VVK döntő

Beszélgetés Karába Jánossal, a Ferencváros legendás szélsőjével

karaba-janos_p1050290Kétszer a VVK döntőjében

Karába Jánosról nem sok adatot találunk, ha az interneten próbálunk kutakodni róla. Pedig csak alig néhány magyar játékos mondhatja el magáról, hogy két nemzetközi kupadöntőn is szerepelt, sőt, az egyiket meg is nyerte. Élete egyik legfontosabb gólját, a Manchester United ellen szerezte 1965-ben, a VVK elődöntőjében. Ezt a találatot ma is emlegetik a Fradi régi szurkolói. Csak az ő elmondásaikból képzelhetjük el, mekkora gól is volt, mert sajnos ennek sincs nyoma a videomegosztó portálokon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Muzeális lapszemle: 1968.IX.11. VVK Döntő, Ferencváros – Leeds United 0:0

npl-1968-II-0009-19680911-leeds-csapatkepAnnak ellenére, hogy közel 10 évig aktív játékos voltam, csupán egyszer fordult velem elő, hogy egy döntőben szerepeljek. Az is még általános iskolás koromban volt, talán 1972-ben, Pápán játszottunk országos döntőt a Pajtás Kupában, amit sajnos el is vesztettünk. Az edzőnk és a tanárok, akik elkísértek minket, hiába mondták egész úton hazafelé, hogy nem baj fiúk, így is fantasztikusan szerepeltetek, hiszen egy kisváros csapataként jutottunk el egy országos döntőre, nem lehetett megvigasztalni minket. Egy döntőt csak megnyerni, vagy elveszteni lehet, közbenső állomás nincs, és ahogy az 1968-as VVK döntő első mérkőzése kapcsán írtam, „sírni csak a győztesnek szabad”, igenis a második hely az mindig is csalódást jelentett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Muzeális lapszemle: 1968.VIII.7. VVK Döntő, Leeds United – Ferencváros 1:0

vvk_6768_mini_gomb„Sírni csak a győztesnek szabad”, „Feltenni az i-re a pontot”, – óhatatlanul jutottak eszembe ezek az ismert mondatok, amikor kezembe fogtam az 1967-es VVK sorozat döntőjének első mérkőzéséről beszámoló Népsportot. Az már nem lepett meg, hogy egy ilyen eseményről elég hézagos beszámolót küldtek Leedsből, még akkor is, ha ez a kor technikai lehetőségei miatt csak „távbeszélőn” lehetett megtenni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.20. 19:30 PAFC-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST