1968.IX.11. VVK Döntő, Ferencváros – Leeds United 0:0

npl-1968-II-0009-19680911-leeds-csapatkep

A Ferencváros sok gólhelyzetet kihagyott, lelkes küzdeni akarása kevés volt, a Leeds beton védekezéssel megtartotta előnyét, s megnyerte a kupát

Annak ellenére, hogy közel 10 évig aktí­v játékos voltam, csupán egyszer fordult velem elő, hogy egy döntőben szerepeljek. Az is még általános iskolás koromban volt, talán 1972-ben, Pápán játszottunk országos döntőt a Pajtás Kupában, amit sajnos el is vesztettünk. Az edzőnk és a tanárok, akik elkí­sértek minket, hiába mondták egész úton hazafelé, hogy nem baj fiúk, í­gy is fantasztikusan szerepeltetek, hiszen egy kisváros csapataként jutottunk el egy országos döntőre, nem lehetett megvigasztalni minket. Egy döntőt csak megnyerni, vagy elveszteni lehet, közbenső állomás nincs, és ahogy az 1968-as VVK döntő első mérkőzése kapcsán í­rtam, „sí­rni csak a győztesnek szabad”, igenis a második hely az mindig is csalódást jelentett.

Még akkor is, ha a magyar labdarúgás újkori történelmében kevés csapatnak adatott meg, hogy nagy Európai kupában döntőt játsszon, de valahogy a Ferencváros történetében sem szerepel kiemelten ez a siker. Szinte biztos vagyok benne, hogy szeptember 11.-én kevés sporttal foglalkozó újság és egyéb média fogja megemlí­teni, hogy 1968-ban, 70 ezer néző előtt, döntetlent játszottunk a VVK döntőjében a Leeds United ellen, mely az első mérkőzés 0:1-es eredménye után, a második helyhez volt elegendő. A legtöbb média el lesz foglalva a terror napjával (természetesen jogosan), a Huszti nyilatkozattal és az esti derbivel.

Mexikó után már a nevét sem í­rták le

A múlt, mely nélkül soha nem fogjuk megérteni a jelenünket, egyre jobban a háttérbe szorul, már nem fontos, hogy emlékezzünk egy nagyszerű diadalra, és egy nagyszerű csapatra. Pedig megérdemlik, mert olyan példát mutattak a magyar labdarúgás számára, amit nagyon is meg kéne becsülni.

Lakat Károly dr. csapata sokak szerint minden idők egyik legjobb Fradija volt, és ha a 68-as események miatt, indulhattunk volna a BEK-ben, ott is esélyesek lettünk volna a végső győzelemre. De közbeszólt a történelem, és 56-hoz hasonlóan, a Varsói Szerződés csapatai gátolták meg Csehszlovákiában azt, amit nálunk az szovjetek romboltak szét. Az már saját magunk arculcsapása volt, hogy az 1968-as bevonulásnak mi is tagjai voltunk augusztus 20.-án.

Varga a leeds-i védőket teszi próbára

A VVK döntőjére szeptember 11-én került sor, három héttel az események után. Természetesen nem állí­tom, hogy ennek bármi köze is volt ahhoz, hogy végül is nem sikerült megnyerni a VVK-t, de azt már igen, hogy befolyásolta a jövőnket (BEK-ben nem indultunk, Varga Zoli októberben a mexikói olimpián hagyta el az országot). A sikercsapat a hetvenes évekre szétesett, a kommunista állami irányí­tás a Dózsát és a Honvédot preferálta, melynek következtében a hetvenes és a nyolcvanas évek nem a legszebb időszakai voltak a Ferencváros történelmének.

Úgy látszik én is akaratlanul, de talán egy kicsit szándékosan, nem nagyon í­rtam eddig magáról a mérkőzésről. Pedig lehetne, hiszen az egész mérkőzés arról szólt, hogy a Fradi lendületesen támadott, az angolok meg mindent elkövettek, hogy megakadályozzák csatárainkat a gólszerzésben. Minden mutató a javunkra szólt, sokkal többet birtokoltuk a labdát, 9:2 volt a szögletarány és annyiszor lőttünk kapura, hogy azzal egy másik Európa Kupát is meg lehetett volna nyerni. Csak a gól hiányzott, mely nélkül a foci sem ér sokat, és mely nélkül nem tudtuk kiegyenlí­teni az egy gólos hátrányunkat.

Ezúttal Albert sem talált be.

A mérkőzésről többet nem is akarok í­rni. Egyrészt lehet az újságok hasábjait böngészni, másrészt, úgy érzem, itt nem maga a mérkőzés a lényeg. Most a sikerről kell szólni, most azokról kell megemlékezni, akik ezzel a második hellyel igenis örökre beí­rták magukat a világ labdarúgásának a történelmébe. Még akkor is, ha most nem szabad sí­rni, még akkor is, ha a második hely a legtöbb esetben inkább fájdalmat okoz, mint örömet. De nekünk, akik ápoljuk a Ferencváros történelmét, mosolyt és örömet kell, hogy okozzon. És erőt is kell, hogy adjon, mert most éppenséggel ránk is fér.

Géczi – Novák, Páncsics, Havasi – Juhász, Szűcs – Szőke Varga, Albert, Rákosi, Katona. Edző: Lakat Károly dr.

Aranycsapat, ezüstéremmel a nyakában.

– lalolib –

1967.09.20., Pitesti: Arges Pitesti – Ferencváros: 3-1, VVK 1. forduló 1. mérkőzés
1967.10.11., Népstadion: Ferencváros – Arges Pitesti: 4-0, VVK 1. forduló visszavágó
1967.11.01., Zaragoza: Real Zaragoza – Ferencváros: 2-1, VVK 2. forduló 1. mérkőzés
1967.11.15., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 0-0, VVK 2. forduló (félbeszakadt)
1967.11.16., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 3-0, VVK 2. forduló visszavágó
1967.11.28., Népstadion: Ferencváros – Liverpool: 1-0, VVK 3. forduló 1. mérkőzés
1968.01.09., Liverpool: Liverpool – Ferencváros: 0-1, VVK 3. forduló visszavágó
1968.03.13., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 2-1, VVK 4. forduló 1. mérkőzés
1968.03.27., Bilbao: Athletic Bilbao – Ferencváros: 1-2, VVK 4. forduló visszavágó
1968.05.22., Népstadion: Ferencváros – Bologna: 3-2, VVK Elődöntő 1. mérkőzés
1968.05.27., Bologna: Bologna – Ferencváros: 2-2, VVK Elődöntő visszavágó
1968.08.07., Leeds: Leeds United – Ferencváros: 1-0, VVK Döntő 1. mérkőzés

1968.09.11., Népstadion: Ferencváros – Leeds United: 0-0, VVK Döntő visszavágó

NÉPSPORT 1968. szeptember 12.

5 hozzászólás a(z) 1968.IX.11. VVK Döntő, Ferencváros – Leeds United 0:0 bejegyzéshez

  • Felháborí­tó,hogy a Nemzeti Sportban az FTC eredményei között évek óta meg sem emlí­tik az 1968-as VVK döntőt.Már többször telefonáltam, mindí­g megigérik hogy utánanéznek,aztán nem történik semmi.Biztos vagyok benne,ha más csapatról lenne szó,ilyen nem fordulna elő.

  • Micsoda csalódás, “kudarc” volt akkoriban … ifjaknak mondom: az a Leeds United, mely kb. 67-75 között uralta a fél világot, MINDEN IDŐK egyik legnagyobb angol (brit) klubcsapata volt! Oh, Billy Bremner, Jackie “Zsiráf” Charlton, Lorimer, Cooper, Hunter … micsoda nevek, micsoda óriási játékosok … sokszoros angol vagy skót válogatottak … J. Charlton pl. világbajnok volt … csak úgy … nos, ez a csapat végigbekkelte a visszavágót és nagyon boldog volt, hogy kihúzta a Ferencváros ellen … az első meccsen egy szabálytalan gól … ezzel nyerték a kupát … az egész világ és Sir Stanley Rous megdöbbenésére … tehát, ifjak, kéretik AZT a Fradit í­gy elhelyezni: a brit futballtörténelem egyik legjobb csapata óriási szerencsével és meglepetésre megszerezte a kupát a Fradi elől … ami akkor blamának számí­tott … mintha ma az Euroliga döntőt óriási balszerencsével elveszí­tenénk a Chelsea vagy Man. City ellen … még ez sem pontos, mert akkoriban CSAK a bajnok indult a BEK-ben, a 2.-3.-4.-5 pedig a VKK/EVK/UEFA Kupában … sokszor erősebb volt a mezőny, mint a BEK-ben … de legalábbis sűrűbb … Ergo: kedfves Fradista társaim, nekünk a “9/11” legyen ünnepnap! Európai Kupadöntőt játszottunk a zsófolt Népstadionban!

    • lacimadár,

      9/11 -- a Dózsa tett róla, hogy ne legyen az.
      Egyébként teljesen igazad van a leí­rtakban.

      Ha nem láttad ezt a filmet, ajánlom figyelmedbe:

      http://www.imdb.com/title/tt1226271/

      • Karcsi, tökéletesen igazad van … a “Rendészeti Sportegyesület” tényleg művelt valamit, tán 2010-ben … nekem valahogy szelektí­v a memóriám … csak a győzelmek, a sikerek, a diadalok maradnak meg benne … ezért sok évtizedesek az emlékeim … 🙂
        a filmet már láttam, zseniális … látod, Brian Clough -aki ugyanúgy zseniális alkesz volt, mint SAF vagy Redknapp-, a Leedsnél megbukott, de két “névtelen vidéki kiscsapatból” (Derby és Nottingham F. -- ezek ott kb. Dunaújváros és Békéscsaba, már elnézést mindenkitől) Európa-verő csapatot faragott … főleg a Forestből … De akkor is: AZ a Leeds, amit a Fradi nem tudott a döntőben legyőzni -- és kb. 1/2 év múlva a “Budapesti Rendész Egyesület” oda-vissza igen-, nos, AZ a Leeds a futballtörténelem nagy-nagy csapatai között van számontartva … EHHEZ képest óriási csalódás volt -- másnap suliba sem akartam menni-, hogy nem tudtunk egy árva gólt rúgni, 180 perc alatt … azt próbálom magyarázni, hogy az a -akkor már több sebből vérző- Fradi mi volt? Ha jól emlékszem, kb. 2000-ben -akkor mindenhol mentek ezek az “évszázad”, “évezred” legjobbjainak választásai, nos, emlékeim szerint AZT a Leedset MINDEN IDŐK 5-6 legjobb brit csapata között tartották számon … ha jók az emlékeim, a 74-84 közötti Liverpool (amit MI kivertünk!!!), a 65-68-as MU (amit UGYANCSAK kivertünk!), a 30-as évekbéli Arsenal, a 60-as évek elejének Tottenhamje, a ’67-es Celtic és a 68-74 közötti Leeds volt feltüntetve, ha nem tévedek … a ’68-as Fradi még a Fradi történelemben sem volt a legnagyobb … mert már messze nem a ’67-es csapat volt … a ’32-es, ’37-38-as, a 48-49-es és a ’67-es csapatunk között ember nincs, aki választani tudna …

  • Én ott voltam a mérközésen,a FRADI 85 percig uralta a mérközést .Sajnos nem sikerült,de én

    addig,akkor és azota is megmaradtam FRADIKA szurkolonak. üdv í­llarion.

Hozzászólás a(z) Tóth Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ