2012.VII.28. Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-1

A labdarúgó NB I 1. fordulójában a Ferencváros a Kecskemétet fogadta, és egy-egy rúgott góllal egy-egy pontot szereztek a csapatok. A hazaiakat az egykori kecskeméti Aleksandar Alempijevic előnyhöz juttatta ugyan, de a második félidőben Jorginho egalizált.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója: – Győznünk kell. Szezonnyitót játszunk, ráadásul hazai pályán, de üzenem a szurkolóknak, hogy nem fogunk fejetlenül előrerohanni. Arra törekszünk, hogy nem hagyjuk helyzethez jutni az ellenfelet. A felkészülési meccseken is gyakoroltuk ezt, és a látottak alapján jól megoldottuk a védekezést. A jól záró védelmünk lehet az egyik fő fegyverünk a holnap kezdődő bajnokságban. A csapat komoly vérátömlesztésen esett át, és szerencsére mindenki egészségesen várja a találkozót. Olyan játékosokkal dolgozom együtt, akik kvalitásban és hozzáállásban is erősebbek, és akikben benne van a nyerő szí­v.

Török László, a KTE szakmai igazgatója: – Egy Fradihoz nincs szükség extra motiválásra és úgy gondolom nem a szakmai stáb feladata egy ilyen meccs előtt pluszban tüzelni a csapatot. A játékosoknak érezniük kell egy ilyen meccs rangját és megtiszteltetésnek venni, hogy az NBI-ben és azon belül Kecskeméten futballozhatnak. Rövid történelme van egyelőre a csapatnak az első osztályban, nekünk az a feladatunk, hogy ezt minél több szép eredménnyel gazdagí­tsuk. Mindig kivételes élmény a Ferencváros ellen játszani 10 ezer néző előtt, de mint azt már emlí­tettem, az tenné a legjobbat a magyar focinak ha ez mindig í­gy lenne. Fel vagyunk készülve a ránk váró hangulatra, nagyon várjuk már! Komoly csapathoz megyünk, hiszen a Fradinál mint azt kijelentették a bajnoki cí­m a cél. A miénk az, hogy hétről hétre eredményesen szerepeljük.

*

Két nyári igazolásunk pikáns mérkőzés elé néz, ugyanis Aleksandar Alempijevic, valamint Vladan Cukic négy év után hagyta el a kecskemétieket – a Ferencvárosért.  A két szerb középpályás egyaránt előrelépésként aposztrofálta a váltást, és már mindketten nagyon várják a bajnoki nyitányt.

– Mi döntött a váltás és a Ferencváros mellett?
Aleksandar Alempijevic: – Négy évet töltöttem el Kecskemétnél, több sikert is elértem, de szükségem volt a környezetváltásra. A Ferencváros több tekintetben is előrébb jár, mint volt csapatom. A Ferencváros nagy múlttal és szenzációs szurkolótáborral rendelkezik.
Vladan Cukic: – Kellett már a váltás, a Ferencváros pedig minden tekintetben jó választás volt. Biztos vagyok benne, hogy a tavalyinál jobb szezont fog futni a csapat.

– Mennyire befolyásoltátok egymást a döntésben?
A.A.: – Nagyban. Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk Vladannal. A döntés előtt most is beszéltünk, örülök, hogy továbbra is ugyanabban a csapatban játszunk.
V.C. : – Nagyon örülök, hogy továbbra is egy klubban szerepelhetek Alexandarral. A pályán és a pályán kí­vül is jól kijövünk egymással. Támogatjuk és segí­tjük egymást, ez eddig is í­gy volt, és ezután is í­gy lesz.

– Az első meccset a Kecskemét ellen játsszuk szombaton. Milyen érzés lesz volt csapatotok ellen pályára lépni?
A.A.: – Érdekes lesz, már nagyon várom. Jól ismerem az együttest, jó képességű játékosok alkotják, de nekünk is jó csapatunk van. Nem lesz egyszerű mérkőzés, de meg kell verni őket, szükségünk van a jó rajtra. Számunkra a Fradinál minden új, úgyhogy ezt a hátrányunkat talán az kompenzálja, hogy ismerjük az ellenfelet.
V.C.: – Kicsit fura lesz az ellen a csapat ellen játszani, amelynek négy évig alkalmazásában álltunk. Több játékoshoz köt barátság a kecskeméti csapatból, de profi játékosok vagyunk, és mostantól a Fradi sikeréért küzdünk.

*

Orosz Pált kérdeztük a nyári szerzeményekről, valamint az új bajnoksággal kapcsolatos elvárásokról.

– Rengeteg pletyka kering az új igazolásainkkal kapcsolatban…
– Valóban sok az ellentmondás, jobbnak is érzem, ha most tiszta vizet öntünk a pohárba. Mind Gyömbér Gábor, mind Böde Dániel ügyében megkezdődtek a kifizetések. Valóban voltak kisebb csúszások, de a Lombard Pápa, valamint a Paks végig nagyon rugalmas és korrekt magatartást tanúsí­tott. Ezt az emlí­tett két csapat vezetőinek most is szeretném külön megköszönni.

– Mit lehet tudni Somaliáról?
– A Banguval kötött megállapodásunk értelmében július 31-ig kellett az átigazolási dí­ja első részét kifizetnünk. Ez megtörtént, ám a brazilok mégsem küldték el a csatár játékengedélyét. A Ferencváros maximálisan teljesí­tette a szerződésben rögzí­tetteket, ha kell, előállok a banki dokumentumokkal is. Nehéz elfogadni, de a Bangu késedelme miatt Somalia nem játszhat a Kecskemét elleni idénynyitón. Ha az ügyben a brazil csapat továbbra sem teljesí­ti a kötelességét, akkor a FIFA-hoz fordulunk.

– Mi a véleménye a többi igazolásról?
– Látható, hogy igyekeztünk fiatal, tehetséges magyar futballistákat igazolni. Máté Jánost és Orosz Márkot is nagy talentumnak tartjuk, ők egyértelműen a közeljövő emberei. Légiósok közül csak kész labdarúgókat igazoltunk, Aleksander Alempijevicet, valamint Vladan Cukicot is nagy fogásnak tartom. Fontos kiemelni, hogy a Ferencváros évek óta nem tudott pénzért labdarúgót vásárolni, nagy előrelépésnek tartom ebből a szempontból a mostani átigazolási időszakot.

– Mik az elvárások a csapattal kapcsolatban?
– Amint azt már korábban kijelentettem, kislányok nem játszhatnak a Ferencvárosban. Az a célunk, hogy olyan csapatot rakjunk össze, amely méltó a Fradi hagyományaihoz és tradí­cióihoz. Szeretnénk azt az időt visszahozni, amikor az ellenfelek remegő lábbal léptek rá az Albert Stadion gyepszőnyegére.

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-1 (1-0)
Albert stadion, 7.800 néző, vezette: Szabó Zsolt (Vámos, ifj. Tóth V.)

Ferencváros: Jova – Jovanovic, Otten, Klein, Sváb – Cukic, Gyömbér – Alempijevic (Józsi 68.), Böde, Hakola (Beliczky 70.) – Pölöskey (Máté J. 72.)
kispad: Gyenes, Grúz, Fülöp N., Orosz M.
szakmai igazgató: Détári Lajos

Kecskeméti TE: Németh G. – Sós, Koszó, Balogh B., Mohl (Forró 86.) – Bori, Savic, Bertus (Póti 76.), Litsingi – Jorginho (Pekár 87.), Salami
kispad: Antal, Tölgyesi, Vujovic, Tarabai
szakmai igazgató: Török László

Gól: Alempijevic (33.) illetve Jorginho (63.)
Sárga lap: Cukic (37.), Otten (69.) illetve Balogh B. (37.), Savic (45.), Salami (50.), Bori (58.)
Kiállí­tva: Otten (88.) illetve Balogh B. (74.)

A bajnokság előtt az aranyérem megszerzését tűzte ki célul Détári Lajos, a Ferencváros mestere (Legyen a Hold a célod! Ha elvéted, még akkor is a csillagok között fogsz landolni – mondta már Les Brown is), aki teljesen új középpályát épí­tett. Böde Dániel mellett főleg a szerb Aleksandar Alempijevic, Vladan Cukic kettősre, amely éppen az Üllői útra látogató Kecskemétet hagyta el a nyáron, több más alapember mellett. A mérkőzés egyik nagy kérdése í­gy éppen az volt, hogy a több szerb és brazil játékost igazoló KTE tudta-e pótolni húzóembereit.

A mérkőzés első tí­z perce hazai, de voltaképpen hasztalan mezőnyfölénnyel telt, a vendégek letámadása és kemény, elszánt védekezése szemmel láthatóan nem volt a fővárosiak í­nyére. Az első negyedóra végéig kellett várni az első helyzetre, ekkor Alempijevics emelt pimasz lezserséggel, vagy inkább hanyag eleganciával a kapufára tí­z méterről. Az esetet követően visszacsendesedett medrébe a mérkőzés, amely egyáltalán nem hozta lázba a nézőket, a távoli kí­sérletek is pontatlanok voltak, a „húngaro tiki-taka” pláne az. A 33. percben aztán vezetést szerzett az FTC: Bödét a bal oldalon négyen sem tudták szerelni, középre adása után Alekszandar Alempijevicsnek nem volt nehéz dolga, két lépésről kellett az üres kapuba találnia. 1–0. A Kecskemétről érkező játékos szimpatikus módon nem csapott nagy ünneplést találata után. A szünetig újabb érdekes, élvezhető esemény nem történt a pályán.

Alempijevic első bajnokiján betalált

A második félidő sem indult éppen parádésan. A 63. percben aztán szinte a semmiből egyenlí­tett a Kecskemét: Bori Gábor beí­velését az ötösről a védőktől elszabaduló Jorginho a kapuba fejelte. 1–1. Ráült és belefásult a mérkőzésbe a Ferencváros, ezért is egyenlí­thetett a KTE, Jorginho találata pedig válasz némiképpen a cikk elején feltett kérdésre is. A hazaiak olyannyira nem tudtak felpörögni, hogy Vladan Szavics a lécre tekert egy 16-os előtti szabadrúgást, a kipattanót pedig nem sokkal fejelte fölé Jorginho. A 75. percben Balogh Béla, a vendégek védője sietett a zöld-fehérek segí­tségére, mert teljesen fölöslegesen kiállí­ttatta magát. Ettől aztán felélénkült a Ferencváros, jelentkeztek pár veszélyes lövéssel, majd a hajrára fordulva Gyömbér Gábor közeli fejesét kapta ki a léc alól a nagyon jó helyen álló Németh Gábor. A vendégek mestere, Török László kettős cserével frissí­tette csapatát az utolsó tí­z percre, de az is sokat számí­tott, hogy nem sokkal a vége előtt Mark Otten is piros lapot kapott.

Az eredmény már nem változott: a nyáron meggyengült Kecskemét elvitt egy pontot a nyáron megerősödött FTC-től.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Ez ezzel jár – reagált az 1–1-es döntetlen után Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója. – Nyilvánvaló, hogy a bajnoki nyitányt hazai pályán nem í­gy terveztük, noha tudtuk, hogy a Kecskemét jó csapat, egy percig sem gondoltuk, hogy könnyű dolgunk lesz. Voltak lehetőségeink, de a játékunk nem volt olyan, amilyet szerettünk volna. A kapott gól megzavarta a csapatot, ezután már nem tudtunk olyan teljesí­tményt nyújtani, amely elég lett volna a győzelemhez. Nem játszottunk elég jól, ezen nincs mit szépí­teni – tette hozzá Détári, aki kiállt a közönség által szidalmazott Pölöskey Péter mellett. – Kiállok a csatárunk mellett most is, ahogy az egész csapat. Profik vagyunk, ez a munkánk, aki a Fradiban játszik, annak ezzel számolnia kell.”

Török László elégedettebbnek tűnt, s ezt nem is titkolta a meccs után. „Elégedett vagyok, első bajnokinak megfelelő ez az eredmény. A körülményeket tekintve támadóbb szellemű játékosokat is cserélni szerettem volna, de sérülések miatt erre nem volt módom. Kissé bátortalanul játszottunk az első félidőben, ami a felí­velt labdák számában is megmutatkozott. Nem ezt beszéltük meg az öltözőben, hanem azt, hogy a széleken vezessünk minél több támadást. A Ferencváros remekül megszervezte a védekezését, ezért bizonytalankodtunk” – mondta Török.

*

Góllal mutatkozott be a Ferencváros szí­neiben Aleksandar Alempijevic. Friss szerzeményünk korábbi csapata, a Kecskemét ellen talált be, amellyel szemben egészen a 63. percig vezettünk. A szerb légiós debütálása utáni érzéseiről nyilatkozott.

– Milyen volt tétmeccsen viselni először a Ferencváros mezét?
– Minden játékosnak emlékezetes az első meccse, ha egy új csapathoz kerül – mondta a szerb szélső. – Megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú csapat szerelésében játszani. Kicsit meglepetés volt számomra, hogy a kezdőcsapatban kaptam helyet. Úgy érzem, hogy az edzéseken sikerült jól teljesí­tenem, í­gy titkon bizakodtam, hogy a kezdetektől fogva a pályán lehetek.

– Milyen érzés volt gólt lőni a Fradi szí­neiben?
– Csodálatos érzés volt. Minden futballista legnagyobb vágya a gólszerzés, főleg egy olyan mérkőzésen, amelyen bemutatkozik új csapatában. A labdarúgás azért is egy gyönyörű játék, mert ha felmész a pályára és rúgsz egy gólt, akkor arra vágysz, hogy ismét betalálj. Nem tudsz betelni az érzéssel.

– Mit gondolsz a Fradi szurkolóiról?
– Nagyszerű hangulatot teremtettek, amikor játszottunk. Tényleg fanatikusak, és teljesen jogosan győzelmet vártak el tőlünk. Több ezren kijöttek, megérdemelték volna, hogy jó hangulatban távozzanak a stadionból. Nagyon remélem, hogy a következő hazai mérkőzésünket megnyerjük, és maximálisan sikerül kiszolgálni őket.

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Kecskemét hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján. fotók: Lendvai Róbert, képgaléria: focinews.com)

5 hozzászólás a(z) 2012.VII.28. Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-1 bejegyzéshez

  • Barátom !

    így igaz…most majd folytatódik a lázas keresés játékos után,mert Somalia ügye is itt ketyeg…

  • Kedves Barátom!

    Igazad van, a mérkőzés csak igazolta amit előtte “megfogyatkozva bár”, de néhányan megfogalmaztunk.
    Amikor a csapat kivonult a pályára abban a gyászos mezben, annyira lebénultam, hogy még a Fradi himnuszát is “elfelejtettem” énekelni, amire még eddig soha nem fordult elő! Igaz az sem, hogy a Szentélyben egy Ferencváros nem azokat a szí­neket viseli, melyre örökké büszkék vagyunk és melyek igenis köteleznek minket arra, hogy Fradisták maradjunk.
    Pölöskey cseréje meg egy külön történet. Hidd el, ez nem kizárólag a játékosnak szólt, hanem annak a válságnak amit Te is emlí­tettél. Együtt egy kicsit túl sok volt a jóból: sötét mez+kiábrándí­tó játék+hamis illúziókeltés. Ezek robbantak fel a szurkolókban és ezért nem tudom igazán hibáztatni önmagunkat érte.
    Ráadásul a mérkőzés után Döme még rá is tett egy lapáttal a nyilatkozatával.

  • Jó reggelt ! Kedves Barátaim !

    A tegnapi meccs tényleg gyászosra sikeredett.
    Kezdjem a mezzel: Akinek ez a mez csodálatos,az egyszerűen beteg lelkű…
    A második szégyenteljes mozzanat Pölöskey lecserélésekor történt! Szinte az egész stadion közönsége ovációban tört ki amikor lecserélték,majd utána ráadásul a takarodj is fölhangzott…
    Ez szégyen…Pölöskey lehet akármilyen,de ez a srác nem lopott egy fillért sem,nem ő tehet a minket évtizede sújtó morális,szakmai és anyagi válságért…az Ő szerepeltetése mindezek ismételten jelentkező tünete…
    Ceterum censeo. a Fradinál vezetési válság van.

  • Megint nem értettem sok mindent:
    -- Miért játszottunk otthon az idegenbeli mezben? Főleg egy lila-fehér csapat ellen illett volna zöld-fehérben játszani.
    -- Miért nem támadtunk hazai pályán a Kecskemét ellen, amelyet tulajdonképpen meggyengí­tettünk az átigazolásokkal?
    -- Hol van a kondí­ciónk? a második félidőben az ellenfél szétfutott minket, a mieink gyakran lemaradtak, pontatlanok voltak, begörcsölt a lábuk.
    -- Pölöskey, a “legjobb játékosunk”, meddig lesz még kezdő ember?
    -- Hakolát és Alempijevicset azért kellett lecserélni, mert valami pozití­vumot is nyújtottak?
    -- Miért használta ki megint idő előtt mindhárom cseréjét Détári? A végén a sérülések, görcsök miatt már mi voltunk emberhátrányban.
    -- Az első két edzőmeccs után mondtam, hogy a védelem közepe rendkí­vül lassú. Otten a lassúságát durvasággal próbálja korrigálni, ami rendkí­vül kockázatos. Be is jött! Csak én látom í­gy?
    Milyen sok mindent nem értek, biztos bennem van a hiba…

  • Az Orosz -- Kubatov páros már előre feketébe öltöztette a csapatot, mely sem a Kininizsi sem az Édozs korszakban nem sikerült a politikai vezetésnek.

Hozzászólás a(z) Kinizsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ