1976.V.1. MNK Döntő, Ferencváros – MTK-VM 1:0

Az elmúlt évek történései után talán nehéz elhinni, hogy voltak olyan időszakok, amikor egy magyar kupadöntő még el sem kezdődött, de a lelkes Ferencvárosi szurkolók már „kupagyőztes” kiáltással fogadták a pályára lépő csapatot. Ha megnézzük a kupadöntő dátumát, a választ is megkapjuk a „kincstári optimizmus” okára.

1976 tavasza. A csapat, Dalnoki Jenő irányí­tásával menetel a 22. bajnoki cí­me felé, amit már nagyon vártak a szurkolók, hiszen az utolsó bajnoki cí­münket még a hatvanas évek végén (1968) ünnepelhettük. A kupadöntő előtt ugyan becsúszott két bajnoki vereség, de a szurkolók tudták, a kupagyőzelem mellett, a győzelem lélektanilag is fontos, hiszen néhány napon belül bajnoki mérkőzésen is összecsapunk az MTK-val (az Üllői úton már simább volt a győzelem: 3:1).

1976 nem csak a fociban volt emlékezetes. Júliusban rendezték Montrealban a XXI. nyári olimpiai játékokat, ahol Magyarország 4 aranyérmet szerzett, mely csalódást okozott a sportot kedvelők körében. Júniusban meglepetésre Csehszlovákia nyerte az foci EB-t, Panenka 11-esből szerzett góljával. Hazánkat elkerülték a jelentős események, legfeljebb a fiatalok örültek az új honvédelmi törvénynek, mely 24 hónapban (óh, azok a boldog katonaélmények!) állapí­totta meg a sorkatonai szolgálatot. A nagyvilágban ennél sokkal fontosabb események is történnek: Jimmy Cartert választják az USA elnökévé és elkezdődik a hetvenes évek legborzalmasabb rémtette, a vörös khmerek hatalomra jutnak Kambodzsában. Ebben az évben jegyzik be védjegyként a Microsoft-ot, és feloszlik fiatalságom kedvenc bandája, a Deep Purple (gitárosa, Tommy Bolin a feloszlás után néhány hónappal meg is hal.)

Egy kis kalandozás után térjünk vissza a mérkőzéshez, amit végül is a szurkolók „előzetes akaratából” a Fradi nyert meg, bár a mérkőzés sokkal nehezebben alakult, mint azt előre várni lehetett. Bár Szabó Ferenc az első félidő közepén megszerezte a vezetést, de utána számos alkalommal kellett Hajdúnak bravúrt bemutatnia, sőt a mérkőzés utolsó perceiben volt egy vitatott Rab kezezés a tizenhatosan belül, amit végül a bí­ró szerencsénkre nem adott meg. így az ünnepélyes átadón, Bálint László, a Fradi csapatkapitánya emelhette magasba a trófeát, mely a Ferencváros történelmének tizenharmadik magyar kupa sikerét hozta.

Azt tudtam eddig is, hogy a véletlenek néha komisz játékot tudnak űzni velünk. Ennek a fényében talán nem is véletlen, hogy éppen az 1976-os kupagyőzelemről való megemlékezés jött a sorban. Kezdhetnénk azzal, hogy 1976-hoz hasonlóan, az idén is kétszer játszottunk egymás után az MTK-val, egy bajnoki, egy magyar kupamérkőzést. Az már más kérdés, hogy 1976-ban kupadöntőt játszottunk, idén meg az MTK második csapatától kaptunk ki már az első kupamérkőzésünkön, és amí­g 1976-ban a bajnoki cí­mért harcoltunk, idén egyelőre a kiesés réme fenyeget.

Ezeken túl nagyon sok Ferencváros szurkolónak emlékezetes éve az 1976-os. Bajnoki cí­m, kupagyőzelem, Dalnoki Jenő, és a fiatal csapat, tele olyan játékosokkal melyek az egész magyar labdarúgást meghatározták az elkövetkezendő években. Sokan vagyunk, akiket ha álmukból felébresztenek, és egy vallató lámpával a szemünkbe világí­tanak, és az mondják, hogy 1976, mi kapásból tudjuk rá a választ:

Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar. Edző: Dalnoki Jenő.

– lalolib –

NÉPSPORT 1976. május 3.

7 hozzászólás a(z) 1976.V.1. MNK Döntő, Ferencváros – MTK-VM 1:0 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Freka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ