagyománnyá tette, hogy a 0-ra és 5-re végződő születésnapot ünneplő játékosait, edzőit, vezetőit a következő összejövetelükön köszöntik. Így került sor Szőke István meghívására is február utolsó keddjén. Pista pályafutásáról, elsősorban Nagy Béla írásaiból, a különböző fórumokon adott nyilatkozataiból, a Fradi szimpatizánsok már nagyon sokat tudnak, ezért nem könnyű újdonságot leírni róla. Kihasználva a személyes találkozás adta lehetőséget, mégis megpróbálom…

– 1947. február 13-án, pénteki napon születtél. A „péntek 13” jelentett valamit az életedben, hozott számodra szerencsét?
– Őszintén szólva ezen túl sokat még nem gondolkodtam, de talán két dolgot megemlíthetek. 1959. február 13-án, szintén egy pénteki napon jelentkeztem a Fradi kölyökcsapatánál, 13-szor voltam válogatott játékos és körülbelül 13 év után gyógyult meg a lábam. Tovább olvasom

„Tanári etűdök” az öltözők világából!

Vannak a magyar labdarúgásnak olyan korszakos egyéniségei, akik nélkül nem lehet megérteni az adott kor történéseit, és vannak akik évtizedeket, korosztályokat kötnek össze. Az esetükben elég egy kép, egy rövidke epizód, egy villanás a pályáról, és máris tudjuk és máris érezzük a zsigereinkben a kor illatát, a pillanat varázsát. Nem kell lábjegyzetet írni, nem kell a kort közelebb hozni, mert ezek a legendás játékosok és edzők jelentik a magyar labdarúgás és benne a Ferencvárosi labdarúgás történelmét.

Egy ilyen élettörténet tele van sztorival, anekdotával, van akiről nehéz lenne e témában egy A4-es oldal két oldalát megtölteni, és van akiről, vagy akitől folytatásos regényt lehetne szerkeszteni a már megjelent írásokból. Tovább olvasom

Hetedhat országon keresztül (8.)

dr. Lakat Károly

Karácsony Guatemalában

Újabb sátorverés: Tegucigalpa. A repülőtéren Blériot-kori gépek, “tornacipős” fogadó bizottság, szegénység a köbön. Még a TONCONTIN nevű repülőtértől a Hotel PRADO-ig érünk, utunk a “villanegyeden” halad keresztül: mindenütt csupa “VILLA-NEGRA” áll …

Szomorú est köszönt ránk: az első eset, hogy egyetlen hazánkfia sem keres bennünket — francia kísérőnk kaján örömére. Vigasztalást a rádió teljes 1 órás (!) adása nyújt: dicsérve a magyar “csodacsapatot” és kérve a közönséget a mérkőzés megtekintésére.

Még szomorúbb a reggel: december 24. Nálunk ilyenkor … Tovább olvasom

Hetedhat országon keresztül (6.)

dr. Lakat Károly

A Fortuna SC formája

Ifjú szerelmesek és túravezetők figyelmébe: ahol egyszer sikeretek volt, kár oda újra visszatérni! Tudtuk ezt jól, de mi tervezünk és a menedzser végez. Egyébként az a tény, hogy egyetlen csapatnak sikerült a visszavágót „kierőszakoskodnia”, az a csapat nevéből adódik: persze, hogy első ellenfeleinek, a MILLONARIOS-nak. Az eléggé ideges hangulatot igyekeztem lecsillapítani: ez ellen a csapat ellen egyszer már 4:0-ra győztünk. Ti sokkal jobbak vagytok (ezt is mondtam?), szóval próbáltam sok mindent, de egyik érvem sem volt elég erős. Végül is a játékvezető személyében „kapaszkodtam” meg: Tovább olvasom

Hetedhat országon keresztül (5.)

dr. Lakat Károly

Négygólos hódolat Orth emlékének

És a vándorcirkusz ismét tovább állt. Áttettük székhelyünket Peru fővárosába, Limába. Még az egyszerű utazó is tudja, hogy milyen nagy különbség csomagokkal utazni és úgy, hogy nincs az embernek gondja semmire? Hát még milyen nehéz egy focicsapatnak: az egyéni „cuccok” mellett a fellépés kellékei, a rengeteg felszerelés! Nem kevesebb, mint 40 nagy bőröndünk járta a félvilágot (a kézi poggyászon kívül) és ez nem kis gondot okozott Dóka Gyurinak. De rutinos utazó ő és jól megszervezi a munkáját. Először is mindén csomag fülére került egy nagy masni harisnya-kötőzsinórból, így rögtön tudjuk a nagy futószalagon ömlesztett csomagáradatban, melyik bőrönd tartozik a csapathoz. Segédje is van: Csernai Tibi szerint azért, mivel éppen 20-ig tud számolni… Tovább olvasom

Mesterhármasok, avagy a hét mesterlövész

Mesteremberek a szakma legjobbjai. Tovább olvasom

Gólokkal ünnepelt az 50 éves Szőke István

TFU_19970200_FU_002 - 0020-4Az egy hete átadott FTC-csarnokban vasárnap ünnepelni gyűlt össze a szép számú, mintegy ezerfős nézősereg: Szőke Istvánt, a hatvanas-hetvenes évek zöld-fehér futballcsapatának legendás jobbszélsőjét köszöntötték 50. születésnapja alkalmából. Tovább olvasom

Szemtől szembe: Szőke István és Keller József

Labdarúgásunkról van szó. Sportvezetőket és edzőket, régi és jelenlegi játékosokat, szakembereket és rajongókat, hajdani és mai játékvezetőket kértünk meg, hogy mondják el kötődésüket és véleményüket ez igen szeretett játékról, és segítő igyekezettel beszéljenek elképzeléseikről.

Keller József a ma, Szőke István a tegnap, vagy lassan a tegnapelőtt játékosa. Egy klubhoz tartoznak, a Ferencvároshoz, ám Keller feladata a jobbszélsők semlegesítése, Szőkének annak idején éppen ellenkezőleg, a balhátvédek becsapása volt a dolga. Abban viszont most megegyeznek, hogy ugyanazokat a kérdéseket kapták, a feleletek viszont olykor nagyon is különböznek egymástól. Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.25. 19:30 Haladás-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ