2002.IV.10. Ferencváros – Haladás: 5-0

2 hozzászólás a(z) 2002.IV.10. Ferencváros – Haladás: 5-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk folytatta szenzációs menetelését és fölényesen, öt góllal legyőzte a Haladást. Sikerünk értékét növeli, hogy a Zalaegerszeg döntetlent ért el az Újpest ellen és már csak két pont választ el bennünket a második helytől, illetve hogy a szombathelyiek az idei eredmények alapján mögöttünk a második legjobb együttesnek számí­tottak a találkozó előtt.

    Ferencváros – Haladás: 5-0 (1-0)
    Üllői út, 5.478 néző, vezette: Megyebí­ró (Tompos, Medovarszki, Erős)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir (Balog Z. 77.), Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei (Vén 72.), Kapic, Szkukalek – Pinte (Jovic 69.), Gera, Penksa

    Haladás: Takács T. – Juhász, Szekér, Flavio Pim, Leandro – Jankovic (Czeglédi 65.), Némethy, Németh T. (Tóth 63.) – Filipovic, Preisinger (Lukács 46.), Halmosi

    Gól: Kriston (11.), Gera (56.), Lipcsei (57.), Kapic (71.),Penksa (81.)
    Sárga lap: Flavio Pim (15.), Juhász (19.), Tóth (74.)

    Már az első perctől magunkhoz ragadtuk az irányí­tást és hamar, a 11. percben megszereztük a vezetést: Pinte fantasztikus cselekkel tört előre, remek ütemben ugratta ki Kristont, aki 10 méterről nem kegyelmezett. Előnyünk birtokában kicsit lassí­tottuk a játékot, igyekeztünk megtartani a labdát, de továbbra is mi irányí­tottunk és további veszélyes helyzeteket alakí­tottunk ki. Gera és Dragóner is növelhette volna az előnyünket, a vendégek egyetlen veszélyes akciót vezettek, de Leandro 20 méteres, léc alá tartó lövését Szűcs, ahogy már megszokhattuk tőle, bravúros mozdulattal védte.

    A második játékrész igazi gálaelőadást hozott. Az 56. és az 57. percben lőtt góljaink teljesen megtörték a vendégek ellenállását. Előbb Lipcsei átadásával Gera lépett ki a védők közül és higgadtan a bal alsó sarokba helyezett, majd Lipcsei szerzett fantasztikus gólt. Kétszer is megforgatta Flavio Pimet, mielőtt a jobb sarokba gurí­tott. Szentes Lázár vezetőedző cserékkel próbálta meg felrázni együttesét, de ezen az estén csak a mi akaratunk érvényesült. A 71. percben Kapic teljesen váratlanul 21 méterről lőtt kapura és a labda a meglepett Takácsot is becsapva a hálóban kötött ki. Ez volt Adem első gólja a csapatunkban. A szlovén légiós a korábbi találkozókhoz hasonlóan ezúttal is rengeteget dolgozott a középpályán. A kegyelemdöfést a 81. percben Penksa adta meg a vendégeknek: Kriston beadása után fejelt gyönyörű mozdulattal a Haladás kapujába. A látottak alapján ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten győztünk és ha kicsit több szerencsénk van, akkor még több gólt is szerezhettünk volna.

  • 91
    Vége!! Megyebí­ró játékvezető nem hosszabbí­tott, lefújta a mérkőzést, melyet ezúttal is tűzijáték zárt.
    90
    Vége!! Megyebí­ró játékvezető nem hosszabbí­tott, lefújta a mérkőzést!
    81
    Már öttel vezetünk! Kriston beadása után Penksa fantasztikus mozdulattal fejelt a vendégek kapujába (5-0).
    [video 1.] [video 2.]

    74
    Tóth buktatta Gerát és jogosan kapott sárga lapot.
    72
    Másodszor is cseréltünk: Lipcsei helyére Vén állt be.
    71
    Már néggyel vezetünk! A jobb oldalon adogattunk, majd Kapic hirtelen lövésre szánta el magát és 20 méterről a jobb sarokba lőtt (4-0).
    [video 1.] [video 2.]

    69
    Először cseréltünk: Pinte helyett Jovic jött be.
    65
    Harmadik cserelehetőségét is kihasználta a Haladás: Jankovicot Czeglédi váltotta fel.
    63
    Cseréltek a vendégek: Németh helyett Tóth lépett pályára.
    60
    Janovic beadása után Vukmir életveszélyesen, mellel tette haza a labdát, melyet Szűcs a jobb sarok előtt vetődve tudott csak megfogni.
    57
    Megvan a harmadik gól! Lipcsei vezette végiga pályán a labdát, két parádés csellel megforgatta Flavio Pimet, majd 13 méterről ballal a jobb sarokba gurí­tott (3-0).
    [video 1.] [video 2.]

    56
    Megszereztük második gólunkat! Lipcsei remek átadásával Gera ugrott ki és 10 méterről higgadtan a bal alsó sarokba helyezett (2-0).
    [video 1.] [video 2.]

    53
    Lipcsei 22 méteres lövését védte Takács.
    50
    Penksa kényszerí­tőzött Gerával a szombathelyi átadásnál, de a labda nem került vissza hozzá, mert Flavio Pim közbelépett és tisztázott.
    46
    Félidei nyilatkozatok:
    Lipcsei Péter:
    -- Ha a helyzeteink nagy részét értékesí­tettük volna, akkor már fölényesen vezetnénk. Re remélem, hogy a második félidőre feljavul a helyzetkihasználásunk, és akkor magabiztosan győzünk.
    Gyepes Gábor:
    -- Kicsit csalódott vagyok az első félidőt eredményét illetően, hiszen a helyzeteink alapján 3-0-ra kéne vezetnünk.
    Kriston Attila:
    -- A csúszós talaj ellenére rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, sajnos ebből csak egyet tudtunk kihasználni. Pintétől olyan labdát kaptam, amit nehéz lett volna kihagyni.
    Szűcs Lajos:
    -- Jól jött a korai gól, de sajnos az elmúlt meccsekhez hasonlóan elmaradt a folytatás. Remélem a második félidőben a Videoton elleni meccshez hasonlóan elől is jobban összpontosí­tunk.
    Adem Kapic:
    -- Sok labdát szerzünk a középpályán, és sok lendületes akciót vezettünk, de a végén mindig volt egy kis hiba a befejezésnél.
    46
    A szünetben cseréltek a vendégek: Preisinger helyére Lukács állt be, nálunk nem volt változás.
    45
    Megyebí­ró játékvezető lefújta az első félidőt.
    43
    Gyepes vezette végig a labdát a pályán, a tizenhatoson belül Pintéhez passzolt, a szlovák légiós egyet tolt a labdán, majd 13 méterről a kapu fölé lőtt.
    37
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a bal oldalról, Gera 15 méteres fejesét védte Takács.
    36
    Pinte hosszú indí­tásával Penksa próbált meg kiugrani, de Takács a tizenhatoson kí­vül, lábbal tisztázott előle.
    33
    Németh tört be a tizenhatosunkon belülre és kicsit kisodródva, 15 méterről a bal kapufa mellé lőtt.
    30
    Halmosi húzott el a szélen, beadása tisztán találta volna Jankovicot a kapunk előtt, ő azonban a fejelés pillanatában szerencsére elcsúszott és a labda elszállt fölötte.
    27
    Lipcsei szöglete után Dragóner 8 méterről fejelt a kapu mellé.
    26
    Penksa gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, váratlan lövését Takács csak kiütni tudta, a kipattanó labdát Gera emelte vissza a kapu elé, de a bevetődő Lipcsei elől tisztáztak a vendégvédők.
    24
    Gyepes kényszerí­tőzött Penksával, a visszakapott labdával Gerát akarta szöktetni, de Szekér az utolsó pillanatban keresztezett.
    21
    Leandro 20 méteres, léc alá tartó bombáját Szűcs fantasztikus mozdulattal hárí­totta.
    20
    Gera végzett el szabadrúgást 18 méterre a Haladás kapujától. Remekül elcsavarta a labdát a sorfal mellett, Takács látványos vetődéssel mentett.
    19
    Juhász Tamás buktatta a kapura törő Penksát, ezért ő is sárga lapot kapott.
    15
    Penksa vette el a labdát Flavio Pimtől 25 méterre a szombathelyi kaputól. A vendégek légiósa lerántotta Mareket, ezért jogosan kapott sárga lapot.
    11
    Megszereztük a vezetést! Pinte gyönyörű csellel mindenkit lerázott magáról a jobb szélen, remek ütemben ugratta ki Kristont, aki 10 méterről a jobb sarokba lőtt (1-0).
    [video 1.] [video 2.]

    10
    Lipcsei í­velt be szögletet a bal oldalról, az ötösön belül Dragóner ütközött Takáccsal, Megyebí­ró a szombathelyiek javára í­télt szabadrúgást.
    9
    Pinte próbált kapura törni, Némethy a tizenhatos vonal előtt buktatta, de a játékvezető továbbot intett.
    6
    Szkukalek bedobása után Penksa sarokkal próbálta kiugratni Lipcseit, Flavio Pim résen volt és lefülelte az átadást.
    2
    Szemerkélő esőben mi alakí­tottuk ki az első helyzetet: Lipcsei í­velt be szabadrúgást a jobb oldalról, a kitűnő ütemben felugró Gera centiméterekkel fejelt mellé.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A szombathelyiek indí­tották útjára a labdát. A mieink tiszta zöldben, a vendégek tiszta fehérben léptek pályára. Az első félidőben mi támadtunk a Springer-szobor felőli kapura.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Perceken belül kezdődik a Haladás elleni mérkőzésünk. A találkozó előtt Gera Zoltánt köszöntötték abból az alkalomból, hogy csapatunkban ma játszotta 50. bajnoki meccsét. A közelmúltban Gyepes Gábor is elérte ezt a meccsszámot, ezért őt is köszöntötték a kezdősí­pszó előtt.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ