1968.IX.11. VVK Döntő, Ferencváros – Leeds United 0:0

A Ferencváros sok gólhelyzetet kihagyott, lelkes küzdeni akarása kevés volt, a Leeds beton védekezéssel megtartotta előnyét, s megnyerte a kupát

Annak ellenére, hogy közel 10 évig aktí­v játékos voltam, csupán egyszer fordult velem elő, hogy egy döntőben szerepeljek. Az is még általános iskolás koromban volt, talán 1972-ben, Pápán játszottunk országos döntőt a Pajtás Kupában, amit sajnos el is vesztettünk. Az edzőnk és a tanárok, akik elkí­sértek minket, hiába mondták egész úton hazafelé, hogy nem baj fiúk, í­gy is fantasztikusan szerepeltetek, hiszen egy kisváros csapataként jutottunk el egy országos döntőre, nem lehetett megvigasztalni minket. Egy döntőt csak megnyerni, vagy elveszteni lehet, közbenső állomás nincs, és ahogy az 1968-as VVK döntő első mérkőzése kapcsán í­rtam, „sí­rni csak a győztesnek szabad”, igenis a második hely az mindig is csalódást jelentett.

Még akkor is, ha a magyar labdarúgás újkori történelmében kevés csapatnak adatott meg, hogy nagy Európai kupában döntőt játsszon, de valahogy a Ferencváros történetében sem szerepel kiemelten ez a siker. Szinte biztos vagyok benne, hogy szeptember 11.-én kevés sporttal foglalkozó újság és egyéb média fogja megemlí­teni, hogy 1968-ban, 70 ezer néző előtt, döntetlent játszottunk a VVK döntőjében a Leeds United ellen, mely az első mérkőzés 0:1-es eredménye után, a második helyhez volt elegendő. A legtöbb média el lesz foglalva a terror napjával (természetesen jogosan), a Huszti nyilatkozattal és az esti derbivel.

Mexikó után már a nevét sem í­rták le

A múlt, mely nélkül soha nem fogjuk megérteni a jelenünket, egyre jobban a háttérbe szorul, már nem fontos, hogy emlékezzünk egy nagyszerű diadalra, és egy nagyszerű csapatra. Pedig megérdemlik, mert olyan példát mutattak a magyar labdarúgás számára, amit nagyon is meg kéne becsülni.

Lakat Károly dr. csapata sokak szerint minden idők egyik legjobb Fradija volt, és ha a 68-as események miatt, indulhattunk volna a BEK-ben, ott is esélyesek lettünk volna a végső győzelemre. De közbeszólt a történelem, és 56-hoz hasonlóan, a Varsói Szerződés csapatai gátolták meg Csehszlovákiában azt, amit nálunk az szovjetek romboltak szét. Az már saját magunk arculcsapása volt, hogy az 1968-as bevonulásnak mi is tagjai voltunk augusztus 20.-án.

Varga a leeds-i védőket teszi próbára

A VVK döntőjére szeptember 11-én került sor, három héttel az események után. Természetesen nem állí­tom, hogy ennek bármi köze is volt ahhoz, hogy végül is nem sikerült megnyerni a VVK-t, de azt már igen, hogy befolyásolta a jövőnket (BEK-ben nem indultunk, Varga Zoli októberben a mexikói olimpián hagyta el az országot). A sikercsapat a hetvenes évekre szétesett, a kommunista állami irányí­tás a Dózsát és a Honvédot preferálta, melynek következtében a hetvenes és a nyolcvanas évek nem a legszebb időszakai voltak a Ferencváros történelmének.

Úgy látszik én is akaratlanul, de talán egy kicsit szándékosan, nem nagyon í­rtam eddig magáról a mérkőzésről. Pedig lehetne, hiszen az egész mérkőzés arról szólt, hogy a Fradi lendületesen támadott, az angolok meg mindent elkövettek, hogy megakadályozzák csatárainkat a gólszerzésben. Minden mutató a javunkra szólt, sokkal többet birtokoltuk a labdát, 9:2 volt a szögletarány és annyiszor lőttünk kapura, hogy azzal egy másik Európa Kupát is meg lehetett volna nyerni. Csak a gól hiányzott, mely nélkül a foci sem ér sokat, és mely nélkül nem tudtuk kiegyenlí­teni az egy gólos hátrányunkat.

Ezúttal Albert sem talált be.

A mérkőzésről többet nem is akarok í­rni. Egyrészt lehet az újságok hasábjait böngészni, másrészt, úgy érzem, itt nem maga a mérkőzés a lényeg. Most a sikerről kell szólni, most azokról kell megemlékezni, akik ezzel a második hellyel igenis örökre beí­rták magukat a világ labdarúgásának a történelmébe. Még akkor is, ha most nem szabad sí­rni, még akkor is, ha a második hely a legtöbb esetben inkább fájdalmat okoz, mint örömet. De nekünk, akik ápoljuk a Ferencváros történelmét, mosolyt és örömet kell, hogy okozzon. És erőt is kell, hogy adjon, mert most éppenséggel ránk is fér.

Géczi – Novák, Páncsics, Havasi – Juhász, Szűcs – Szőke Varga, Albert, Rákosi, Katona. Edző: Lakat Károly dr.

Aranycsapat, ezüstéremmel a nyakában.

– lalolib –

1968.09.11., Népstadion: Ferencváros – Leeds United: 0-0, VVK Döntő visszavágó

NÉPSPORT 1968. szeptember 12.