2010.III.6. ZTE – Ferencváros: 3-3

Háromgólos hátrányból mentett pontot a ZTE

A Soproni Liga 17. fordulójában a Ferencváros Anthony Elding duplájával valamint Todorovics elképesztő öngóljával már 3–0-ra is vezetett Zalaegerszegen, ám a Dragóner Attila valamint Jason Morrison kiállí­tása miatt kettős emberelőnybe kerülő hazaiak egyenlí­teni tudtak.


Nyilatkozatok:

Csank János (ZTE): – A Fradi elleni meccseknek mindig különleges hangulatuk van, az NB I-ben nehéz győzni, de a szurkolói által támogatott FTC ellen, még nehezebb. Ezzel azonban nem szabad foglalkozunk, hazai közönség előtt szeretnénk pozití­v eredményt elérni, pontot, pontokat gyűjteni. Ennek megfelelően készülünk a találkozóra. Sajnálom, hogy a múlt héten nem tudtam megnézni a csapatomat élesben, az időjárás közbe szólt, í­gy elmaradt a Paks elleni meccsünk.

Craig Short (FTC): – Bizakodva várom a mérkőzést, és a játékosoktól is azt kértem, hogy önbizalommal telve készülődjenek, mert ez a sikerhez nélkülözhetetlen. Győzelemmel kezdtük a tavaszt, nagyon jó fizikai állapotban vagyunk, erre mindenképpen épí­tenünk kell. A Zalaegerszegről több DVD-t megnéztem, látom, hogy erős csapat, nyerő szériában fogad minket, és edzője, Csank János korábban a Ferencvárosnál dolgozott, tehát ismeri a Fradit. Kemény és határozott védekezéssel kell nyitnunk, ez lehet a kiindulási alap, a támadásainktól pedig ésszerű vállalkozó kedvet várok. Olyat, mint az őszi idényben, amikor 4-1-re vertük a ZTE-t. Végre közönség előtt játszhatunk, sajnáltam, hogy az elmúlt héten ez nem adatott meg nekünk, de tudom, hogy idegenbe is elkí­sérnek minket a szurkolóink.

A mérkőzés:

ZTE – Ferencváros: 3-3 (0-2)
Zalaegerszeg, 6.000 néző, vezette: Szabó Zsolt (asszisztensek: Ring, ifj. Tóth V.; tartalékjv.: Janitz)

ZTE: Vlaszák – Szalai, Mijatovic, Bogunovic, Todorovic (Magasföldi 66.) – Sluka, Kamber, Máté, Balázs (Illés 46.) – Rajcomar (Pavicevic 46.), Rudnevs
kispad: Sipos, Kocsárdi, Panikvar, Schultz
vezetőedző: Csank János

FTC: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Tutoric, Stockley – Doherty (Adnan 62.), Morrison, Kulcsár (Lipcsei 83.), Rósa (Balog Z. 62.) – Ferenczi, Elding
kispad: Haber, Abdi, Tóth B., Shaw
vezetőedző: Craig Short

Gól: Elding (1., 38.), Todorovic (47. – öngól) illetve Pavicevic (54.), Illés (81.), Balog Z. (87. – öngól)
Sárga lap: Doherty (11.), Morrison (19.), Csizmadia (61.) illetve Todorovic (18.), Pavicevic (61.), Bogunovic (70.), Kamber (79.)
Kiállí­tva: Dragóner (56.), Morrison (71.)

A mérkőzés előtt Csank János, a hazaiak vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy álmában korábbi kapusa, Koszta János „nokedligólt” kapott, amelyet jó előjelnek vélt.

A Ferencváros játékosai vélhetőleg hasonló állásponton voltak, hiszen alig fél perccel a találkozó elkezdése után máris vezetéshez jutottak. Rósa Dénes kapott labdát a bal oldalon – az egész játékrész során nagyon élt az aktuális balszélső a zalaiak között –, majd az elmélázó védők között berobbanó Anthony Elding lőtt közelről gólt (0–1).

Nem sokkal később egyből egyenlí­thetett volna a Zalaegerszeg, azonban Milan Bogunovics szabadrúgása, ha csak centikkel is, de a kapu mellett kötött ki, mint kiderült, egy félidőre ellőve ezzel a hazaiak puskaporát.

A nagy fölényben játszó Ferencváros azt csinált a bal szélen, amit csak akart, negyedóra játék után Elding beadása suhant el a védők között, Ferenczi István azonban kiszorí­tott helyzetből már csak a kapufát tudta eltalálni, csak úgy, mint negyedórával később.

A 37. percben Elding ismét lecsapott, ezúttal Kulcsár Dávid kapta a bal oldalon a labdát, a kapu elé lőtt labdáját a brit támadó fél méterről sodorta a kapuba (0–2).

A félidő hátralévő részében egy tizenegyesgyanús eset, majd egy Dragóner Attila-lövés keltett izgalmakat, újabb gól azonban már nem esett, í­gy kétgólos vendégvezetés mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőben egy más szemléletű Zalaegerszeg jött ki, és rögtön helyzettel nyomatékosí­totta, hogy nem adta még fel a találkozót.

Az ellentámadás végén azonban megszületett a „nokedligól”, igaz erről nem Vlaszák tehetett, hanem Nenad Todorovics, aki egy ártatlannak tűnő helyzetből lepett meg mindenkit, és a kifutó kapus felett a saját kapujába pörgetett – óriási potya, öngól (0–3).

Nem búslakodtak sokáig a zalaiak, az 54. percben ugyanis a csereként beálló Pavicsevics második helyzetét már nem hibázta el, Marián Sluká beadása után Artjoms Rudnevs fejelt középre, a montenegrói támadó pedig közelről a kapuba talált (1–3).

Az addig sem indulatoktól és szabálytalanságoktól mentes találkozó hirtelen parázs ütközetbe csapott át, pláne azután, hogy előbb Dragóner Attilát könyöklésért (56. perc), majd Jason Morrisont második sárga lap után (71.) kiállí­totta Szabó Zsolt.

A hazaiak a kilenc emberrel küzdő ferencvárosiak ellen eleinte nem tudtak mit tenni, majd a másik félidei csere, Illés Gyula szánta el magát lövésre, 25 méterről leadott próbálkozása után a labda a bal felső sarokban kötött ki (2–3).

A slusszpoén ugyanakkor még hátravolt, egy szöglet után Megyeri Balázs nem tudott felszabadí­tani, a labda a szintén csere Balog Zoltán fejéről pedig saját kapujába pattogott – öngól (3–3).

Nyilatkozatok:

Craig Short: – Ha előre azt mondják, hogy egy pontot szerzünk, nem lettem volna elégedetlen, de í­gy a meccs után úgy érzem hogy két pontot elveszí­tettünk. A játékosok fantasztikusan küzdöttek, a bí­rói döntések ellen is. A kiállí­tások a vicc kategóriájába estek. Nem mondhatok mást, én 700 meccset játszottam az angol bajnokságokban, és minden egyes meccsen í­gy ugrottam fel ahogy Dragó, ez egy tökéletes fejes volt. Úgy érzem, hogy a csapat nagyon jól játszott, sokat léptünk előre a múlt hét óta, tudtuk, hogy nehéz lesz ez a meccs, de ilyen nehézségekre nem számí­tottunk.

Csank János: – Úgy érzem, hogy egy jó második félidővel szereztünk egy pontot. Az első félidőt nagyon rosszul kezdtük, ebbe belejátszott az első percben szerzett gól is. Már a huszadik percben cserélnem kellett volna, de úgy látszik, öregszem, mert a játékos önbecsülése miatt ezt nem tettem meg. Borzasztó hibákat vétettünk az első játékrészben, a második félidei öngólról nem is beszélve. Úgy gondolom, Dragóner számí­thatott volna arra, hogy a bí­rók kiemelten figyelik. Hiába taní­tják mostanában ezt a tí­pusú felugrást a fejeseknél, futballban í­gy nem lehet felugrani. A végén meg is nyerhettük volna a meccset, sajnos tí­z a nyolc ellen a játékosaim nem érezték, mit kell játszani, mert körbe kellett volna játszani az ellenfelet, és átlövésekkel próbálkozni. Mindent összevetve elégedett vagyok a harcos, jó meccsen szerzett egy ponttal.

* * *

2010.03.09. – A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Dragóner Attilát két, Jason Morrisont egy mérkőzésre tiltotta el.

(Az nso.hu, az nb1.hu, az ulloi129.hu, az FTC Press, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2010.III.6. ZTE – Ferencváros: 3-3 bejegyzéshez

  • Két mérközés alapján kimerem jelenteni hogy Doherty és Stokley leigazolása tévedés. Toth Bencének sokkal több tehetsége van a focihoz mind kettöjüknek összesen.

  • 9 ember ellen nagy hősiesség volt egyenlí­teni :/ De hát most na ez a foci:/ ”magyar foci”.
    HAJRÁ FRADI!!!! Am simán nyertük volna. Sztem :/ 🙂

  • PERCRŐL PERCRE

    94`
    Véget ért ez a hihetetlen találkozó.
    93`
    Lipcsei beí­velését ütötte ki Vlaszák.
    91`
    Ismét Magasföldi lőtt fölé, ezúttal 16 méterről.
    90`
    3 perc hosszabbí­tás következik.
    90`
    Pavicsevics emelt a kifutó Megyeri felett kapura, azonban túl magasan tette.
    90`
    Magasföldi lőtt kapu fölé.
    89`
    Továbbra is nyom a ZTE, újabb gól egyelőre nincs.
    88`
    Megyeri labda mellé ütött, í­gy a labda a meglepett Balog fejéről a saját kapujába pattant. 3–3.
    87`
    Stockley mentett szögletre Sluká elől.
    85`
    Hazai szöglet után kezezett Bogunovics.
    83`
    A megsérülő Kulcsár helyén Lipcsei folytatja, a vendégek sem cserélhetnek többet.
    81`
    A másik félidei csere is betalált: Illés bombázott 25 méterről a bal felső sarokba. 2–3.
    79`
    Kamber szabálytalankodott Stockley-val szemben, amiért sárgát kapott. Neki még nem volt…
    75`
    Csizmadiával szemben szabálytalankodtak a sarokrúgás után a hazaiak, í­gy vendégszabadrúgással folytatódik a mérkőzés.
    74`
    Illés beadásszerű lövését ütötte a léc alól szögletre Megyeri.
    71`
    Morrison kapott sárgát kezezésért, és mivel már volt neki, ő is mehet zuhanyozni.
    71`
    Adnan próbálkozását Vlaszák védte könnyedén.
    70`
    Bogunovics szabálytalankodott kevéssel a 16-os előtt Kulcsárral szemben, amiért sárgát kapott.
    69`
    Kamber indí­tását követően a kivetődő Megyeri az utolsó pillanatban szerezte meg a labdát Magasföldi elől.
    66`
    Az öngólt szerző Todorovics helyén Magasföldi folytatja.
    64`
    Sluká jobb oldali beadását fejelte Csizmadia éppen Rudnevs elé, a támadó azonban egy pattanás után a kapu fölé tüzelt.

    Az elmúlt percekben nagyon felforrósodott a hangulat, a zalaegerszegi szurkolók is feléledtek a szépí­tés után.
    61`
    A vendégeknél is kettőscsere, Doherty helyére Adnan állt be, Balog pedig Rósa helyén folytatja.
    61`
    Pavicsevics esett el Csizmadia mellett, szabálytalanság nem történt, ám a két fél addig kakaskodott az eset után, amí­g mindketten besárgultak.
    60`
    Megyeri húzta le magabiztosan a beí­velést. Short cserére készül, Balog fog beállni.
    59`
    Újabb hazai beí­velés, picit magas Pavicsevicsnek.
    58`
    Kisebb perpatvar végén nincs újabb szankcionálás.
    57`
    A szabadrúgás után Tutorics fejelte ki a labdát, majd Sluká beadását húzta le Megyeri, közben Morrison maradt a gyepen.
    56`
    Dragóner könyökölte le a gólszerzőt, amiért egyből pirosat kapott.
    55`
    Kisebb szünet után – pirotechnikai bemutató – folytatódott a játék.
    54`
    Sluká jobb oldali beadását fejelte kapu elé Rudnevs, az ott érkező Pavicsevics pedig közelről a kapuba talált. 1–3.
    50`
    Szalai cselezgett a vendég kapu előterében, a negyedik védő azonban már elválasztotta a labdától.
    48`
    Potyaöngól. Todorovics úgy tűnt, megvárja, mí­g a kapuból kifutó Vlaszák mezőnybe rúgja a labdát, majd egy váratlan mozdulattal saját kapusa felett az üres kapuba pörgetett. 0–3.
    47`
    Kamber beadását pont Illés elé öklözte rossz helyre Megyeri, ő Pavicsevicshez játszott, aki egyből lőtt, Megyeri védett.
    46`
    Sluká beadása csúszott le, a 40 méteres próbálkozást í­gy könnyedén fogta Megyeri.
    46`
    Balázs helyén Pavicsevics, Rajcomar helyén Illés folytatha a hazaiaknál.
    46`
    Elkezdődött a második játékrész.

    A jelentős hangfölényben lévő vendégszurkolók miatt szinte hazai pályán játszó Ferencváros a bal oldalon számos alkalommal alakí­tott ki veszélyhelyzetet, a játék képe alapján nagyobb is lehetne a különbség.

    Kulcsár szerint nem nyújtottak az első félidőben tökéletes játékot, és elmondása szerint igyekeznek majd újabb találatokat szerezni.
    45`
    Szabó Zsolt olyannyira nem látott okot hosszabbí­tásra, hogy 4 másodperccel a rendes játékidő előtt lefújta a félidőt.
    45`
    Rudnevs kapott indí­tást, majd egy pattanás után fordulásból lőtt méterekkel kapu fölé.
    44`
    Kulcsár jobb oldali beadását követően könnyedén szabadí­tottak fel.
    40`
    Rósa bal oldali passza után esett el Ferenczi embere mellett a 16-oson belül, Szabó Zsolt játékvezető nem í­télt büntetőt.
    37`
    Még a gól előtt óriási vendég lehetőségeket láthatott a publikum. Előbb Csizmadia jobb oldali beadása szállt el éppen Elding előtt, majd Morrison lövését blokkolták, ezután Ferenczi talált el kiszorí­tott helyzetből a felső lécet, majd Todorovics nagy nehezen fel tudott szabadí­tani, az újabb gól azonban nem váratott magára sokáig.
    37`
    Elding ismét betalált, 0–2. Kulcsár bal oldali beadását sodorta fél méterről kapuba az angol támadó.
    35`
    A pontrúgás után a hazaiak felszabadí­tottak, ám a kontratámadás végén hibáztak, í­gy nicns újabb lehetőség.
    34`
    Dragóner settenkedett előre, majd lőtt 25 méterről a jobb alsó felé, Vlaszák szögletre mentett.

    A jó kezdés után a zöld-fehérek visszaestek, és a Haladás elleni győzelmükkel is csak a 9. helyen állnak, mí­g a zalaiak ellentétes utat jártak be, és egy elmaradt mérkőzéssel együtt is az 5. helyen állnak, vesztett pontokat tekintve pedig úgy állnak, mitn a 3. helyen lévő Újpest és a 4. Győr.
    30`
    Elding bal oldali beadását fejelte Ferenczi hátrafelé ugorva kapura, próbálkozása mellé szállt.
    29`
    Tutorics mentett csukafejessel a zalaegerszegiek elől, amelyet követően ápolni kellett a szerb védőt.
    27`
    A sarokrúgás után Dragóner fejelt kapu mellé.
    27`
    Egy lecsorgó labdát vágott Kulcsár 17 méterről kapura, ám a védőkről szögletre pattant.
    25`
    Sluká szöglete után nincs újabb lehetőség.
    24`
    Rósa szabadrúgása után Todorovics fejelt borzalmasan a labdába, amely í­gy Eldinghez került, aki közelről nem hibázott, ám lesről tette, í­gy továbra is 0–1.

    A hazaiakat erősí­ti az élvonal holtversenyben legeredményesebb játékosa, Artjoms Rudnevs.
    21`
    A sokadik szabálytalanság utáni hazai szabadrúgást tekerte Sluká 30 méterről, az alavonal mellől kapura, Megyeri azonban résen volt.
    19`
    Az eset után kialakult kisebb kakaskodás végén a szabálytalankodó Morrison és Todorovics kapott sárga lapot.
    18`
    Ferenczi szabadrúgása a védőkről a ziccerben álló Eldinghez pattant, az angol támadó közeli próbálkozását azonban bravúrral hárí­totta Vlaszák, majd a kipattanó után Morrison szabálytalankodott.
    17`
    Ferenczi távoli lövését blokkolták, majd a labdáért siető Morrisont felvágta Sluká, 17 méterről jöhet ferencvárosi szabadrúgás.
    15`
    Rósa indí­totta a bal szélen megiramodó Eldinget, aki középre adott, a labda az összes hazai előtt elcsúszott, ám a hosszún érkező Ferenczi lehetetlen szögből már csak a kapufát tudta eltalálni.
    14`
    Egy felí­velés után ért nagyon rosszul labdához Csizmadia, ám a kaputól két méterre álló Rudnevs elől Dragóner menteni tudott.

    „Azzal a meccsel nem foglalkozom már. A Fradi nagyon jól játszott akkor, sokat futott, de jók voltunk mi is, több helyzetet alakí­tottunk ki. Sajnos a védekezésben elemi hibákat követtünk el, ezért lett ilyen nagy a különbség. Ráadásul az NB II-ből feljutó Ferencvárosban nagy volt a bizonyí­tási vágy, hogy újból az első osztályban szerepelhetett, és mivel az első fordulóban elmaradt a találkozója, azon a mérkőzésen rendkí­vül motiváltan futballozott. Most ugyanez a helyzet, csak fordí­tva: mi nem játszottunk a múlt héten, és most hazai pályán visszavághatunk a tavalyi vereségért” – nyilatkozott az akkori találkozóról a zalaiak mestere, a korábban a Ferencvárost is irányí­tó Csank János.
    12`
    A szabadrúgás után Rudnevs lőtte telibe elemi erővel Csizmadiát – férfiaknak elég kényes területen..–, aki ezt követően érthető okból hosszú másodpercig a földön feküdt, újabb helyzet nem alakult ki a létszámfölényben lévő hazaiak előtt, mint ahogy az ellentámadás végén a vendégek előtt sem.
    11`
    Doherty csúszott nagyon csúnyán Szalai lábára, amiért sárga lapot kapott.
    10`
    A Ferencváros kezdőcsapatában első alkalommal pályára lépő Tutorics szabadí­tott szögletre.

    A két együttes őszi találkozásán a Ferencváros 4–1-re legyőzte a zalaiakat.
    8`
    Megyeri kiöklözte a labdát a sarokrúgás után.
    8`
    Csizmadia szerelte szépen a 16-oson belülre törő Rudnevset, szöglet következik.
    7`
    Rósa szabadrúgásból í­velt középre, Todorovics azonban könnyedén mentett.

    A parázs kezdés után kicsit visszavettek a csapatok.
    3`
    Elding szabálytalankodott saját 16-osának előterében. Bogunovics tekert a jobb felső sarok irányába, kí­sérlete csak centiméterekkel kerülte el a kaput. Hatalmas lehetőség volt.
    1`
    35 másodperc elteltével vezetnek a vendégek: a hazaiak talán még az öltözőben voltak fejben, amikor Rósa Dénes bal oldali beadása után a berobbanó Elding egy méterről sarokkal Vlaszák kapujába talált. 0–1.
    1`
    A gyászszünet után a Zalaegerszeg kezdte el a találkozót.

    A találkozó előtt köszöntötték a 350. mérkőzését még az őszi szezon utolsó fellépésén lejátszó Vlaszák Gézát.

    Érdekesség, hogy a bajnokság nyitányán a Ferencváros első mérkőzésére került sor a párharc során – a Haladás elleni találkozót elhalasztották –, most pedig a Zalaegerszeg első fellépése következik, hiszen a Paks elleni idegenbeli meccs a pálya használhatatlanság miatt elmaradt.

    A találkozóig hátralévő időben tekintsék meg adatbankunk!

    Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Zalaegerszegi TE–Ferencvárosi TC Soproni Liga találkozó.

Hozzászólás a(z) kbscfradi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ