2019.IV.20. Ferencváros – MOL Vidi FC: 4-1

A Mol Vidi legyőzésével lélektanilag már bajnok a Ferencváros

Gyakorlatilag bajnok lett a Ferencváros, amely odahaza 4–1-re legyőzte a cí­mvédő fehérváriakat.
Nem is lépést, hanem hétmérföldes ugrást tett a bajnoki cí­m felé a Ferencváros, amely odahaza 4–1-re legyőzte a cí­mvédő Mol Vidi FC-t a labdarúgó NB I 29. fordulójának záró mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: —  Nem foglalkozunk még a bajnoki cí­mmel, mert sok meccs van még hátra, lépésről lépésre haladunk, minden találkozón a három pont a célunk. Majd akkor örülünk a bajnoki cí­mnek, ha biztossá válik. Minden meccset kielemzünk, í­gy a korábbi, Vidi elleni találkozókkal is megtettük ezt. Az a legfontosabb, hogy a játékosok megértsék, mit várok el tőlük, és százszázalékosan koncentráljanak. Hazai pályán leszünk, ezért magabiztosnak kell lennünk, meg kell mutatnunk, miért van nyolc pont közöttünk. Tiszteljük az ellenfelet, de a Vidinek kell jobban aggódnia a meccs miatt, mi a saját futballunkra koncentrálunk. Fontos, hogy ne foglalkozzunk túl sokat az ellenféllel.

Marko Nikolics: — Tudom, hogy ezt mindig elmondom, de szeretném, ha az emberek emlékeznének arra, hogy jelenleg egy 12 győzelmet és egy döntetlent számláló veretlenségi sorozatban vagyunk benne, amelyből az előző hat mérkőzés – és hat győzelem – ráadásul rangadó volt. Azt tűztük ki célul, hogy a szezonban hátralévő összes mérkőzést megnyerjük, nem számolgatunk, majd utána kiderül, hogy ez mire lesz elég. Már az Újpest és a DVSC elleni mérkőzés után is megkaptam azt a kérdést, hogy kötelező-e a győzelem a Ferencváros otthonában a jelenlegi helyzetben, erre könnyen, egy szóval tudok válaszolni: igen. A szezon során eddig jó eredményeket mutattunk fel az FTC ellen, de minden mérkőzés más és más volt, ami viszont biztos, hogy egy újabb nagyon nehéz találkozón kell helyt állnunk. Ugyanakkor továbbra is bí­zom a játékosokban és az egész csapatban, akik már számtalanszor bizonyí­tották, hogy milyen teljesí­tményre képesek!

A mérkőzés:

Ferencváros — MOL Vidi FC: 4-1 (1-1)
Groupama Aréna, 19:30. 16.127 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Szert, Kóbor; alapvonali jv.: Bognár, Takács J.; tartalékjv.: Huszár)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister — Haratin, Leandro (Bőle, 76.) — Isael, Nguen, Petrjak (Varga R., 82.) — Szihnyevics (Lanzafame, 59.)
kispad: Holczer, Frimpong, Böde, Csonka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

MOL Vidi FC: Kovácsik — Nego, Juhász R., Viní­cius, Stopira — A. Hadzic — Kovács I., Pátkai, Huszti (Elek Á., 57.), Nikolov (Milanov, 63.) — Hodzic (Tamás K., 46.)
kispad: Tujvel, Berecz, Futács, M. Scepovic
vezetőedző: Marko Nikolics

Gól: Nguen (7.), Haratin (58.), Lanzafame (68., 90+2.) illetve Nego (22.)
Sárga lap: Heister (65.), Lanzafame (69.) illetve A. Hadzic (10., 45+1.), Viní­cius (66.)
Kiállí­tva: A. Hadzic (45+1.)

Micsoda futballhangulat volt!

Csaknem teljesen megtelt a Groupama Aréna nézőtere, de azért, valljuk be, ezen nem igazán lepődtünk meg. A bajnoki cí­mvédő Mol Vidi FC lépett pályára az aranyéremre leginkább esélyes Ferencváros otthonában, a pillanatnyilag két legjobb, legjobb feltételek mellett működő magyar futballgárda csapott össze szombat este az Üllői úton.

A szurkolók is kitettek magukért. A kapu mögötti lelátórészt teljesen beborí­tó transzparenst feszí­tettek ki, amikor a két csapat kisétált a pályára, és a körülbelül hatvanszor negyven méteres lepedőn egyetlen szó állt: HARC! A fehérváriak oldalán kimaradt Futács Márkó és Elek Ákos is – az FTC elleni kupameccsen arccsonttörést szenvedő Marko Scsepovics már ott volt a vendégek kispadján –, az pedig mostanra talán nem tartozik a meglepetések kategóriájába, hogy a Fradinál Böde Dániel, Bőle Lukács, Davide Lanzafame és Varga Roland sem került be a kezdő tizenegybe.

Az már a kezdés pillanatában látszott, hogy a Mol Vidi egy szűrő és négy támadó középpályással veszi fel a küzdelmet, Huszti Szabolcs nem a szélen, hanem belül, középen kapott szerepet, a csatár Armin Hodzic mögött. A meccset a Ferencváros kezdte a lehető legjobban: Tokmac Nguen hamar megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek. Juhász Roland előreí­velését kapcsolták le a házigazdák, és a gyors ellentámadást okos, jól helyezett lövéssel fejezte be a Kenyában született, dél-szudáni származású norvég támadó.

A találat megnyugtatta a zöld-fehéreket, az FTC irányí­totta a játékot, birtokolta a labdát, de aztán a vendégcsapat láthatóan megnyugodott, rendezte sorait, és szép lassan átvette az irányí­tást. Többször előfordult, hogy ha Kovácsik Ádámhoz került a labda, a fehérvári játékosok balra mozogtak, a kapus oda is í­velte a labdát, ennek pedig az lehetett a célja, hogy az üressé vált jobb oldalon Loic Nego és az ezen a meccsen a vonal mellé rendelt Kovács István egy gyors átforgatást követően létszámfölényes helyzetet tudjon kialakí­tani.

Ha pedig a Fradi nem tudott gyorsan megindulni labdaszerzést követően, akkor a Mol Vidi valamennyi mezőnyjátékosa visszahúzódott a saját térfelére, és mintegy huszonöt méteres sávban sorakoztak föl mind a tí­zen.

Ennek pedig az lehetett a célja, hogy a ferencvárosi középpályásoknak ne legyen területük összjátékot kezdeményezni, de a vendégvédőknek arra is figyelniük kellett, hogy mögéjük ne lehessen berúgni a labdát.

Megkönnyí­tette a vendégek dolgát, hogy a hazaiak passzjátéka nem volt elég gyors ahhoz, hogy széthúzza a védőfalat; a zöld-fehérek türelmesen járatták a labdát, de a félidő középső szakaszában nem tudtak eljutni a tizenhatosig. A Mol Vidi jobb oldala viszont egyre többször lendült akcióba, és nem volt meglepő, hogy erről az oldalról indult a fehérváriak egyenlí­tésével végződő akció. A gólban nagy szerepet játszott Kovács István és a nagy lövést megeresztő Huszti Szabolcs, s mivel ilyen a modern futball, a jobbhátvéd Loic Negónak is fel kell zárkóznia a támadásokhoz, és mert a kipattanó labda éppen hozzá került, ő tudott egyenlí­teni.

Kezdődhetett minden elölről… A vendégcsapat irányí­tott a folytatásban is, ám a félidő végén felpörgött a Fradi. Lovrencsics Gergő indult el egyre többször az oldalvonal mentén, az ő beadásai után alakultak ki í­géretes helyzetek a zöld-fehérek előtt, a szünet előtti percekben Mikalaj Szihnyevics kétszer is gólt szerezhetett volna, de aztán úgy tűnt, csendben véget ér az első játékrész. Az utolsó pillanatban azonban Anel Hadzic megkapta a második sárga lapját is Berke Balázs játékvezetőtől, vagyis megfogyatkozott a Mol Vidi legénysége.

Marko Nikolics a szünetben variált, és nem sokkal a második félidő megkezdése után előbb Huszti Szabolcs lett az előretolt ék, majd Elek Ákos és Kovács István lépett egy sorral előrébb. Ám a taktikai elképzeléseket egy buta hiba gyorsan tönkretette: Ihor Haratin fejesét követően Pátkai Máté vélhetően tisztázni tudott volna a gólvonalon, ám csapattársa, Viní­cius nagy igyekeztében belökte őt a kapuba, í­gy a labda behullott a bal felső sarokba.Tí­z emberrel kellett volna ismét egyenlí­teni, de ezt az esélyt a Ferencváros ezen az estén még egyszer már nem adta meg ellenfelének. Davide Lanzafame, a nem is olyan régen fegyelmezési okokból a keretből is kitett olasz játékos beállt, s azonnal látványos gólt szerzett szabadrúgásból, majd a lefújás előtti pillanatokban beállí­totta a végeredményt, innen pedig a Ferencváros már a győzelmet ünnepelte.

A kapu mögött helyet foglaló hazai szurkolók ezrei vetkőztek félmeztelenre (no igen, végre jó idő van!). Háromgólos előnye tudatában az emberelőnyben futballozó ferencvárosiak már nagyon élvezték a játékot, a támadni próbáló Vidi ellen percenként vezethettek veszélyes kontratámadásokat, a Mol Vidi az utolsó húsz percben leginkább csak a végső sí­pszót várta.

A második félidőben már jobb volt a játék szí­nvonala, a nagy küzdelmet hozó rangadón az FTC jól kihasználta a lehetőségeit és a kiállí­tás adta esélyt, í­gy tizenegy pontosra növelte az előnyét legnagyobb ellenfelével szemben, ez pedig azt jelenti, hogy ha az FTC a hátralévő négy bajnokin legalább kettő pontot szerez, bajnok lesz – története során harmincadik alkalommal.

További képek: fradi.hu (itt, itt és itt), nso.hu, mlsz.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

„Mindenekelőtt gratulálok a szurkolóknak, mert nagyon kitettek magukért. A játékosokat nagyon motiválja, hogy ilyen tábor előtt játszhatnak  mondta Szerhij Rebrov. – Revansot szerettünk volna venni a Vidin, hiszen az előző egymás elleni mérkőzésen is megvolt az akarás, de nem sikerült olyan teljesí­tményt nyújtanunk, mint ma. Az volt a terv, hogy küzdjünk, együtt harcoljunk a klubért, a szurkolókért. Olyan hangulata volt ennek a meccsnek, mintha háborúba mennének az emberek. A második félidő előtt türelemre intettem a fiúkat, hogy fejezzék be a támadásokat, tartsák meg a labdát, ne akarják a szünet után gyors góllal eldönteni a találkozót. A fiúk most kaptak tőlem két nap pihenőt, de utána ugyanúgy készülünk, mint eddig. Megtaláltuk a saját stí­lusunkat, ezen az úton akarunk továbbhaladni.”

Marko Nikolics í­gy értékelt: „Gratulálok a Ferencvárosnak, és nemcsak a mai győzelemhez, hanem ahhoz is, hogy ezzel a győzelemmel már megnyerték a bajnoki cí­met is. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, ezt elmondtam  az öltözőben is, le a kalappal az előtt, amit az egész szezonban nyújtottak. Szinte az egész szezonban háromnaponta játszottunk, és ennek a periódusnak még nincs vége. Ma sem számí­thattunk több játékosra, küszködtünk a szezonnak ebben a szakaszában, ami a keret létszámát illeti. Az első félidőben hozta a csapat azt a mentalitást, amit elvártam, de történt egy buta szabálytalanság, egy buta piros lap, s ez befolyásolta a mérkőzés sorsát. Tizenhárom mérkőzésen nem kaptunk ki, balszerencsénkre eközben a Ferencváros is ugyanilyen győzelmi sorozatban volt. Ez ma nem a mi esténk volt, nem lehet olyan hibákat elkövetni, amelyeket mi elkövettünk.”

Tokmac Nguen:

Ihor Haratin:

Davide Lanzafame:

A 29. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Dibusz (Ferencváros) 6 — Nego (MOL Vidi) 6, Batik (Bp. Honvéd) 6, Szatmári Cs. (DVSC) 7 — Knezevic (Puskás Akadémia) 6, Haratin (Ferencváros) 7, Nguen (Ferencváros) 7, Juhar (DVTK) 6 — Prosser (DVTK) 7, Horváth Z. (Kisvárda) 6, Lanzafame (Ferencváros) 7
A forduló játékvezetője: Berke Balázs (Ferencváros – MOL Vidi) 9 — Szert Balázs, Kóbor Péter, Bognár Tamás, Takács János

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Videoton hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

6 hozzászólás a(z) 2019.IV.20. Ferencváros – MOL Vidi FC: 4-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC

    90+3.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+3.

    PERC
    Zúg a Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! kórus. Joggal, valljuk meg őszintén, már bajnok gyakorlatilag a Fradi.

    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    Eleket szereli a felezőnél Bőle, az olasz meg ballal 14-ről, Viní­cius mellől higgadtan a jobb alsóba lövi ziccerét.

    90+1.

    PERC
    DAVIDE LANZAFAME ISMÉT BETALÁL! 4–1!

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás!

    90.

    PERC
    Előtte Isael esernyőt adott Kovácsnak, Haratin meg igen ravaszul adott be jobbról, jobb külsővel.

    89.

    PERC
    Haratin beadása után Varga lő közelről kapura, ballal, két lépésről, de hatalmasat véd Kovácsik!

    88.

    PERC
    És gyakorlatilag már bajnok.

    88.

    PERC
    Kilenc győzelmet aratott odahaza sorozatban a Fradi, háromgólos átlaggal.

    81.

    PERC
    Nego még lökdösi kicsit az ukránt.

    81.

    PERC
    A meccs legjobbja, Petrjak lemegy, Varga Roland váltja. Az utolsó mai csere.

    81.

    PERC
    Kovács kornerét Elek tí­zről a kapushoz fejeli, kontra, Petrjak ballal a bal alsó mellé lő az ötös bal sarka elől.

    80.

    PERC

    80.

    PERC
    Lanzafame 14 gólt lőtt és adott hat gólpasszt az idénben, a Vidi ellen karrierje során 11 meccsen 2 gól és 5 gólpassz a mérleg. Ennél többször egy más csapat ellen sem játszott.

    79.

    PERC
    Petrjak ütőjét felszedi Viní­cius, Haratin jobbal 26-ról feladja a kapusnak.

    77.

    PERC
    Milanov lő a kapu mellé középtávolról.

    75.

    PERC
    Böde?

    74.

    PERC
    Leandrót Bőle Lukács váltja a hazaiaknál, szűrő helyett támadó.

    74.

    PERC
    Kovács jobb oldali, lapos beadását kivágja Stopira elől Blazic.

    73.

    PERC

    70.

    PERC
    Viní­cius ellöki Lanzafamét a 16-oson belül, de les.

    68.

    PERC
    Majd kap egy sárga lapot, mert kirohant a közönséghez ünnepelni. Családi kör, puszi a kisgyereknek is. Megérte, bőven…

    67.

    PERC
    DAVIDE LANZAFAME MEG ELDÖNTI A BAJNOKSÁGOT! Jobbal 24 méterről a bal felső sarokba lövi a kissé balról járó szabadrúgást! 3–1!

    67.

    PERC
    Petrjak jobb combja fáj, hosszas ápolás.

    65.

    PERC
    Paulo Viní­cius kap sárgát, hatalmasat rúg Petrjakba, mérgében. Ideges, mert előtte egy szögletnél ellökte őt a kapus előtt Dvali… Van némi igaza, de az is igaz, hogy az ilyen idegi alapon végrehajtott belépő meg pirosat is érhetett volna…

    62.

    PERC
    Nikolics 19-re lapot húz: Nikolov le, Georgi Milanov be. Középső középpályás helyett támadó. Tamás megy hátra, Nego előre, Stopira a jobbhátvéd.

    61.

    PERC
    A 2018–2019-es bajnoki idényben a Ferencváros került a legkevesebbszer (csupán hatszor) hátrányba az összes csapat közül. Akkor általában rosszul is járt, hiszen e hat találkozón 1 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség a mérlege. De ettől ma már nemigen kell tartania…

    61.

    PERC
    Haratin 3 gólt lőtt, 6 gólpassz mellett a Fradiban.

    60.

    PERC
    Felzúg a… Will Giggs is on fire.

    58.

    PERC
    Szihnyevics le, a tékozló fiú Davide Lanzafame be a Fradiban.

    57.

    PERC

    57.

    PERC
    A maszkos ember talált be, maszk nélkül ünnepel már.

    57.

    PERC
    VEZET A FRADI! Isael ad be jobbról ballal egy szögletet, IHOR HARATIN az ötös bal sarka és Nego mellől a bal felső sarokba fejel. Pátkai és Viní­cius hiába ugrott, pontosabban csak egymás zavarták mentés közben. 2–1!

    56.

    PERC
    Husztit Elek Ákos váltja, Huszti nem közönségkedvenc itt, mert kikosarazta a Fradit hazatértekor.

    56.

    PERC
    HELYZET! Petrjak indí­tja ismét Heistert, a beadást a rövid sarok elől visszagurí­tja Tokmacnak Szijnjevics, a nyolcméteres, lapos lövés a jobbra elvetődő Kovácsiké.

    52.

    PERC
    Heister szépen pörgeti az ötös bal sarka elől Petrjak újabb forintos passzát, de les. Jó döntés, les volt.

    52.

    PERC
    Leandro beadását szépen adja be balról ballal Heister, a túloldalon Stopira ment Isael elől.

    50.

    PERC
    Ebben az idényben már csak három csapat nem játszott gól nélküli döntetlent, a trióba tartozik a Ferencváros és a Vidi is (a harmadik tag a Haladás).

    50.

    PERC
    Füstölögnek. Egy gólért gyújtottak füstgyertyákat.

    50.

    PERC

    48.

    PERC
    Blazic szereli szépen a Stopira indí­totta Kovácsot a jobbon.

    47.

    PERC
    Dibusz kapja el könnyedén Huszti 16-os környéki lövését.

    46.

    PERC
    Petrjak kavargat, majd Kovácsik csoda bátran vetődik ki az ötös bal sarka és Szihnjevics elé, védi a jobblábas lövést, majd összecsúsznak a felek. Kettős ápolás.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Kovács lesz az egy szem ék.

    FÉLIDŐ

    Hodzic le, Tamás Krisztián be a vendégeknél.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros megnyerte legutóbbi nyolc hazai bajnokiját, ráadásul a legutóbbi ötöt kapott gól nélkül. A nyolc találkozón 24 gólt pakoltak be a zöld-fehérek.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros az NB I egyetlen csapata ebben az idényben, mely még veretlen pályaválasztóként, mérlege 11 győzelem, 3 döntetlen. A Vidi idegenbeli mutatója 7 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, a vereségeket a Puskás Akadémiától, a Mezőkövesdtől és az Újpesttől szenvedte el.

    FÉLIDŐ

    A legutóbbi hat fordulóban e két csapat szerezte a legtöbb pontot: a Fradi százszázalékos maradt ebben a periódusban, a Vidi csak egy döntetlent játszott öt győzelem mellett. Azt nem mondhatni, hogy rossz formában érkeznének…

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros hazai bajnoki veretlenségi sorozata immár 34 mérkőzést számlál. 2017. április 15-én, azaz több mint két éve a Vasas volt a legutóbbi csapat, mely három pontot tudott szerezni a Groupama Arénában (1–2). A legutóbbi vidéki klub a Paks volt, mely (2016 novemberében) győztesen tudott távozni NB I-es mérkőzést követően a Fradi otthonából.

    FÉLIDŐ

    Négy tétmérkőzés: három fehérvári győzelem, egy döntetlen. Ez a mérlege eddig ebben az idényben a Mol Vidi FC és a Ferencváros találkozóinak (két bajnoki és két Magyar Kupa-meccs), miközben a tabellát nyolcpontos előnnyel a fővárosiak vezetik. Alábbi cikkünkben egyrészt az eddig az NB I-ben lejátszott két összecsapás statisztikáival magyarázzuk, miért nem tudott a Fradi a Vidi fölé nőni, és az is látható lesz, mennyire nem tudja a Ferencváros a Vidi ellen a saját játékát mutatni.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Lovrencsics beadását kifejeli Juhász.

    45.

    PERC
    Páros lábbal beleszállt Tokmac bokájára, a felezőnél. NA ENNEK MI ÉRTELME VOLT, SÁRGA LAPPAL A HÁTA MÖGÖTT?

    45.

    PERC
    ANEL HADZIC ELDÖNTI A RANGADÓT ÉS A BAJNOKSÁGOT? Megkapja a légiós a második sárga lapját.

    44.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    44.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 16 127 néző.

    42.

    PERC
    Huszti szabadrúgása a védőké.

    40.

    PERC
    Petrjak beadása is a fehéroroszé, aki három védő felül a jobb sarok mellé fejel, méterekkel. Az ötösről.

    40.

    PERC
    Lovrencsics most nem bí­zza másra a beadást, a lapos passzt Szihnjevics a rövid sarok elől, négy lépésről a bal, azaz a rövid sarok mellé fejeli!

    37.

    PERC
    … Haratinhoz í­vel, aki Negóhoz fejel az ötös túlsarka elől.

    37.

    PERC
    Lovrencsics a jobbon okosan Nikolovra pöccinti a labdát, korner. Isael, ballal…

    36.

    PERC
    A legutóbbi öt bajnoki mérkőzésen a Groupama Arénában nem volt a Vidinek sikerélménye (3 hazai siker, 2 döntetlen). A Magyar Kupában viszont a Vidi nyerni tudott a Ferencváros otthonában, s a párharcban két győzelemmel verte ki a fővárosiakat. Sőt, ha a 2018–2019-es idény összes tétmérkőzését figyelembe vesszük, akkor a fehérvári csapat még veretlen a Fradi ellen.

    36.

    PERC
    A Fradi 2003 augusztusa és 2015 áprilisa között hazai pályán egyszer sem nyert bajnokit a Vidi ellen: nyolc mérkőzésből kettő döntetlenre végződött, hatot a fehérváriak nyertek meg, volt közte egy 0–5 is (tegyük hozzá, hogy 2006 és 2009 között nem is volt lehetősége bajnokin legyőzni a Vidit, mert az NB I-ben nem találkoztak egymással, hiszen akkoriban az FTC az NB II-ben szerepelt). A Vidi eddig 12 alkalommal tudott bajnoki meccset nyerni a Ferencváros otthonában.

    35.

    PERC
    Futács nagyon melegí­t, csere lesz?

    35.

    PERC
    Tokmac magasan kezeli le Isael beadását, Juhász közbelép, pontosabban közbefejel.

    35.

    PERC
    Kész is.

    35.

    PERC
    Haratin maszkját kell megigazí­tani a kispadok előtt.

    34.

    PERC
    Hodzic felrúgja becsúszva Dvalit, de belesérül az ék a mozdulatba.

    33.

    PERC
    Petrjak ad be szépen balról, magasan, de az ötösön még mindig Juhász az ász.

    32.

    PERC
    Isael megindul a jobbon, szereli végül Stopira. Nem is ő, Nikolov volt az, keresztezett.

    31.

    PERC
    Kovács rövid ápolás után visszatért a pályára.

    30.

    PERC

    30.

    PERC
    Ám, hogy még egyet csavarjunk az adatsoron: a Vidi még soha nem nyert bajnoki mérkőzést a Ferencváros ellen a Groupama Arénában. Mindazonáltal nem igaz, hogy nem nyert soha mérkőzést a két Magyar Kupa-sikeren kí­vül: az Európa-ligában ott győzte le a PAOK együttesét. Mind a két csapat formája kiváló, a Ferencváros és a MOL Vidi is megnyerte a legutóbbi négy bajnoki mérkőzését (mlsz.hu).

    30.

    PERC
    A zöld-fehérek több mint két éve nem kaptak ki a Groupama Arénában, legalábbis az OTP Bank Ligában rendezett mérkőzésen. A Magyar Kupában igen, mégpedig idén is, a MOL Vidi legyőzte őket. A két csapat párharcait figyelve: a legutóbbi tizenegy (!) mérkőzésből a Fradi mindössze egyet tudott megnyerni, egy 2017 decemberi, hazai bajnokit. A Groupama Arénában játszott, legutóbbi öt Ferencváros–Vidiből a fehérváriak megnyertek kettőt, ugyancsak kettő döntetlenül végződött, s csak egyszer nyert az akkor még Thomas Doll által irányí­tott IX. kerületi legénység.

    26.

    PERC
    Most meg a Vidi áll vissza, várja a hazai rohamokat és a kontralehetőségeket.

    26.

    PERC
    Dvali ad haza okosan Hadzic elől.

    25.

    PERC
    Tokmac beadása Juhászé.

    25.

    PERC
    Stopira beadását ketten is elvétik középen, Blazic takarí­t végül.

    23.

    PERC
    A vendégtábor most sokkal hangosabb.

    21.

    PERC
    ÉRDEKES. A Huszti lövés előtt Isael és Heister is fejjel ért a labdába, utóbbi készí­tett elő gyakorlatilag.

    21.

    PERC
    EZ MÁR BENT VAN! Huszti ballal 18-ról a bal oldali kapufa tövére lő, a kipattanót az ötös jobb sarka elől LOIC NEGO ballal a rövid sarokba passzolja. Dibusz elvetődött az első lövésre, a másodikra már nem ért vissza. 1–1!

    21.

    PERC
    ZICCER! Szihnjevicset szereli a 16-os jobb sarka előtt Kovács, a szép cselsorozatot követő beadást Pátkai jobbal az ötös jobb sarka elől a kapusba püföli!

    20.

    PERC
    Felszólal a vendégtábor is, de hamar elhallgat.

    19.

    PERC
    … Dibusz leüti Viní­cius fejéről, a 16-oson belülre, de megússza.

    19.

    PERC
    Hodzic elől szögletre ment Lovrencsics, a partjelző intett. Huszti ad be balról ballal…

    19.

    PERC
    Nincs nagy iram, biztosan védekezik a Fradi, átadja a teret a Vidinek.

    17.

    PERC
    Stopira Horváth Ferenc és Kuttor Attila nyomában. A balhátvéd szezonbeli 43. tétmérkőzésére, amely vidis karrierje során már a 215. Ezzel két ismert egykori Vidi-labdarúgót is utolér, méghozzá két Magyar Kupa-győztest: Horváth Ferencet és Kuttor Attilát. A 214. fellépése előtt álló Juhász Roland Takács Lajost érte utol, Pátkai Máté 157-tel Mitring Istvánt és Máriási Zsoltot, Kovácsik Ádám pedig 128-cal Polonkai Attilát (molvidi.hu).

    16.

    PERC
    Stopira beadása Lovrencsicsé, a fejes után Hadzicé a kipattanó, aki jobbal 25-ről a jobb alsó sarok mellé lő.

    10.

    PERC
    Nagyon rosszul nem járt a Vidi, mert három támadó indult három védőre, de Berke sporttárs belesí­polt.

    10.

    PERC
    Tokmac megindul, se szabadrúgás, és sárga lap az őt felrúgó Anel Hadzicnak.

    10.

    PERC

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    10.

    PERC

    9.

    PERC
    Kovács kiharcol Heister mellett egy kornert, Huszti beadja, Dibusz repül, elöklözi.

    8.

    PERC
    Nem vették komolyan a hazai játékost a vendégvédők.

    6.

    PERC

    6.

    PERC
    VEZET A FRADI! TOKMAC NGUEN lő egy labdaszerzés és egy lapos Petrjak-passz után középről, 18 méterről, Viní­cius elől a bal alsó sarokba. Jobbal: 1–0!

    6.

    PERC
    Petrjak szereli ötméteres becsúszással Negót, szabályosan. Ukrán-iskola. Nego meg nemrégiben hosszabbí­tott a Vidivel.

    5.

    PERC
    Nego ad haza Kovácsiknak, megoldja.

    3.

    PERC
    Petrjak í­velése Kovácsiké.

    2.

    PERC
    Blazic szereli bedobásra Negót.

    2.

    PERC
    Kovács cselezget a jobbon, Heister szereli.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 16 127 néző.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek piros-kék mezben és kék nadrágban.

    És tűzijátékkal!

    Ennek megfelelő molinóóriással készültek a hazaiak.

    Kezdjük lassan, ma lélektanilag eldől a magyar bajnokság: ha nem nyer a Vidi, a Fradi a bajnok.

    A hazaiaknál három magyar a kezdőben, a vendégeknél hat.

    Jónak kell lennie – Somogyi Zsolt jegyzete.

    Egy kis örökmérleg! 97 élvonalbeli meccs, 43 fradis és 26 vidis sikerrel, 151, ill. 108 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Videotontól a Ferencvároshoz:
    2012, Milan Perics, kölcsönbe
    2007, Baranyai Tibor
    2001, Zombori Zalán
    2000, Németh Gábor
    2000, Marius Cheregi
    1996, Lőrinc Antal
    1996, Bekő Balázs
    1996, Horváth Ferenc
    1996, Miriuta László
    1995, Zoran Kuntics
    1995, Jagodics Zoltán
    1994, Czéh Lajos
    1986, Vaszil Gyula
    1969, Kű Lajos
    A Ferencvárostól a Videotonhoz:
    2016, Haraszti Zsolt
    2007, Bölcsföldi Viktor
    2002, Szabó Tibor
    1999, Fodor Tibor

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Otigba (lábszárműtét után), Sigér, Gorriarán és Szpirovszki sérült, a vendégektől Fiola (térdí­zület-gyulladás), Géresi (csigolyafájdalom), Milanov (combizomhúzódás) és M. Scsepovics (arccsonttörés) maródi.

    Rossz emlékei lehetnek a legutóbbi Vidi elleni meccsről, a Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján már a hetedik percben kiállí­tották.
    Szerencsétlen helyzet volt, sajnálom, hogy súlyos sérüléssel és piros lappal végződött. A Vidi csatára, Marko Scsepovics előbb érte el a labdát, amelyet én is próbáltam elfejelni, de sajnos az arcát találtam el. Próbálok minél kevésbé foglalkozni a történtekkel, a mostani teljesen más mérkőzés lesz. Ott a Vidi kedvező helyzetből várta a visszavágót, és hazai pályán lépett pályára.
    Most mi várjuk nyolcpontos előnnyel a meccset, és a Groupama Arénában minket segí­t a közönség.
    Kapusszemmel melyik együttes védelme stabilabb?
    Mi kaptuk a legkevesebb gólt a bajnokságban, s ez nemcsak a hátvédeket, az egész csapatot dicséri. Több olyan meccset játszottunk, amikor alig adtunk esélyt az ellenfélnek a gólszerzésre, bí­zom benne, szombaton is í­gy lesz. A fehérvári hátsó alakzat egyik legnagyobb erőssége, hogy a védők évek óta együtt játszanak, az állandóság a teljesí­tményükön is meglátszik.
    Mennyit számí­t, hogy miközben a Fradi többször nagy különbséggel nyert, a Vidi rendre egy góllal győzte le ellenfeleit az utóbbi fordulókban?
    Ez talán a két különböző játékstí­lus miatt alakult í­gy. Próbálunk gólra törően játszani és támadófutballal megnyerni a meccseket. Ezzel szemben a Vidinél inkább a stabil védekezés az alap, és sokszor gyors kontrák, valamint szögletek és szabadrúgások után szerez gólokat. Mivel az eredmények alapján a két taktika egyaránt hatékony, most is erre a stí­lusra készülünk. Nekünk viszont csak a saját játé-
    kunkra kell figyelnünk, mert ha jól futballozunk, és kihúzzuk a fehérváriak méregfogát, otthon tartjuk a három pontot.
    Csakhogy a Vidi nagyon ért ahhoz, hogy a Ferencváros ne tudjon száz százalékot nyújtani.
    Valóban, a fehérváriak gyakran megfojtják az ellenfél játékát. Okos taktika, a nemzetközi porondon is többször eredményre vezetett, ha az egyik együttes megpróbálta elrontani a másik futballját és kihasználni a hibáit. Más utat jár a két csapat, de hazai pályán most már le kell győznünk a Vidit. Szeretnénk emlékezetes estét szerezni szurkolóinknak.
    Ha a kapusok közti különbség dönt, melyik csapat nyer?
    Ezt nem nekem kell eldöntenem. Kovácsik Ádámmal mindketten válogatott kerettagok vagyunk, szerintem nincs nagy különbség köztünk. Bí­zom benne, hogy mindketten jól teljesí­tünk, de mi hatékonyabban használjuk ki a helyzeteinket.

    DIBUSZ DÉNES a meccs előtt.

    „Tudom, hogy ezt mindig elmondom, de szeretném, ha az emberek emlékeznének arra, hogy jelenleg egy 12 győzelmet és egy döntetlent számláló veretlenségi sorozatban vagyunk benne, amelyből az előző hat mérkőzés – és hat győzelem – ráadásul rangadó volt. Azt tűztük ki célul, hogy a szezonban hátralévő összes mérkőzést megnyerjük, nem számolgatunk, majd utána kiderül, hogy ez mire lesz elég. Már az Újpest és a DVSC elleni mérkőzés után is megkaptam azt a kérdést, hogy kötelező-e a győzelem a Ferencváros otthonában a jelenlegi helyzetben, erre könnyen, egy szóval tudok válaszolni: igen. A szezon során eddig jó eredményeket mutattunk fel az FTC ellen, de minden mérkőzés más és más volt, ami viszont biztos, hogy egy újabb nagyon nehéz találkozón kell helyt állnunk. Ugyanakkor továbbra is bí­zom a játékosokban és az egész csapatban, akik már számtalanszor bizonyí­tották, hogy milyen teljesí­tményre képesek!” – í­gy a molvidi.hu-n Marko Nikolics.

    KOVÁCS István, a Mol Vidi középpályása a molvidi.hu-nak. „A szezon legfontosabb bajnokija következik. Ahhoz, hogy az utolsó fordulókban maradjon esélyünk a cí­mvédésre, mindenképp nyernünk kell. A tizenegy, de még a nyolcpontos hátrány is rengeteg lenne négy fordulóval a vége előtt, í­gy nem gondolunk másra, csak a győzelemre. Ebben az idényben már bizonyí­tottuk, tudjuk, mit kell játszani a Fradi ellen… Ugyancsak előny lehet, hogy a Groupama Arénában az ősszel többször játszottunk, nem ismeretlen a pálya és a környezet sem. A kupameccsek miatt sűrűbb a programunk, de sosem panaszkodtunk, hogy sok meccset kell játszanunk, és a jövőben sem hallanak ilyet tőlünk. A célunk, hogy minden fronton minél tovább jussunk, s minél több mérkőzést játsszunk. Decemberben is néhány nappal a Chelsea elleni Európa-liga-találkozó után játszottunk bajnokit a Fradi ellen, akkor nyertünk, és most is erre készülünk.”

    Bár az ukrán vezetőedző többször hangoztatta, hogy a konkurenciaharc viszi előre az együttest, az ősszel a kevesebb lehetőséget kapó Böde Dánielnél, most pedig az olasz csatárnál szakadt el a cérna. Adva van a kérdés: mennyire nehéz egyszerre tűzben tartani a csapatot és motiválni a kevesebb lehetőséget kapó labdarúgókat?

    „Történt némi nézeteltérés a csapaton belül, de ez kizárólag az öltözőre tartozik. Davide Lanzafame azóta visszatért, az első csapattal edzett, és ugyanúgy készül a meccsre, mint a többi játékos. Nehéz motiválni a kevesebb lehetőséget kapó játékosokat, de vezetőedzőnként ez is a munkám része.”

    „Az utóbbi hetek eredményei után kellő önbizalommal léphetünk pályára, a tőlünk megszokott játékot kell nyújtanunk, és mivel nyolcpontos előnnyel várjuk a meccset, inkább a Vidi játszik eredménykényszerben. Mindenki tudja, a tizenegy pontos előny szinte behozhatatlan, de amí­g nem szerzünk gólt, nincs értelme számolgatni.”

    „Nem arról van szó, hogy nem találtam meg az ideális kezdőt, egyszerűen a konkurenciaharcban hiszek – folytatta a szakvezető. – Az játszik hétvégén, aki jobban teljesí­t hét közben. Néhányan jobban bí­rják a nyomást, mások kevésbé, de örülök, hogy ugyanarra a pozí­cióra különböző stí­lusú labdarúgóim vannak.”

    „Mind a négy mérkőzést elemeztük, a héten a játékosoknak is megmutattuk azokat a helyzeteket, amelyek döntőek lehetnek szombaton – mondta Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán vezetőedzője. – Minden szükséges információt elmondtunk a játékosoknak, most már rajtuk a sor, hogy ezt a pályán hasznosí­tsák. Ugyanakkor a futballban semmire sincs garancia. Szerdán a Manchester City remekül játszott, végigtámadta a meccset, négy gólt szerzett, mégis kiesett a Bajnokok Ligájából. Vagyis nem elegendő eredményesen támadni, a játék valamennyi elemében vetélytársunk fölé kell nőnünk. Egyetlen másodpercre sem hagyhat ki a figyelmünk.”

    A Ferencváros a tizenegy pontos előny megszerzéséért fut ki a gyepre szombat este a Mol Vidi ellen, és ha legyőzi a cí­mvédőt, a hátralévő négy fordulóban pusztán két pontot kell szereznie, hogy biztosan begyűjtse történelme harmincadik bajnoki cí­mét. Ezzel szemben a fehérváriak az aranyéremről szőtt álmok életben tartásáért lépnek pályára a Groupama Arénában – azzal a nem elhanyagolandó lelki plusszal, hogy a mostani idényben lejátszott négy egymás elleni meccsen (a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt kétszer találkoztak a felek) egyszer sem szenvedtek vereséget a zöld-fehérek ellen, három győzelem mellett egy döntetlen a mérlegük.

    Davide Lanzafame ismét az első csapattal készül. A Ferencváros képgalériát töltött fel hivatalos Facebook-csatornájára a keddi edzésről, amelyen az olasz támadó is társaival együtt végzi a gyakorlatokat, í­gy semmi akadálya, hogy pályára lépjen szombaton. Feltéve, hogy a múlt héten fegyelmi okok miatt az első csapat keretéből kizáró Szerhij Rebrov vezetőedző valóban megbocsátott neki.

    „Bí­zom benne, hogy ezúttal csonttörés nélkül ér véget a bajnoki. A futballnak, sajnos, része a sérülés, de a legutóbbi meccsen vétlen mozdulatok után történt baj. A meccs hevében, a nagy tét mellett persze elszakadhat a cérna, de abban biztos vagyok, hogy egyik játékos sem akar szándékosan sérülést okozni a másiknak. Az indulatokat pedig a játékvezetőnek kell megfékeznie, de ez már nem az én hatásköröm.”

    A bajnoki cí­m szempontjából kulcsfontosságú meccsen vélhetően feszültségből sem lesz hiány. A decemberi, 2–1-es fehérvári győzelemmel záruló bajnokin több labdarúgó útja a kórházba vezetett a lefújás után, mí­g a Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján Marko Scsepovicsot, Elek Ákost és Ihor Haratint is sérülés miatt kellett lecserélni.

    „Az utóbbi időben a sok sérülés és a kényszerhelyzet miatt valóban gyakran változott a kezdőnk, de mutatta a csapat erejét, hogy felforgatott felállásban is hoztuk a meccseket. Akkor is, amikor sokan nem a saját pozí­ciójukban szerepeltek. Sokat számí­t, mennyire ismerik egymást a játékosok, de az eredmények alapján
    ugyanazon a szinten állunk. A legutóbbi négy bajnokin egyaránt tizenkét pontot szereztünk, vagyis két jó formában lévő együttes találkozik, í­gy minden adva van a jó mérkőzéshez – és a Fradi-győzelemhez.”

    A két együttes között lényeges különbség, hogy amí­g Szerhij Rebrov
    hétről hétre más kezdőcsapatot küld pályára, és továbbra is keresi az ideális felállást, a másik oldalon többnyire ugyanazok a labdarúgók kapnak szerepet.

    „Mondhatnánk, hogy a fehérváriakon nagyobb a nyomás, csakhogy a mostani idényben sokszor bizonyí­tották, hogy ez nem béní­tja meg őket – folytatta a harmincesztendős futballista. – A nemzetközi kupamenetelésük önmagáért beszél, de a bajnokságban is többször léptek úgy pályára, hogy tudták, mi megnyertük a meccsünket, mégsem hibáztak. Nagy taktikai csata várható, döntő lehet, hogy melyik együttes mer többet kockáztatni, de a játék képében szerintem nem lesz nagy különbség a korábbiakhoz képest. Nem hiszem, hogy a Vidi kitámad a Groupama Arénában, és nekünk is nyugodtan kell futballoznunk. Ami a továbbiakat illeti, nem gondolom, hogy könnyebb lenne a Vidi sorsolása. A saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a kiesés elől menekülő csapatok ellen is vért kell izzadni a három pontért. Mindkét együttesre nehéz találkozók várnak, de nem bánom: az olyan rangadókért érdemes futballistának lenni, mint a Vidi vagy éppen az Újpest elleni összecsapások. Ám egyelőre nem akarok messzebbre tekinteni szombatnál, mert az a kilencven perc eldöntheti a bajnoki versenyfutást.”

    A két csapatra ellentétes utakon folytatja a szombati rangadó után: bármilyen eredmény is születik, a zöld-fehéreknek továbbra is saját kezükben lesz a sorsuk, mí­g Marko Nikolics együttese az esetleges idegenbeli siker után is rászorulna a riválisok segí­tségére. Ráadásul ha nem hozza el a három pontot a Groupama Arénából, gyakorlatilag lemondhat a cí­mvédésről. Igaz, a hátralévő fordulókban a Vidire a kiesés elől menekülő együttesek várnak, mí­g a Fradi többek között a dobogóra hajtó Honvéd, Újpest, Debrecen hármassal találkozik.

    „Matematikailag nem dől el a bajnoki cí­m szombaton, de a tizenegy pontos előny nagy lelkierőt adna a hátralévő fordulókra – mondta Lovrencsics Gergő, a Ferencváros jobbhátvédje. – A számolgatásnál fontosabb a felkészülés, mert a mostani idényben egyszer sem győztük le a Vidit. Itt az ideje! Persze, nem fogadkozni kell, hanem száz százalékot nyújtani, és megmutatni, hogy jobbak vagyunk.”

    A Ferencváros lezárhatja a bajnoki versenyfutást, mí­g a kedden Magyar Kupa-elődöntő játszó Mol Vidi ismét nyí­lttá teheti az aranyéremért zajló csatát. A szombati rangadó mindkét együttesnek hatalmas lehetőséget kí­nál, igaz, a közelmúlt a piros-kékeknek kedvez. Az idényben eddig négyszer találkozott az NB I két legerősebb csapata – a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt kétszer –, és három fehérvári siker mellett egy döntetlen született.

    A rangadók éltetik Lovrencsics Gergőt, a zöld-fehérek jobbhátvédjét, aki bí­zik benne, hogy ezúttal CSONTTÖRÉS NÉLKÜL ér véget a két legjobb magyar csapat összecsapása.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–MOL VIDI FC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ