Ahhoz elég nagyot kéne füllentenem, hogy azt állítsam, a szokásos mérkőzés előtti idegesség lett volna úrrá rajtam vasárnap reggel. Lassan már megszoktam, hogy ez a fajta feszült várakozás, az egész napos bizsergető érzés úgy illant el az elmúlt évek alatt, mint ahogy a viharos szél „tüntette” el a meggyfák virágszirmait. Ehhez meg húsvétnak sincs köze, főleg a főtt sonkának mely hústartalma úgy tűnt el az évek során mint a Fradi bajnokesélyes álmai. Évekkel ezelőtt anyám már reggel felrakta a sokát főzni, melynek illata estére a lassú fortyogás közepette körbelengte az egész házat és olyan állapotba hozta az ízlelőbimbóinkat, hogy mire a húsvéti vacsorára került sor még arra sem volt alkalma, hogy sóhajtson egyet, mert azonnal eltűnt a család férfitagjainak falánk torkán. Ma meg a „spárgával” fogságba ejtett műsonka a kukta szorításában fél óra alatt kész. Ezzel oda az illúzió, oda a feszült várakozás és oda az egész húsvéti hangulat. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A reggeli kávém mellé desszertként mindig sportújságot tálalok fel magamnak. Vasárnap reggel azonban egy kicsit lusta voltam ahhoz, hogy elsétáljak a város ma már egyetlen újságosbódéjához. Pedig évekkel ezelőtt, amikor még főleg szombaton voltak a bajnoki mérkőzések, elég volt kinyitnom a szemem vasárnap reggel és már pattantam is ki az ágyból és rohantam az újságoshoz, nehogy elvigyék előlem a reggeli desszertemet. Alig vártam, hogy kézbe vegyem, hogy érezzem az újságpapír semmihez sem hasonlítható zizegését. Bár tudtam az eredményt, de már ott bele kellett lapoznom, hogy megnézzem az osztályzatokat és azt, hogy vajon hanyadikok vagyunk a tabellán. Ezen túl meg ismerősökkel is összefutottam – volt olyan akivel csak ott találkoztam éveken át – és percekig ecseteltük a forduló eredményeit. Egyben általában egyetértettük: a Fradi megérdemelten nyert. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →