2009.VIII.15. Ferencváros – Paks: 1-1

Lisztes szomorí­totta a Fradi szurkolóit

A Soproni Liga 4. fordulójában az újonc Ferencváros a Paksot fogadta. A találkozó igazságos döntetlennel zárult.

Nyilatkozatok:

„Szép éveket töltöttem a Fradiban, még akkor is, ha nem mindenre emlékszem vissza szí­vesen – nyilatkozta Tököli Attila, aki néhány éve még a Ferencváros mezében lőtte a gólokat, ma már a Pakséban. – Ennek ellenére összességében kellemesen gondolok arra az időszakra, remek eredményeket értünk el.

Vegyes fogadtatásra számí­tok. Volt, aki szeretett, volt, aki nem, de nem ez a lényeg. Nagyon örülök, hogy a szövetség felfüggesztette a pályabezárásokat, és í­gy biztosan nézők előtt játszhatunk az Üllői úton, ez ellenfélként is roppant fontos.

Azt szeretném, ha minél többen jönnének ki, és olyan hangulat uralkodna a stadionban, amilyen lenni szokott. Ez feldobna, motiválna, és szerintem remek meccs kerekedne belőle. Más érzelmeket nem vált ki belőlem a találkozó.”

Tökölinél jóval erősebben kötődik az FTC-hez Lisztes Krisztián, aki már 17 évesen bemutatkozott a IX. kerületieknél.

„Különleges lesz ez a szombat este, az biztos. A Stuttgart és a Bréma játékosaként mindig azért szurkoltam, hogy a nemzetközi kupában a Fradit sorsolják az utunkba, de ez nem jött össze – mondta a Nemzeti Sportnak az irányí­tó középpályás. – Ha a közönség kifütyülne a bemutatáskor, én akkor is megtapsolom a ferencvárosi szurkolókat, mert életem során annyi támogatást és szeretetet kaptam tőlük, hogy örökre hálával tartozom nekik.

Nincs rossz emlékem, csak gyönyörű: az első gólom, a BL, a két találat a Newcastle ellen, a két bajnoki cí­mem, és még sorolhatnám egy hétig. Újpesti gyerekként ott már kissrácként is elfogadtak, í­gy aztán sohasem titkolnám, hogy örökre fradista lettem, és az is maradok. Ha a Ferencváros nyerné a bajnokságot és a Paks lenne a második, roppant elégedett lennék. Szombaton biztosan felpörgünk, méltó ellenfelek leszünk, ebbe a győzelmi szándék is beletartozik.

Jónak tűnik a mai Fradi, de egy Lipcsei szintű agy mintha hiányozna belőle. Remélem, a jövő hét végétől Péter ismét elfoglalja a helyét a csapatban, azt viszont nem bánnám, ha ezt a meccset még kihagyná, ez csak növelné az esélyeinket. Bár ha ez lesz az utolsó Üllői úti fellépésem, akkor meg sajnálnám, ha kimaradna.”

Bobby Davison, a Ferencváros vezetőedzője nem titkolta, hogy tart valamennyire Lisztestől, ezért elsődleges feladatuk lesz őt kikapcsolni.

„Tudtam róla, hogy kreatí­v, átlagon felüli technikai képességekkel megáldott játékos, ám az idényben mutatott teljesí­tménye arról is árulkodik, hogy a kapura is veszélyes, és ha cselsorozatba bonyolódik, nehéz feltartóztatni. Személyesen láttam, hogyan irányí­tja a Paksot, és mivel a rúgótechnikája is kimagasló, minden szabadrúgásnál és szögletnél résen kell lennünk. A középpályás és Tököli Attila kikapcsolása kulcsfontosságú lesz, ugyanakkor hazai pályán kötelességünk ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre. A jelszó továbbra is egyértelmű: agresszí­v támadófutball!”

A mérkőzés:

Ferencváros – Paks 1–1 (0–0)
Albert stadion, 7.000 néző, vezette: Szabó Zsolt (asszisztensek: Kispál, dr. Varga Zs.; tartalékjv.: Berger)

Ferencváros: Holczer – R. Wolfe, Dragóner, Balog Z., Kulcsár D. – Morrison – Rósa D. (Fitos 71.), Ashmore, Wedgbury – Ferenczi, Shaw (Pölöskey 79.)
kispad: Megyeri, Joaquin, Alcantara, Mamic, Adnan
vezetőedző: Robert Davison

Paks: Csernyánszki – Horváth L., Éger, Szabó J., Nikolov – Lisztes, Sipeki (Urbán 64.) – Böde (Heffler T. 75.), Tököli, Zováth – Kiss T. (Pintér A. 81.)
kispad: Kovács A., Nagy I., Báló, Tamási
vezetőedző: Gellei Imre

Gól: Ashmore (48.) illetve Lisztes (69.)
Sárga lap: Wedgbury (26.), Balog Z. (73.) illetve Nikolov (21.), Böde (51.), Tököli (86.)

Két hárompontos csapat találkozott egymással a Soproni Liga 4. fordulójában az Albert Stadionban. Az újonc fővárosiak a Zalaegerszeg elleni 4–1-es győzelem után az előző fordulóban a Nyí­regyházától kaptak ki 3–1-re, mí­g a paksiak éppen a Spartacust verték meg, viszont kikaptak a ZTE-től és a Vasastól.

Ehhez képest meglepően bátran kezdtek a három egykori Fradi-játékossal (Lisztes, Tököli, Zováth) felálló vendégek, és néhány apróbb lehetőségig el is jutottak.

A hazaiak egyértelműen óvatosabban játszottak, mint az előző két találkozójukon, negyedóra elteltével azonban átvették a mérkőzés irányí­tását, és több fejessel és távoli lövéssel tesztelték Csernyánszki kapust.

Sajnos a félidő végére eléggé visszaesett az amúgy erős iram, a Fradi ugyan erőlködött, de a vendégek biztosan blokkolták a hazai kí­sérleteket.

Amikor pedig nagy ritkán mégis átjutottak rajtuk a ferencvárosiak, akkor vagy célt tévesztettek, vagy Csernyánszki hárí­tott, í­gy gól nélkül zárult az első játékrész.

Nem kellett azonban sokat várni a Fradi vezető góljára a második félidőben: a 48. percben Szabó hibája után Shaw gurí­tott vissza Ashmore elé, aki 14 méterről a kapuba lőtt (1–0).

Hátránya tudatában az addig a védekezésre koncentráló vendégeknek előbbre kellett merészkedniük.

Jöttek is Lisztesék (a Fradi pedig jócskán visszavett a tempóból), és előbb a középpályás lövését védte üggyel-bajjal Holczer, majd Böde fejese ment kevéssel a kapu mellé.

Aztán a 69. percben összejött az egyenlí­tés is: Lisztes csavarta a labdát 18 méteres szabadrúgás után a kapu jobb felső sarkába (1–1). De még hátra volt húsz perc, és most megint a hazaiak kezdtek támadni.

Pontosabban igazából csak támadgatni, de már nem tudtak újí­tani. A vendégek ugyanis okosan tartották a labdát. Hiába állt be a Fradiba a Zalaegerszeg ellen két gólt szerző Pölöskey, az eredmény nem változott.

A döntetlen teljesen reális, az egy pontnak azonban elsősorban Pakson örülnek, mert a Ferencváros számára hazai pályán kötelező lett volna a győzelem..

Nyilatkozatok:

Lisztes Krisztián: – A második félidőben feljavult a csapat játéka és ha a végén egy kicsit jobban koncentrálunk, akár a győzelmet is megszerezhettük volna. Szoktam gyakorolni a szabadrúgásokat edzésen és ez most meghozta a gyümölcsét. Nagy élmény volt számomra, hogy újra az üllői úton játszhattam és nagyon jól esett, hogy a melegí­tésnél a szurkolók megtapsoltak.

Gellei Imre: – Nagyon értékes pontot szereztük a Ferencváros ellen, sőt talán többet is, mert ez a mostani meccs visszaadta a hitet a játékosaimnak, többek között a gólszerző Lisztes Krisztiánnak is.

Bobby Davison: – Meg kell tanulnunk, főleg a fiatal játékosaimnak, hogy a vezető gól megszerzése után tovább kell hajtani a következő találatért, nem pedig visszaállni védekezni. Ugyan a második félidő elején voltak még lehetőségeink, de ezeket nem tudtuk kihasználni.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2009.VIII.15. Ferencváros – Paks: 1-1 bejegyzéshez

  • 90`
    Véget ért a találkozó.
    88`
    Ashmore lapos, 19 méteres lövése ment el a bal oldali kapufa mellett.
    86`
    Tököli is besárgult.
    84`
    Horváth lőtt 25 méterről jobbról, de ez nem okozott gondot Holczernek.
    81`
    Kiss Tamást Pintér váltotta.
    80`
    Shaw helyére Pölöskey állt.
    75`
    Bödét Heffler váltotta.
    74`
    Balog kapott sárga lapot.
    71`
    Rósa helyére Fitos állt.
    69`
    Egyenlí­tett a Paks! Lisztes csavart egy 18 méteres szabadrúgást a kapu jobb felső sarkába. 1–1
    67`
    Kiss 18 méteres lövése után Balog lábáról pattant a kapu jobb oldala mellé a labda.
    64`
    Sipeki helyére Urbán állt.
    62`
    Egy előre í­velt labdára a tétovázó Balog mellett Kiss csapott le, megtolta, majd a védő lábában nagyot esett a 16-oson belül, de a játékvezető sí­pja néma maradt.
    60`
    Jobb oldali ferencvárosi szöglet után Dragóner lőtt hét méterről a kapu fölé.
    58`
    Bal oldali vendégszöglet után a berobbanó Böde csúsztatott hat méterről a bal oldali kapufa mellé.
    57`
    Lisztes 26 méteres lövése Holczerről pattant ki oldalra.
    51`
    Böde kapott sárga lapot, mert buktatta Shaw-t.
    48`
    Vezet a Fradi! Bal oldali beadás után úgy tűnt, hogy a paksiak könnyedén mentenek, Szabó le is húzta a fejét, hogy az alapvonalon túlra kerüljön a labda. Nem számolt azonban Shaw-val, aki megszerezte azt, az alapvonalról visszagurí­tott Ashmore elé, aki még egyet igazí­tott is, majd 14 méterről laposan a kapu jobb oldalába lőtt. 1–0
    46`
    Megkezdődött a második félidő.

    Sporttörténelmi jelentőségű a ma esti összecsapás a Ferencváros és a Paks között, hiszen ez a két gárda még soha nem találkozott egymással a bajnokságban. A paksiak ugyanis pont akkor jutottak fel az élvonalba, amikor a Fradit kizárták. A két gárda azért játszott már egymás ellen, igaz a Magyar Kupában. Legutóbb 2007. augusztus 28-án találkoztak, s az akkori 0-0-s döntetlen az alacsonyabb osztályban szereplő Ferencváros továbbjutását eredményezte.
    45`
    Véget ért a félidő.
    44`
    Egy jobb oldali előreí­velés után Ferenczi csúsztatott kapura nyolc méterről, de Csernyánszki ezúttal is magabiztosan védett.
    40`
    Balog jobb oldali bnagybedobása után átpattant a labda a fejek fölött, végül a hosszú oldalon álló Ferenczi bólintott hat méterről, de a jobb kapufa mellé.
    32`
    Lisztes bal oldali beí­velését Éger fejelte középre, s Dragónernek a gólvonalról kellett szögletre bólintania a labdát.
    26`
    Wedgbury tartott rá Nikolov lábára, ő is sárga lapot kapott.
    25`
    Bal oldali hazai szöglet után Balog fejelt az 5-ös jobb oldali sarkáról, de Csernyánszki ezúttal is védett.

    24`
    Morrison lőtt balról 28 méterről, de a labda a kapu bal oldala mellett hagyta el a játékteret.

    22`
    Az iménti szabálytalanság után Ashmore í­velte be a szabadrúgást aa jobb oldalról, s a berobbanó Dragóner 6 méterről fejelt a kapu fölé.
    21`
    Nikolov buktatta Wolfe-t, amiért sárga lapot kapott.
    20`
    Ferenczi lőtt kapásból, 18 méterről, de Csernyánszki könnyedén fogta a kapu bal oldalába tartó labdát.

    17`
    Lisztes vezette fel a labdát a középpályán, majd laposan, 17 méterről lőtt, de Holczer könnyedén fogta az erőtlen lövést.

    A héten erősödött a Paks, miután a csapat kölcsönkapta egy évre az MTK-tól a ferencvárosi nevelésű Urbán Gábort, aki a kispadon kezdte a találkozót.

    13`
    Ashmore adta be a labdát balról, de a középen üresen érkező Ferenczi mögé, í­gy az mellel rosszul tudta csak átvenni a labdát, í­gy oda lett a helyzet.

    A reggae-rajongó Fradi-szurkolók számára örömhí­r, hogy hazaérkezett a zöld-fehérek két jamaicai válogatott játékosa, Rafa Wolfe és Jason Morrison. Bob Marley honfitársai Ecuadorral játszottak szerdán barátságos mérkőzést a New York-i Giants Stadionban, s nem is vallottak szégyent, hiszen gól nélküli döntetlenre végeztek a legutóbbi vb-n is nyolcaddöntőig jutó dél-amerikaiak ellen. Most mindketten a kezdőcsapatba kerültek, de az Ecuador elleni meccsen csak Morrison kapott lehetőséget, ami után jár a hódolat Rastamalunak.
    8`
    Kiss lövésszerű beadását kellett fognia Holczernek, de ez nem okozott neki problémát.

    Jubilál a Fradi rutinos védője, Dragóner Attila, aki a Paks elleni meccsen játszik 150. alkalommal Fradi-mezben NB I-es bajnoki mérkőzésen. A Fradin kí­vül az élvonalban Sopronban, a Stadlerben és a BVSC-ben szerepelt, s 66 találkozón lépett pályára. A védő, a legutóbbi ZTE elleni Üllői úti találkozón góllal vette ki a részét a zöld-fehérek 4-1-es győzelméből.
    3`
    Éger ugratta ki Tökölit, aki azonban lesen állt, ráadásul Holczer amúgy is megszerezte a labdát.

    A Paksban jónéhány olyan játékos szerepel, aki korábban megfordult már az Üllői úton is: őket erősí­ti Lisztes Krisztián, Tököli Attila, Zováth János és a kispadon Urbán Gábor is, mí­g a csapat vezetőedzője Gellei Imre, aki a másodosztályban irányí­totta a fővárosiakat.
    1`
    Szabó játékvezető sí­pszavára a Ferencváros kezdte a találkozót.

    Két hárompontos csapat találkozik egymással az Albert-stadionban. A fővárosiak elhalasztották a nyitófordulóban, a Haladás elleni találkozójukat, majd legyőzték 4-1-re a Zalaegerszeget, viszont kikaptak 3-1-re a Nyí­regyházától. A Paks Zalaegerszegen kapott ki a nyitányon 2-1-re, majd legyőzték 1-0-ra a Nyí­regyházát, legutóbb viszont 3-1-re kaptak ki a Vasastól.

  • 92
    Vége, 1-1.
    90
    Nikolov 10 méteres lövésébe Kulcsár ért bele a legjobbkor, hatalmas mentés volt.
    88
    Ashmore ballábas lövése nem sokkal ment a bal sarok mellé.
    86
    Tököli kapott sárgát.
    82
    Egy begyakorolt paksi szabadrúgás-“figura” végén Wolfe tisztázott a legjobbkor.
    81
    Pintér állt be Kiss helyére.
    80
    Pölöskey váltotta Shawt.
    79
    Most mi vagyunk újra aktí­vabbak, a paksiak főként kontráznak.
    75
    Heffler -- Böde csere.
    74
    Balog kapott lapot.
    72
    Fitos -- Rósa váltás.
    69
    Egyenlő. Lisztes 17 méterről hajszálpontosan, védhetetlenül csavart a jobb felső sarokba szabadrúgásból (1-1)
    64
    Sipeki-Urbán csere.
    59
    Egy szöglet után Böde csúszatott egy hajszállal a kapu mellé.
    58
    Lisztes kellemetlen 18 méteres lövése Holczerről pattant ki.
    55
    Most a Paks irányí­t.
    52
    Böde kapott sárgát.
    49
    Ott a gól! Egy visszagurí­tott labdát Ashmore 9 méterről helyezett szépen a kapuba (1-0).
    48
    Aktí­vabban kezdtünk.
    46
    Elkezdte a Paks.
    45
    Vége a félidőnek.
    44
    Ferenczi bólintott 7 méterről, Csernányszki a léc alól “kapta” le a labdát.
    40
    Balog nagy bedobása után Ferenczi fejelt a “hosszúnál” a kapu mellé, a vendégkapus rajta volt.
    37
    Egyértelműen feljött a Paks.
    33
    Két roppant veszélyes vendéghelyzetet láttunk. Előbb Éger fejese után Dragóner tisztázott a kapu torkában, majd Kiss beadása ment el alig a paksi támadók előtt.
    26
    Wedgbury is besárgult.
    25
    Egy szöglet után Balog fejelt öt méterről veszélyesen, Csernyánszki azonban védett.
    24
    Morrison 20 méteres lökete ment el a bal kapufa mellett.
    22
    A pontrúgás után Dragóner nem sokkal bólintott a léc fölé 7 méterről.
    21
    Nikolov rúgta fel csúnyán Wolfét, sárga.
    20
    Ferenczi 20 méteres emelését könnyen fogta a vendégkapus.
    18
    Lisztes nem túl erős lövését fogta Holczer.
    17
    Két paksi szögletet is láthattunk, de egyik sem volt igazán veszélyes.
    13
    Ashmore lerázta emberét, középre tett labdája azonban picit magas volt Ferenczinek.
    10
    Az első szöglet a miénk volt, de Éger tisztázott.
    5
    Ferenczi elől mentett nagyot becsúszva Éger az ötösnél.
    3
    Mindkét oldalon volt már í­géretes lehetőség, de mindkétszer sikerült tisztáznia a védelemnek.
    1
    Mi kezdtünk.
    .
    A 150. ferencvárosi NB I-es meccsét játszót Dragóner Attilát köszöntötték.
    .
    Mi zöld-fehérben, a Paks halványkék mezben játszik majd. Most jönnek a csapatok.
    .
    Szurkolóink optimistán várják a mérkőzést, a drukkerek 90%-a szerint nyerünk.
    .
    Több változás is van kezdőcsapatunkban az elmúlt meccskehez képest. Abba bekerült Rósa Dénes, de helyt kapott benne a két visszatérő jamaikai légiós, Rafe Wolfe és Jason Morrison is. Bobby Davison az alábbi csapatot küldi pályára: Holczer -- Wolfe, Dragóner, Balog, Kulcsár -- Rósa, Wedgbury, Morrison, Ashmore -- Ferenczi, Shaw. A kispadon Megyeri, Joaquin, Alcantara, Mamic, Pölöskey, Fitos és Adna ül majd.
    .
    Több változás is van kezdőcsapatunkban az elmúlt meccskehze képest. Abba bekerült Rósa Dénes, de helyt kapott benne a két visszatérő jamaikai légiós, Rafe Wolfe és Jason Morrison is. Bobby Davison az alábbi csapatot küldi pályára: Holczer – Wolfe, Dragóner, Balog, Kulcsár – Rósa, Wedgbury, Morrison, Ashmore – Ferenczi, Shaw. A kispadon Megyeri, Joaquin, Alcantara, Mamic, Pölöskey, Fitos és Adna ül majd.
    .
    Csapatunk harmadik bajnokiját a Paks ellen játssza. Ellenfelünk edzője Gellei Imre, de az atomvárosi csapatban játszik Tököli Attila, Lisztes Krisztián és Zováth János is, akik egyaránt megfordultak az Üllői úton.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ