2004.VIII.14. Ferencváros – Diósgyőri BFC: 2-1

Tőzsér Dániel nagy bombája

Nyilatkozatok:

Dzurják József: – 1984. március 12-én Diósgyőrött mutatkoztam be az élvonalban – éppen a Ferencváros ellen -– mondta Dzurják. – Emlékszem, zuhogott az eső, ám ez egyik oldal szurkolóit sem riasztotta el, telt ház volt. Engem Haáz Feri fogott, méghozzá igen jól, hiszen nem szereztem gólt, és 3-1-re nyert a Ferencváros. Ekkor már kiesésre állt a Diósgyőr, és a szezon végén el is búcsúztunk az élvonaltól. A következő két szezont a másodosztályban töltöttük, először 28, majd 25 gólt szereztem, és ezzel mindkétszer gólkirály lettem. Bejelentkezett értem a fél NB1, de számomra nem volt kérdés, hogy a Fradit választom. 1999 áprilisában aztán Temesvári Miklóssal edzőként tértem vissza Diósgyőrbe. A csapat ekkor már a kiesés szélén állt, de végül egy nagyszerű hajrával sikerült bennmaradnunk az első osztályban. 2000-ben új tulajdonos érkezett a csapathoz, és nekünk nem volt maradásunk. Azóta sajnálatos események történtek Diósgyőrben, annak viszont örülök, hogy idén hosszú huzavona után újra az élvonalban szerepelhet a csapat. A nyolcvanas években a Fradi-tábor mellett a diósgyőri szurkolók voltak a leglelkesebbek, és ez a mai napig igaz, vagyis a hangulattal biztosan nem lesz gond. A Ferencváros szempontjából szerencsés lehet, hogy már a második fordulóban találkozik a két együttes, Diósgyőrben ugyanis valószí­nűleg még nem állt össze a csapat. Szerintem a Fradinak önbizalomnövelésre is jó lesz ez a meccs…

A mérkőzés:

Ferencváros – Diósgyőri BFC: 2-1 (1-0)
Üllői út, 5.907 néző, vezette: Sápi Csaba (Szabó Z., Szabó II. J.)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Lipcsei (Botis 78.), Gyepes – Balog Z., Rósa D., Kapic, Tőzsér – Bajevski (Sasu 60.), Vagner (Zavadszky 88.), Penksa
vezetőedző: László Csaba

Diósgyőri BFC: Takács T. – Horváth T., Hornyák, Máté, Virágh A. – Belényesi (Katona 70.), Müller, Vitelki (Papp 46.), Mogyoródi (Hompoth 80.) – Tisza, Sipeki
vezetőedző: Kiprich József

Gól: Vagner (32.), Tőzsér (80.) illetve Tisza (73.)
Sárga lap: Vitelki (26.) illetve Sasu (83.)

Az Üllői úton 2000 tavaszán találkozott legutóbb a két együttes, és bármilyen hihetetlen, a hazaiak akkori kezdő tizenegyéből egyedül Szűcs Lajos volt szombat este is ott a játéktéren.

A Diósgyőr eddig sosem látott összeállí­tásban kezdte a mérkőzést – a héten például három futballista csatlakozott Kiprich József keretéhez -, de nem ezért gondolta majd’ mindenki úgy az Üllői úton, hogy a DBSC gárdájára ezúttal az áldozati bárány szerepe vár. A bajnokcsapat az elmúlt héten egy félidő alatt négy gólt rúgott az ETO stadionjában, legyőzte a Bajnokok Ligájában a főtáblán állandó résztvevőnek számí­tó Sparta Praha együttesét. Ezután aligha lepődött meg bárki is azon, hogy a házigazda a saját térfelére kényszerí­tette ellenfelét. A mezőnyfölény tí­z percig nem eredményezett gólhelyzetet, és bár utána rövid idő alatt kétszer is betalálhatott volna a Ferencváros, mindkét alkalommal átlövésből alakult ki veszély Takács Tamás kapuja előtt. Noha a vendégek játékosai csak elvétve lépték át a felezővonalat, a védekezésük sokáig remekül működött. A két támadó, Tisza Tibor és Sipeki István már a kezdőkörnél megtámadta a labdával érkező ferencvárosi védőt, a középső harmadban és a védősorban lévők pedig nem adtak teret a hazai játékosoknak.

Aztán a mérkőzés 32. percében Horváth Tibor hatalmas helyezkedési hibát követett el a diósgyőri védelem jobb oldalán, és noha a labda némi szerencsével jutott el Robert Vagnerhez, a cseh légiós könyörtelenül büntetett. A Cottbusból érkezett támadó harmadik ferencvárosi mérkőzésén már a negyedik találatát szerezte.

A folytatásban a koreográfia ugyanaz maradt, mint amit az első negyvenöt percben láthattunk. Támadott, mezőnyfölényben játszott a házigazda, de kevés volt a sprint, kevés a ritmusváltás, váratlant szinte senki sem tudott “húzni” a pályán lévők közül, í­gy a DBSC védelmének nem kellett emberfelettit produkálnia. Mondhatnánk azt, is, hogy nem könnyű olyan alakulat ellen futballozni, amelyik tulajdonképpen tizenegy emberrel védekezik, ám az ilyen feladatot is meg kell oldania egy olyan csapatnak, amely a Bajnokok Ligájának a főtábláját célozta meg. Aztán amire talán csak az igazán optimista diósgyőriek számí­tottak, az bekövetkezett: a második játékrészben is statisztaszerepre kényszerí­tett vendégek másodszor vizitáltak Szűcs Lajos kapujánál, és a támadást góllal fejezték be.

Érett a meglepetés, hiszen már csak bő negyedóra volt hátra az összecsapásból, ám Tőzsér Dániel ezen a meccsen is megmutatta, hogy egészen kivételes a rúgótechnikája. Bal lábas bombájánál Takács Tamásnak, a vendégek kapusának esélye sem volt a hárí­tása, a Diósgyőr futballjában pedig nem volt annyi, hogy még egy gólt szerezzen. Nehéz győzelmet aratott tehát a Ferencváros, de a hazaiak aligha bánkódnak ezen. Csapatuk újabb mérkőzést vett sikerrel és ez minden bizonnyal használ a Sparta elleni létfontosságú BL-találkozó előtt. A diósgyőriek pedig becsülettel tették a dolgukat – ennyire futotta…

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Csapatom az utóbbi időben szerda-szombat ritmusban futballozik, rövid idő alatt ez volt az ötödik tétmeccsünk. Ennek ellenére nem éreztem fáradtságot a fiúkon, végig futottuk és irányí­tottuk a mérkőzést, még ha ezt most az eredmény nem is tükrözi hűen. Ez megint egy olyan meccs volt, amikor számtalan lehetőséget dolgoztunk ki, ám elpuskáztuk azokat. Ennek ellenére az eredménnyel elégedett vagyok, hiszen a 2-1-es siker is három pontot ér, és helyenként a mutatott játékkal is az voltam, a helyzetkihasználásunk ront az összképen. A Diósgyőr jól megszervezte a védekezését, bí­ztunk abban, hogy vezetésünk után jobban kinyí­lnak hátul, ám ez nem történt meg. Talán, ha már az első félidőben két gólt szereztünk volna. Itt szeretném elmondani azt, hogy a játékvezető teljesí­tményével nem szí­vesen foglalkozok, hiszen talán ő is tette a dolgát, mi is tettük azt, de a szabály az szabály, amit illik betartani…

Kiprich József: – Kicsit félve kezdtük a mérkőzést, a második játékrészben viszont bátrabban futballoztunk. Lőttünk is egy szép gólt, sajnos í­gy sem sikerült pontot szereznünk. Ennek ellenére elégedett vagyok azzal, ahogy csapatom az Üllői úton játszott, és a 2-1-es vereség ellenére az eredménnyel sem vagyok elégedetlen.

Tőzsér Dániel: – Nagyon boldog vagyok, hogy az első Üllői úti bajnokimon ilyen fontos gólt szereztem. Külön öröm számomra, hogy kezdőként végig a pályán maradhattam. Azt hiszem megoldottam a feladatomat, remélem meccsről- mecsre jobb teljesí­tményre leszek képes. A szabadrúgás előtt éreztem, hogy ezt nekem kell lőnöm. Most szerencsém volt, és gól lett, nem úgy, mint a Sparta ellen.

Zoran Kuntic: – Talán elsőre sokan megmosolyogják azt, amit mondok, de Tőzsérnek van az egyik legjobb bal lába egész Európában. – Ezt nem csak azért mondom, mert láttam a Sparta elleni meccset, és a Diósgyőrnek lőtt bombagólját. Már régóta ismerem, közelről is felmérhettem tehetségét, rúgótechnikáját, nem egy barátságos meccsen láttam őt játszani, és a mindig eleresztett egy-egy félelmetes bombát. Úgy gondolom, hogy akár 30-35 méterről is képes lehet hatalmas gólt rúgni, és hamarosan Európa legjobb kapusai is rettegni fognak a Tőzsér-bombáktól.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2004.VIII.14. Ferencváros – Diósgyőri BFC: 2-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk az új szezon első hazai bajnoki meccsén Robert Vágner és Tőzsér Dániel góljaival 2-1-re nyert a Diósgyőr ellen. A mieink a találkozó jelentős részében hatalmas fölényben játszottak, a vendégek kizárólag a védekezésre koncentráltak.

    Ferencváros – Diósgyőri BFC: 2-1 (1-0)
    Üllői út, 5.907 néző, vezette: Sápi (Szabó Z., Szabó II. J.)

    Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Lipcsei (Botis 80.), Gyepes – Vukmir, Rósa, Kapic, Tőzsér – Bajevski (Sasu 60.), Vágner (Zavadszky 88.), Penksa

    Diósgyőr: Takács – Horváth, Máté, Hornyák, Virágh – Belényesi (Katona 70.), Müller, Vitelki (Papp 46.), Mogyoródi (Hompoth 76.) – Tisza, Sipeki

    Gól: Vágner (32.), Tőzsér (81.) illetve Tisza (74.)
    Sárga lap: Vitelki (27.) illetve Sasu (84.)

    A mérkőzés főszereplője volt az elmúlt idényben az ellenőrök osztályzatai alapján legjobb bí­rónak választott Sápi Csaba is, aki legalább két nyilvánvaló tizenegyest nem adott meg nekünk és ezeken kí­vül is többször játszódtak le „érdekes jelenetek” a diósgyőri tizenhatoson belül. A vendégek tí­z emberrel visszahúzódtak a térfelükre. Mi a széleken próbáltunk meg mögéjük kerülni, ez több alkalommal sikerült is, de a beadásokat rendre kifejelték a védők. A diósgyőriek az első félidőben egyszer merészkedtek át a térfelünkre, ekkor Belényesi veszélyes lövését Szűcs a jobb felső sarok elől ütötte ki. A 32. percben Vágner használta ki a védők figyelmetlenségét és harmadik ferencvárosi meccsén megszerezte negyedik gólját (1-0).

    A második félidőben sem változott a játék képe. A vendégek védekeztek, a mieink nagy fölényben játszottak, Sápi pedig folyamatosan tévedett a kárunkra. A 74. percben váratlanul egyenlí­tettek a vendégek, amikor Tisza szerzett labdát a kapunk előtt és egy jó csel után a hálóba lőtt (1-1). A 81. percben ismét nálunk volt az előny. Tőzsér 18 méterről hatalmas gólt lőtt szabadrúgásból a jobb felső sarokba (2-1). A hátralévő időben a mieink könnyedén megőrizték az előnyt a fáradt diósgyőriekkel szemben. Győzelmünk teljesen megérdemelt, a helyzetek alapján nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

  • 91
    Vége a mérkőzésnek, csapatunk megérdemelten nyertünk 2-1-re. Ha a helyzeteknél picivel jobban koncentrálunk, valamint Sápi Csaba a szabályoknak megfelelően járt volna el, akkor kiütéses győzelmet arathattunk volna.
    88
    Harmadszor cseréltünk. Vágner helyett Zavadszky lépett pályára.
    84
    Sasu buktatásért kapott sárga lapot.
    81
    Vezetünk!! Vágnert lökték el 17 méterre a kaputól.Tőzsér állt a labda mögé és védhetetlenül a jobb felső sarokba bombázott (2-1). Ez volt Dani első ferencvárosi gólja!
    80
    Másodszor cseréltünk. Lipcsei helyett Botis jött be. Csapatkapitányunk húzta a lábát.
    78
    Szabadrúgáshoz jutott a Diósgyőr a tizenhatosunk sarkánál. Sipeki egyből kapura csavarta a labdát, de Szűcs lábbal védett.
    76
    Harmadszor cseréltek a vendégek. Mogyoródi helyett Hompoth állt be.
    74
    Egyenlí­tett a Diósgyőr. Egy beadás után Lipcseiről Tisza elé pattant a labda, aki a jobb szélen elhúzott Gyepes mellett, majd 8 méterről Szűcs mellett a hálóba lőtt (1-1).
    72
    Kapic emelt Vágner elé, aki a tizenhatoson belül megkerülte Mátét, amikor a diósgyőri védő lerántotta csatárunkat. Sápi természetesen megint továbbot intett, ez volt a negyedik meg nem adott tizenegyes!
    70
    Újabb csere a vendégeknél. Belényesi helyett Katona lépett pályára.
    67
    Penksa fordult le Pappról a félpályánál, majd hosszú vágta után Sasu elé emelt, de csatárunk elől Takács fölszedte a labdát.
    64
    Lipcsei í­velte át a labdát a hosszú oldalra, amit Gyepes visszafejelt középre. Takács elütött a labda mellett, amit Sasu próbált meg megszerezni, de a kapus arréb lökte csatárunkat, a játékvezető a diósgyőriek javára í­télt szabadrúgást. Sápit az elmúlt szezonban az ellenőri osztályzatok alapján a legjobb élvonalbeli bí­rónak választották.
    62
    Rósa beadása után a labdáért felugró Sasu a levegőben ütközött a diósgyőriek kapusával, aki lent maradt a földön, de fél perc elteltével folytatni tudta a játékot.
    60
    Először cseréltünk. Bajevski helyett Sasu lépett pályára.
    56
    Kapic adott 40 méteres, hajszálpontos keresztlabdát Bajevskinek, aki remek csellel becsapta ellenfelét, utána azonban sajnos hosszan szöktette magát és a labda az alapvonalon túlra gurult.
    53
    Lipcsei végzett el szabadrúgást 30 méterről, a bal oldalról. A hosszú sarok irányába csavart labdát Takács Bajevski elől húzta le.
    50
    Tőzsér passzolt Bajevskihez, aki a tizenhatoson belül kicselezte Horváthot, a diósgyőri játékos pedig felrúgta csatárunkat, Sápi megint továbbot intett. A játékvezető a harmadik nyilvánvaló tizenegyestől fosztott meg minket, majd figyelmeztette reklamáló kispadunkat. A sportszerű meccsen, pillanatok alatt nagyon feszült lett a hangulat a lelátón, ami egyértelműen a bí­ró hibája.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A szünetben a diósgyőriek cseréltek. Vitelki helyett Papp állt be.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    Rósa ugratta ki Vágnert, aki betört a tizenhatoson belülre, ám mielőtt lőni tudott volna, Máté hátulról két kézzel ellökte. A játékvezető nem adta meg a teljesen nyilvánvaló 11-est.
    43
    Rósa 22 méteres lapos lövését védte Takács.
    41
    Tisza a felezővonalnál észrevette, hogy Szűcs kint áll a kapuból, megpróbált a hálóba í­velni, de jó két méterrel eltévesztette az irányzékot.
    38
    Rósa szöglete után Tőzsér csúsztatta tovább a labdát, amit Vágner 6 méterről kapásból rálőtt, de Takács gyors vetődéssel, óriási bravúrral védett.
    35
    Lipcsei vezette keresztbe a labdát a tizenhatos vonala előtt, majd váratlanul az ötös sarkához í­velt, ahol Rósa centiméterekkel maradt le a labdáról.
    32
    Vezetünk!! Bajevski remek ütemben szöktette a bal szélen Gyepest, védőnk egyből középre gurí­tott, a labda ide-oda pattogott, végül elé pattant, aki 8 méterről a kapu közepébe lőtt (1-0). Vágner eddig minden ferencvárosi meccsén szerzett gólt.
    31
    Vágner gurí­tott Tőzsérhez, fiatal játékosunk egyet igazí­tott a labdán, majd 23 méterről félmagasan alig bombázott a bal sarok mellé.
    29
    Kapic í­velte előre a labdát, amit Bajevski mellel letett Penksa elé, akinek 17 méteres kapáslövése centiméterekkel kerülte el a jobb alsó sarkot.
    27
    Gyepes egy esernyőcsellel csapta be Vitelkit, aki beleütött a labdába. A diósgyőri játékos sárga lapot kapott. A szabadrúgást Rósa végezte el, 23 méterről alig csavart a jobb sarok mellé.
    24
    Először veszélyeztettek a vendégek. Belényesei hozta fel a labdát, majd 24 méterről lőtt, Szűcs a jobb felső sarok elől ütötte ki a labdát.
    22
    Vukmir í­velt előre a labdát, amit Balog mellel maga elé tett, de 14 méterről a kapu fölé lőtt.
    18
    Tőzsér hozta fel a labdát a bal oldalon az oldalvonal mellett, majd mikor észrevette, hogy Takács kint áll a kapujából, megpróbált 30 méterről a hálóba emelni, de a labda a kapu mögé hullott.
    15
    Rósa szöglete után Gyepes fejelt kapura, a ladba azonban lepattant Horváth kezéről. Sápi a tizenegyes helyett továbbot intett.
    13
    Hornyák feltartotta Penksát 18 méterre a kaputól. A szabadrúgást Lipcsei végezte el. Remekül elcsavarta a labdát a sorfal fölött, amely a bal felső saroknál a két kapufa találkozási pontját súrolva hagyta el a játékteret.
    12
    Lipcsei í­velte előre a labdát, Balog a jobb szélről kapásból, laposan belőtte a kapu elé, ahol érkezett Penksa, de 8 méteres lövését Takács óriási bravúrral védte.
    10
    Bajevski kényszerí­tőzött Vágnerrel, majd a visszakapott labdát megpróbálta a tizenhatos vonalánál ismét Vágner elé tolni, de Hornyák közbelépett és szerelt.
    7
    Lipcsei előreí­velt labdáját Takács a tizenhatos vonaláig kifutva húzta le Bajevski elől.
    5
    Rósa futott el a jobb szélen, középre emelt, Vágner 8 méterről fejelt, a labda túljutott Takácson, de a gólvonalon álló Horváth térddel menteni tudott.
    4
    Tőzsér végzett el szögletet. A beí­velt labdát úgy tűnt, hogy Takács szerzi meg. A kapus senkitől sem zavartatva azonban kiejtette a labdát, sajnos senki nem volt a közelében, í­gy másodszor meg tudta fogni a labdát.
    3
    Balog futott előre a jobb szélen, élesen kapu elé lőtt labdája Máté sarkáról Takács kezébe pattant.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A diósgyőriek indí­tották útjára a labdát.
    .
    A mai mérkőzésen a kezdőrúgást Kovács Renáta végzi el, aki augusztus 29-én lesz 18 éves. Renáta kisgyermekkora óta Fradi-szurkoló és természetesen tagja a Fradi Clubnak is.
    .
    Ebben a pillanatban kijöttek a csapatok a pályára. A mieink zöld-fehér csí­kos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban játszanak, a vendégek piros mezben, fehér nadrágban és piros sportszárban lépnek pályára.
    .
    Végetért a bemelegí­tés, már csak percek vannak hátra a kezdésig.
    .
    A jövő héten is kaphatók még az őszi szezonra érvényes bérletek. A pénztárak hétfőtől csütörtökig minden nap 10 és 17 óra között tartanak nyitva.
    .
    Kiprich József elmondta, hogy csapata csak három nappal a bajnoki rajt előtt kezdett el együtt dolgozni, ezért komoly erőnléti lemaradása van csapatának a többiekkel szemben és még nem is állt igazán össze az együttes. Az elmúlt héten nyugodtabb körülmények között készülhettek a diósgyőriek, de a tréner szerint még pár hétre mindenképpen szükség van, hogy csapata felzárkózzon a többiekhez.
    .
    A diósgyőriek is a pályán melegí­tenek.
    .
    Játékosaink is kijöttek a pályára melegí­teni.
    .
    Risztov Éva a 400 méteres vegyesúszásban a 4. helyen végzett az athéni nyári olimpián.
    .
    A mieinknél Huszti Szabolcs eltiltása miatt nem játszhat, válogatott középpályásunk erősen vitatható piros lapot kapott az előző fordulóban a Győrben 4-2-re megnyert meccsünkön, ezért egy mérkőzéstől tiltotta el a fegyelmi bizottság. Rajta kí­vül a sérült Leandro de Almeida nem áll László Csaba rendelkezésére. Új játékosaink közül Bajevski és Tőzsér először tagja a kezdőtizenegynek. A mieink összeállí­tása: Szűcs -- Balog, Lipcsei, Gyepes -- Vukmir, Rósa, Kapic, Tőzsér -- Bajevski, Vágner, Penksa. A kispadon Berki, Botis, Somorjai, Szkukalek, Nógrádi, Zavadszky és Sasu vár bevetésre.
    .
    A két kapus szinte egyszerre jött ki melegí­teni a pályára. A vendégszektorban mintegy kétszáz diósgyőri szurkoló foglal helyet, akik folyamatosan éltetik csapatukat. Fél órával a kezdés előtt összesen ezren lehetnek a lelátón.
    .
    A mi meccsünkkel egyidőben négy mérkőzésre kerül sor az Arany Ászok Ligában. A félidőben és a lefújás után ezeknek a találkozóknak az állásáról is tájékoztatjuk szurkolóinkat. A másik négy párharc: Békéscsaba-Zalaegerszeg, Sopron-Kaposvár, Vasas-Nyí­regyháza, Debrecen-Győr.
    .
    A nagy érdeklődésre való tekintettel természetesen nyomon követjük az athéni nyári olimpián éremesélyes magyar versenyzők szereplését is. Kardví­vásban Nemcsik Zsolt ezüstérmes lett, a 400 méteres vegyesúszás döntőjében Cseh László a harmadik helyen végzett. Risztov Éva 400 vegyesen döntős, természetesen az ő eredményéről is beszámolunk.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk első hazai bajnoki meccse az új idényben. A mieink ellenfele a Diósgyőr lesz.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ