2022.V.11. MK Döntő, Ferencváros – Paks: 3-0

Összejött a duplázás: a bajnokság után a Magyar Kupa is a Ferencvárosé!

Nem ment a Paksnak, közel 40 ezer néző előtt magabiztosan, három góllal nyert a fináléban a Fradi.
A Ferencváros 3–0-ra legyőzte a Paksot a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. A Bp. Honvéd és az Újpest FC után az FTC a harmadik csapat, amely MK-döntőt nyert az új Puskás Arénában.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: — Egy kupadöntő mindig fociünnepnek számít, szeretnénk ennek megfelelően játszani szerdán. A legjobb tudásunk szerint kell futballoznunk, nagyon örülök, hogy több mint 30 ezer szurkoló már biztosan lesz. Remélem, a rossz főpróba, a hétvégi bajnoki után egy jó teljesítmény következik a csapattól. Akkor lenne teljes a szezonunk, ha megnyernénk ezt a sorozatot is.

Bognár György: — Ez nem csupán egy kupamérkőzés lesz, hanem a döntő. A döntőt pedig nem játszani kell, hanem meg kell nyerni. A Ferencváros jobb képességű, gyorsabb, kreatívabb, kezdeményezőbb játékosokból áll, de ez nem jelenti azt, hogy nincs esélyünk megnyerni a kupát. Alkalmasnak tartom csapatomat a sikerre, biztos vagyok benne, hogy megfelelő ellenállást fogunk tanúsítani a mérkőzésen. Alkalmazkodnunk kell a Ferencvároshoz, de megtartva a saját erősségeinket is.

A mérkőzés:

Ferencváros — Paks: 3-0 (1-0)
Puskás Aréna, 19:30. 38.979 néző.
Vezette: Bognár Tamás (asszisztensek: Buzás, Kóbor; Videóbíró: Iványi Zoltán; VAR asszisztens: Tóth II. V.; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Berke)

Ferencváros: Dibusz — Blazic, S. Mmaee, Botka (Vécsei, 82.) — Auzqui (Wingo, 76.), Zachariassen, Esiti, Laidouni, Pászka (Civic, 76.) — Boli, Marquinhos (Loncar, 59.)
kispad: Bogdán, Besic, Zubkov, Bassey, Sigér, Marin, Dvali, Gavric
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Paks: Nagy G. — Kovács N. (Nagy R., 80.), Lenzsér, Szélpál, Szabó J. (Osváth, 84.), Medgyes S. — Szabó B. (Tamás O., 66.), Windecker, Balogh B. (Sajbán Máté, 46.) — Haraszti (Böde, 66.), Ádám M.
kispad: Rácz G., Kinyik, Gévay, Vas G., Kocsis B., Gyurkits, Kesztyűs
vezetőedző: Bognár György

Gól: Zachariassen (16.), Boli (83., 86.)
Sárga lap: Loncar (68.), Botka (75.) illetve Windecker (60.), Lenzsér (65.), Ádám M. (90+2.)

Sokan emlékeznek arra, hogy amikor kialakult a Mol Magyar Kupa elődöntőjének párosítása (ETO FC–Ferencváros, Paksi FC–Újpest), csaknem mindenki azt remélte, FTC–Újpest finálé lesz a Puskás Arénában. Hogy a zöld-fehérek toronymagas favoritjai az NB II-es győri együttes elleni párharcnak, nem szorult magyarázatra, a lila-fehérek mellett azonban (idén legalábbis) inkább csak az szólt, hogy klubjuknak nagy a szurkolótábora, így akár negyvenezren is lehetnek a döntőn. Idővel aztán az Újpest jobb formában futballozott, és így már a produkció alapján is esélyesként várta az elődöntőt, hogy aztán Pakson 3–0-s vereséggel mondjon búcsút álmainak.

Azóta tudjuk, ha leginkább a Ferencváros miatt is, de negyvenezer drukker a Paks elleni mérkőzésre is kíváncsi volt, így a Puskás Aréna harmadik Magyar Kupa-döntője (2020-ban a Budapest Honvéd 2–1-re verte meg a Mezőkövesd Zsóryt, egy évvel később az Újpest FC–Mol Fehérvár FC mérkőzés 1–0-ra végződött) pazar hangulatban kezdődött el.

Számtalanszor elhangzott már, a kupasorozat és a döntő egészen más műfaj, mint egy-egy bajnoki találkozó, hiszen itt egyetlen meccsen bármikor lehet borítani a papírformát, mégsem árt megjegyezni: egyik oldalon olyan csapat állt, amely a bajnoki címet 33-szor, a kupát 23-szor hódította el, míg ellenfele 2006-ban jutott fel története során először a legjobbak közé, legjobb eredménye a bajnoki ezüstérem, a kupában pedig korábban sohasem járt a negyeddöntőnél előrébb.

Ami az összeállításokat illeti, nem jelentett meglepetést, hogy a két csapat tizenkét nappal korábban játszott bajnokijához képest (akkor az FTC 2–1-re nyert Pakson) mindkét oldalon alaposan megváltozott a kezdő tizenegy. Sztanyiszlav Csercseszov és Bognár György egyaránt öt helyen változtatott, de az igazi meglepetést az jelentette, hogy a fővárosiaknál még a meccskeretbe sem került be a csapat egyik legjobbja, a több külföldi klub által is csábított Tocmac Nguen.

A ferencvárosi B-közép – amelynek tagjai éppen a paksi Nagy Gergely kapuja mögött helyezkedtek el – a kezdés előtt füstbe borította a játékteret, így öt percet kellett várni arra, hogy a Mol Magyar Kupa-döntőn útjára induljon a labda.

Ahogy Bognár György várta, a Ferencváros három belső védővel kezdett, a jobb oldalon Carlos Auzqui, a balon Pászka Lóránd zárt vissza, a kérdés az volt, hogy az argentin futballista, aki inkább támadásban erős, mennyire tud majd hatékonyan védekezni, Medgyes Sinannal szemben. Az már az első pillanattól látszott, mindkét csapatnál az a vezérelv, hogy gólt kell szerezni, így szó sem volt óvatos keresztpasszokról, alibizős átadásokról. Az első negyedóra egyik kapu előtt sem hozott helyzetet, azután viszont egy baloldali ferencvárosi támadás végén középen elcsúszott a Paks védekezése, Marquinhos önzetlenül hozta helyzetbe Kristoffer Zachariassent, a norvég támadó pedig nem hibázta el a ziccert.

Szinte azonnal megduplázhatta volna előnyét a Ferencváros, ám Marquinhos beadására hiába érkezett középen jó ütemben Boli, bevetődve leadott lövését Nagy Gergely hárítani tudta. A játékrész közepén, az egyik kis szögletet követően Zachariassen fejese után védett bravúrral a paksiak kapusa, ami azt mutatta, a csapatot „megfogta” a kapott találat, és akkor egyértelműnek tűnt, csak idő kérdése, mikor szerez a Ferencváros újabb gólt. Tíz perc volt még hátra az első játékrészből, amikor Auzqui távoli lövése után a lécen csattant a labda – szóval, egyértelműen az FTC uralta a mérkőzést.

Nem jelentett meglepetést, hogy Bognár György változtatásra szánta el magát: a szünetben Balogh Balázs az öltözőben maradt, a helyén Sajbán Máté folytatta, és így valamivel támadóbb szellemű lett a Paks felállása.

Ekkor tudhattuk egyébként meg, hogy 38 979-en vannak a Puskás Arénában, vagyis a mostani minden idők második leglátogatottabb Magyar Kupa fináléja.

Próbált előre menni a Paks, de többször is fellazult a védekezése, és ha az 51. percben Marquinhos önzetlen, és középre passzol a ziccerben érkező Zachariassennek alighanem megduplázódott volna a Ferencváros előnye.

Egyértelműnek tűnt, paksi részről hiba volna fejetlenül előremenni, de az is látszott, több kreativitásra, pontosabb passzokra, nagyobb sebességre van szükség az esetleges egyenlítés érdekében. Csercsevszovot dühítette, hogy játékosai olykor túlzottan flegmán próbálnak megoldani egy-egy játékhelyzetet, Marquinhos lecserélése is jelezte, az orosz tréner nem tűri, ha valaki szórakozik.

Valahogy azt lehetett érezni, a ferencvárosiak dinamikusabbak, magabiztosabbak, nem véletlenül alakult az elképzeléseik szerint a mérkőzés. A 66. percben hatalmas ováció fogadta a korábban a Fradiban is remek éveket eltöltő Böde Dánielt, nem sokkal később Kovács Nikolasz kapáslövése és Sajbán Máté megindulása jelezte, a Paks nem törődik bele a vereségbe.

A hajrá aztán Franck Boliról szólt, a támadó két lehetőségét is kíméletlenül gólra váltotta, előbb az ötös elől talált a kapuba egy pazar csel után, majd a tizenhatosról bombázott a paksi kapu bal felső sarkába.

A Ferencváros 2017 után újra megnyerte a Magyar Kupát, és 2016 után duplázott ismét.

A Paksot is dicséret illeti, hiszen története során először jutott el a sorozat fináléjába, ezen a meccsen azonban nem volt valós esélye a sikerre.

Ennek örült a Mol Fehérvár is, mert így a fehérvári klub játszhat az Európa-konferencialigában!

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu (itt… és itt…), mlsz.hu, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Megérdemelt a Ferencváros győzelme. Jobban játszott, gyorsabb volt, sajnos játékban nem voltunk partnerek, inkább romboltunk, építkezni nem tudtunk. Az egész mérkőzésen magabiztosabbak voltak a ferencvárosiak, variáltunk a felálláson, de ezúttal nem voltunk egy súlycsoportban. Ami az erősségünk, azt nem voltunk képesek ezen a napon felvonultatni. Nem jutott el Ádám Martinékig labda. A motivációval nem volt gond egyetlen meccsünkön sem. Próbáltunk a bajnoki meccseken is sakkozni a játékosainkkal, mert többen sérülés után jöttek vissza, ezért többeket pihentettünk. Sajnos azonban nem tudtunk szoros meccset játszani a Ferencvárossal” – nyilatkozta a kupadöntő után Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője, aki a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Mint ismert, Zakor Sándor, az MTK tulajdonosa a napokban a Sportrádiónak nyilatkozott arról, hogy a szurkolók Bognár Györgyöt látnák szívesen a csapat kispadján.

„A hír igaz, tárgyaltam az MTK-val, de nem dőlt még el véglegesen a jövőm” – reagált Bognár.

Kupadöntőn először szereztem két gólt. Lehet, hogy sokan tőlem várták a gólt, de mindegy ki lövi, lényeg, hogy győztünk és persze nagy öröm, hogy ehhez két góllal sikerült hozzájárulnom – nyilatkozta Franck Boli. – Az első gólnál Loncartól kaptam és szerettem volna fordulásból minél előbb rálőni, utána pedig Wingótól kaptam egy passzt, éreztem hogy fáradok, ezért lőttem rá távolról. Nehéz, küzdelmes meccs volt, örülök, hogy győztünk.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző félbeszakította viccesen Boli válaszait azzal, hogy ne sokat kérdezzék, hogy tudjon pezsgőzni a többiekkel, majd megkérte a csatárt, hogy neki is tegyenek félre egy kis pezsgőt.

Két nappal ezelőtt már elhangzott, hogy a kupáért nemcsak játszani kell, hanem meg is kell nyerni, örülök, hogy egy jó mérkőzésen sikerült győznünk. Azt nem tudom, mennyire súlyos a kupa, mert még senki nem adta a kezembe, de van időm kipróbálni” – fogalmazott Csercseszov, aki a pezsgőzésre visszatérő kérdésünkre még annyit mondott, hogy nem fogyaszt alkoholt.

Ezután egyrészt arról kérdeztük, lesz-e holnap edzés, majd arról is, mi a helyzet a lejáró szerződésű Tokmac Nguennel, miért nem játszott a döntőben.

„Persze, holnap reggel edzés és fotózás szerepel a programban – mondta mosolyogva Csercseszov. – Tokmac Nguen sérülés miatt nem játszhatott. Még reggel is teszteltük, fájdalmai voltak, és nálam olyan játékos nem léphet pályára, aki nem százszázalékos. Ami a jövőjét illeti, időt hagytunk neki a döntéshez. Ezért is szerepeltettem őt több poszton a tavasszal, hogy minél jobban ki tudjon teljesedni, élvezze a játékot.”

Az orosz szakember kérdésre válaszolva visszatekintett a gyengébben sikerült tavaszi kezdésre, elmondta, elsősorban a koronavírus miatt sok játékosával hetekig nem is találkozott, jóformán a nevüket sem tudta, így nem volt meglepő, hogy nem tudta egyből a legjobb formáját mutatni a csapat.

A jövő és az erősítések kapcsán annyit mondott, számára mindig azok a legjobbak, akik éppen a csapat tagjai, és nem szeretne egyénekkel foglalkozni, ő mindig csak csapatban gondolkodik.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2022.V.11. MK Döntő, Ferencváros – Paks: 3-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    Dibusz előbb letérdelt egy fotó erejéig a kupával, majd a magasba emelte, miközben a többiek már ugráltak mögötte. Kupagyőztes a Ferencváros, köszönjük figyelmüket!

    Ria, Ria, Hungária! Szól a paksi szurkolók szektorából, miközben Böde Dánielék átveszik az érmeket – jelentik a helyszínről.

    A paksiak másodszor állhatnak idén sorfalat a Fradinak, hiszen az Újpest elleni bajnokavatás után is sorfalat álltak Pakson. Most viszont még a ferencvárosiak állnak sorfalat a paksiaknak, ők kapják meg előbb az érmeket.

    A Mol Fehérvár meg európai kupában indulhat… Szombaton a Paks Fehérvárra látogat.

    Boli lett a mérkőzés legjobbja. Köszöni Csercseszovnak.

    90+4. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    Böde csitítja a feleket.

    90+2. perc Ádám Martin felrúgja Bolit, minimum sárga lap. Láttunk már ilyenért piros lapot…

    90+1. perc Laidouni ballábas, 24 méteres lövése teljesen rossz.

    Csercseszov komoly arccal vezényli a kispad mögött ülő Fradi-drukkerek kórusát.

    Három perc a ráadás.

    89. perc Boli már az ötös bal sarka előtt Laidouni lapos indításával, de szerel a bevetődő Tamás!

    88. perc Lenzsér ellöki a balon Laidounit, de maradhat a pályán…

    86. PERC ÉS FRANCK BOLI GÓLLAL VÁLASZOL! ELDŐLT. Wingo indítását jobbal a bal felsőbe rúgja azonnal a tizenhatosról, középről, Lenzsér mellől. 3–0!

    Csercseszov leszidja a könnyelműsködő Bolit.

    85. perc Nagy jobb oldali szabadrúgását Ádám tízről a kapus kezébe fejeli.

    85. perc Osváth Attila be, Szabó J. le.

    83. PERC FRANCK BOLI ELDÖNTI? Loncar finom, a tizenhatos elől érkező passzát Boli megforgatja az ötös jobb sarkán, ezzel megforgatja Szélpált is, majd ballal a jobb, azaz a túlsó alsó sarokba lő. Nagy kapus hiába vetődött: 2–0!

    Egy kis stat: Zachariassen az MK-döntők történetének első norvég játékosa, és így első norvég gólszerzője is. A 40. ferencvárosi tétmeccsén a 7. gólját szerezte, a kupában a negyediket. Az FTC-nek két norvég kupagyőztese is lesz, de Tokmac Nguen ma nem szerepel a keretben, és ő korábban sem játszott MK-döntőt a Ferencvárossal.

    81. perc Vécsei Bálint be, Botka le. Civic megy eggyel hátrább? Nem, Vécsei lesz bekk, mint az MTK ellen. Akkor nagyon nem ment neki ezen a poszton…

    HIÁNY. Ebben a kupakiírásban a ferencvárosiak legeredményesebb labdarúgója a télen a spanyol Granadához szerződött Myrto Uzuni, aki összesen nyolcszor talált az ellenfelek kapujába. A paksiak részéről Pethő Bence érte el a legtöbb gólt, ötöt.

    80. perc Nagy Richárd be, az imént a görcsöt Botka lábából kihúzó Kovács nem remekelt ma.

    79. perc Lenzsér ellöki Zachariassent, aki fejen rúgja véletlenül hátrafelé mozdulva a már a földön fekvő bekket.

    A régi Puskás Ferenc Stadionban egyszer mérték össze az erejüket, a 2014. június elsejei bajnoki idényzárón az FTC Philipp Bönig, valamint Leonardo tizenegyesből lőtt góljával 2–0-ra verte meg a Paksi FC-t.

    A Ferencváros korábban is, amikor Paksnak még nem volt élvonalbeli csapata, találkozott paksi együttessel a Magyar Kupában: 1971-ben idegenben 7–2-re lépte le a megyei bajnok Paksi Kinizsit, majd 1991-ben az elődöntőben az Üllői úti 4–1-es siker után a visszavágón 2–1-re kikapott az NB II-es Atomerőmű SE-től, de 5–3-as összesítéssel bejutott a fináléba.

    76. perc Henry Wingo be, Auzquinak egy lövésén kívül nagyon nem ment ma, Pászka le, Eldar Civic be.

    75. perc Botka Endre felökleli a bal szélen Lenzsért, sárga lap.

    74. perc Medgyes szereli Loncart, de mire felkel a horvát, visszafordul a paksi támadás. Kovács beadása nem az igazi, Boli megindul a balon, Szélpál harcosan szereli.

    Fotó: Dömötör Csaba

    Fotó: Dömötör Csaba

    71. perc Ádám odacsap Mmaee arcára, ápolás.

    Most éppen az Omega Gyöngyhajú lány c. slágerének szurkolói változatát énekli a Fradi-tábor. Közben egy kis Zeg-Zeg-Zeg Zalaegerszeg c. rigmus is befér a repertoárba.

    69. perc Tamás bal oldali, ballábas beadása jó, de Kovács az ötös jobb sarka mellől jobbal a nézők közé rúgja a labdát. ZICCER VOLT!

    68. perc Stjepan Loncar odarúg Medgyesnek, sárga lap ez is.

    67. perc Loncar szabadrúgása a sorfalé.

    66. perc Tamás Olivér be, Szabó B. le, Böde Dániel be, Harasztinak nagyon nem ment ma. Bödét az egész stadion megtapsolja.

    66. perc Lenzsér Bence ellöki a 16-os jobb sarka előtt Bolit, sárga lap.

    65. perc Boli elől elfejeli a labdát az ötös bal sarkán Lenzsér, Laidouni jobbról érkező beívelését követően.

    A stábtagokkal együtt 21 légiós erősíti ma a Fradit, 6 légiós nem kerettag ma.

    61. perc Pászka bal oldali beadása után az ötösön ballal hatalmas lyukat rúg Auzqui, Laidouni Loncar elé tolja gyorsan a labdát, visszafelé, a horvát ballal a jobb felső mellé tekeri a labdát.

    60. perc Windecker József kap sárga lapot Laidouni megrúgásáért.

    Marquinhos: 8 meccs a Fradiban, 3 kanadai ponttal. Loncar: 31 meccs a Fradiban, 5 kanadai ponttal (hármat az MK-ban), de 1325 percet játszott csak összesen.

    59. perc Stjepan Loncar be, Marquinhos le, szélső helyett szűrő!

    58. perc Boli lő ballal a bal alsó mellé 20-ról.

    57. perc Haraszti jobb oldali beadását kifejeli az ötös elől Blazic. Kovács ível be most jobbról jobbal, Mmaee Ádám elől majdnem a léc alá menti a labdát véletlenül az ötösről, de Dibusz odaér, sőt nagy bátran meg is fogja a labdát a gólvonalon!

    55. perc Sajbán bal oldali beadása elsuhan a kapu előtt, nincs érkező, kissé jobbról ballal Kovács Dibusz ölébe lő 20 méterről. Botka és Laidouni mellett is éppen csak elment a labda, de figyelt a kapus.

    50. perc Újabb védés Nagytól, érik az újabb Fradi-gól! Laidouni futtatja szépen a jobb szélen Marquinost, aki jobbal 14-ről kapura lő, Nagy vetődve eléri a labdát a jobb alsó előtt, a kipattanó meg éppen csak magas az ötösön felugró Zachariassennek!

    Újabb pirotechnikai bemutató a Fradi-tábortól, és a füst megint kezdi beborítani a pályát (Fotó: P. K.

    49. perc Boli bal oldali beadásába belelép Szélpál, de les volt.

    A Fradi-tábor most fényjátékkal készül. Ettől nem áll le a meccs.

    46. PERC FOLYTATJUK!

    46. perc Sajbán Máté be, Balogh le. Középpályás helyett támadó.

    A hivatalos nézőszám 38 979.

    Mindkét gárdában van egy háromszoros kupagyőztes, a ferencvárosiaknál Dibusz Dénes, a paksiaknál Böde Dániel, akik csapattársként a IX. kerületiekkel együtt érték el sikereiket. Böde a párharc gólkirálya, aki bajnokikon ferencvárosi színekben hatszor, paksi játékosként kétszer volt eredményes. A „madocsai Messi” legutóbb tíz éve, 2012. május 26-án talált be a Ferencváros kapujába, a Paks akkor otthon 4–2-re verte meg a fővárosiakat.

    Fotó: Árvai Károly

    Fotó: Árvai Károly

    Fotó: Árvai Károly

    Fotó: Árvai Károly

    Előtte 1990-ben a Pécsi MSC nyerte meg úgy a kupát a Bp. Honvéd 2–0-s legyőzésével, hogy a baranyaiaknál csak magyar labdarúgó játszott. A PMSC-ben mindegyik játékos Magyarországon is született.

    Egy évvel korábban, 1997-ben a trófeát elhódító MTK-ban a fináléban kizárólag magyar játékosok léptek pályára, de a korábbi kupameccseken szerepet kapott a román Adrian Oprisan is.

    Az Újpest ellen két és fél évtizede 1–0-ra nyerő MTK Hungáriában a döntőben játszott egy nem Magyarországon született játékos, a vajdasági Szabadkáról származó, de magyar nemzetiségű Szabados Attila. Nem Magyarországon született, ám magyar nemzetiségű játékosa a Paksi FC-nek is van: a kárpátaljai Tamás Olivér, a felvidéki Medgyes Sinan és az erdélyi Kocsis Bence. Az MTK 1997–1998-as keretének tagja volt a télen szerződtetett ukrán Viktor Natorov is, de ő egyetlen másodpercet sem játszott a kék-fehérek kupameccsein, így nem is tekinthető kupagyőztesnek.

    Legutóbb 24 évvel ezelőtt, 1998-ban fordult elő, hogy csak magyarok alkotta csapaté lett a Magyar Kupa – ezt viheti véghez most a Paks, ha nyer a Fradi ellen.

    A Fradinak hétszer sikerült dupláznia, mostanáig utoljára 2016-ban, még Thomas Doll irányításával nyerte meg a bajnokságot és a Magyar Kupát is. A Paksi FC először döntős, a két legnagyobb sikerét 2011-ben érte el, amikor megnyerte a Ligakupát és második lett az NB I-ben. Bognár György együttese első Tolna megyei csapatként jutott el a fináléig.

    A Ferencváros legeredményesebb klubként 23-szor hódította el a Magyar Kupát, az előző tíz évben háromszor, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben.

    A Magyar Kupa 1910 óta íródó történetében ez lesz a 82. döntő, és a harmadik az új Puskás Arénában. A 2019-ben felavatott létesítményben két éve a Bp. Honvéd 2–1-re győzte le a Mezőkövesdet, tavaly pedig az Újpest Lirim Kastrati hosszabbításban lőtt góljával 1–0-ra megverte a Mol Fehérvárt.

    56 százalékban volt a Fradinál a labda, 7-szer lőtt kapura, 2-szer a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 2/1.

    E párharc legjobb góllövői:
    Böde Dániel 8
    Varga Roland 6
    Tokmac Nguen5
    Hahn János 5
    Franck Boli 4

    45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2. perc Pászka jobbról jövő, 21 méteres, ballábas szabadrúgását kirúgja ballal, bevetődve Szélpál az ötös bal sarkáról.

    45+1. perc Pászka bal oldali kornerét rosszul találja el fejjel középen Blazic.

    45+1. perc Szélpál nem figyel most, Boli elmegy a jobb szélen, középen a kapura törő Marquinhost indítja… de röviden, közbecsúszik Windecker. Nagy mentés!

    Egy perc a ráadás!

    45. perc Marquinhost szereli a 16-oson Szélpál.

    43. perc Lenzsér bátran fellép jobbszellőnek, miután Szabó B. befűzi Blazicot, de a jobblábas beadás Dibuszé.

    41. perc Marquinhos jobb oldali beadása kapuscsemege, leült a mérkőzés a félidő hajrájára. Blazic emel aztán jobbra Laidouni elé, aki az ötös jobb sarka elől Szabó Jánost megelőzve jobbal a rövid felső sarok mellé lő. Oldalháló!

    „Nagyszerű közönséget, gólgazdag jó meccset várok a kupadöntőben. Azt gondolom, ahhoz hogy Sztanyiszlav Csercseszov időszakát összevessük Szerhij Rebrovéval még rövid idő telt el. Egy edzői munka reális értékeléséhez időre van szükség. A külföldi edzőkkel kapcsolatban azt mondhatom, hazai szakemberként nem vagyok a híve a foglalkoztatásuknak, Amikor 1999-ben kupadöntőbe jutottunk a Lombard Tatabányával, a DVSC ellen játszottuk a döntőt és mindkét csapat kispadján magyar edző ült. Úgy gondolom, sok jó magyar edző van, csak rosszul vannak menedzselve.”

    JÓK A MAGYAR EDZŐK, CSAK ROSSZUL VANNAK MENEDZSELVE”
    A mérkőzés előtt nyilatkozott az NSO Tv-nek Tóth Bálint, korábbi NB I-es edző, aki 1999-ben kupadöntőbe vezette az akkor másodosztályú Lombard Tatabányát. A kupadöntő mellett a magyar edzőkről is beszélt nekünk – mint ismert, 2014 óta nem nyert bajnokságot magyar edző csapata az NB I-ben (akkor Kondás Elemérnek sikerült a DVSC-vel), a Magyar Kupában pedig ugyanezen nyolc év alatt csak Pisont István ünnepelhetett magyar edzőként kupagyőzelmet, 2020-ban a Honvéddal.

    36. perc Marquinhos megindul a bal oldalon, elmegy Szélpál mellett… kirúgás. Esiti odarúg Szabó Bálintnak, kettős ápolás. De igen rövid.

    Auzqui: 11 meccs a Fradiban, 2 kanadai ponttal.

    Zachariassen: 40 meccs a Fradiban, 7 góllal és 5 gólpasszal. Április 9. óta 5 kanadai pontot szerzett!

    35. perc LÉC! Boli passzát Auzqui jobbal a lécre vágja kissé balról, 23 méterről, nem sokkal elvétve a bal felső sarkot!

    Ma nem igazán lődöz a Paks, sem vaktában, sem sehogyan.

    A legutóbbi, paksi meccsen, amikor nyert a Ferencváros, vagy éppen az őszi, szintén győztes bajnokin sokkal jobb számokat ért el az FTC az említett két mutatóban. Legutóbb (Paks–FTC 1–2) a védekező párharcoknak a 62 százalékát nyerte meg, a szerelési kísérleteknek pedig a 74 százaléka volt sikeres fővárosi szempontból, az őszi 3–1 alkalmával pedig 93 és 54 százalék volt ez a két szám. Ezek az eltérések is eredményezték, hogy míg a 3–0-ra megnyert mérkőzésen 12-szer lőhetett a Paks, amiből nyolc el is találta a kaput, addig áprilisban kilenc lövésből csak három. Ősszel pedig sok esetben vaktában lövöldöztek a paksiak, többször valódi helyzet nélkül, rossz szögekből, így a 23 kísérlet csak hat kaput eltaláló kísérlettel párosult.

    Csercseszov ideges, Bognár nyugodtan ül. Ráérzett: tovább!

    30. perc Auzqui páros lábbal odacsúszik Windeckernek. Dolgozik a VAR!

    28. perc Dibusz rosszul jön ki Ádám elé Kovács jobbról érkező ívelésére az ötösre, kiejti a labdát, de megússza.

    27. perc Majdnem! Laidouni ad be a 16-os bal sarka elő jobbal, Szabó J. nem figyel, de az ötös jobb sarkán felugró Marquinhosnak magas picit a beadás. Kirúgás.

    26. perc Haraszti balról jövő, 24 méteres szabadrúgását elengedi Szabó J., Boli lába között átmegy a labda, de figyel Dibusz.

    24. perc ZICCER, Pászka ad be jobbról ballal a korner után, az ötösről Zachariassen a bal alsóba fejelne, de hatalmas vetődéssel odaér Nagy, Boli meg hiába nyújtózkodik a kipattanó labda után. Pászka kissé jobbról aztán a léc fölé lő, a 16-os előteréből.

    23. perc Auzqui jobb oldali beadását kirúgja az ötös és a gólra éhes Zachariassen elől a ma válogatott formában futballozó Szélpál.

    A kulcskérdés az lehet, mennyire tudja a támadóharmadban felpörgetni, minél kevesebb érintésből befejezni az akcióit a Paks. A Groupama Arénában, februárban csak 48 százalékban sikerültek Botka Endréék szerelési kísérletei (a bajnokságban ez volt az egyik legalacsonyabb ferencvárosi mutató ebben a statisztikában), és a védekező párharcaik felét el is veszítették (ez is ritkán fordult elő a csapattal – bár többször, mint az előző években), mert egyszerűen oda sem értek időben a támadókhoz, túl messze voltak tőlük. Elég csak Ádám Martin bombagóljára gondolnunk, amikor nem támadták meg a védők, a jobbról befelé cselező Szabó Bálintot pedig hiába támadták meg hárman is, képtelenek voltak szerelni a második gól előtt.

    Bognár György vezetőedző játékosai valamivel hatékonyabbak elöl, mint a ferencvárosiak, ugyanis meccsenként átlagosan többször veszik célba a kaput (16–14 a paksiak javára) és többször is találják el (7–5.9, 46–43 százalék).

    22. perc Esiti 23-ról, balról jobbal a léc fölé küld egy szabadrúgást.

    18. perc Nagy-védés, Marquinhos egy csel után szépen ad be jobbról, Lenzsér lemarad, Boli bevetődik, kissé balról ballal három méterről Nagy kapusba lő.

    A gól ismét feltüzelte a Fradi-tábort.

    Fotó: P. K.

    16. PERC VEZET A FRADI, a 16-os elől Laidouni indítja KRISTOFFER ZACHARIASSENT, aki az ötös elől Marquinhoshoz passzol, a visszakapott labdát ballal kissé balról, tíz méterről a kapus lába között a kapu közepébe rúgja. Szabó J., Windecker és Balogh lemaradt: 1–0!

    15. perc Marquinhos lesre fut, Auzqui dühében elrúgja a labdát, de nincs sárga lap.

    Információink szerint Tokmac Nguen sérülés miatt maradhatott ki a keretből, az elmúlt hetekben sérülés miatt kellett kihagynia a Paks elleni meccset is.

    13. perc Lesre fut egymás után két Fradi-támadás is, Csercseszov gyorsan nyugalomra inti övéit.

    Ha ezekhez a számokhoz hozzátesszük, hogy a szerdai kupadöntőben az NB I leggólerősebb csapata, az FTC-nél 15-tel több gólt (73-at) szerző és a leendő gólkirályt, a 31 gólos Ádám Martint is foglalkoztató a Paksi FC vár az FTC-re, akkor arra máris fogadhatunk, hogy a döntő sem zárul 0–0-s döntetlennel. A paksiaknak például az idényben még egyetlen 0–0-s meccsük sem volt, ellenben három olyan találkozót is játszottak, amelyiken hét gól született (a Puskás Akadémiát 6–1-re, a ZTE-t 5–2-re verték meg a paksiak, az Újpesttől 4–3-ra kikaptak).

    A ZTE után (hat gól) a Paks szerezte ebben az idényben a legtöbb gólt a bajnoki mérkőzéseken a Ferencváros ellen, ötöt. Ezzel összefüggő másik tanulság az FTC jelenlegi idényével kapcsolatban, hogy az előző három, a mostanihoz hasonlóan szintén bajnoki címmel záruló évadhoz képest több gólt kap a csapat. Most 32 forduló után 30 kapott gólnál tartanak a fővárosiak, míg az előző három idényben 22, 24 és 27 kapott góllal zártak. Ebben az évadban három olyan meccsük is volt, melyen három gólt kaptak: a Paks, a ZTE és legutóbb az MTK ellen. Talán nem véletlen, hogy a 2018–2019-től számolva most szenvedte el a legtöbb vereségét is a csapat a bajnokságban, hatot.

    8. perc Hopp, Esiti ívelését elnézi Auzqui, majd a labda mellé rúg a 16-oson az elmélázó Medgyes mellett.

    6. perc Helyzet, Nagy kirúgását az ötös jobb sarka elől jobbal kapura rúgja Haraszti, Blazicról a jobb alsó sarok mellé pattan a labda! Nagy-passz volt.

    5. perc Nagy mentés, Bolinak ad be balról Marquinhos, az ötösön ment Boli elől a bevetődő Szabó J. De már les.

    4. perc Szélpál kifejeli a szögletet Mmaee elől.

    3. perc Szabó B. odalép Laidouninak, majd udvariasan felsegíti. Zachariassen indítja Auzquit, szereli őt az ötös bal sarkán szépen Szélpál.

    1. perc Szabó J. ellöki Zachariassent, ápolás.

    1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    Mire felszáll a ferencvárosi szektorokból jövő füstfelhő, a ferencvárosi szurkolóknak fenntartott kanyar szép lassan megtelt, közelíti a 40 ezret a nézőszám. Egy emberként ugrál a Fradi-tábor, zúg a Mi vagyunk a Ferencváros!-rigmus. A szemközti, paksi oldalról ütemes dobszóló hallatszik. Felszállt a füst… – jelenti a helyszínről Pór Károly.

    Fotó: P. V.

    Fotó: B. B.

    Szélcsend van… Addig olvasgassunk! Karnyújtásnyira a kupától – Pászka Lóránd és Windecker József különös útja az MK-döntőig

    A Fradi zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta sötétzöldben.

    Hatalmas piros és zöld füst a Fradi-táborból. Csúszik is a kezdés.

    A paksi tábor (Fotó: P. K.)

    A Pénzügyőr Zenekar játssza a Himnuszt. Az együttes vezető karmestere Kapi-Horváth Ferenc, karmestere Nyers Alex.

    Bognár Tamás játékvezető csapatában Berke Balázs lesz a tartalék játékvezető, Buzás Balázs és Kóbor Péter a két partjelző. A VAR-szoba személyzete még nem ismert.

    A Fradi korábbi, a Paks jelenlegi csatára, Böde Dániel szerint motiválni senkit nem kell erre a meccsre.

    „Próbálok persze segíteni a csapattársaknak, hogy milyen egy ekkora meccsen pályára lépni. A saját példámat tudom felhozni: én a válogatottban, a törökök ellen játszottam először hatvanezer ember előtt, és rögtön gólt rúgtam. Remélem, a többiek is így élik meg, feldobja majd őket a sok szurkoló, nem teher lesz. Szinte napra pontosan tíz éve rúgtam gólt legutóbb a Fradinak, úgyhogy örülnék most megint egynek.”

    Csercseszov szavaira reagálva elmondta: „Szerencsére Böde jó erőben van, úgyhogy elbírja azt a nehéz kupát…”

    „A döntőt nem játszani kell, hanem megnyerni. A Ferencváros jobb képességű játékosokból áll, gyorsabbak, kreatívabbak, kezdeményezőbbek. Ettől függetlenül van esélyünk nyerni, mindent meg is teszünk ezért. Alkalmasnak tartom a csapatomat erre. Mind a huszonhárom játékosunk egészséges, még ha nincsenek is egyformában játékban. A Ferencváros edzőjével volt szerencsém beszélgetni az öltözőben, diskuráltunk arról, ki, miért játszik három vagy kettő belső védővel, és melyik játékrendszert preferáljuk jobban. Sok sikert kívánok a Fradinak, de természetesen magunknak is a kupadöntőben.”

    A Paks trénere, Bognár György azt hangsúlyozta: a döntő nem ugyanaz, mint egy szokásos kupameccs.

    (Fotó: Árvai Károly)

    „Ahogy látom, ez a kupa elég nehéz, megnyerni is az. Ráadásul nemsokára karácsony, biztosan mindenkinek szép ajándék lenne…”

    „Szeretnénk ezt mi is ennek megfelelően megünnepelni, sikeresen játszani, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A felkészülés rendben zajlik, meglátjuk, mit hoznak az elkövetkező napok. Szeretnénk a legjobb tudásunk szerint kiállni. Örülök, hogy már több mint harmincezren biztosan ott lesznek a lelátón, remélem, még azért pár ezren jönnek, mert szerintem nagyon jó mérkőzést láthatunk szerdán.”

    A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov szerint bárhol is edzősködött vagy játszott eddig a világon, a kupadöntő mindenhol futballünnep volt.Sorfal? Megvolt.

    „Mindenki azt mondja, a Fradi után a Paks a kedvenc csapata”

    Fotó: Árvai Károly

    Az óriási címerek az Eb-meccsek előtt a pályára kiterített hatalmas zászlókra emlékeztetnek.

    Fotó: Pór Károly

    Fotó: P. K.

    Ne lepődjünk majd meg az FTC mezén.

    Fotók: B. B.

    Egy kis örökmérleg! 33 bajnoki,18 fradis és 5 paksi sikerrel, 73, ill. 36 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Pakshoz:
    2019, Böde Dániel, ingyen
    2019, Holczer Ádám, i.
    2016, Rácz Gergő, i.
    2012, Kulcsár Dávid
    2007, Tököli Attila, ingyen
    2005, Nógrádi Árpád, i.
    A Pakstól a Ferencvároshoz:
    2015, Haraszti Zsolt
    2012, Böde Dániel, 200.000 euró
    2008, Márkus Tibor, ingyen
    2011, Pölöskei Péter, i.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Haraisvili, R. Mmaee és Nguen sérült, a vendégektől Papp K. és Pethő maródi.

    A KÉP KATTINTÁSRA NAGYOBB LESZ!

    – Sok gólt lőtt Dibusz Dénesnek?
    – Hajdanán igen. Azon kevés kapusok egyike, aki ellen dupláztam és tripláztam is. Ez még akkor volt, amikor ő Pécsen védett, én pedig Pakson játszottam, aztán a Fradiban csapattársak lettünk. Azokban az években az edzésen rúgtam neki néhány gólt, de sajnos ez régen volt. Mint ahogyan az is, hogy a Ferencváros kapujába betaláltam, éppen tíz esztendeje, hogy legutóbb sikerült. Igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy a tíz évből hetet az Üllői úton töltöttem… Mit ne mondjak, nem bánnám, ha a kupadöntőben lőnék egyet.

    – Mi a legszebb közös élményük Dibusz Dénessel?
    – Sok van, mert bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhettünk együtt, ráadásul nem is egyszer. Mindketten háromszoros kupagyőztesnek vallhatjuk magunkat, azt már csak halkan teszem hozzá, ő is akkor emelhette magasba legutóbb a serleget, amikor én.

    – Vajon melyikük jut háromról négyre?
    – Meglátjuk. Történjék bármi a fináléban, büszkék lehetünk arra, amit ebben a sorozatban elértünk. A döntőbe jutással történelmet írtunk, ami azzal is jár, hogy egy érmet már biztosan a nyakunkba akasztanak. Már csak a színe kérdéses.
    Böde Dániel, a paksiak csatára előre megmondta, hova lövi a labdát korábbi ferencvárosi csapattársának, Dibusz Dénesnek, ha esetleg tizenegyespárbaj dönt a kupaarany sorsáról.

    A teljes interjú Dibusz Dénessel ITT!

    – Az egykori kapus, Sztanyiszlav Csercseszov azt nyilatkozta, a tizenegyeseket illetően nem ad
    külön tanácsokat önnek, hiszen az a kapusedzők feladata. Elemeztek mindenkit becsülettel?
    – A bajnoki mérkőzések előtt is külön készülünk az ellenfél szögleteire, szabadrúgásaira, tizenegyeseire, a kupadöntőben ez nyilvánvalóan hatványozottan igaz. Ez mégiscsak olyan mérkőzés, amelyen benne van a pakliban, hogy tizenegyespárbajra kerül sor, és az döntsön a végső győzelemről. Így nem három-négy végrehajtóra készülünk, hanem mindenkit elemeztünk, akiről a szakmai stáb talált elérhető anyagot.

    – Alaposan felkészült Böde Dánielből?
    – Ifjú tehetség, a mezőny még csak most tanulja a nevét… A viccet félretéve, Dani az évek alatt rúgott néhány gólt a hálómba. Eleinte paksi játékosként, amikor a Pécs színeiben védtem, majd amikor a Fradiban voltam, már szerencsére csak edzésen küzdöttünk egymás ellen a Népligetben.

    – Ha tizenegyest rúgna önnek, tudná merre vetődjön?
    – Van közös múltunk, a múltban jó néhány elvégzett büntetőjét láttam hátulról. Ettől függetlenül remélem, hogy szerda este nem kell szemtől szemben állnom vele úgy, hogy ő a büntetőponton igazgatja a labdát.

    Néhány adalék a szerdai Ferencváros–Paks labdarúgó Magyar Kupa-döntőhöz: a Puskás Arénában esedékes mérkőzésre már több mint 35 ezer jegy elkelt, ennél több (40 ezer) szurkoló előtt 1955. augusztus 20-án rendeztek kupadöntőt a Népstadionban, a Vasas–Honvédot (3:2) – szóval még a nézőcsúcsra is van egy kis esély. Továbbá érdemes odafigyelni Lisztes Krisztián szavaira: a Fradi Pakson is megforduló korábbi játékosa a Ferencvárost tartja esélyesnek, ezzel együtt a fradisták szimpatizálnak az ellenféllel, már csak Böde Dániel miatt is, illetve, hogy a paksi együttesben csak magyar futballisták lépnek pályára. BŐVEBBEN ITT!

    Az MLSZ beszámolója szerint kedd estig már majdnem negyvenezren váltottak jegyet a Puskás Arénában rendezendő mérkőzésre. Ennél többen csak egyszer, 1955. augusztus 20-án nézték meg a helyszínen a hazai kupafinálét, amikor 40 ezren mentek ki a Nép­stadionba, ahol ez volt az első kupadöntő. A Vasas – többek között a közelmúltban elhunyt Raduly József góljával – 3:2-re verte meg a Honvédot, a piros-fehérektől Kocsis Sándor és Budai II László talált be, de az Aranycsapatból Puskás Ferenc és Czibor Zoltán is játszott azon a meccsen. Érdekesség, hogy akkoriban nem minden évben rendezték meg a sorozatot, előtte 1952-ben, utána legközelebb 1958-ban hirdettek győztest.

    A kupagyőztes indulhat az Európa-konferencialiga első selejtezőkörében, ha viszont a biztos BL-selejtezős Ferencváros nyer, akkor az Ekl-indulás joga az OTP Bank Liga 4. helyezettjére, tehát a Mol Fehérvárra száll át. A pénzdíjra sem lehet panasz, a csapatok fordulónként növekvő prémiumért játszottak, a győztes 100 millió, a döntő vesztese pedig 50 millió forint díjazásban részesül.

    Minden idők második legnépesebb közönsége, 30 ezer néző előtt rendezhetik meg ma este fél nyolctól a Puskás Arénában a labdarúgó Mol Magyar Kupa fináléját, amelyben a Ferencváros és a Paksi FC találkozik. A fővárosiak huszonnegyedszer, a tolnaiak először vihetik haza a trófeát. A Paks révén 1998 óta először fordulhat elő, hogy csak magyar játékokból álló csapaté lesz a Magyar Kupa.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–PAKS MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ