1988.VIII.13. Siófok – Ferencváros 0-1

Balatoni nyár. Fiatalságunk legszebb nyarait töltöttük a magyar tenger mellett. Akkor még csak álom volt a határok nélküli Európa, a „kapitalista burzsoázia” országait is csak háromévente látogathattuk meg, valutát is csak egy kiskönyvben nyilvántartott mértékig válthattunk. De talán annyira nem is hiányzott, ott volt nekünk a „nagy lavór”, a hátizsákos, stoppolós és vonatos utazások, a sátras táborok, az Omega és Piramis koncertek és természetesen a „szabad szellemű” NDK-s lányok akik nem válogattak az „eszközökben” annak érdekében, hogy szerezzenek egy kis magyar tapasztalatot. Ráadásul ezek a lányok nem is hasonlí­tottak az akkoriban a sportot uraló gyógyszer- és géncsodákra, és bár nem érték el a magyar lányok szépségét, de egy balatoni nyár emlékének tökéletesen megfeleltek. Ha ehhez még párosult volna egy irányí­tott sorsolás utáni Fradi meccs nyárbúcsúztatónak, az már a mennyei örömökkel lett volt egyenlő. Sajnos ez először csak 1988-ban jutott az MLSZ eszébe, pedig az első bajnoki meccsünket 1985-ben játszottunk. Addigra már sajnos „kinőttem” a kalandozási időszakból, í­gy a balatoni nyarak egyetlen „sportélményének” az NDK-s lányok maradtak…

Pedig az 1988-s bajnoki nyitány a Balaton partján nagy bulinak í­gérkezett. Akkora már annyira enyhült a „kultúrpolitika”, hogy nálunk is megjelent a topless napozás, mely talán egy kicsit visszafogta „a ví­zből a meccsre” túrát, de mivel végül is csak a Fradit látta vendégül Siófok csodás városa, í­gy a férfinép is a fedetlen keblek helyett a „görbelábú” fiúkra volt inkább kí­váncsi.

Azokban az években nem csak a kultúrpolitikában történtek változások, de a Fradi háza táján is. 1987. október 18-a szomorú napja a történelmünknek, hiszen a ZTE elleni 3:1-s vereség után lemondott (lemondatták?) Dalnoki Jenő. Annak ellenére, hogy a nagyszerű edző harmadik korszaka már nem hozott túl sok sikert (bár magyar kupadöntőt játszottunk, igaz el is vesztettük), kevesen számoltak a mester távozásával. Számtalan pletyka is szárnyra kelt, voltak hí­rek játékosokról, akik buktatni akartak, de arról is, hogy a vezetők is nagyon vártak már egy hazai vereséget. Végül a váltást jól oldották meg, hiszen az edzőlegendát volt játékos legendák váltották a kispadon. Albert Flórián lett a szakmai igazgató, Rákosi Gyula meg a vezetőedző. A párosí­tás remekül hangzott és a kezdetek is jól sikerültek. A rosszabb rajt után az 1987/88-s bajnokságban is sikerült elérnünk a nyolcvanas évek „szokásosnak” mondható, de nem túl hí­zelgő ötödik helyet.

Rákosi Gyula és Albert Flórián

A fordulatot az 1988/89-s bajnokságtól vártuk. A játékosállományunk nem nagyon változott, de mivel az előző bajnokság utolsó hat fordulójában nem szenvedtünk vereséget, í­gy adva volt minden ahhoz, hogy nagyon kellemes balatoni pancsolással és egy újabb győzelemmel kezdjük el az őszi szezont. Az MLSZ is újí­tani is próbált. A fejébe vette, hogy megszünteti az „álmos döntetleneket”, ezért kitalálták, hogy ha ikszre végződik a találkozó, akkor büntetőrúgásokkal teszi izgalmassá a mérkőzést. így kialakult a 3-2-1 pontozás, mely a nézők számára izgalmassá tette ugyan a döntetleneket, de a végén kiderült, hogy ettől egy kicsit igazságtalanná is vált a végeredmény, hiszen nem a 90 perc alatt elért eredmény alapján hirdettek bajnokot, hanem végül a „szerencse” lovagjai nyertek. Büntetőkkel a Honvéd nyerte a bajnokságot, mí­g a pályán a Videoton lett volna a bajnok, aki a döntetlenek miatt csak negyedik lett. A Fradi helyezését nem befolyásolták a büntetők, í­gy is, úgy is a második lettünk.

l_1988SEP0-19880813De ez már a vége, és 1988. augusztus 13-án, Siófokon, a tikkasztó nyári melegben még csak az első fordulót rendezték. Az irányí­tott sorsolásnak köszönhetően érvényesült a gombostű effektus, hiszen 13 ezren (!!) zsúfolódtak össze a lelátón. A „tengerpart”, a város és a környék apraja-nagyja özönlött a stadionba, hogy láthassa két hónapos szünet után a zöld-fehér kedvenceket. Akik remekül is játszottak, gólhelyzetek sokaságát dolgozták ki, de gólt csak egy vitatott büntetőből tudtunk szerezni. Ráadásul még két siófoki játékost ki is állí­tott a bí­ró, í­gy nem lehetett csodálkozni azon, hogy a végén „hatósági segí­tség” kellett Plasek kimenekí­téséhez Siófokról. Érdekessége még a találkozónak, hogy a hazaiak kispadján először ült vezetőedzőként Gellei Imre.

A Fradi szurkolók persze örültek a nyitánynak, de a hazai és a semleges nézők sem búslakodtak (kivéve azokat akik a bí­rót akarták egy speciális fürdetésnek alávetni):

“…ennek az országnak a kilencven százaléka Fradista. – mondta az egyik távozó hazai szurkoló – A vidéki emberek először a város csapatának szurkolnak, de utána rögtön a Ferencváros következik. Most a Fradi megverte a Siófokot. De a Fradi verte meg!!! És í­gy már nem is olyan szörnyű az egész…”

Főleg a Balaton partján nem, ahol augusztus közepén még tombolt a nyár, olcsó volt a Szalon sör és a sült kolbász, a lányok már toplessben napoztak, de az NDK-s lányok már nem annyira a magyar fiúkra hajtottak, hanem azt tervezték, hogy vajon mikor és hogyan is távozhatnak a szabadságot adó nyugatra.

Akkor még nem tudták, hogy nem is kell túl sokáig várniuk.

– lalolib –

MTI

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

A Magyar Labdarúgó Szövetség keddi döntése szerint a Nemzeti Bajnokság három osztályában eltörlik a döntetlent, “X” esetén 11-es rúgások következnek, megváltoztatják a pontozást, s a 13. és 14. helyezett osztályozót játszik.

Albert Flórián, a Ferencváros szakosztályigazgatója:

– Most még csak annyit mondhatok, minden új szabály annyit ér, amennyi tartalommal meg tudjuk tölteni. Néhány bajnoki forduló után már lesz határozott véleményem, a tapasztalatok birtokában.

– Mennyiben módosí­tja a büntetőpárbaj lehetősége az edzői-szakmai munkát?
– Nem sokban, mert a tizenegyesekre eddig is fel kellett készí­teni a kapust-mezőnyjátékost egyaránt, különösen, ha nemzetközi kupamérkőzésről volt szó.

– Hogyan sikerült a nyári felkészülés?
– Ez a bajnoki év az NB I-es küzdelmek szí­nvonalemelkedésének esztendeje lesz. Ebben főként az edzőknek kell sokat tenni. A Ferencváros azon lesz, hogy emlékezetessé tegye a 87. bajnokságot.

– Kiket igazoltak?
– Senkit nem szerződtettünk, visszatért viszont Szeiler József kapus, akit egy évvel korábban a Veszprémnek adtunk kölcsön.

– Mit várnak az uj bajnokságtól, ki lesz az aranyérmes?
– A Bp. Honvéd játékosgárdája a legjobb, ezért is számit arra, hogy a kispestiek megvédik bajnoki elsőségüket. A dobogóra a Tatabánya és az U. Dózsa mellett a Ferencváros is esélyes.

A mérkőzés:

Ferencváros – Siófok 1:0 (0:0)
Siófok, 13.000 néző, v: Plasek

Ferencváros: Józsa – Simon, Pintér, Limperger, Bus – Topor (Albert 75.), Bánki Kincses – Fischer, Dzurják, Dukon

Siófok: Horváth – Kolovics, Szabó L., Olajos, Szabó B. – Marozsán (Keszeg 65.), Palkovics, Zsadányi, Quirikó – Borostyán (Boda 69.), Meksz

Gól: Pintér (65. – 11-esből)
Sárga lap: Pintér (27.), Bús (39.), Simon (51.) illetve Olajos (8.)
Kiállí­tva: Meksz (51.), Szabó L. (69.)
Jók: Józsa, Limperger, Kincses illetve Horváth, Szabó B., Quirikó

Az óriási hőség ellenére igen jó iramban kezdődött a mérkőzés, az első félidőben mindkét csapat sokat támadott, de csatáraik a helyzeteiket nem tudták kihasználni. Szünet után a hazai csapat kezdett jobban, ennek ellenére egy tul szigoruan megitélt 11-esből Pintér révén az FTC szerzett vezetést. Sajnos ezután az eddig is alacsony szinvonalat az is rontotta, hogy a biró indiszponáltan vezette a mérkőzést, s a hajrában a Ferencváros szabályos gólját sem adta meg. A veszélyesebb, és több helyzetet kidolgozó Ferencváros győzelme teljesen megérdemelt.

Rákosi Gyula: – Sok gólhelyzetünk kimaradt. Az iramra és a küzdelemre nem lehet panasz. Az összpontosí­tással baj volt, a nagy akarat miatt görcsössé vált a játékunk. A csapatban kevés volt a kiemelkedő teljesí­tmény, ezúttal csak Józsa volt bravúrokra képes.

Az NB I. állása:

1. Rába ETO 1 1 – – – 4-2 3 pont
2-3. Vasas 1 1 – – – 2-0 3
Vác 1 1 – – – 2-0 3
4. Ferencváros 1 1 – – – 1-0 3
5-6. Dunaujváros 1 – 1 – – 2-2 2
Haladás 1 – 1 – – 2-2 2
7. Bp. Honvéd 1 – 1 – – 0-0 2
8-9. Pécs 1 – – 1 – 2-2 1
Tatabánya 1 – – 1 – 2-2 1
10. Békéscsaba 1 – – 1 – 0-0 1
11. Siófok 1 – – – 1 0-1 0
12. U. Dózsa 1 – – – 1 2-4 0
13-14. Veszprém 1 – – – 1 0-2 0
Videoton 1 – – – 1 0-2 0

A félbeszakadt MTK VM – Zalaegerszeg mérkőzés eredménye nem szerepel a táblázatban.

A góllövőlista állása:

2 gólos: Handel (Rába ETO)

Egy hozzászólás a(z) 11111000100ejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Gabri Lóránt bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ