2009.VIII.26. Haladás – Ferencváros: 0-0

Hajtás volt, gól nem a zöld-fehérek csatáján

Nem született gól a labdarúgó Soproni Liga 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen: a Ferencváros egy pontot vitt el a Haladás otthonából. A már négy meccse nyeretlen Davison-csapatban a 2009–2010-es szezonban először kapott lehetőséget bajnokin Lipcsei Péter. A hajtós találkozón teljesen igazságos a pontosztozkodás.

Nyilatkozatok:

A Fradinak és a Haladásnak is nagy szüksége van a pontokra, ha nem akar leszakadni a Soproni Liga élmezőnyétől. A ma esti szombathelyi találkozón, az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen az utóbbi három meccsen egy pontot szerző zöld-fehérek csapnak össze az eddig három pontot gyűjtő Csertői Aurél csapatával.

Bobby Davison, a Ferencváros vezetőedzője újra helyet adott a keretben a budapesti csapat szurkolói egyik legnagyobb kedvencének, Lipcsei Péternek, aki úgy érzi, segí­tségére lehet együttesének. „Semmit nem mondott Bobby Davison. Szokása szerint kií­rta a táblára a húszas keret névsorát, amelynek ezúttal én is tagja vagyok – mondta Lipcsei a Nemzeti Sportnak. – Megyek tehát Szombathelyre, de hogy pályára lépek-e, azt nem tudom.”

„Amikor a nyáron újabb egyéves szerződést kötött velem a Ferencváros, azt gondoltam, szükség van rám, ezért marasztalnak – tette hozzá. – Félreértés ne essék, tisztában vagyok a helyzetemmel, a korommal, a képességeimmel, és eszembe sem jut, hogy bérelt helyet követeljek magamnak. De azt is tudom, hogy még most is tudnék segí­teni a csapatnak, akár egy félidőn, akár tizenöt percen át. Ezért is furcsállom, hogy eddig a keret közelébe sem kerültem.”

Mint beszámoltunk róla, Csertői Aurél nem ülhet a Haladás kispadján a Ferencváros elleni mérkőzésen, miután a Videoton elleni találkozón összeakaszkodott Bódog Tamással, a fehérváriak másodedzőjével, és az MLSZ a szeptember elsejei tárgyalásig felfüggesztette a két szakember működési engedélyét.

A mérkőzés:

Haladás – Ferencváros: 0-0
Szombathely, 9.000 néző, vezette: Kassai Viktor (asszisztensek: Erős, Butkai; tartalékjv.: Farkas V.)

Haladás: Rózsa – Tóth P., Csontos, Kuttor, Guzmics – Rajos, Molnár B., Lattenstein (Irhás 73.) – Oross, Kenesei K., Nagy I. G. (Skriba 87.)
kispad: Szép, Lengyel, Ugrai, Rácz, Iszlai
vezetőedző: Csertői Aurél

Ferencváros: Megyeri – R. Wolfe, Dragóner, Balog Z., Kulcsár D. – Morrison – Ashmore, Lipcsei, Wedgbury – Ferenczi, Shaw
kispad: Holczer, Fitos, Csiszár, Tóth B., Pölöskey
vezetőedző: Robert Davison

Sárga lap: Nagy I. G. (27.), Guzmics (49.), Irhás (77.), Kenesei K. (87.) illetve Balog Z. (81.)

Két javí­tani igyekvő együttes csapott össze Szombathelyen a Haladás és a Ferencváros zöld-fehér rangadóján, az első fordulóból elhalasztott meccsen. Az első négy bajnokija alapján ugyanis egyik együttes sem állt túl fényesen a Soproni Ligában: a budapesti gárdának négy,  Csertői Aurél csapatának három pontja volt.

A Fradi szurkolóinak teljesült a vágya, a bajnoki meccsen ebben az idényben a keretbe először bekerülő Lipcsei Pétert a kezdőcsapatba jelölte Bobby Davison vezetőedző.

Jó iramban kezdődött a találkozó, mindkét együttesen látszott, hogy egy ponttal nem elégedne meg. Az első igazán nagy helyzetet a Fradi alakí­totta ki: Ferenczi István kapott labdát hátulról, s a tizenhatos vonaláról leadott lövése a jobb kapufáról pattant Rózsa Dániel kezébe.

A harcos meccsen többször is veszélyeztetett aztán a Haladás, és a 29. percben Oross Márton megszerezhette volna a vezetést, de nem találta el jól bevetődve a labdát, ami kapu mellé ment. A szünet előtti pillanatokban a Haladás játszott fölényben: Kenesei Krisztián és Rajos Gábor lövései után Megyeri Balázs szép védéseire volt szüksége a vendégeknek a 43. percben.

A második félidőben folytatódott a harcos mérkőzés, leginkább a középpályán küzdöttek az együttesek. Igazán nagy helyzetet azonban a találkozó hajrájáig egyik csapat sem tudott kialakí­tani.

Az utolsó pillanatig küzdött a Fradi és a Haladás, de gólt nem sikerült szerezniük. A Haladás az utolsó pillanatokban még többször veszélyeztetett, de egyik fél sem volt eredményes, í­gy a meccs összképe alapján igazságos döntetlen született Szombathelyen.

Nyilatkozatok:

„Jó csapat ellen játszottunk ma, a Haladásnak nem ott a helye, ahol a táblázaton van – mondta a Sport Tv-nek Lipcsei Péter. – Kicsit elfáradtam, de már készülünk a hétvégi meccsre. Molnár Balázst kellett kikapcsolnom a játékból, de volt egy ziccerem is. így alakult, nulla nulla lett a vége.”

A mérkőzést követően egyik edző sem lehetett feltétlenül elégedett az eredménnyel.

– Küzdelmes mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen – mondta Bobby Davison. – A Haladás erejéről sok mindent elárul, hogy a legutóbbi fordulóban négy gólt szerzett az addig pontot sem veszí­tő Videoton ellen. Sajnos azok a játékosaim nem játszhattak, akik az 1. fordulóban még nem váltok a Ferencvárosé, í­gy csökkentek a variációs lehetőségeink.

Davison kérdésre válaszolva beszélt a kapuscseréről is: – Két fiatal tehetséges kapusunk van, Holczer az elmúlt meccsen hullámvölgybe került, elsősorban fejben fáradt el. Most Megyeri védett, aki nem kapott gólt egy jó csapat ellen.

Németh Zoltán (a Haladás másodedzője): – Érezhető volt a csapat teljesí­tményén, hogy vasárnap fontos meccset játszottunk. A döntetlen megfelel a játék képének, lehetőségeink ugyan voltak, de ziccerekig nem jutottunk el. Sok hiba csúszott a játékunkba, de menni kell tovább, hiszen hétvégén az Újpest vár ránk. Amit kiemelnék, hogy végre először nem kaptunk gólt.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2009.VIII.26. Haladás – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

  • 92`
    Kassai lefújta a mérkőzést, 0–0 a végeredmény.
    91`
    Két percet hosszabbí­t Kassai.
    90`
    Nyom a Haladás, Kenesei két veszélyes szögletéből azonban továbbra sem született gól.
    88`
    Kenesei tört be a vendégek tizenhatosán belülre, de tisztázott a Fradi.
    87`
    Nagy helyére Skriba állt be.
    87`
    Kenesei kapott sárga lapot, miután elrúgta a labdát, mivel a játékvezető les miatt megállí­totta.
    81`
    Balog Zoltán keményen odalépett Keneseinek, í­gy ő is besárgult.
    78`
    Már megint Irhás! Ezúttal helyzetben, de Megyeri megakadályozza a gólszerzésben.
    77`
    Irhás ismét villan, és a sárga is: a Haladás játékosa hátulról csúszott be.
    76`
    Irhás majdnem hamar helyzetbe került: Kenesei ugratta ki, de a labda éppen hogy hosszú lett.

    Szombathely különös figyelemmel készült fel a Haladás Fradi elleni bajnokijára: a rendőrség például térfigyelő kamerákat szerelt fel a tűzoltóság közreműködésével a Rohonci úti Stadion környékén.
    73`
    Lattenstein helyére Irhás állt be a Haladásnál.
    69`
    Lipcsei előbb fölé lőtt egy labdát, majd nagy helyzetbe kerülve újra próbálkozott középről, de a labda nem sokkal a kapu mellé pattant.
    68`
    Kulcsár kapott jó keresztlabdát, majd a tizenhatoshoz érve lőtt, de Rózsáé lett a labda.
    65`
    A szurkolók gól hiányában füstbombák és petárdák robbantásával szórakoztatják magukat.
    63`
    A középpályán folyik a rakkolós játék.
    56`
    Kenesei került nagy helyzetbe, de a kifutó Megyeri a tizenhatos vonalánál elütötte előle a magasan í­velődő labdát.
    54`
    Nyom a Fradi. Ferenczi kapott jó indí­tást a tizenhatoson belül, de fölé lőtt.

    Csertői Aurél nem ülhet ott a Haladás kispadján a találkozón, miután a Videoton elleni találkozón összeakaszkodott Bódog Tamással, a fehérváriak másodedzőjével, és az MLSZ a szeptember elsejei tárgyalásig felfüggesztette a két szakember működési engedélyét. A hazaiakat Németh Zoltán másodedző irányí­tja a mai meccsen.
    52`
    Lipcsei tette le a labdát Ashmore elé, aki azonnal lőtt a tizenhatosról, de Rózsa védett.
    49`
    Guzmics talpalta le csúnyán Wedgburyt: Kassai azonnal felmutatta a sárga lapot.
    46`
    A Fradi kezdhette a második félidőt, csere egyik oldalon sem volt.
    45`
    Kassai lefújta az első félidőt. Az első játékrész képe alapján kiegyenlí­tett a meccs: eleinte a Fradi játszott kissé fölényben, a szünet előtt pedig a Haladás vette át az irányí­tást.
    44`
    Shaw és Nagy ütközött, mindkét játékos lent maradt.
    43`
    Úgy tűnik, csak altatott a Haladás: Kenesei, majd Rajos próbálkozott gyors egymásutánban, de Megyeri szépen védett. A hazaiak legnagyobb helyzete volt ez.
    43`
    Kissé visszavettek a tempóból a csapatok a félidő hajrájára, a Haladás erőtlen támadással próbálkozott.
    37`
    Dragóner lőhetett jó helyzetből, de Ferenczit találta el.

    Hajtós, jó iramú a mérkőzés. Mindkét csapat keményen harcol az első gól megszerzéséért.
    33`
    Szöglet után ismét Kuttor veszélyeztetett, de tiszta helyzetben fölé fejelt.
    32`
    Kuttor jó csel után 25 méterről vállalkozott lövésre, de a laposan szálló labdát Megyeri magabiztosan védte.
    30`
    Shaw tette vissza a labdát Wolfe-nak a tizenhatoson belül, aki lőni akart, de bevetődtek a próbálkozásba. A jamaicait ápolni kellett.
    29`
    Óriási Hali-helyzet: jó keresztlabda után Oross érkezett a hosszú oldalon, és kissé rosszul találta el a labdát, ami a kapu mellé ment.
    27`
    Nagy Gábor rántotta le Wolfe-ot, jutalmul sárgát kapott.
    25`
    Szép akcióval válaszoltak a hazaiak: Kenesei kapott keresztlabdát, majd Rajos elé passzolt, de a középpályás eltörte a labdát a tizenhatos vonalánál.
    23`
    Szép támadást épí­tett fel a Fradi, de Morrison beadása a Haladás védőjét találta meg.

    A Haladás és a Fradi sem áll túl fényesen a Soproni Ligában négy lejátszott mérkőzés után. A szombathelyiek idáig három pontot gyűjtöttek, mí­g Bobby Davison együttese egy győzelem és egy döntetlen mellett kétszer kikapott.
    20`
    Ashmore elvesztette a labdát, í­gy Csontos indulhatott, de távoli lövése messze elkerülte a kaput.
    19`
    Kenesei kapott hosszú, biztatónak tűnő indí­tást, de a labdát a kifutó Megyeri szerezte meg.
    18`
    Kulcsár szabálytalankodott csúnyán Rajossal a felezővonalnál, de nem kapott sárgát Kassaitól.
    16`
    Válaszoltak a hazaiak: Rajos kapott labdát a jobb oldalról az ötös közelében, ám a labda Megyerihez került.
    15`
    Ashmore végezhetett el szabadrúgást távolról: a labda a kapu fölé szállt.
    14`
    Ismét Ferenczi. A támadó nem sokkal maradt le a labdáról a tizenhatoson belül, melyet hazafejelt a Haladás védője.
    13`
    Majdnem megszerezte a vezetést a Fradi. Hátulról érkező lapos passz után Ferenczihez került a labda, aki a tizenhatos vonaláról a jobb kapufára lőtte a labdát.
    11`
    Ismét támad a Hali: Kenesei futott el a jobb oldalon, de beadása után a vendégek jöhettek kirúgással.
    10`
    Veszélyesen csapódó hazai beadás után ismét tisztáztak a Fradi védői.
    9`
    Wolfe szabályosnak tűnő belépője után szabadrúgással jöhetett a Haladás, de a sorfalról kipattant a labda.
    8`
    Rajos és Csontos összjátéka után Kenesei próbálkozott beadással a jobb oldalról, de szögletre mentett a védő.
    7`
    Lipcsei középről próbál osztogatni, Ferenczinek szánt indí­tása kissé hosszúra sikerült.

    A Ferencváros szurkolóinak nagy kedvence, Lipcsei Péter ebben az idényben először kapott helyet a kezdőcsapatban bajnokin. Sőt, a középpályás a Fradi keretébe is először került be a Soproni Liga 2009–2010-es idényében.
    3`
    Próbálkozik a Fradi, Ashmore beadása után szögletre tisztáztak a védők, de a sarokrúgás után Rózsához került a labda.
    2`
    Nagy Gábor próbálkozott beadással a bal oldalról, de Megyerié lett a labda
    1`
    Elkezdődött a zöld-fehér rangadó, a Haladás kezdte a találkozót.

  • 90
    Vége
    88
    Nagy helyére Skriba állt be.
    87
    Kenesei lépett ki lesen, elrúgta a labdát, sárgát kapott.
    81
    Balog lépett oda Keneseinek, ez is sárga.
    78
    Irhás kemény lövését védte Megyeri.
    73
    Irhás- Lattenstein csere a hazaiaknál.
    69
    Shaw passza után Lipcsei két védő szorí­tásában emelt volna kapura, de az utolsó pillanatban szögletre mentettek.
    68
    Sokáig nem történt semmi, most Kulcsár távoli lövését fogta Kulcsár.
    54
    Ferenczi lépett ki két védő közül, majd 11 méterről fölé lőtt.
    52
    Lipcsei passza után Ashmore lőtt 21 méterről, de a kapus védett.
    48
    Guzmics rácsúszott Wedgburyre, sárga lap.
    46
    Elkezdtük a második félidőt.
    45
    Vége az első félidőnek.
    42
    Kenesei 19 méteres bombáját védte Megyeri, majd éles szögből Rajos duplázott, de Megyeri ezt is kiütötte.
    38
    Egy kapu előtti kavarodás után Dragóner lőtt, de Ferencziben elakadt a labda.
    33
    Egy szögletet követően Kuttor 6 méterről, senkitől sem zavartatva fejelt fölé.
    30
    Shaw passza után Wolfe lába lendült lövésre 11 méterről, de a védők az utolsó pillanatban szerelték. Wolfe ápolásra szorul.
    29
    Nagy helyzetet hagyott ki a Haladás: egy balról belőtt labdára Oross robbant be, de 5 méterről a kapu mellé továbbí­tott.
    28
    Nagy visszahúzta Wolfe-ot, sárga.
    26
    Wedgbury 23 méteres lövését védte Rózsa.
    25
    Kenesei szép passza után Rajos lőhetett 16 méterről, de nem találta el jól a labdát.
    20
    Csontos durrantott 20 méterről jócskán fölé.
    15
    Ashmore 25 méteres szabadrúgása szállt fölé.
    13
    Nagyon kevés hiányzott az első idei Ferenczi-gólhoz. Pista 14 méterről célozta meg a hosszú sarkot, a kapufáról azonban Rózsa kezébe pattant a labda.
    10
    Kiegyenlí­tettebb lett a labdabirtoklás, az jól látszik, hogy egyelőre egyik csapat sem kockáztat.
    5
    Többet birtokoljuk a labdát, helyzet még nem volt.
    1
    A fehérben játszó Haladás kezdett. Mi zöld-fehérben lépünk pályára.
    .
    Az elhunyt László atyára emlélkezve mindkét csapat fekete karszalaggal játszik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ