2022.XI.9. Ferencváros – Paks: 3-2

A Ferencváros az utolsó pillanatban szerzett góllal győzte le a Paksot

Kétszer is vezetett a Paks az Üllői úton, de végül egy pontot sem vihetett haza. Botka döntött a végén.
Bár a Paks kétszer is vezetést szerzett az Üllői úton a Ferencváros ellen, még egy pontot sem tudott hazavinni, mert az utolsó pillanatban Botka győztes gólt szerzett (3–2) a labdarúgó NB I 15. fordulójában rendezett mérkőzésen.


Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: — Mindössze két napunk volt a felkészülésre a MOL Fehérvár elleni mérkőzés után, ám annak ellenére, hogy ebben a szezonban még nem játszottunk a Pakssal, jól ismerjük a csapatot, legutóbb a MOL Magyar Kupa döntőjében találkoztunk. Az edzői stábbal és a játékosokkal alaposan felkészültünk. Minőségi játékosaik vannak, az lesz a feladatunk, hogy megállítsuk őket. Szeretnénk jól búcsúzni a hazai közönségünktől erre az évre, ezért fontos, hogy megszerezzük a három pontot, és győzelemmel zárjunk. Természetesen az ellenfelünk is arra fog törekedni, hogy a lehető legjobban szerepeljen 2022 utolsó mérkőzésein. Elégedettek lehetünk azzal, hogy az első helyen állunk, ám a játékosoknak is elmondtam, hogy nem szabad kiengednünk, minden erőnkre szükségünk lesz ahhoz, hogy ebben a szezonban is bajnokok legyünk!

A mérkőzés:

Ferencváros — Paks: 3-2 (2-2)
Groupama Aréna, 18:15. 7.129 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Georgiou, Huszár; Videóbíró: Oláh Gábor; VAR asszisztens: Király; VAR operátor: Németh Á.; tartalékjv.: Berke)

Ferencváros: Dibusz — Wingo, S. Mmaee (Botka, 76.), Kovacevic, Pászka (Marquinhos, 46.) — Besic, Laidouni (Gojak, 85.) — Zachariassen (Auzqui, 76.), Nguen, Traoré — R. Mmaee
kispad: Bogdán, Mercier, Esiti, Sigér, Thelander, Haraisvili, Redzic
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Paks: Nagy G. — Szélpál, Kádár, Kinyik — Osváth, Papp K., Balogh B. (Tamás O., 90+1.), Szabó J. (Sajbán Máté, 46.) — Bőle (Szabó B., 55.), Varga B., Hahn
kispad: Simon B., Rácz G., Gévay, Gyurkits, Volter, Szekszárdi
vezetőedző: Waltner Róbert

Gól: Zachariassen (22.), R. Mmaee (45+1. – 11-esből), Botka (90+2.) illetve Bőle (7.), Wingo (40. – öngól)
Sárga lap: Besic (38.), S. Mmaee (72.), Auzqui (82.), R. Mmaee (90+4.) illetve Varga B. (9.), Osváth (65.), Balogh B. (79.), Szélpál (90+4.)
Kiállítva: R. Mmaee (90+4.)

Négy gól az első félidőben – soha rosszabb negyvenöt percet. Izgalmasan indult és ért véget az első játékrész, nyomban a találkozó elején gól született, és a szünet előtti pillanatokban is a hálóban kötött ki a labda.

Némi meglepetésre nem a ferencvárosiak, hanem a paksiak szerezték meg a vezetést, hat perc és tizenöt másodperc kellett a vendégek góljához, Bőle Lukács első helyzetét kihasználta, és magabiztosan lőtte a labdát Dibusz Dénes kapujába. A forgatókönyv innentől még egyértelműbbé vált: a hazaiak támadtak, a paksiak védekeztek, s ha hozzájuk jutott a labda, gyors ellencsapásokkal próbálkoztak. A vendégeknél nemegyszer a csatár Varga Barnabás is a kapujától húsz méterre védekezett, alighanem eredetileg is a stabilitás lett volna a vendégek első számú fegyvere, az előny birtokában még inkább beásták magukat a kapujuk elé. Számítani lehetett arra, hogy az FTC támadni kezd, arra viszont nem, hogy az egyenlítést megköszönhetik a paksiaknak, a 16-oson belül Szabó János jókora egyéni hibája kellett Kristoffer Zachariassen idénybeli ötödik bajnoki góljához, s úgy tűnt, csupán idő kérdése, mikor présel be még egyet Nagy Gergely kapujába a Fradi.

Ám volt még csavar a mérkőzésben!

A paksiak a szünet előtti percekben újabb gólt értek el, Balogh Balázs távoli megpattanó lövése Dibusz Dénest is becsapta (1–2), mégsem vonulhattak előnnyel az öltözőbe, Ryan Mmaee ugyanis – ahogy a hétvégén, a Fehérvár elleni 2–2 alkalmával – ezúttal is magabiztosan értékesítette a büntetőt.

Sztanyiszlav Csercseszov a fordulás után változtatott, Adama Traoré egy sorral hátrébb húzódott, és (ahogy a Monaco elleni 1–1 során) most is a védősorból lépett fel a támadásokhoz, nem is akárhogyan – alig telt el néhány perc, távolról eltalálta a kapufát. Idővel még inkább állóháború alakult ki a pályán, a vendégek szűk területen védekeztek, a ferencvárosiak keresték a rést a pajzson, és próbáltak túljutni a paksiak masszív védekezésén. Ahogy fogyott az idő, az oldalvonal mellett Waltner Róbert úgy fütyült egyre élesebbeket, érezte, ezen a napon összejöhet a bravúr a magyar bajnok otthonában, merthogy a döntetlen, az egy pont is annak számított volna. Szervezetten, taktikusan futballozott a Paks, kontraakciói veszélyt hordoztak magukban – sőt!

A találkozó utolsó perceiben Dibusznak ismét bravúrokat kellett bemutatnia, a csapatkapitány kétszer is mesteri mozdulattal tornázta ki a labdát, Hahn János foghatta a fejét, ha valamelyik lövése bemegy, hőssé válhatott volna. A végén mégis a fradisták örülhettek, hiszen a csereként beálló Botka Endre egyszerű, de hatékony fejesből szerezte meg a győztes gólt. A találat után pedig meglehetősen feszülté vált a hangulat a gyepen, a két csapat játékosai megállás nélkül mondták egymásnak a magukét, a vége az lett, hogy Ryan Mmaeét Andó-Szabó Sándor játékvezető kiállította.

A bajnokcsapat győzelemmel zárta a 2022-es esztendő hazai találkozóinak sorát, a stadionban szerda este lekapcsolták a reflektorokat, az aréna legközelebb január végén nyit ki, amikor is folytatódik a bajnokság. 3–2

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Azt gondolom, nagyon megérdemeltünk volna a döntetlent. Ami nagyon bosszant: a Fradi nagyon jó csapat, ezt bizonyítja évről évre, de érzek egyfajta igazságtalanságot, hogy nincs következetesség a játékvezetésben” – jelentette ki Waltner Róbert.

A mérkőzés 45. percében Kádár Tamás buktatta Ryan Mmaeét a tizenhatoson belül, VAR-vizsgálat után tizenegyes következett, amelyet a sértett értékesített.

„Lehet, hogy a játékosunk hozzáért ellenfeléhez, de amikor mi Zalaegerszegen játszottunk, belekönyököltek Papp Kristóf arcába, visszanézte a VAR, és mehetett tovább a játék. Ezt követően egy másik szituáció során megtolta a labdát, és igaz, hogy nem volt rajta kontakt, de látszott, hogy kirúgták a lábát, elesett. Visszanézték, és akkor is mehetett tovább. A mai meccsen visszanézték a helyzetet, volt kontakt, és befújták a tizenegyest. Ha itt volt kontakt, és megadták a büntetőt, akkor tegyenek így másik pályán is!” – sérelmezte Waltner.

„Már előfordult olyan is, hogy valakinek kint volt a keze, rárúgták (a labdát), tizenegyes következett, majd egy másik alkalommal ugyanez játszódott le, és akkor nem adtak büntetőt. Ezért vagyok bosszús! Ha van egy piros lap, az mindig piros lap kell legyen! Edzőként mindig próbálok higgadt lenni… Lehet, hogy nem így kéne beszélnem… Eddig próbáltam higgadt maradni, de most már nem tudok! Gratulálok a Fradinak, és dicséret illeti a csapatomat. Jó volt a hozzáállásunk, fegyelmezettek voltunk, és a kapott három gól után sem mondanám, hogy rossz lett volna a védekezésünk. A Ferencváros szerencsés góllal nyert. Ez van, menni kell tovább!

Waltner elmondta, az öltözőben igyekszik motiválni játékosait.

„Ha továbbra is így fognak játszani, akkor ez hosszú távon sok pontot fog érni. Nincs okuk arra a játékosaimnak, hogy lehajtsák a fejüket.”

„Olyan dühös vagyok! Bár játszhattam volna, bementem volna segíteni, de nyilván elment már az idő, nem játszhatok. Próbálom oldalról támogatni a csapatot. Feladni nem fogom, az biztos!” – zárta szavait a paksi mester.

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov jóval higgadtabban értékelt csapata drámai sikere után.

„Benne vannak a pakliban ezek a kemény meccsek is. Tudjuk, hogy a Paks mire képes, ellenünk egyébként is mindenki maximumot hoz. Harminckilenc nap alatt ez volt a tizenkettedik meccsünk. Nagyon hosszú sorozat ez, nehéz végig frissnek maradni. A szünetben azt mondtam a játékosoknak, hogy a kapott gólok ellenére helyt kell állnunk, többet nem kaphatunk, fordítanunk kell. Örülök, hogy sikerült győzni az idei utolsó hazai mérkőzésünkön.”

Botka Endre:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2022.XI.9. Ferencváros – Paks: 3-2 bejegyzéshez

  • Úgy is fel lehet fogni, hogy amit a (én csak így hívom) ellen elvesztettünk, azt most visszanyertük. Waltner hisztije jellemző egyébként a hazai edzők zömére. Csercseszovtól viselkedést is taanulhatnának…

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+7.

    PERC
    Vége a meccsnek, a legvégén nyerte meg a Ferencváros, hétből hétszer nyert hazai pályán. 3–2

    90+4.

    PERC
    Szélpál sárga lap

    90+5.

    PERC
    Ryan Mmaee nem bírt magával, lökte a sódert a bírónak, a saját csapattársai sem tudták lecsillapítani, piros lapot kapott.

    90+5.

    PERC
    Mmaee sárga lap
    90+4.

    PERC
    Vizsgál a videobíró.

    90+2.

    PERC
    GÓÓÓL! HIHETETLEN GÓLLAL VEZET A FERENCVÁROS! Tanácstalanul passzolgattak a hazaiak, majd Ryan Mmaee adott jobbról középre, kifejelte Papp, éppen Botka elé, aki 6 méterről, erősen jobbról ívelt fejest küldött a jobb felsőbe. 3–2

    90.

    PERC
    Három perc a hosszabbítás.

    90+1.

    PERC
    Tamás Balogh
    90+1.

    PERC
    Traoré nagy cselekkel cselezte le magát a bal oldalon az alapvonal közelébe, onnan remekül gurított vissza Auzquinak, aki 7 méterre a kaputól, teljesen egyedül lőhetett, de eltörte a labdát.

    89.

    PERC
    Bal oldali ferencvárosi szöglet után a beadást kifejelték a védők, majd Nguen jónak tűnő passzát Varga becsúszva fülelte le.

    88.

    PERC
    Megszállta a kapuja előterét a Paks, a Ferencváros pedig nem tudott gólhelyzetbe kerülni.

    85.

    PERC
    Gojak Laidouni
    85.

    PERC
    Te jó ég! Hahn kiválóan csinálta meg magának a lövőhelyzetét a Ferencváros tizenhatosán belül, majd 13 méterről már csak Dibusszal állt szemben, de a jobb alsóra tartó lövést lábbal védte a kapus.

    83.

    PERC
    A szabadrúgást Balogh végezte el, lövése legalább egy méterrel ment fölé.

    82.

    PERC
    Auzqui kapott sárgát, mert magasra emelt lábbal igyekezett a tizenhatosa előteréből elrúgni a labdát, veszélyes játék volt. Jó szögből jöhet a paksi szabadrúgás.

    80.

    PERC
    A szabadrúgás után röviden fejelte ki a labdát a paksiak védője, Traoré lecsapott rá, ellőtte vagy 30 méterről, de igencsak mellé.

    79.

    PERC
    Balogh kapott sárga lapot, ellökte Wingót.

    77.

    PERC
    A Paks bal oldali szöglete után Marquinhos hozta ki a labdát a veszélyzónából.

    76.

    PERC
    Auzqui Zachariassen
    76.

    PERC
    Botka Mmaee
    75.

    PERC
    Hahn! Hahn János vette észre, hogy egy csel után akár a bal felsőbe is csavarhatna, Dibusz azonban nagy védéssel szögletre ütötte a labdát.

    72.

    PERC
    Samy Mmaee kapott sárga lapot, felrúgta az imént őt megtaposó Vargát.

    71.

    PERC
    Az utóbbi percekben növelte a fölényét a Fradi, de ez még kevés volt igazán nagy helyzet kialakításához.

    66.

    PERC
    A Paks négymeccses nyeretlenségének (1 iksz, 3 kudarc) vetett véget az előző körben a Bp. Honvéd kiütésével (5–0), és Waltner Róbert kinevezése óta először szerzett háromnál több gólt. A tolnaiak öt találatot legutóbb tavaly szeptemberben, még Bognár György irányításával hoztak össze – pont az akkor még Waltner dirigálta ZTE otthonában (5–2).

    64.

    PERC
    Osváth akarta lerántani Marquinhost, és bár nem sikerült neki, így is járt a sárga lap.

    62.

    PERC
    Nguen tette ki jól a labdát Marquinhosnak, majd immár a tizenhatoson belül visszakapta tőle, a lövés azonban nem ment el a kapuig, mert Kádár közbelépett.

    60.

    PERC
    Jobb oldali ferencvárosi szöglet után többször is lőhettek volna a hazaiak, de egyszer sem sikerült nekik, így végül taccsra mentettek a paksiak.

    58.

    PERC
    KAPUFA! A szöglet után látszólag felszabadult a hazai kapu, de a Ferencváros visszaszerezte a labdát, majd Traoré 22 méterről ballal óriási kapufát lőtt.

    57.

    PERC
    Marquinhos kényszerítőzött Nguennel, majd a visszakapott labdával kapura tört, Szélpál szögletre mentett előle.

    56.

    PERC
    A Fradi Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzői kinevezése óta az egyik legsúlyosabb bajnoki vereségét épp a paksiaktól szenvedte el. Májusban az MTK-tól ugyanúgy 3–0-ra kapott ki az Üllői úton, ez utóbbi találkozónak azonban igazából csak a kiesésért küzdő kék-fehérek számára volt tétje, Dibusz Dénesék már bajnokként léptek pályára.

    54.

    PERC
    Szabó Bőle
    54.

    PERC
    A szöglet után Papp szabadított fel, de nem sokáig, maradt a labda a paksi tizenhatos előterében.

    54.

    PERC
    Ryan Mmaee és Zachariassen elől fejelte szögletre a labdát Kinyik.

    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő.

    FÉLIDŐ

    Sajbán Szabó

    FÉLIDŐ

    Marquinhos Pászka

    45+3.

    PERC
    Vége az első félidőnek, az állás döntetlen. 2–2

    45+1.

    PERC
    GÓÓÓL! EGYENLÍTETT A FRADI! A tizenegyest Ryan Mmaee végezte el, és a jobbra mozduló kapust becsapva jobbal a kapu bal oldalába lőtt. 2–2

    45+1.

    PERC
    Igen, tizenegyes!

    45.

    PERC
    Büntető lesz? Ryan Mmaee esett el Kádár mellett a tizenhatoson belül. Nézi a videobíró.

    42.

    PERC
    Furcsa, de az FTC-nek a bajnokikon házigazdaként rosszabbul ment eddig a Paks ellen, mint a tolnai városban. A budapesti mérleg ugyanis 8 Fradi-győzelem, 7 döntetlen és 2 paksi siker, míg az atomvárosi 10–3–3, szintén a ferencvárosiak oldaláról.

    39.

    PERC
    GÓÓÓÓL! ÚJRA VEZET A PAKS! Jobb oldali szöglet után Balogh Balázs lőtt 21 méterről, a labda megpattant Wingo lábán, és úgy került a kapu bal oldalába, Dibusz verve volt. 1–2

    38.

    PERC
    Kovacevic lőtte el 22 méterről, de nem találta el a kaput.

    36.

    PERC
    Kádár mentett maga elé húzott kézzel, gyengén tiltakoztak a ferencvárosiak, hogy tizenegyes, de a bíró nem adta meg.

    27.

    PERC
    Újabb paksi lehetőség! Hahn lőhetett 13 méterről, a bal felsőbe tartó labdát Dibusz kiütötte.

    22.

    PERC
    GÓÓÓL! EGYENLÍTETT A FRADI! Óriási védelmi hiba a Pakstól. Szabó János adta el a labdát a saját tizenhatosán belül, amely Ryan Mmaee elé került, a lövését bravúrral védte Nagy, de a kipattanót Zachariassen már nem hibázta el, 7 méterről ballal a kapu közepébe lőtt. 1–1

    21.

    PERC
    A Groupama Arénában megrendezett legutóbbi találkozójukon, február 6-án a Paks csaknem ötéves szünet után tudta újra legyőzni az FTC-t (3–0), előtte 13 bajnokin át nyeretlen volt ellene (4 döntetlen, 9 vereség).

    16.

    PERC
    Léc! Traoré adott be balról, a labdája nem volt jó, de így is a lécen csattant. Ha ez bemegy…

    14.

    PERC
    Samy Mmaee lőtte el 24 méterről, a labda alig suhant el a jobb sarok mellett.

    13.

    PERC
    Bal oldalról jöhetett szöglettel a Fradi, Samy Mmaee lövését védte lábbal Nagy, majd a védők kivágták a labdát szögletre.

    9.

    PERC
    Varga kapott sárga lapot.

    6.

    PERC
    GÓÓÓL! VEZET A PAKS! Nem figyelt kellőképpen a ferencvárosi védelem. Bőle ugrott ki egyedül, és 12 méterről higgadtan lőtt a kapuba. 0–1

    6.

    PERC
    Hahn kapott remek indítást középen, de nem volt elég gyors, Samy Mmaee utolérte és elvette tőle a labdát.

    4.

    PERC
    Nagy fogott meg egy gyengécske ívelést, és indított is.

    1.

    PERC
    Elkezdődött a találkozó. A Fradi zöld-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban, a Paks szürke mezben és fekete nadrágban játszik.

    Az előző 11 egymás elleni bajnokijukon is mindig legalább három gól esett. Ezekből az összecsapásokból kilencet nyertek meg a IX. kerületiek, egy hozott döntetlent (2020 júniusában), egy pedig paksi győzelmet.

    Eddig 33 NB I-es találkozón mérte össze erejét a két csapat, az örökmérleg 18–10–5 a ferencvárosiak szemszögéből. A fővárosiak több mint kétszer annyiszor találtak be a tolnaiaknak, mint fordítva, az összesített gólkülönbség 73–36, a meccsenkénti gólátlag igen magas (3.3).

    A 4. fordulóra kiírt mérkőzésüket a ferencvárosiak kérésére 2023. február 1-jére halasztották, így ebben a bajnokságban most találkoznak először.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az Üllői úton a Ferencváros–Paks mérkőzés a labdarúgó NB I 15. fordulójából. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ