2008.IV.5. Ferencváros – Orosháza: 2-2

2 hozzászólás a(z) 2008.IV.5. Ferencváros – Orosháza: 2-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Nagy esélyt szalasztottunk el a felzárkózásra, miután hazai pályán csak 2-2-es döntetlent játszottunk az Orosházával. Kétszer is vezettünk a találkozón, de a vendégek mindkétszer egyenlí­tettek. Mindkét együttes tí­z-tí­z emberrel fejezte be a találkozót Holczre, illetve Gácsi kiállí­tása miatt. A Szolnokon egy pontot hoztunk, a Kecskemét viszont növelte előnyét velünk szemben.

    Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen egy lefejelt labdát követően Shaw már a 8. percben megszerezte a vezetést közelről (1-0). Ezután Bartha emelhetett volna az üres kapuba, de célt tévesztett. A 21. percben a semmiből egyenlí­tettek a vendégek: egy szabadrúgás után a labda Lupai lábáról a hálónkba pattant (1-1). A 30. percben Shaw szerezhetett volna vezetést, de rossz megoldást választott, emelés helyet a védőbe lőtt. Az első félidő végén mégis előnybe kerültünk: Deme buktatása után a büntetőt Lipcsei magabiztosan lőtte a hálóba (2-1).

    Fordulás után hamar egyenlí­tettek a vendégek: Lengyel lefutotta Souaret, és a kinn álló Holczer felett a kapuba emelet (2-2). Kisebb helyzetek után Souare talált a hálóba, de Dragóner szabálytalansága miatt nem adták meg a gólt. Ezután nehéz helyzetbe kerültünk: Holczer kézzel mentett a 16-oson kí­vül, emiatt kiállí­tották. Gácsi piros lapja után a vendégek is megfogyatkoztak. Mentünk előre, de nem nagyon tudtunk mit kezdeni a vendégvédelemmel. Ndjodo mégis megszerezhette volna a győzelmet, ám a hajrában közelről a lécre bólintott. Újabb nagy helyeztünk már nem volt, a meccs 2-2-vel ért véget.

    A Szolnok kikapott a Kazincbarcikától 4-1-re, a Kecskemét viszont nyert Tökölön 1-0-ra.

  • 94
    Shaw lőtt a kapu fölé 17 méterről. Vége, 2-2.
    92
    Dragóner is sárgát kapott egy szabálytalanságért.
    83
    Ndjodo nagy helyzetben a lécre fejelt.
    81
    Cserék: Souare-Pisanjuk és Ábel-Kocsis váltás.
    77
    Lengyel-Kerekes csere a vendégeknél.
    73
    Gácsit is kiállí­tották.
    71
    Holczert kiállí­tották, mert a 16-oson kí­vül kézzel mentett a kilépő vendégcsatár elől. Zarzycki a pályán Deme helyett.
    68
    Egy szöglet után Dragóner a kapufára fejelt, Souare a hálóba lőtt, de Dragóner szabálytalansága miatt nem adták meg a találatot.
    65
    Fitos jött be Bartha helyett.
    64
    Deme besárgult.
    63
    Deme lőtt egyből egy felszabadí­tás után 18 méterről, de mellé lőtt.
    62
    Petneházit Gács váltja.
    61
    Egy kipattanó után Bartha lőtt csúnyán a kapu fölé.
    59
    Shaw került helyzetbe, de gyengén emelt Juric kezébe 15 méterről.
    58
    Bartha két jó csel után ballal lőtt méterrekel mellé 16 méterről.
    50
    Megint egyenlí­tettek a vendégek: Lengyel gyorsabb volt Souare-nál, majd felnézett és a kiinduló Holczer felett a kapuba í­velt (2-2).
    46
    Elkezdtük a második félidőt.
    45
    Megint vezetünk! Deme felrúgásáért büntetőhöz jutottunk, amit Lipcsei laposan lőtt a bal alsó sarokba (2-1). Előny nálunk a szünetben.
    44
    Petneházi sárgát kapott.
    41
    Ndjodo fejelt le egy labdát Lipcseinek, aki futtából laposan a kapu mellé lőtt.
    39
    Ndjodo kapott lapot.
    37
    Egy vendégkontra végén az utolsó pillanatban tisztáztunk.
    36
    Shaw fejelt közelről a kapu mellé.
    30
    Bartha lövése után kipattant a labda, Shaw elé került a játékszer, de nagy helyzetben laposan lőtt, és az elakadt az ott álló védő lábában.
    29
    Bartha beadása után sem Ndjodo, de Shaw nem tudott rendesen kapura lőni.
    21
    Peches góllal 1-1. Egy szabadrúgás után a labda Lupai lábáról a hálónkba pattant.
    19
    Egy védelmi hiba után Barthához került a labda, ő átvétel után lőtt, de emelése sajnos elkerülte az üres kaput.
    8
    Vezetünk! Lipcsei beadását Dragóner Shawhoz fejelte, aki a labdaátvétel után 5 méterről a kapu közepébe lőtt (1-0).
    1
    Az Orosháza kezdett.
    .
    Souare Tidiane sérülése után vállalni tudta a játékot, í­gy tagja lesz a kezdőcsapatnak az Orosháza ellen. Ott van a kezdőben Deme Imre és Bamba Moussa is. Csank János a következő csapatnak szavaz bizalmat: Holczer -- Souare, Dragóner, Baranyai -- Bartha, Deme, Lipcsei, Moussa, Kulcsár -- Shaw, Ndjodo.
    A kispadon Zarzycki, Fülöp, Pisanjuk, Lisztes, Vasas, Csiszár és Fitos ül majd.
    .
    Csapatunk 18 órakor az Orosházát fogadja az Albert-stadionban. Élő közvetí­tésünk 17.55-kor kezdődik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ