2003.V.17. Újpest – Ferencváros: 0-0

A rangadó ma már csak emlék

Megismétlődik-e a történelem? Egy esztendeje ugyanis a Ferencváros a bajnoki hajrában 32-re kikapott Újpesten, és ez az eredmény is befolyásolta a tavalyi bajnokság végeredményét: azaz azt, hogy nem a Ferencváros, hanem a Zalaegerszeg lett a bajnok.


Újpest – Ferencváros: 0-0
Megyeri út, 4,785 néző, vezette: Makai János (Tompos, Georgiu)

Újpest: Vlaszák – Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák -– Simek (Tokody 62.), Farkas B., Korolovszky, Rósa D. – Kovács Z., Horváth F. (Rósa H. 68.)
vezetőedző: Sarlós András

Ferencváros: Szűcs L. -– Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek (Keller 75.) –- Gera, Tököli (Jovic 75.), Leandro (Penksa 91.)
szakmai igazgató: Garami József

Sárga lap: Kovács Z. (3.), Juhár (12.), Vanczák (69.) illetve Zováth (65.)

A lilák – mondani sem kell – arra készültek, hogy a zöldek aranyálmait újra keresztülhúzzák, mí­g a vendégek fogadkoztak, még egyszer nem hagyják elúszni az elsőséget a Megyeri úton.

A fradisták mindenesetre megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy a két csapat legutóbbi Üllői úti összecsapásán látványos gólt szerző Tokody Tibor csí­pősérülése miatt ezúttal csak a kispadra ülhetett, mí­g a lilák azért sóhajthattak fel, mert a vendégek alapcsapatából Adem Kapic és a tél óta sérült Gyepes Gábor hiányzott.

A két gárda a tőle megszokott hadrendben kezdte meg a küzdelmet és az első pillanatokban egyértelműen az FTC tűnt agilisabbnak. Másfél perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Kriston Attila nagy helyzetbe került, és ha a középpályás higgadtabb, gyorsan vezetést szerezhetett volna a Fradi. Néhány másodperccel később Gera Zoltán került í­géretes helyzetbe, ám a lövést Vanczák Vilmos blokkolta jó érzékkel. A Fradi lapos, pontos passzokkal próbált helyzetbe kerülni, és feltűnő volt, hogy három jó átadással milyen könnyen zavarba lehetett hozni az újpesti védelmet. Ám ebből nem tudott tőkét kovácsolni a vendégegyüttes, szép lassan az Újpest is magához tért, a középpályások jobban megszűrték az ellenfél támadásait, í­gy kiegyenlí­tettebbé vált a játék. A vendéglátók a megszerzett labdát legtöbbször oldalra passzolták, megfontoltan futballozva próbáltak helyzetet teremteni, de ez az első félidőben nem sikerült nekik. Érezhetően nagy volt a feszültség, ám a tét nem lehetett magyarázat néhány elképesztő technikai hibára (elég csak Tamási Zoltán, vagy Dragan Vukmir meghökkentő módon a lelátóra bikázott labdájára gondolni).

Nem volt nagy az iram, de a küzdelemre nem lehetett panasz, az első játékrészt Kriston Attila helyzete nyitotta és zárásként is a vendégek fedezete került helyzetbe, ám ez az akció sem zárult góllal.

A második félidő Juhár Tamás sportszerű megoldásával indult: az újpestiek tizenhatszoros válogatott védője támadást indí­thatott volna, ám mert látta, hogy a ferencvárosi Leandro a fejét fájlalva a gyepen maradt, habozás nélkül az oldalvonalon túlra rúgta a labdát. A nagy tét és a presztí­zscsata ellenére Juhár nem feledkezett meg a fair playről és ezért mindenképpen dicséretet érdemel (később egyébként Szűcs Lajos is kidobta a labdát a pályáról, hogy Kovács Zoltánt ápolni lehessen). A játékrész elején a Ferencváros próbált nyomást gyakorolni a hazai csapatra, ám ebben a periódusban is hiányoztak a helyzetek, nem úgy, mint a pontatlan átadások.

Kovács Zoltán lőhetett volna gólt, ám ziccerben hibázott, és ez a lehetőség felébresztette a vendégeket: Gera Zoltán szabadrúgása és Lipcsei Péter helyzete után könnyen vezetést szerezhetett volna a Fradik. ígéretes lehetőség adódott Horváth Ferenc előtt is, ám a volt ferencvárosi, ma már az Újpestet erősí­tő csatár a kapu fölé bombázott, Sarlós András két cserével próbált frissí­teni csapatán, és Tokody Tibor, valamint Rósa Henrik beállásával érezhetően veszélyesebbé vált a lila-fehérek futballja, ám mert egyik védelem sem nyí­lt ki, végül maradt a gól nélküli döntetlen. S hogy netán a történelem ismétli-e önmagát, vagyis a Fradinak a bajnoki cí­mhez hiányoznak-e a Megyeri úton elvesztett pontok, az majd csak a bajnokság legvégén derül ki. Az viszont e meccs kapcsán egyértelmű: az oly sokat emlegetett Újpest–Fradi rangadó szí­nvonalas csatái legfeljebb az emlékekben élnek…

Percről percre

2. perc: Kriston kényszerí­tőzött Lipcseivel az újpesti térfél közepén, a csapatkapitánytól visszakapott labdával lépett egyet, majd Tamási szorí­tásában tí­z méterről kissé jobbról ballal a bal alsó sarok mellé lőtt.
24. perc: Leandro a leshatáron szöktette a balján futó Tökölit (az asszisztensnek azért nem kellett jeleznie, mert Rósa Dénes a másik oldalon beragadt), aki Szélesi mellett visszavette a labdát, majd a balösszekötő helyéről, kilenc méterről jobbal Vlaszák ölébe lőtt.
32. perc: Korolovszky a saját térfelének közepén adta oda a labdát Gerának, aki Leandrót játszotta meg. A brazil nem sokat várt, kissé balról, 18 méterről ballal lőtt, mégpedig egy méterrel a léc fölé.
35. perc: Lipcsei a jobbösszekötő helyéről, 24 méterről jobbal végezhetett el szabadrúgást, a labda előbb megpattant Korolovszky fején, majd Vlaszák ölébe hullott.
38. perc: Simek í­velt középre a jobb oldalról, ott Horváth Ferenc hat méterről belecsúsztatott a labdába, amely azután messze a jobb kapufa mellett szállt el.
44. perc: Farkas Balázs egy eladott labdával kontralehetőséget kí­nált a vendégeknek: Leandro gyorsí­tott rá középen, majd Tökölihez játszott, ő azonban a büntetőterületen belül nem tudta becsapni Tamásit, aki remek becsúszással mentett.
45. perc: Kriston került helyzetbe: most a jobb oldalon egy csellel elfektette Vanczákot, majd már kissé beljebb járva nyolc méterről ballal a jobb alsó sarkot vette célba, Vlaszák azonban kiütötte a labdát.
58. perc: Ez a félidő még az elsőnél is unalmasabban kezdődött. Az a momentum mindenesetre emlí­tést érdemelt, amikor Leandro a jobb oldalról befelé húzott, majd 25 méterről ballal, a lehajoló Vlaszák ölébe gurí­tott.
62. perc: Rósa Dénes kapott labdát a kezdőkörben, ő a középen kilépő Kovács Zoltánnak passzolt, aki 13 méterről Dragóner mellől ballal, a bal alsó sarok mellé gurí­tott.
65. perc: Tököli indult el az alapvonal felé a balösszekötő helyén, szokásához hí­ven visszavette a labdát – elfektetve ezzel Tamásit –, majd éles szögből öt méterről, jobbal lőtt is, a labda azonban felpattant Szélesin, í­gy Vlaszák könnyedén húzhatta le azt.
68. perc: Vanczák a bal oldalról remekül í­velt keresztbe Tokody elé, aki a jobbösszekötő helyén becsapta Szkukaleket, majd visszagurí­tott a középen teljesen egyedül álló Horváth Ferencnek, aki tí­z méterről, jobbal a kapu fölé lőtt. A támadónak ez volt az utolsó megmozdulása, Sarlós András ugyanis lecserélte.
70. perc: Gera 17 méterről, a balösszekötő helyéről jobbal elvégzett szabadrúgását követően a labda fél méterrel szállt a jobb sarok mellé.
71. perc: Tököli balról remekül í­velt középre, Gera Lipcsei elé fejelte a labdát, aki kilépett, majd hat méterről jobbal próbált kapura emelni, Vlaszák azonban belevetődött a lövésbe, s í­gy róla szögletre pattant a labda.
79. perc: Gera az újpesti térfél közepén sarokkal tette a labdát Leandro elé, aki ballal, 18 méterről a jobb alsó sarokot vette célba, Vlaszák azonban szögletre bokszolta a labdát.
86. perc: Gera gondolt egy merészet, és húsz méterről balról, jobbal a jobb felső sarok felé küldte a labdát, Vlaszák azonban ismét szögletre ütötte azt.

Fény és árnyék

A ferencvárosi és az újpesti szurkolók most egyetértettek. Amikor a hangosbemondó közölte, hogy csütörtök este megszületett az Újpest csatárának kisfia, ifjabb Horváth Ferenc, a hazai és a vendégtábor egyformán tapsolni kezdett. A csatár megfordult mind a két klubban és a drukkerek alighanem abban reménykednek, hogy a fiatalember húsz év múlva az ő csapatukat erősí­ti majd.

Nem volt tanácsos az oldalvonalat megközelí­teniük a ferencvárosiaknak – az újpesti szurkolók ugyanis minden kezük ügyébe kerülő tárggyal megdobálták őket. Repültek a szotyiszacskók, a szendvicsek, azonban a drukkerek nem céloztak pontosan. A kiszemelt az a Lipcsei Péter volt, aki az első félidőben feleslegesen megütötte Vanczák Vilmost. Ez a mozdulat a hazaiak körében amúgy sem szimpatikus középpályást nem tette népszerűvé a Megyeri úton.

Nyilatkozatok:

Sarlós András az Újpest vezetőedzője: – Azt mondhatom, hogy végig nyí­lt volt ez a mérkőzés, mindkét csapatnak volt lehetősége arra, hogy győzzön. Jelen helyzetünkben a döntetlen nem rossz eredmény. A kezdés után még óvatosságra intettem a játékosaim. A második félidőben többet kockáztatva futballoztunk, Rósa Henrik és Tokody Tibor beállása sokat lendí­tett az együttesen.

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: – Úgy gondolom, hogy az első játékrészben jobbak voltunk az Újpestnél. A fordulás után veszélyesebbek voltak a hazaiak, de ennek ellenére is közelebb álltunk a győzelemhez. Végül is a döntetlen elfogadható eredmény. Nem volt rossz mérkőzés, de ha nem ilyen melegben kellett volna pályára lépnünk, akkor talán még élvezetesebb lett volna a találkozó.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.V.17. Újpest – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk óriási küzdelemben, jó iramú mérkőzésen gólnélküli döntetlent ért el az Újpest otthonában.

    Újpest – Ferencváros: 0-0
    Megyeri út, vezette: Makai (Georgiou, Tompos)

    Újpest: Vlaszák – Szélesi, Juhár, Tamási, Vanczák -– Simek (Tokody 62.), Korolovszky, Farkas, Rósa D. – Kovács, Horváth F. (Rósa H. 69.)

    Ferencváros: Szűcs L. -– Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Zováth, Lipcsei, Szkukalek (Keller 75.) –- Gera, Tököli (Jovic 75.), Leandro (Penksa 91.)

    Sárga lap: Kovács Z. (3.), Juhár (12.), Vanczák (69.) illetve Zováth (65.)

    A Megyeri úti találkozót a házigazdák érthetetlenül feszült hangulatban kezdték, az első percekben brutális belépőkkel igyekeztek megfélemlí­teni játékosainkat. Kovács Zoltán a 3. percben hátulról könyökkel tarkón vágta Vukmirt, a 12. percben pedig Juhár rúgta nyújtott lábbal hátba Gerát. Teljesen értelmetlen és indokolatlan szabálytalanságok voltak ezek. Szerencsére a mieink nem hagyták magukat provokálni és a játékkal törődtek. Már a második percben megszerezhettük volna a vezetést, amikor Kriston Vanczák mellett betört a tizenhatoson belülre, de éles szögből a rövid sarok mellé lőtt. Többet volt nálunk a labda, az újpestiek visszahúzódtak a térfelükre. A nagy meleg ellenére jó volt az iram, mindkét csapat óriási elszántsággal küzdött, minden labdáért meg kellett harcolni. A 20. percben Leandro indí­tásával Tököli tört volna kapura, de a jó ütemben kimozduló Vlaszák megszerezte a labdát. A 24. percben Tököli egy visszahúzós csel után lőtt kapura, Vlaszák ismét a helyén volt. A 36. percben Kovács a tizenhatosunkon belül eljátszotta, hogy lerántották, de megúszta újabb sárga lap nélkül, pedig a szí­nészkedésért a FIFA rendelkezése értelmében minden alkalommal kötelező felmutatni a szí­nes kártyát. Ez annyira felbátorí­totta a hazaiak támadóját, hogy a mérkőzés hátralévő részében még négyszer-ötször feldobta magát, majd minden alkalommal tajtékozva reklamált a bí­rónál, ennek ellenére végig a pályán maradhatott. Szűcsnek az első félidőben mindössze egyszer kellett játékba avatkoznia, amikor a 43. percben Korolovszky előreí­velése után Rósa D. elől lehúzta a labdát.

    A második félidő újpesti helyzettel kezdődött, a kilépő Horváth elől Szűcs szép vetődéssel szerezte meg a labdát. Ezután ismét az újpesti szabálytalanságok kerültek a középpontba. Előbb három hazai játékos együttes erővel vitte földre Gerát, majd Szélesi vágta könyökkel tarkón Leandrót, mindkét esetben elmaradt a sárga lapos figyelmeztetés. A 63. percben először lőttek a kapunk irányába a hazaiak, de Kovács kí­sérlete két-három méterrel mellé ment. A mezőnyben kiegyenlí­tettebb lett a küzdelem, a kapuk azonban nem kerültek veszélybe. A 65. percben Zováth kapott sárga lapot, s mivel középpályásunknak ez már a harmadik figyelmeztetése, a Győr elleni idegenbeli meccsünket csak a lelátóról nézheti végig. Az utolsó húsz percben mindkét oldalon több gólszerzési lehetőség is adódott. Nálunk előbb Gera csavart centiméterekkel a kapu mellé egy szabadrúgást, majd Lipcsei 3 méterről leadott lövését hárí­totta Vlaszák óriási bravúrral. A 79. percben Gera sarokkal továbbí­tott Leandróhoz, akinek 19 méteres, jól helyezett lövését Vlaszák ütötte szögletre. Öt perccel a vége előtt Gera 20 méterről lőtt, az újpestiek kapusa a jobb felső sarok elől ütötte szögletre a labdát. A hazaiak a befejező negyed órában veszélyes beadásokig jutottak el, melyek után védőink tisztázni tudtak. Jellemző a hazai akciók „veszélyességére”, hogy Szűcsnek a 90 perc során nem akadt komoly védeni valója. A legnagyobb helyzetet Horváth hagyta ki, amikor Tokody beadása után 8 méterről a kapu fölé bombázott. Csapatunk mindenképpen közelebb állt a győzelemhez, az egy pont azt jelenti, hogy az MTK-Győr találkozó eredményétől függetlenül mindenképpen az első helyről várjuk az utolsó két fordulót.

    Garami József: -- Minden meccset szeretnénk megnyerni, most sem volt ez másként. Ennek megfelelően kezdtünk, helyzeteket dolgoztunk ki, sajnos jobb játékunk ellenére nem tudtunk előnyt szerezni. A második félidőben az Újpest cseréinek is köszönhetően feljavult, már nekik is voltak lehetőségeik, ennek ellenére továbbra is mi játszottunk veszélyesebben. Végül nem sikerült nyernünk, és az Újpest otthonában a döntetlen is elfogadható.

    Sarlós András: -- Előzetesen is úgy gondoltam, hogy ez egy háromesélyes meccs, és ez be is igazolódott. Azt kértem a fiúktól, hogy a mérkőzés elején próbáljuk meglepni a Ferencvárost, nos ennek az ellenkezője történt, hiszen a Fradi majdnem vezetést szerzett. Ezután óvatosabb játékot kértem csapatomtól, ami meg is valósult. A fordulás után már bátrabban játszottunk, sajnos Horváth helyzete kimaradt. Védelmünk ezen a napon jól teljesí­tett, í­gy a Ferencváros sem tudott betalálni. A jelenlegi Fradi ellen jó eredménynek tartom a megszerzett egy pontot.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek.
    91
    Csere a mieinknél Leandro helyett Penksa állt be.
    89
    Kovács 32 méterről lőtt a kapunk mellé.
    87
    Farkas és Juhár együttes erővel buktatták Jovicot. Csatárunk rövid ápolás után tudta folytatni a játékot.
    85
    Gera 20 méteres lövése után a jobb felső sarok elől ütötte ki Vlaszák a labdát.
    82
    Szélesi lőtte be a labdát a kapunk elé, melyet Dragóner vágott ki.
    81
    Lipcsei jól í­velt középre, de Vlaszák lehúzta a labdát Jovic elől.
    79
    Gera nagyon szép mozdulattal, sarokkal passzolt Leandróhoz, akinek 19 méteres lövését Vlaszák ütötte szögletre.
    78
    Rósa H. passza után Tokody lőtte be a labdát a kapunk elé, melyről lemaradtak a hazai támadók
    75
    Kettős csere a mieinknél. Tököli helyett Jovic, Szkukalek helyett pedig Keller lépett pályára.
    73
    Lipcsei vitte végig a labdát a pályán, két jó cselt is bemutatott, amikor Korolovszky szerelte, a labda Leandróhoz került, akinek beadása után Vlaszák szerezte meg a labdát.
    71
    Tököli beadása után Gera fejelte középre a labdát Lipcsei elé, akinek 3 méterről leadott lövése a közbevetődő Vlaszákról pattant a kapu fölé.
    69
    Vanczák lökte el Tökölit a tizenhatos előtt, amiért sárga lapot kapott. Gera 17 méterről centiméterekkel csavarta a labdát a kapu mellé.
    68
    Újabb csere a hazaiaknál. Horváth helyére Rósa H. jött be.
    67
    Tokody egy csel után középre gurí­tott, Horváth 8 méterről a kapu fölé lőtte a labdát.
    65
    Zováth szabálytalankodott Tokodyval, amiért sárga lapot kapott. Középpályásunknak ez volt a harmadik sárgája, ezért nem játszhat jövő szombaton a Győr ellen.
    64
    Tököli egy visszahúzós csellel becsapta Korolovszkyt, majd lőtt, a labda felpattant Tamási lábán, Vlaszák a felső sarok elől húzta le a labdát.
    64
    Lipcsei szöglete után a védők röviden mentettek, Leandro 18 méterről lőtt a kapu mellé.
    63
    Kimaradt az eddigi legnagyobb újpesti helyzet! Kovács 18 méterről jó két méterrel lőtt a kapunk mellé.
    62
    Cseréltek a hazaiak. Simek helyett Tokody lépett pályára.
    60
    Gera beadása után Szélesi fejelte ki Tököli elől a labdát.
    58
    Leandro két jó csel után 28 méterről lőtt, Vlaszák megfogta a labdát.
    57
    Kovács rántotta le a felezővonalnál Szkukaleket, a sárga lappal rendelkező újpesti csatár egyelőre megúszta kiállí­tás nélkül.
    54
    Kriston kényszerí­tőzött Gerával, a visszakapott labdát azonban már nem lőhette el, mert a partjelző szerint közben lesre futott.
    53
    Leandro visszajött a pályára.
    52
    Szélesi könyökkel tarkón vágta Leandrót, még szabadrúgást sem kaptunk. Leandrót a pálya szélén kell ápolni.
    50
    Korolovszky és Simek nem, Farkas már eltalálta Gera lábát. A szabadrúgást Lipcsei végezte el, 27 méteres lapos lövését Vlaszák megfogta.
    48
    Kovács átadásával Horváth lépett volna ki, de Szűcs kivetődött elé és megszerezte a labdát.
    46
    Elkezdődött a második félidő, a szünetben egyik szakvezető sem cserélt.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    Zováth indí­tásával Kriston lépett ki, egy visszahúzós csel után lőtt, Vlaszák lábbal bravúrral védett.
    43
    Korolovszky í­velte előre a labdát, melyet Szűcs Rósa D. elől húzott le.
    42
    Lipcsei indí­tásával Szkukalek próbált meg kilépni, de Vlaszák felszedte Igr elől a labdát.
    39
    Korolovszky kényszerí­tőzött Horváthtal, de a visszakapott labdát már nem érte el az alapvonal előtt.
    36
    Kovács játszotta el, hogy Balog lerántotta, de a hazaiak csatára megúszta sárga lap nélkül, ami az ő esetében a pirosat is jelentette volna, hiszen már van egy figyelmeztetése.
    35
    Lipcsei 30 méteres szabadrúgása után a labda megpattant a sorfalon és pont Vlaszák kezébe hullott.
    32
    Gera szerzett labdát az újpesti tizenhatos előtt, Leandróhoz passzolt, akinek a kapáslövése alig ment fölé.
    28
    Először próbálkozott kapura lövéssel az Újpest. Simek 30 méterről 2-3 méterrel lőtt a kapunk mellé.
    26
    Vanczák visszajött a pályára.
    25
    Lipcsei ütközött Vanczákkal, az újpesti játékost a pályán kí­vül ápolták.
    24
    Leandro remek átadással szöktette a bal oldalon kilépő Tökölit, aki egy visszahúzós csel után 14 méterről lőtt, Vlaszák azonban megfogta a labdát.
    21
    Korolovszky rúgta föl Zováthot, a szabadrúgást megkaptuk, a sárga elmaradt.
    20
    Leandro idní­tásával Tököli lépett volna ki a védők közül, de Vlaszák a kapuból kifutva megszerezte a labdát.
    18
    Farkas indí­totta Kovácsot, de a hazai támadó nem érte el a labdát.
    15
    Juhár futott el a bal szélen, de beadása után szurkolóink dobták vissza a labdát.
    14
    Horváth tartott rá Dragóner lábára, de megúszta sárga lap nélkül. Érthetetlenül durván játszanak a hazaiak.
    12
    Juhár nyújtott lábbal hátba rúgta Gerát, Juhár-Lee megúszta az alakí­tást egy sárga lappal.
    11
    Rósa D. kapu elé csavart szabadrúgása után Zováth vágta ki a labdát.
    9
    Szélesi beadása után Tamási erőtlen lövését Szűcs magabiztosan védte.
    8
    Simek futott el a jobb szélen, beadása után Vukmir fejelte ki a labdát Horváth elől az alapvonalon túlra.
    7
    Egy hazaadás után Vlaszák nehezen kezelte le a labdát, Tököli megtámadta a kapust, aki az utolsó pillanatban tudta az oldalvonalon kí­vülre rúgni a játékszert.
    5
    Lipcsei kapu elé csavart szabadrúgása után Vlaszák öklözte vissza a mezőnybe a labdát.
    3
    Kovács könyökkel tarkón vágta Vukmirt, amiért jogosan kapott sárga lapot. Az újpesti támadó érthetetlen módon reklamált a bí­rónál, ahelyett, hogy örült volna, amiért megúszta kiálí­tás nélkül.
    2
    Kriston tört be a tizenhatoson belülre, majd Vanczák szorí­tásában 12 méterről alig lőtt a kapu mellé.
    1
    Gerával szabálytalankodtak a 10. másodpercben. Lipcsei előre rúgott szabadrúgása után a védők tisztáztak.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, mi indí­tottuk útjára a labdát.
    .
    Ebben a pillanatban kijöttek a csapatok a pályára. Az újpestiek a korábban jelzett lila-fehér csí­kos mez helyett, fehér mezben játszanak majd.
    .
    Szűcs Lajos nagyon csúnyán köhög, meg van fázva, de természetesen vállalja a védést a meccsen.
    .
    A csapatok befejezték a bemelegí­tést és visszamentek az öltözőbe. A mieink zöld mezben fehér nadrágban és zöld sportszárban játszanak, a hazaiak lila-fehér csí­kos mezben, fehér nadrágban és fehér sportszárban lépnek pályára. A meccs előtt az öltözőben Lipcsei Péter, Dragóner Attila és Tököli Attila még külön lelkesí­tett mindenkit, csakúgy mint Gyepes Gábor, aki az utolsó perceket csapattársaival “töltötte.”
    .
    Szurkolóink rendben megérkeztek az újpesti stadionba és teljesen megtöltötték a számukra kijelölt szektort. A hazai drukkerek meglepően kevesen vannak a lelátón, a kapu mögött mindössze 150-200 újpesti foglal jelenleg helyet, de a főlelátón sincsenek 300-nál többen.
    .
    A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Sarlós András, a hazaiak szakvezetője elmondta, hogy Rósa Henrik sérülsée után még nincs százszázalékos állapotban, ezért a kispadon kezd. Tokody Tibor sincs tökéletes állapotban, de ő vállalni tudta az elejétől a játékot.
    .
    Az újpestieknél Tchur hiányzik sérülés miatt. Amióta Sarlós András irányí­tja a lila-fehér csapatot, ellenfelünk mindhárom meccsét megnyerte, reméljük, ma megszakad ez a sorozat. Az Újpest összeállí­tása: Vlaszák -- Szélesi, Juhár, Tamási, Vanczák – Simek, Korolovszky, Farkas, Rósa D. – Kovács, Horváth F.
    .
    Adem Kapic nagyon szeretett volna a mai meccsen visszatérni a csapatba, de a Magyar Kupa-döntőben combésrülést szenvedő szlovén középpályás a vártnál lassabban gyógyul, ezért nem léphet pályára az Újpest ellen. Helyettese ezúttal is Zováth János lesz. Garami József aSzűcs – Vukmir, Dragóner, Balog – Kriston, Zováth, Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli, Leandroösszeállí­tású együttest küldi pályára. A kispadon Udvarácz, Kiss Gy., Szili, Keller, Jovic, Sowunmi és Penksa vár bevetésre.
    .
    A megérkezés után a masszőrök azonnal hozzáláttak a gyúráshoz. Tököliék most már a pályán melegí­tenek.
    .
    Ábrahám Attila helyett Makai János vezeti a mai mérkőzést. Ábrahámnak egy korábbi sérülése kiújult, ezért orvosai javaslatára nem vállalja ma a bí­ráskodást. Helyettese az a Makai lesz, aki eddig idén két mérkőzésünkön működött közre: hazai pályán a Dunaferr ellen (3-0), majd a Debrecen elleni idegenbeli találkozón (1-1).
    .
    Csapatunk a tervezettnél 20 perccel később érkezett meg a stadionba. A csúszás oka, hogy a játékosainkat szállí­tó jármű a rendőri kisérettel a stadionba tartó drukkereinkkel egyidőben ért a Váci útra és a busznak meg kellett várnia a szurkolók elvonulását.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Ezúttal nemcsak a presztí­zs, hanem a bajnoki cí­münk is a tétje a mai, Újpest elleni idegenbeli meccsünknek. A lila-fehéreknek szintén nagyon fontos a három pont megszerzése, hiszen ebben az esetben óriási lépést tennének a harmadik hely megszerzése felé.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ