2007.XI.7. MK, Kaposvári Rákóczi – Ferencváros: 2-1

2 hozzászólás a(z) 2007.XI.7. MK, Kaposvári Rákóczi – Ferencváros: 2-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Nem sikerült bejutni a legjobb nyolc közé a kupában.Együttesünk első félidei rövidzárlatának “köszönhetően” kétgólos hátrányba került, a másodikban sikerült szépí­teni, de ez kevés volt a továbbjutáshoz.

    A mérkőzés hazai fölénnyel indult, helyzeteket viszont sokáig nem hozott. Az iramra nem lehetett panaszt, mindkét csapat küzdött, de az első nagy lehetőségre 31 percet kellett várni. Sajnos ebből egyből gól született, Oláh szerzett vezetést a hazaiaknak. Pár perccel később egy védelmi hiba után ismét ő volt eredményes, í­gy a Kaposvár kétgólos előnyre tett szert az első félidőben.

    Fordulás után támadóbb felfogásra váltottunk, és ez azonnal gólt eredményezett: Deme labdájával Fitos kilépett, és higgadtan a kapuba helyezett. A gól után fölénybe kerültünk, a hazaiak kontrákra rendezkedtek be. Bartha ballábas lövése jelentett veszélyt, a túloldalon pedig Vasiljevic talált majdnem a kapuba. A hajrában Ndjodo, majd Lipcsei lövésénél nagyot védett Kovács, majd Dragóner fejesénél mutatott be egy hatalmas bravúrt. Sajnos ezek a lehetőségek mind kimaradtak, í­gy a hazaiak 2-1-re megnyerték az igazi kupameccs-hangulatot idéző találkozót, í­gy 4-3-as összesí­téssel bejutottak a legjobb nyolc közé.

    Csank János (az FTC szakvezetője): – Az első félidőben olyan gólokat kaptunk, aminek elkerülésére külön készültünk. Ez azért is szomorú, mert a Kaposvár pont azokat az erényeket csillogtatta meg, amikre előre felhí­vtam a játékosok figyelmét. Az első félidőben megbüntetett minket a hibákért a hazai csapat, amely gyakorlatilag két helyzetből két gólt szerzett. Kétgólos hátránynál ki kellett nyí­lnunk, ami veszélyeket rejtett magában, hiszen a Kaposvárnak nagyon erős a középpályás játéka. Ennek ellenére a második félidőben jól játszottunk, szépí­tettünk, aztán mindkét oldalon voltak még helyzetek, de az eredmény már nem változott. így végül az élvonalbeli, papí­ron erősebb Kaposvár talán megérdemelten jutott tovább. Úgy gondolom, a két meccs alapján azért bizonyí­tottuk, hogy nincs számottevő különbség a Ferencváros és az élvonal egyik jól szereplő csapatának játékereje között.

    Prukner László (a Kaposvár edzője): – Az első félidőben megpróbáltuk uralni a játékot, az első tí­z percben nem sikerült, talán a feszültség miatt. Aztán azt játszottuk, amit tudunk, sokat mozogva felőröltük ellenfelünket, és az első félidei játékunk alapján megérdemelten szereztünk vezetést. A második játékrészben egy nagy védelmi hiba után gólt kaptunk, ez megzavarta a csapatot, tizenöt percig kapkodtunk. A Fradi átvette az irányí­tást, mivel mi nem voltunk nyugodtak, megzavarodtunk, í­gy értelemszerűen nem tetszett a második félidei teljesí­tményünk. Ettől függetlenül úgy gondolom, megérdemelten jutottunk tovább, ami lélektanilag fontos volt.

  • 93
    Vége a meccsnek, továbbjutott a Kaposvár.
    92
    Dragóner piros lapot kapott.
    90
    Brettschneider állt be Lazic helyett, Szakály Péter helyett Suljic jött be.
    89
    Egy szép támadás végén Bartha lapos lövését védte Kovács.
    88
    Szakály Dénes állt be Vasiljevic helyére.
    83
    Nincs szerencsénk. Dragóner csúsztatott meg egy labdát, Kovács hatalmas bravúrral védett a léc alól.
    82
    Leandro lapos lövését Zarzycki védte szépen lábbal.
    80
    Kétszer is kevés hiányzott. Ndjodo lövését üggyel-bajjal védte Kovács, a kipattanót Lipcsei rálőtte, de a hazai kapus bravúrral védett.
    77
    Lazic lövését védte Kovács.
    73
    Maróti besárgult.
    72
    Vasiljevic 18 méteres, helyezett lövése kevéssel ment a bal felső sarok mellé.
    69
    Vasas helyett Kulcsár áll be.
    65
    Mi irányí­tjuk a meccset, a Kaposvár kontrázni próbál.
    56
    Bartha lőtt ballal 19 méterről, Kovács bravúrral védett a bal sarok elől.
    50
    Lipcsei szöglete Barthát találta meg, aki viszont üresen állva rosszul találta el a labdát.
    47
    Szépí­tettünk! Deme tökéletes átadása után Fitos kilépett, és higgadtan a bal alsó sarokba helyezett.
    46
    Elkezdtük a második félidőt. Rédei helyett Deme a pályán.
    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Vasas kapott sárgát lerántásért.
    43
    Kovács egy hajszállal megelőzte Nagyot, és elvitte előle a labdát, pedig veszélyes helyzet is kialakulhatott volna a hazai kapu előtt.
    37
    Mátyus kapott sárgát egy szabálytalanságért. Pintér kőkemény szabadrúgását, ha nehezen is, de védte Zarzycki.
    35
    Megzavarodtunk, meg is kaptuk a második gólt. Oláh egy kényszerí­tő után szépen elpörgette a labdát Zarzycki mellett.
    31
    Az első helyzetét belőtte a Kaposvár. Oláh bújt ki Dragóner mellett, majd higgadtan a jobb alsó sarokba helyezett.
    20
    “Kiegyenlí­tetté” vált a meccs, mostanában mi birtokoljuk többet a labdát.
    16
    Egy kipattanó labdát majdnem “elcsent” Kovács kapustól Ndjodo.
    15
    Nagy Sándoré az első kapuralövésünk, de nem volt veszélyes a lapos próbálkozás.
    10
    Tí­z perc eltelt komolyabb lehetőségek nélkül.
    5
    Az első öt perc helyzet nélkül telt el, a hazaiak picit aktí­vabbak.
    1
    A hazaiak kezdték a meccset.
    .
    Mi zöld-fehérben leszünk majd, a hazaiak tiszta fehérben.
    .
    Nem a legideálisabb időjárási körülmények közepette kezdődik majd a meccs, havas eső esik.
    .
    Lipcsei nem adja fel: interjú a legfrissebb 100%Fradiban!

    .
    Csank János kijelölte a kupameccsre kezdőcsapatát.
    Ebben helyet kapott a sérüléséből felépülő Rédei Milán, valamint Nagy Sándor is. Együttesünk a következőképpen áll fel: Zarzycki -- Rédei, Dragóner, Mátyus -- Fitos, Lazic, Nagy S., Vasas -- Lipcsei -- Bartha, Ndjodo.
    A kispadon Szabó, Nagy J., Vincze, Brettschneider, Deme, Kulcsár és Horváth ül majd.
    .
    Rendeld meg a 2008-as Fradi-naptárt a tavalyi áron!

    .
    Köszöntjük szurkolóinkat! Csapatunk 18 órakor Kaposváron lép pályára kupameccsen. Az első mérkőzés 2-2-re végződött, a szabályok értelmében döntetlennel is mi jutnánk tovább.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ