2016.IX.11. NB III, PMFC – Ferencváros II.: 0-0

fradi_cimerNB III: 5200 néző, parádés hangulat és döntetlen a Pécs–Fradi II-n

Egyetlenegy NB I-es meccsen sem voltak ennyien
Futballünnep volt Pécsen, ahol NB III-as bajnokin a Ferencváros második csapatát látták vendégül. A találkozóra ugyanis ellátogatnak a zöld-fehér ultrák, több mint 5000-en látták a helyszí­nen a meccset – egyetlenegy NB I-es találkozón sem voltak ennyien!

Előzmények:

Telt ház lehet

Mintha az élvonalban lenne a PMFC – a Ferencváros második csapata elleni NB III-as bajnoki iránt akkora az érdeklődés, hogy ilyenre az első osztályban sem nagyon akad példa. Mondjuk, egy Fradi–Újpesten igen. A vasárnap délutáni találkozót nemcsak a pécsi B-közép és az északi lelátón rendszeresen helyet foglaló szurkolók nem akarják kihagyni: jönnek olyanok is, akik „ezer éve” nem voltak meccsen a Stadion utcában, ráadásul nagyon sokan a gyerekeiknek akarják megmutatni, milyen is az igazi futballhangulat.

– Elővételben több mint kétezer-ötszáz belépő elfogyott – tájékoztatta lapunkat Szűcs Zsolt, a PMFC-t működtető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese. – Összesen ötezer-ötszáz jegy találhat gazdára, ezenfelül a déli szektorban ott lesznek többek között a PMFC utánpótlásában futballozó gyerekek, valamint az öregfiúk, í­gy könnyen elképzelhető, hogy telt ház lesz.

Nyilatkozatok:

Márton Gábor: – A héten felkészültünk arra, amire lehet, de erről a meccsről sem beszéltünk többet, mint az előzőekről. A felhajtás nagy a Ferencváros körül, hiszen még veretlen, de két fordulóval ezelőtt mi is azok voltunk. Óriási közönség lesz, remek hangulat, s mi szeretnénk győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat. Reméljük, ezt a meccset a két csapat dönti el.

A mérkőzés:

PMFC – Ferencváros II.: 0-0
Pécs, 5.200 néző, vezette: Antal Péter (Sebestyén, Molnár)

PMFC: Gábor – Fekete, Erőss, Fellai, Szabó R. – Horvát G. (Hleba 86.), Turi – Kiss P. (Bodor 56.), Koller, Schmidt – Havasi (Károly 63.)
kispad: Somogyi, Kónya, Takács Á., Krapecz
vezetőedző: Márton Gábor

Ferencváros II.: Varga Á. – Kárász, Lipcsei K., Szpirulisz, Gőbölös – Derekas, Gera D. (Szántó G. 89.) – Adamcsek, Busai (Csernik 46.), Kovács K. (Szalka 69.) – Popov
kispad: Kersák, Lakatos Cs., Pergel, Szabó N.
vezetőedző: Lipcsei Péter

Sárga lap: Bodor (90+1.) illetve Popov (61.), Lipcsei K. (75.), Szpirulisz (79.), Kárász (83.)

Majdnem megtelt a stadion a PMFC–Ferencváros bajnokira, közel ötezren voltak kí­váncsiak erre az NB III.-as meccsre – le a kalappal a szurkolók előtt. A pályán nagy csata zajlott nem túl sok helyzettel, sajnos a gólok elmaradtak.

Egy futballszurkoló minden meccsre ilyet kí­ván, amitől feláll a hátán a szőr: teli lelátót, hangorkánt, zászlókat, némi pirotechnikát. Egy órával a mérkőzés előtt már olyan robbanásokat lehetett hallani a stadion környékén, hogy a tájékozatlanabbak azt hihették, háborús övezetbe kerültek. Pedig csak a vendég fradisták „pukkantottak el” egy-két eszközt: nagyon sokan voltak, megtöltötték a vendégszektort, és még mellettük, az északi lelátó sarkában is szurkoltak vagy kétszázan. De megtelt a túlsó oldal is, jól nézett ki a teli B-közép. Nem maradt sok üres hely az északi ülő szektorokban sem, közel ötezer embert csábí­tott ki a Fradi vendégjátéka – látszik, hogy szeretik a focit Pécsett.

Hamar kiderült az is, a ferencvárosiak kit nem szeretnek. Gyorsan rázendí­tettek a „Kubatov, takarodj!” rigmusra, távozásra szólí­tva fel elnöküket – garantáltan teljesen feleslegesen.

Miközben a lelátó népe kiválóan érezte magát, zajlottak az események a pályán is. A tí­z körmünket ugyan nem kellett lerágnunk, mert a ziccerek elmaradtak, ugyanakkor lüktetett a játék, mindkét csapat harcolt becsülettel, szóval élvezetes volt a meccs. S ha egy Schmidt-löket beakad, a vezetést is megszerezhette volna a PMFC, amelynek a jobb oldaláról nagyon hiányzott a villámgyors Kónya Dávid – vele biztosan sokkal veszélyesebb lett volna a piros-feketék támadójátéka.

A szünetre megérkezett az eső, a pályára pedig kijöttek a PMFC-öregfiúk. A Dárdai Pál vezetésével felvonuló csapatot az országos bajnokságon elért ezüstérme kapcsán köszöntötték – nagy tapsot kaptak az egy életen át játszó fiúk, köztük a hetvenedik születésnapját ünneplő Bencsik Vilmos.

Bí­ztunk benne, hogy a mérkőzés végén a mostani csapat tagjai is nagy tapsot kapnak – egy győzelemnek biztosan nagyon örültek volna a pécsi drukkerek. De nem jött össze, elsősorban azért nem, mert a Ferencváros valóban erős együttes, nem véletlenül veretlen. Kollerék nem tudtak dominálni hazai pályán, kevés helyzetet alakí­tottak ki, í­gy aztán a döntetlen megfelelt a játék képének. Ha úgy vesszük, ezzel legalább megszakadt a PMFC rossz sorozata: az egymás után elszenvedett két vereséget nem egy harmadik követte, hanem egy pontszerzés a Fradi ellen.

Bár gól nem született, senki sem volt elkenődve: újra igazi futballhangulat volt Pécsett.

Nyilatkozatok:

Helyszí­ni tudósí­tónk megkérdezte volna a zöld-fehérek labdarúgóit, ám a játékosok nem nyilatkozhatnak. Lipcsei Péter azonban elmondta a véleményét a találkozóról:

ns-20160914-hf02-20160911

(A Nemzeti Sport, a bama.hu, az nso.hu, Ferencváros és a PMFC hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111100000ejegyzéshez

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ