1968.III.27. VVK, Athletic Bilbao – Ferencváros 1:2

csgy_belepojegy_bilbao68c_19680327

Idegenben győzött és továbbjutott a magyar bajnok

Az 1967/68-as VVK sorozat negyedik fordulójának első mérkőzése után, amit csapatunk nagy csatában 2:1-re nyert meg, az edzőnk, Lakat Károly dr. röviden csak ennyit mondott: „nagyon nehéz dolgunk lesz a visszavágón”. Az első mérkőzés láttán, ezt nem csupán a kötelező óvatosság mondatta a nagyszerű mesterrel, hanem az aggódás is, főleg a bekapott gól miatt. Ettől függetlenül, ha az első mérkőzésen a csapat kihasználja a kí­nálkozó lehetőségeket, akkor sokkal nagyobb előny birtokában utazhattunk volna baszk fővárosba, Bilbaóba.

Ráadásul egy több gólos előny nagyobb szabadságot is adhatott volna a csapatnak és talán Lakat dr. is engedélyezett volna a játékosoknak egy sétát a Baszkföld folyóvölgyébe ékelt főváros ódon utcáin. A kellemes kirándulás helyett maradt a feszültség és az óvatosság, de társult mellé bizakodás is, hiszen az 1968-as Ferencvárosnak egyetlen csapat ellen sem kellett aggódnia, mert világklasszisok alkották és remek stratéga ült a kispadon. Ráadásul a bajnokságban is jól ment a csapatnak, vezettük a bajnoki tabellát, igaz az Újpesti Dózsa és a Vasas is komoly ellenfélnek bizonyult.

Annak ellenére, hogy csak kerülő úton jutott el a Fradi Bilbaóba (a repülőgépet nem fogadták egyből a reptéren) és a mérkőzés előtt Páncsics mellett Varga is sérültet jelentet, a baszkok edzője nagyon udvariasan nyilatkozta, hogy a Fradinak olyan játékosai vannak, akik egyedül is képesek eldönteni egy mérkőzést. Bár ebben igaza volt az edzőnek, de a visszavágó mérkőzésen, mint csapat működött tökéletesen a Fradi. Páncsicsot az a Bálint Laci helyettesí­tette, aki húsz évesen, mindössze néhány Fradi mérkőzéssel a háta mögött (1968. március 3.-án mutatkozott be a felnőtt csapatban), került a védelem tengelyébe, ahol Havasival szinte hibátlanul játszották végig a mérkőzést! Sokak szerint a „Báró”, ezzel a mérkőzéssel tette le a névjegyét, mely után az 1979-es profi szerződéséig a Ferencváros meghatározó játékosává vált.

Rajta kí­vül, az 1968-as csapatban világklasszisok sora játszott. Novák, Albert, Szűcs, Rákosi és sorolhatnánk az akkori csapat kiválóságait, akik vezetésével kiharcoltuk a nagyon értékes továbbjutást a baszk csapattal szemben. Olvasva az akkori sportújság hasábjait megállapí­thatjuk, hogy nem volt egy könnyű sétamenet.

csgy_zaszlo_bilbao68a_19680327A Bilbao nagy lendülettel kezdett, a kapunk elé is szögeztek és néhány perc alatt már 6:0 volt a szögletarány, de Takács és a hátvédsor remekül állt a lábán. Technikás játékosainknak kellett egy kis idő, amí­g megszokja az agyagos talajt, amit ráadásul a spanyol a mérkőzés előtt még alaposan be is locsoltak, bí­zva abban, hogy ők majd jobbak lesznek az „agyaggalamb lövészetben”. Tévedtek. Bár a második félidő elején megszerezték a vezetést, amit Branikovits két perc múlva már egalizált is. Az egyenlí­tés után újabb spanyol rohamok következtek, volt mikor percekig nem tudtunk a saját tizenhatosunkról kiszabadulni. A zsúfolásig megtelt aréna egy forró katlanra hasonlí­tott, ahol a baszkok úgy „olléztak”, mintha egy bikaviadalon lennének.

A végső döfést végül is nekünk sikerült bevinnünk a 85. percben, Fenyvesi Máté jóvoltából, aki kihasználva a válogatott Iribar hibáját, néhány méterről a kapuba sodorta a labdát, és ezzel nem csak a győzelmet szereztük meg, de az 1967/68-as VVK küzdelem negyedik fordulójából is továbbjutottunk.

Ráadásul kettős győzelemmel! A lelkes baszk közönség, a bikaviadalok stí­lusában, a végén felállva tapsolta meg a győztes csapatot! Nem csak a hazaiak voltak lenyűgözve a csapat teljesí­tményétől, de a mindig kritikus Népsport szerint is minden játékosunk tí­zes osztályzatot érdemelt ezen a mérkőzésen.

A győzelem azt is jelentette, hogy a csapat egyre közelebb került ahhoz, hogy megismételhesse az 1965-ös bravúrt, amikor is VVK döntőt játszott (és nyert is). A döntőbe jutásért a Bologna várt a Fradira.

1967.09.20., Pitesti: Arges Pitesti – Ferencváros: 3-1, VVK 1. forduló 1. mérkőzés
1967.10.11., Népstadion: Ferencváros – Arges Pitesti: 4-0, VVK 1. forduló visszavágó
1967.11.01., Zaragoza: Real Zaragoza – Ferencváros: 2-1, VVK 2. forduló 1. mérkőzés
1967.11.15., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 0-0, VVK 2. forduló (félbeszakadt)
1967.11.16., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 3-0, VVK 2. forduló visszavágó
1967.11.28., Népstadion: Ferencváros – Liverpool: 1-0, VVK 3. forduló 1. mérkőzés
1968.01.09., Liverpool: Liverpool – Ferencváros: 0-1, VVK 3. forduló visszavágó
1968.03.13., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 2-1, VVK 4. forduló 1. mérkőzés

1968.03.27., Bilbao: Athletic Bilbao – Ferencváros: 1-2, VVK 4. forduló visszavágó

NÉPSPORT 1968. március 28.

4 hozzászólás a(z) 1968.III.27. VVK, Athletic Bilbao – Ferencváros 1:2 bejegyzéshez

  • Kettős győzelem a Liverpool és a Bilbao ellen.
    Nem szorul magyarázatra.
    HAJRÁ F R A D I !!!!!!!!!

  • Korrigálnám a cikket annyiban (ötödik bekezdés eleje), hogy nem Géczi Pista, hanem Takács Béla védett, ahogy a Népsport tudósí­tása is igazolja. 67 végén és 68 elején Géczi hosszasan sérült volt. így mindkét bajnoki cí­münknek (1967, 1968) valamint ragyogó VVK menetelésünknek Takács Béla is az egyik hőse.

    • Köszönjük, javí­tottuk az elí­rást.

    • Milyen igaz! ’68. januárjában kimentünk Liverpoolba, a Géczi -- Mátrai -- Albert “tengely” nélkül … Mátrai Sanyi egy héttel (!!!) előtte igazolt át, legalábbis akkor mondták be… és kint is megvertük Európa egyik legerősebb csapatát … noná, hisz mi is közéjük tartoztunk … Shankly mester szerint is Európa legjobb csapatától kaptak ki … rá félévvel a Leeds elleni VVK-döntő előtt í­rták az angol lapok, hogy Európa LEGJOBB csapata vár a L. Unitedre … megérjük még ezt valaha? Én, 50-en túl már biztos nem … hát, ezért is jók ezek a fantasztikus emlékek …

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ