Takács I. Géza

Takács Géza

Takács I. Géza

Takács I. Géza, Takács II. József bátyja. Hungler II.-vel a Ferencváros történetének egyik legkiválóbb hátvédpárját alkották.

Hasonlóan öccséhez Ő is a Vasasban (1915-1919) rúgta a labdát, tagja volt a piros-kékek első élvonalba jutott csapatának. A Fradiban 1919-ben mutatkozott be.

“Mari néni” (becenevét akkor kapta, amikor a dél-amerikai túrára utazó csapat új szerelést kapott. Takács a térdig érő, bőnadrágban úgy festett mintha szoknya lett volna rajta. Amikor a bemelegítéshez kifutott a pályára, az egyik szurkoló felkiáltott: – Úgy néz ki, mint egy Mari néni!) a roppant lelkiismeretes, szorgalmas játékosok közé tartozott. Hatalmas fizikuma, erőteljes rúgásai és határozott közbelépései segítették a válogatott csapatba. Gyorsasága és technikai képzettsége azonban elmaradt a legjobbak színvonalától. A csatárok lesre állításának – Hungler II., később Papp társaságában – hazai úttörője, szinte “nagymestere”.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fradista anekdoták: Takács I. Géza

Takács I. Géza

“Mari nénit” leleplezték

Bő szoknyaként lebegő, hatalmas klottnadrágjának köszönhette Takács I Géza a „Mari néni” becenevet. Ez aztán úgy ráragadt, hogy olykor a tudósításokban is ,,lemarinénizték”.

A rendkívül népszerű ferencvárosi hátvéd úgy tervezte, hogy sosem hagyja abba a focit, de harmincadik életéve után egyre jobban sajgott a bal bokája. Szinte kéthetente került sérültlistára. Egy újságíró érdeklődött hogyléte felől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST