2007.IX.1. Vác-Újbuda – Ferencváros: 0-2

Ezúttal a két megszerzett gól elég volt a zöld-fehéreknek

Megszerezte idei második győzelmét a Ferencváros csapata a másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában. A Csank János által trení­rozott alakulat ellenfele ezúttal a Vác együttese volt, és Mátyus János, valamint Lipcsei Péter találatai három pontot jelentettek.

Nyilatkozatok:

Verebes József: – Épp az idősebb játékosok miatt gondolom azt, hogy idén is erős csapata lesz a Fradinak – mondta Verebes a 100%Fradi hetilapnak. – Lipcsei Péter, Mátyus János, Vincze Ottó vagy éppen Horváth Péter, mind-mind erőssége lehet az együttesnek. Azt gondolom, a fiatal játékosok közül is a legjobbakat tartották a keretben, í­gy egyértelműen a Fradi lesz a legesélyesebb a feljutásra. A mi csapatunk egy fiatalokból álló lelkes csapat, de még kellő rutin nélkül…Ennek ellenére nem lennék Verebes, ha nem azt mondanám, hogy győzelmet várok.

A mérkőzés:

Vác-Újbuda – Ferencváros: 0-2 (0-1)
Vác, 3.000 néző, vezette: Iványi Zoltán (Erős, Tóth I.)

Vác-Újbuda: Sztankó – Gáspár (Déberling 70.), Laki, Udvari, Dudás M. – Rusvay, Lettrich, Margitics (Langó 46.), Vén – Kövesdi (Kozarek 55.), Szabó V.
kispad: Horváth G., Farkas P., Vidra, Horváth T.
vezetőedző: Verebes József

Ferencváros: Zarzycki – Nagy S., Dragóner, Mátyus, Rédei – Deme (Nagy J. 78.), Lazic, Lipcsei, Bartha (Vincze O. 32.) – NdJodo, Horváth P. (Zsivoczky 58.)
kispad: Somodi, Medgyesi, Jovánczai, Fitos
vezetőedző: Csank János

Gól: Mátyus (29.), Lipcsei (82.)
Sárga lap: Lettrich (42.), Gáspár (68.), Udvari (86.)

Lipcsei Péter kapásból kilőtte a jobb alsót a 81. percben. A Fradi rajongók bizakodtak: a mai meccsen elég lesz a két rúgott gól a győzelemhez – igazuk volt.

Pedig nem kapkodta el a kezdést a Ferencváros. Csank János csapata az első percekben igen álmos játékot mutatott be, a játék irányí­tása egyértelműen a Vác kezében volt.

A 6. percben Dudás Máté került helyzetbe, ám hiába volt közel (5 méterre) a vendégkaputól, estében leadott fejese célt tévesztett.

A váci fölény a tizedik perchez érve tovaszállt a pályáról. A Fradi kezdte felvenni a harcot a motivált hazai csapattal – a játék teljesen kiegyenlí­tetté vált. Eduard Ndjodo még helyzetbe is került, ám lövése a 11. percben jócskán elkerülte a hazaiak kapuját.

A 27. percben aztán már nem volt kegyelem, megszerezte a vezetést a Csank-csapat – igaz ehhez kellett Sztankó Gábor hatalmas hibája is. A váci kapus Lipcsei bal oldali szabadrúgását nézte el, és csúnyán aláfutott a beí­velt labdának. Mátyus János pedig köszönte a lehetőséget, és három méterről a váci kapuba fejelt. (0-1)

Az gól után megélénkült a játék a pályán. Látványos, küzdelmes és jó iramú húsz percet láthatott a stadionba kilátogató mintegy háromezer néző. Igaz, nagy gólhelyzetek továbbra sem tarkí­tották a játékot.

A második félidőben óvatosan játszott a Ferencváros. Tanulva a Kazincbarcika és a Vecsés elleni mérkőzés hibáiból, ezúttal nem akarta kiengedni kezéből a vezetést. A Vác pedig nem tudott nyomást gyakorolni a zöld-fehérekre, aminek az lett a következménye, hogy viszonylag eseménytelenre sikeredett a második játékrész.

Lipcsei Péter viszont szállí­tott még egy gólt. A Fradi csapatkapitánya a csereként beállt Zsivóczky Norbert passzát vágta kí­méletlenül a hazaiak kapujába, végleg eldöntve ezzel a három pont sorsát. (0-2)

Nyilatkozatok:

A két szakvezető ellentétesen látta a váci találkozót, a vezetőedzők a következőképpen értékelték a 100%Fradinak a mérkőzést.

Csank János (az FTC szakvezetője): – Ugyan nem játszottunk jól, de a legfontosabb, hogy ezúttal megnyertük a mérkőzést. Főleg az első félidőben futballoztunk gyengébben a vártnál, másodikban javult a teljesí­tményünk. Külön öröm, hogy most nem kaptunk gólt, jól működött a védelmünk. Az is jó, hogy rutinos új játékosaink egyre jobban teljesí­tenek, hiszen Mátyusnak és Vinczének is voltak jó megmozdulásai, ez biztató a jövőre nézve. Vinczét ezúttal korán behoztam, mert Bartha gyengébb teljesí­tményt nyújtott. A hullámzó játék a fiataloknál gyakran előfordul, hiszen legutóbb elégedett voltam vele, most viszont nem. Már meccs előtt is vacilláltam, hogy Vincze kerüljön a kezdőbe, de örülök, hogy csereként is sokat tett hozzá a játékhoz.

Verebes József: – Az első félidő után 4-0-re kellett volna vezetnünk, el kellett volna dönteni a meccset, de sajnos nem sikerült. A másodikban a rutin diadalmaskodott, ez volt a döntő tényező, az FTC két klasszis megmozdulással nyerte meg a mérkőzést. Meg akartuk nyerni a meccset, ezért vállaltunk fel egy nyí­lt futballt. Mi kihagytuk a helyzeteket, az ellenfél belőtte azokat, de az én fiatal csapatom még “csak” egy alakulófélben lévő együttes, ennyi különbség akár lehet is jelenleg a Ferencváros és a Vác között.

Mátyus János: – Már-már kezdtem egy kicsit elbizonytalanodni. Legutóbb a Paks elleni meccsen is csak hajszál hiányzott a gólhoz, korábban az első meccsünkön kapufát fejeltem, aztán Barcikán és a Vecsés ellen is volt egy-egy kihagyott nagy helyzetem – mondta Mátyus a 100%Fradinak. – Éppen ezért nagyon jókor jött ez a találat, nagyon örülök, hogy megszereztem az első gólomat. A folytatásban is szeretném hasonlóan segí­teni a támadásokat, és remélhetőleg több szerencsém is lesz. Szerencsére jobban bí­rom erővel, mint gondoltam, a védekezés mellett arra is jut energiám, hogy felzárkózzak a támadásokhoz. A rajt előtt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rendbe jövök. Majdnem az egész alapozást kihagytam, és eleinte éreztem, hogy nem úgy megy a játék, ahogy szeretném. Mivel jó erőben érzem magam, ezért szeretném, ha a folytatásban is sokat segí­tenék a csapaton.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2007.IX.1. Vác-Újbuda – Ferencváros: 0-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Kétgólos győzelmet aratott labdarúgócsapatunk Vácon. A mieink Mátyus és Lipcsei góljaival 2-0-ra nyertek, és ezzel megszereztük első idegenbeli sikerünket.

    Jól kezdtünk, többet volt nálunk a labda, de aztán feljöttek a hazaiak. Az első lehetőség Horváth Péteré volt, a hazaiak elsősorban Szabó révén veszélyeztettek. Az első félóra végén aztán megszereztük a vezetést: Lipcsei szélről belőtt labdájára remekül érkezett Mátyus, és közelről a hálóba bólintott (0-1). Nem sokkal később Vén remek lövése kerülte el a kaput, pár perccel később pedig Horváth előzte meg jól az emberét, de sajnos próbálkozása elkerülte a kaput, í­gy egygólos előnnyel mehettünk pihenni.

    Fordulás után is ő veszélyeztetett, majd később Ndjodo lövését védte a váci kapus. A 69. percben centik hiányoztak az újabb gólhoz. Vincze beadását Zsivoczky “visszatette”, a labda Udvariról pattant rá a kapufára. Vincze, majd Ndjodo próbálkozásai sejtették, hogy csapatunk nem elégszik meg az egygólos előnnyel, és ennek meg is lett az eredménye: a 82. percben egy szép támadás végén Vincze átadása után helyezett szépen a sarokba Lipcsei (0-2). Ez is maradt a végeredmény, megérdemelten győztünk. A váciak is dicséretet érdemeltek, mert nem a bunkerfocira törekedtek, a mieink viszont remekül használták ki a helyzeteiket, ezért tudtuk begyűjteni a három pontot.

  • 90
    Vége, nyertünk.
    87
    A megí­télt szabadrúgást Vincze lőtte el veszélyesen.
    86
    Udvari lökte ki a pályáról Nagyot, ezért sárgát kapott.
    82
    Nagyon szép góllal növeltük előnyünket. Zsivoczky hozta fel a labdát, majd Vinczéhez passzolt, akitől Lipcsei elkérte a labdát, meg is kapta, és 17 méterről szépen helyezett laposan a sarokba (0-2).
    80
    Deme helyett Nagy József lépett pályára.
    75
    Újabb szép támadás: Lipcsei ugratta ki Zsivoczkyt, aki középre játszott az érkező Ndjodo elé, ám Sztankó az utolsó pillanatban felszedte előle a labdát.
    74
    Vincze 23 méterről lőtt remekül, a hazai kapus csak nehezen tudott hárí­tani.
    72
    Nagy Sándor remek beadását Ndjodo fejelte kapura.
    71
    Déberling állt be Gáspár helyett.
    69
    Centik hiányoztak az újabb gólhoz. Vincze beadását Zsivoczky “visszatette”, a labda Udvariról pattant rá a kapufára.
    68
    Gáspár rántotta le Ndjodót, ezért sárgát kapott.
    60
    Horváth Péter helyett Zsivoczky állt be.
    58
    Vén jó labdájával Kozarek lépett ki, aztán nagy helyzetből, éles szögből csúnyán a kapu fölé lőtt.
    57
    Deme játszott Mátyushoz, aki középre í­velt, Ndjodo a kapura pörgette a labdát, de nem volt benne igazán erő, í­gy védett Sztankó.
    55
    Ndjodo lépett ki, de beérték, í­gy odalett a helyzet.
    54
    Kozarek állt be Kövesdi helyett.
    52
    Deme lövését védte a jobb sarok elől a hazai kapus.
    48
    Vincze remek beadása után Horváth fejelt jól, de sajnos kimaradt a lehetőség.
    46
    Langó állt be Margitics helyére.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első félidőnek, megérdemelten vezetünk.
    44
    Szabó cselezgetett, majd hosszan szöktette magát, Zarzycki felszedte a labdát előle.
    43
    Nagy Sándor í­velte át a túloldalra a labdát, érkezett Horváth, megelőzte emberét és 5 méterről kevéssel fejelt a kapu fölé. Nagy helyzet volt.
    42
    Deme ellen szabálytalankodott Lettrich, és megkapta a meccs első sárgáját.
    34
    Bartha helyett Vincze állt be.
    33
    Egy veszélyes váci lehetőség: Vén 15 méteres lövése kevéssel kerülte el a kaput.
    29
    Megvan a vezetés! Deme ellen szabálytalankodtak, ezért szabadrúgást kaptunk. Lipcsei szélről belőtt labdájára remekül érkezett Mátyus, és közelről a hálóba bólintott (0-1).
    21
    Szabó elől mentett a kapujából remekül kifutva Zarzycki.
    15
    Vén kiugratta Szabót, aki kicsit kisodródott helyzetből próbálta átemelni a labdát Zarzycki felett, ám csúnyán fölé lőtt.
    12
    Lipcsei ezúttal Ndjodót hozta játékba, aki ezután egyből lőtt, de nem találta el jól a labdát, í­gy nem volt igazán veszélyes a próbálkozás.
    9
    Bartha passzolt Lipcseihez, aki Horváthoz játszott, aki éles szögből kevéssel lőtt a jobb kapufa mellé.
    2
    Ndjodo csapott le egy labdára, és a szélről, mintegy 22 méterről laposan lőtt, Sztankó védett.
    1
    A Vác kezdte a meccset. A hazaiak piros felsőben, kék nadrágban játszanak, mi az ezüst szí­nű felszerelésünkben vagyunk.
    .
    A Vác eddig 1-0-ra kikapott a Jászberénytől, 3-1-re a Baktalórántházától, viszont 7-1-re nyert a Cegléd ellen.
    .
    Töltsd le a Fradi-indulót vagy egyéb Fradis-csengőhangokat!

    .
    Csank János az alábbi csapatot külid pályára: Zarzycki -- Nagy S., Dragóner, Mátyus, Rédei -- Lazic, Deme -- Bartha, Lipcsei, Horváth P. -- Ndjodo.
    .
    Labdarúgócsapatunk második idegenbeli bajnokiját Vácon játssza. A találkozó 16.30-kor kezdődik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ