1992.III.21. Ferencváros – BVSC-NOVÉP 1-0

M-ftc-bvscMásodik félidei jobb játékával a Ferencváros megérdemelten tartotta otthon a két bajnoki pontot. Ekkor már játék is volt a pályán, feledtetve a kritikán aluli első játékrészt.

Úri módon tettek pontot hétfőn délelőtt a Szőnyi úton a múlt hét labdarugó szenzációjára, a BVSC – Pintér válásra. Csendben, vita nélkül, közös megegyezéssel váltak el útjai az NB I-es vasutas csapatnak és a válogatott Pintér Attilának. A tárgyalás után Kisteleki István igazgató-vezetőedző a következőket mondta az MTI munkatársának:

– Pintérnek június 30-ig érvényes a velünk kötött szerződése, ezt mi betartjuk. De megegyeztünk csapatunk most már extagjával, hogy amennyiben jelentkezik érte akár hazai, akár külföldi klub, megfelelő összeg fejében hozzájárulunk az átigazolásához.

– Mennyiért?
– Hadd ne mondjak most összeget, de emlékezetes, hogy nem húsz fillérért vettük meg a Ferencvárostól, jóval millión felül fizettünk a zöld-fehéreknek. A labdarugás is üzlet, szeretnénk visszakapni a pénzünket.

– Hogyan fogadta Pintér a válást?
– Tudomásul vette, igaz, mást nem is tehetett. Mi tartjuk magunkat a sportszerűség szelleméhez, semmiféle retorziót nem alkalmazunk.

– Erre egyáltalán volna okuk?
– Igazából nem is volna, függetlenül attól, hogy Pintértől sokkal többet vártunk, jobb, profiteljesí­tményt. Megí­télésem szerint jelenlegi játékával ,,nem is férne be,, az általam most elképzelt csapatba, s nem akarom, hogy egy válogatott kerettag a kispadon üljön.

– Nem voltak személyes okok a válásban?
– Nem, kizárólag szakmai, í­gy többek között kifogásoltam a taktikai fegyelmét is. Lehet, hogy mostani gyenge sorozatunk is közrejátszott abban, de valójában nagyon ideges volt ő is, s körülötte a hangulat.

– Pintér elbocsátásán túl: a múlt őszi 10. forduló óta nem nyertek, hét mérkőzésen – beleértve a szombati veszprémit is – mindössze két pontot szereztek. Sokan kérdik: mi lesz a BVSC-vel?
– A kudarcok elvették a játékosok önbizalmát, s emellett még többeknél fásultságot tapasztaltam. Ez a magyarázata, hogy sorozatosan botladozunk. Ráadásul szombaton a Ferencváros ellen az Üllői úton sem í­gérkezik sok jó a számunkra. De meggyőződésem, hogy előbb-utóbb be kell következnie a fordulatnak, s akkor újból a kora őszi játékunkat láthatják majd a nézők – mondta befejezésül Kisteleki István.

(1992. március 16.)

*

Ferencváros – BVSC-NOVÉP 1:0 (0:0)
Üllői út, 6.000 néző, V: Piller

FTC: Balogh T. – Patkós (Balogh G. 46.), Simon, Telek, Szekeres – Lipcsei, Albert, Fodor, Keller – Nagy, Deszatnik

BVSC: Gáspár – Króner, Nahóczky, Iscsak, Nyikiforov – Farkasházy, Bognár (Garas 81.), Huszák, Farkas – Morzsa (Balogh Z. 81.), Gracsov

Gól: Fodor (75.)
Sárga lap: Lipcsei (40.), Simon (85.) illetve Farkasházy (48.), Gracsov (58.)
Jók: Fodor, Keller, Telek illetve Nyikiforov, Iscsak, Gracsov

Nem túlzás azt állí­tani, hogy az első félidő legemlékezetesebb jelenete a kezdőrúgás volt. Papp László háromszoros ökölví­vó olimpiai bajnok indí­totta útjára a labdát, de nyugodtan maradhatott volna utána is a pályán, a szí­nvonalra biztos nem hozott volna szégyent.

Rendkí­vül unalmas, meddő játszadozás folyt a pályán, a kapuk csak elvétve kerültek veszélybe. A BVSC-NOVÉP nem állt be védekezni, teljesen egyenrangú ellenfele volt az esélyesebb hazaiaknak. Az első játékrész két legnagyobb helyzete is a vendégek előtt adódott, de Farkasházyék elpuskázták a lehetőségeket. A Ferencváros próbálkozásait mindössze néhány félresikerült távoli lövés jelezte. A hazai publikum elégedetlenségének “Ébresztő, ébresztő” skandálással adott hangot a játékrész végére.

Fordulás után a Ferencváros már az első percben többet tett, mint az egész első félidő alatt. Fodor mintaszerűen ugratta ki Albertet, és a középpályás jól eltalált lövése nyomán alig kerülte el a labda Gáspár kapujának jobb alsó sarkát. Továbbra is erőlködtek a ferencvárosiak, de támadásaik rendre elhaltak az ellenfél 16-osa vonalánál. A 70. percben Gáspár alászaladt egy beí­velésnek, de Fodor ajtó-ablak helyzetben öt lépésről sem találta el a labdát. Egy perc múlva Balogh G. emelkedett a legmagasabbra egy beadásra, ám a kapu fölé fejelt. A Ferencváros fölénye végül a 75. percben érett góllá, Fodor 25 m-ről futtából leadott lövéssel szerezte meg csapatának a vezetést. Öt perccel a lefújás előtt Deszatnik még eltalálta a felső kapufát és társai is veszélyeztettek, de az eredmény már nem változott.

Az NB I. állása:

1. Kispest-Honvéd 18 10 4 4 32-18 24 pont
2. Vác-Samsung 18 8 7 3 32-20 23
3. Ferencváros 18 7 9 2 24-14 23
4. Videoton-Waltham 18 7 9 2 25-16 23
5. Siófok 18 10 3 5 28-20 23
6. MTK 18 8 5 5 29-18 21
7. ÚTE 18 6 8 4 26-22 20
8. Pécs 18 7 6 5 13-11 20
9. Vasas 18 6 6 6 19-16 18
10. BVSC-NOVÉP 18 5 6 7 19-18 16
11. Győri Rába ETO 18 5 6 7 19-24 16
12. Tatabánya 18 5 6 7 14-25 16
13. Haladás VSE 18 5 5 8 17-22 15
14. Veszprém 18 4 7 7 13-22 15
15. Diósgyőr 18 4 4 10 14-28 12
16. Zalaegerszeg 18 – 3 15 9-39 3

Góllövőlista:

13 gólos: Orosz (Vác)
11 gólos: Eszenyi (ÚTE)
9 gólos: Fischer (Siófok), Negrau (Kispest-Honvéd)
7 gólos: Sallói (Videoton-Waltham)
6 gólos: Farkasházy (BVSC), Fodor (Ferencváros), Balog (MTK), Vincze (Kispest-Honvéd)

NS-19920322-03-19920321

NS-19920322-04-19920321

2 hozzászólás a(z) 1992.III.21. Ferencváros – BVSC-NOVÉP 1-0 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.20:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ