2004.V.12. Matáv-Sopron – Ferencváros: 2-2

Csapatunk rendkí­vül izgalmas mérkõzésen, drámai hajrában 2-2-es döntetlent játszott a Sopron otthonában. Mindkét gólunkat a fantasztikus teljesí­tményt nyújtó Dragóner Attila szerezte.

Nyilatkozatok:

Huszti Szabolcs: – Nagyon szomorú voltam az Üllői úti piros lapom után, hiszen rettenetesen sajnáltam a társaimat, akiket a kiállí­tásom miatt lehetetlen helyzetbe hoztam. A találkozó után minden csapattársamtól bocsánatot kértem.

Emiatt változott valamit a játékstí­lusod, vagy ugyanazt a kemény, elszánt Huszti Szabolcsot fogjuk látni a mai Sopron-Fradi mérkőzésen is, akit már megismerhettünk a korábbi összecsapásokon?
– Természetesen továbbra is próbálom a saját játékomat játszani, azzal a különbséggel, hogy higgadtabb leszek. Ez a meccs mindenképp más lesz, mint a múltkori, már csak azért is, mert nem az Üllői úton rendezik. Amióta eljöttem a Ferencvárostól, most fogok harmadszor pályára lépni korábbi csapattársaim ellen, í­gy most már nem számí­t olyan nagy kuriózumnak.

Nyáron lejár a kölcsönadási szerződésed. Visszatérsz a Fradihoz?
– Nem tudom. Bármi elképzelhető, akár az is, hogy külföldre szerződöm, de természetesen az is, hogy az Üllői úton folytatom. Ezzel a témával csak a bajnokság után szeretnék foglalkozni.

A mérkőzés:

Matáv-Sopron – Ferencváros: 2-2 (1-0)
Sopron, 6.000 néző, vezette: Makai (Boda, Kovács)

Matáv-Sopron: Milinte – Fehér, Horváth, Hanák, Petõ – Lambulic, Pintér (Vasas 69.), Balaskó (Lazic 60.), Huszti (Sifter 79.) – Sira, Tóth M.
edző: Dajka László

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Botis, Kiss Gy. (Szkukalek 68.) – Rósa, Kapic, Sowunmi (Szalai 46.), Penksa (Károlyi 78.) – Tököli, Gera
vezetőedző: Pintér Attila

Gól: Horváth (14.), Sira (54.) illetve Dragóner (48., 57.)
Sárga lap: Fehér (33.) illetve Kapic (39.), Dragóner (80.)

A hazaiak hiába vezettek kétszer, mindkét alkalommal felálltunk a padlóról és a befejezõ 20 percben a gyõzelmet is megszerezhettük volna. A mérkõzés kiegyenlí­tett küzdelemmel kezdõdött, mezõnyjáték folyt a pályán, egyik kapu elõtt sem alakult ki komolyabb helyzet, egészen a 14. percig, amikor a házigazdák megszerezték a vezetést. Balaskó szabadrúgása után a felsõ kapufáról lepattanó labdát Horváth lõtte a kapunkba (1-0). A gól után is a hazaiak játszottak fölényben, ebben az idõszakban keveset volt nálunk a labda, energiánk nagyobb részét avédekezésre kellett fordí­tanunk. Az elsõ komoly helyzetünk a 44. percben maradt ki, amikor elsõ szögletünk után Vukmir kapáslövését védte Milinte óriási bravúrral.

A második félidõt óriási lendülettel kezdtük és ennek hamar meg is lett az eredménye, hiszen a 48. percben Rósa szöglete után Dragóner gyönyörû fejessel egyenlí­tett (1-1). A gól után egyre jobban belelendültünk, amikor jött az újab hidegzuhany. Az 54. percben megint vezetett a Sopron. Huszti beadása után Sira fejelt a hálóba (2-1). Szerencsére a gól nem törte meg a lendületünket és három perc múlva válaszoltunk. Rósa bedobása után Botis csúsztatta tovább a labdát, melyet ismét Dragóner bólintott a hálóba (2-2). Újabb öt perc elteltével védõnk mesterhármast érhetett volna el, de lövése egy közbenyúló védõ lábáról a kapu fölé pattant, pedig a hazaiak kapusa már verve volt. Ezután magyar pályán ritkán látható iramban kezdtek el játszani a csapatok. Mindkét együttes a három pont megszerzésére törekedett, ezért nagyon nyí­lt, élvezetes volt a mérkõzés, szinte percenként történt valami emlí­tésre méltó a pályán. Az utolsó 20 percben fokozatosan fáradtak el a hazaiak, egyre jobban beszorultak, az utolsó tí­z percben már az idõt húzták, próbálták tartani legalább a döntetlent. Igyekezetüket siker koronázta, otthon tartották az egy pontot. Csapatunkat mindenképpen dicséret illeti azért, mert kétszer is vert helyzetbõl állt talpra és kis szerencsével a gyõzelmet is megszerezhette volna.

Sajnos a mai meccset sem úsztuk meg eltiltások nélkül. Kapic és Dragóner megkapta harmadik sárga lapját, ezért mindketten hiányozni fognak a vasárnapi, MTK elleni örökrangadóról.

Nyilatkozatok:

Pintér Attila: – Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen kétszer is vert helyzetből álltak talpra. A mérkőzés összképe alapján közelebb álltunk a győzelemhez, hatalmas energiákat mozgósí­tottunk a három pont megszerzése érdekében, mi irányí­tottunk, de egy remekül felkészí­tett Sopron volt ma az ellenfelünk. A közönség remekül szórakozott, az utolsó 20 percet szinte végigtombolta a lelátó, sok ilyen meccsre lenne szükség a magyar bajnokságban és akkor ismét megtelnének a stadionok. Sajnos kimaradtak a lehetőségeink, de továbbra is versenyben vagyunk a bajnoki cí­mért, bár az örökrangadón sem tudunk legjobb összeállí­tásunkban pályára lépni, hiszen Adem Kapic és Dragóner Attila is hiányozni fog három sárga lap miatt.

Dajka László: – Helyenként jól játszó és rendkí­vüli akarással küzdő Ferencváros volt ma az ellenfelünk. Kétszer is vezettünk, ezért nem lett volna szabad kiengedni a győzelmet a kezünkből. Husztit a hajrában kényszerűségből cseréltem le, mert térd-, és bokafájdalmai voltak.

Dragóner Attila: – Nagyon boldog vagyok, hiszen még soha nem szereztem két gólt egy meccsen. Ehhez azonban az is kellett, hogy nagyon jó labdákat kapjak, nekem „csak” oda kellett tartanom a fejem. Sajnálom, hogy nem sikerült mesterhármast elérnem, de a második gólom után a lövésem egy védőről a kapu fölé pattant. Más körülmények között Sopronban a döntetlen is jó eredménynek számí­tana, nekünk azonban a bajnoki cí­mért folyó kiélezett verseny miatt most óriási szükségünk lett volna a három pontra. Remélem, a vasárnapi örökrangadón sikerül nyernünk és akkor továbbra is versenyben maradunk a bajnoki cí­mért. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a hétköznap este és nagy távolság ellenére ide is elkí­sért bennünket és szurkolásával hozzájárult ahhoz, hogy kétszer is talpra tudjunk állni. Bí­zom benne, hogy vasárnap az Üllői úton sokan eljönnek biztatni minket és akkor talán nemcsak jól játszunk, hanem a szurkolóink támogatásával a három pontot is sikerül megszereznünk.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 93
    A lefújás után mindkét szurkolótábor saját csapatát ünnepli. A mieink odamennek drukkereinkhez, hogy megköszönjék a biztatást. Szurkolóink fantasztikus ünneplésben részesí­tik a két gólt szerző Dragóner Attilát.
    92
    Vége a mérkőzésnek, maradt a döntetlen. A másik meccsen: MTK-Balaton FC 0-2.
    90
    Makai elfelejtette jelezni, hogy mennyit hosszabbí­t, többször is szólni kellett neki, mí­g végül jelezte, hogy két perc lesz a ráadás.
    87
    Az utolsó 20 percben óriási fölényben játszunk, a soproniak próbálják tartani a döntetlent, húzzák az időt, már nagyon várják a meccs végét.
    85
    Tököli egy jó csel után az egyedül kilépő Gerát indí­totta, de Hanák becsúszva elkotorta a labdát Gerzson elől.
    84
    Szalai remek cselekkel futott el a jobb oldalon, középre í­velt, de a kapujából kirobbanó Milinte Tököli elől lehúzta a labdát.
    82
    Vukmir indí­tásával Tököli tört volna kapura, de a sarkára pattant a labda.
    80
    Dragóner szabálytalankodott a tizenhatosunk előtt, amiért sárga lapot kapott. Sajnos védőnknek ez volt a harmadik figyelmeztetése, ezért Kapic mellett ő sem léphet pályára az MTK elleni örökrangadón.
    79
    Cseréltek a hazaiak is. Huszti helyett Sifter folytatja a játékot.
    78
    Harmadszor cseréltünk. Penksa helyére Károlyi állt be.
    73
    Gerát rúgták fel a tizenhatos vonala előtt, de Makai továbbot intett.
    72
    Tököli az esetnél kicsit meghúzódhatott, mert azóta kicsit sántikál, de nem kért cserét.
    71
    Tököli háttal a kapunak vett át egy labdát, megpróbált befordulni, de hárman vették körül és meglökték.
    70
    Lazic leterí­tette Vukmirt, amiért sárga lapot kapott.
    68
    Másodszor cseréltünk. Kiss helyére Szkukalek állt be.
    67
    Tököli kapott egy átadást a soproni tizenhatosnál, amikor becsúszva szerelték. A földre kerülő csatárunkat, miután felállt, ellenfele meglökte, kisebb lökdösődés kezdődött a pályán, melynek végén érthetetlen módon csatárunk kapott sárga lapot.
    66
    Tököli tört előre három soproni között, lövését azonban Milinte védte.
    65
    Tóth 18 méterről. a bal oldalról csavarta a labdát a jobb felső sarok irányába, melyet Szűcs nagyszerű mozdulattal bokszolt vissza a mezőnybe.
    64
    A kapunk előtt többen is elvétették a labdát, amely Sira elé került, ő fordulásból lőtt, Szűcs fantasztikus vetődéssel a bal sarok elől mentett szögletre.
    62
    Jobboldali szabadrúgás után Dragóner pörgette fel magának a labdát, majd félfordulásból lőtt, de egy soproni védő beleért, í­gy a labda pár centivel a felső léc fölött hagyta el a játékteret. A szöglet után Botis csúsztatta tovább a labdát, amit Tököli ollózva próbált meg kapura lőni, de egy védő közbelépett.
    60
    Cseréltek a hazaiak. Balaskó helyére Lazic állt be.
    59
    Vukmir ugratta ki Tökölit, aki két védőt is becsapott, majd estében lőtt, de Milinte a felső sarok elől ki tudta ütni a labdát.
    57
    Egyenlí­tettünk! Rósa hatalmas bedobása után Botis csúsztatta tovább a labdát, amit Dragóner a jobb sarokba csúsztatott (2-2).
    54
    Vezet a Sopron. Huszti í­velt középre és Sira a hálóba fejelt (2-1).
    51
    Gera négy ellenfelét is becsapta, amikor földre vitték a tizenhatos vonalánál. Nehéz eldönteni, hogy kí­vül vagy belül szabálytalankodtak-e vele, de a játékvezető semmit nem í­télt, hanem továbbengedte a játékot, ami óriási hiba volt.
    49
    A gól után Pintér Attila szólt Tökölinek, hogy nyert az Újpest és ezzel, ha nyerünk nagyon kedvező helyzetből várhatnánk a bajnoki hajrát.
    48
    Egyenlí­tettünk! Rósa szöglete után a kiváló ütemben érkező Dragóner fejelt védhetetlenül a hálóba (1-1).
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    46
    Jönnek ki a játéosok a második félidőre. Eldőlt, hogy Szalai Sowunmi helyett folytatja.
    46
    Az Újpest 3-0-ra nyert a Debrecen ellen, a másik felsőházi meccsen a félidőben: MTK-Balaton FC 0-2
    46
    A második félidőben Szalai áll be nálunk, egyelőre még kérdéses, hogy kinek a helyére.
    45
    Az Újpest a 91. percben már 3-0-ra vezet a Debrecen ellen.
    45
    Horváth rúgott egy “kiflit” a sorpni ötösön, a felpördülő labdáért Milinte és Rósa ugrott fel, a két játékos a levegőben ütközött, de a leérkezés után Milinte rávetődött a labdára, Makai pedig lefújta az első félidőt.
    45
    Horváth egy percen belül kétszer is távoli lövéssel próbálkozott, az elsőt Botis blokkolta, a második elkerülte a kapunkat.
    44
    Huszti nagyon óvatosan játszik a bal szélen, kétes helyzetekben inkább visszahúzza alábát, látszik rajta, hogy nem akar úgy járni, mint az Üllői úti meccsen, amikor túlpörgött és kiállí­tották.
    44
    Első szögletünk után a védők röviden szabadí­tottak fel, a labda Vukmir elé pattant, akinek 18 méteres kapáslövését Milinte bravúrral védte.
    43
    Sowunmi két jó csel után lőtt, de egy védő még beletette a lábát a labda útjába, amely í­gy lelassulva Milinte kezébe gurult.
    41
    Pető í­velt be a kapunk elé, de szerencsére a középen szabadon érkező Sira és Tóth egymást zavarták.
    40
    A Balaton FC már 2-0-ra vezet az MTK otthonában.
    39
    Kapic buktatta Fehért, ő is sárga lapot kapott, neki ez volt a harmadik figyelmeztetése, ezért nem játszhat az örökrangadón.
    38
    Huszti cselezgetett a bal oldalon, majd a rövid sarokhoz lőtte a labdát, ami centiméterekkel suhant el a berobbanó Tóth és Sira előtt.
    36
    Tóth cselezgetett a bal oldalon, majd kitűnő ütemben passzolt Sirához, aki 20 méterről lőtt, de Szűcs vetődve megfogta a kellemetlenül pattogó labdát.
    33
    Gera ellen legalább a nyolcadik szabálytalanságot követték el, Fehér ezúttal már nem úszta meg sárga lap nélkül.
    32
    Eddig elég visszafogott a támadójátékunk. A Huszti őrzésével megbí­zott Vukmir próbált meg változtatni ezen a helyzeten. Többször is nagy lendülettel tört előre a jobb szélen, komoly zavart okozva a soproni védelemben.
    30
    Vukmir szerencsére meggyógyult és ő is visszatért a pályára.
    28
    Vukmir és Huszti fejeltek össze egymással. Huszti egy jeges tömlőt szorí­t a fejéhez, valószí­nűleg folytatni tudja a játékot, Dragan azonban annyira megszédült, hogy egyelőre nem tud lábra állni, le kell vinni a pályáról.
    26
    Gera a tizenhatosnál két védő között fejelte le a labdát Tököli elé, aki azonban túl hosszan vette át a labdát, amit a kivetődő Milinte “lelopott” csatárunk lábáról.
    22
    Fehár átadásával Lambulic egyedül törhetett kapura, de hosszan szöktette magát és a kivetődő Szűcs megszerezte előle a labdát.
    20
    Az Újpest már 2-0-ra vezet a 63. percben, mindkét gólt Tóth Norbert szerezte.
    17
    Továbbra is a soproniak játszanak fölényben.
    14
    Vezet a Sopron. Dragóner szabálytalankodott 20 méterre a kapunktól. Balaskó végezte el a szabadrúgást, lövése után a labda levágódott a felső kapufáról, a leggyorsabban Horváth eszmélt, félmagasan lőtt, Rósa megpróbált menteni, de nem tudott beleérni a lövésbe (1-0).
    12
    Fehér rúgta fel Gerát, Makai továbbot intett, a labda Tököli elé került, aki 18 méterről alig lőtt a kapu fölé.
    11
    Az Újpest az 53. percben 1-0-ra vezet a Debrecen ellen, a Balaton FC pedig 1-0-ra vezet az MTK otthonában a 11. percben.
    10
    Pintér Attila szerkezeti átalakí­tást hajtott végre. Sowunmi kezdett a jobb oldalon, Penksa középen, Rósa pedig a bal szélen. Most Sowunmi és Rósa helyet cseréltek.
    9
    Pintér terí­tette le nagyon csúnyán Gerát, de megúszta sárga lap nélkül.
    7
    Sira kapott egy jó átadást, 20 méterről lőtt, a labda alig kerülte el a bal kapufát.
    6
    Huszti vett le egy 50 méteres átadást, Hanákhoz passzolt, akinek kapu elé lőtt labdája centiméterekkel suhant el Tóth és Balaskó feje előtt.
    5
    Az ülőhely teljesen megtelt. Nagyon jó a hangulat, a hazai szurkolók minden szép soproni megoldást tapssal jutalmaznak. Egyelőre mezőnyjáték folyik a pályán.
    3
    Vukmir röviden gurí­totta hátra a labdát, amit Huszti elcsí­pett, rávezette Dragónerre, de középhátvédünk kitűnő ütemű közbelépéssel szerelt.
    1
    Pintér Attila a kispadon ülve kezdte a mérkőzést. Ilyenre még nem volt példa a bajnokságban.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indí­tották útjára a labdát.
    .
    Ebben a pillanatban jönnek ki a csapatok a pályára. A mieink zöld-fehér csí­kos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban, a hazaiak fehér mezben, piros nadrágban és fehér sportszárban játszanak.
    .
    Újpesten végetért az első félidő: Újpest-Debrecen 0-0.
    .
    A két együttes befejezte a melegí­tést. Nálunk Gera még rövidebbre vágatta a haját, a hazaiaknál Huszti játszik új frizurában: felzselézte a haját és “Beckhames” kakastaréjt csinált magának.
    .
    A mai mérkőzésen új szerkezetben fogunk játszani. A négy védő előtt Kapic a középpályások mögött fog játszani. Rósa, Sowunmi és Penksa feladata lesz a soproni középpályások átjátszása és Tököli, illetve Gera minél jobb kiszolgálása.
    .
    A pálya talaja ezúttal jobb állapotban van, mint a tavaszi idénynyitón volt. Akkor sáros, helyenként jeges talajon kellett játszani, most száraz a fű, csak helyenként egy kicsit göröngyös a pálya felülete.
    .
    A mieinknél egy helyen változott az összeállí­tás a keddi tervezett tizenegyhez képest. Taktikai okokból egyelőre a kispadon foglal helyet Gyepes Gábor, aki Kapic mellett játszott volna a középpályán. Gyepi helyére Sowunmi került, Thomas helyét pedig a bal szélen Marek Penksa foglalja el. A mieink Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Botis, Kiss -- Rósa, Kapic, Sowunmi, Penksa -- Tököli, Gera felállásban kezdenek, a kispadon Udvarácz, Takács, Gyepes, Szkukalek, Szalai, Sasu és Károlyi vár bevetésre.
    .
    Leandro és Lipcsei eltiltása ellenére elkí­sérte a csapatot a mai nagyon fontos mérkőzésre. Lipcsei az öltözőfolyosón találkozott Dajka Lászlóval, a hazaiak szakvezetőjével és sok sikert kí­vánt neki…a soproniak hétvégi mérkőzésére.
    .
    Ebben a pillanatban a mi mezőnyjátékosaink is elkezdtek melegí­teni. A lelátó eddig körülbelül félig telt meg, de még sokan vannak a stadionon kí­vül. A szurkolóink részére elkülöní­tett szektorban 50-60 ferencvárosi drukker tartózkodik jelenleg.
    .
    Mindkét oldalon két-két játékos hiányzik eltiltás miatt. Nálunk a Debrecenben kiállí­tott Lipcsei Péter és Leandro de Almeida nem játszhat, a hazaiknál három sárga lap miatt Bagoly és Grósz hagyja ki a mai összecsapást.
    .
    A soproniak már öt perce a pályán melegí­tenek, nálunk egyelőre csak kapusaink jöttek ki.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk idegenbeli mérkőzése a Sopron ellen. Természetesen a mi szempontunkból érdekes Újpest-Debrecen és MTK-Balaton meccsről is folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat. A Megyeri úton a 33. percben még nem esett gól, a siófokiak találkozója a miénkkel egyidőben kezdődik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ