2023.V.6. Ferencváros – Kisvárda: 3-0

Örömfocival ünnepelte bajnoki címét az FTC, Lisztes ismét betalált

Gól nélküli első félidő után a másodikban hármat vágtak a zöld-fehérek a tíz forduló óta nyeretlen Kisvárdának.
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a már bajnokként pályára lépő Ferencváros második félidei remek játékával fölényesen, 3–0-ra megverte a vendég Kisvárdát.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: — A derbin aratott sikerünk nagy lökést adhat a hátralévő meccsekre, és az ott mutatott játékkal eredményesek lehetünk a várdaiak ellen is. Az elmúlt két, ellenük lejátszott meccsen nem kaptunk gólt, itthon magabiztosan nyertünk, szóval ha ezt a két dolgot megvalósítjuk, akkor már elégedett leszek. Úgy készültünk, hogy a Kisvárda ellen eldőlhet a bajnoki cím, de ez már korábban megtörtént. Csak bátorítani tudom a szurkolóinkat, hogy minél többen legyenek a stadionban szombat este, mert mi velük szeretnénk megünnepelni a mérkőzés végén a Ferencváros 34. bajnoki elsőségét!

Milos Kruscic: — Úgy készültünk erre a mérkőzésre is, mint a többire, ezen az összecsapáson is győzelemre törekszünk. Persze, tudjuk, hogy a bajnok ellen játszunk, remek játékosok alkotják a csapatát. Tiszteljük őket, de nem félünk tőlük. A legjobb játékunkat akarjuk nyújtani.

A mérkőzés:

Ferencváros — Kisvárda Master Good: 3-0 (0-0)
Groupama Aréna, 19:45. 13.133 néző.
Vezette: Pintér Csaba (asszisztensek: Tóth II. V., Belicza; Videóbíró: Csonka Bence; VAR asszisztens: Medovarszki; VAR operátor: Berényi; tartalékjv.: Pillók)

Ferencváros: Dibusz — Botka, S. Mmaee, Knoester, Pászka — Baráth P., Gojak (Esiti, 80.) — Kwabena (R. Mmaee, 46.), Zachariassen (Lisztes, 46.), Marquinhos (Sagal, 64.) — Traoré (Mercier, 75.)
kispad: Bogdán, Abena, Auzqui
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Kisvárda Master Good: Hindrich — Hej, D. Kovacic, Jovicic, Leoni (Alic, 64.) — Melnyik, Lucas (Karabeljov, 56.) — Navrátil, Spasic (Ilievski, 79.), Camaj (Vida K., 79.) — Mesanovic
kispad: Petkovic, Széles, Bíró, Szőr
vezetőedző: Milos Kruscic

Gól: Pászka (49.), Lisztes (53.), S. Mmaee (63.)
Sárga lap: — illetve Navrátil (36.), Kovacic (55.)

Már a Kelenföldi pályaudvarnál is gyülekeztek szurkolók. Két órával a kezdő sípszó előtt több tucat zöldbe öltözött drukker szállt le hangoskodva a szerelvényről, nem volt nehéz kitalálni, kinek a kedvéért érkeztek Budapestre. A dobozos sörök kötelező kelléknek tűntek, már itt érezhető volt, a szombat esti hangulattal aligha lesz gond a Groupama Arénában.

Nem is volt!

A ferencvárosi tábor olyan erővel üvöltött, hogy beleremegtek a stadion falai. Már a kezdés előtt hangosabbak voltak a megszokottnál, a lelátóra pedig folyamatosan érkeztek a szurkolók, a számláló végül 13 133-nál állt meg. Noha az éremátadásra még várni kell (az FTC bajnoki címe péntek este, a Kecskemét kispesti vereségével vált biztossá), a tiszteletet már most megkapták a bajnokcsapat tagjai, a ferencvárosi utánpótlásból hatvannégy fiatal sétált a pályára, hogy a kezdőkörig érő díszsorfalat álljon a IX. kerületi hősöknek. A kisvárdai csapat tagjai is csatlakoztak hozzájuk, az egyenpólóban a harcmezőre vonuló ferencvárosiakat – beleértve a teljes stábot és cserejátékosokat – egyre erősödő vastaps és villogó fények fogadták.

Még el sem kezdődött a találkozó, máris zöld és piros görögtüzek, füstbombák gyúltak a kapu mögötti szektorokban. Az érzést, a látványt aligha lehet megszokni, pedig vannak már rutinos „versenyzők” az együttesben, Dibusz Dénes hatodik (!) bajnoki címét szerezte a Fradival, míg Botka Endre, Sigér Dávid és Tokmac Nguen öt-öt aranyat nyert vele.

A hazaiak bajnokcsapathoz méltón bele is álltak a mérkőzésbe, a hatodik percben a legutóbb az Újpest elleni derbin duplázó Amer Gojak révén lesgólt szereztek, majd Owusu Kwabena hagyott ki nagy lehetőséget, mégsem dühöngött senki a lelátón. Igaz, a vasárnapi anyák napja alkalmából ettől nem is kellett tartani, hiszen a meccsre káromkodásmentes napot hirdetett a Ferencváros, így csúnya szavak elhangzásakor egyetlen gyereknek sem kellett befognia a fülét a lelátón.

A ferencvárosi hívek úgy döntöttek, kedvenceik megérdemlik, hogy a sorozatban ötödik bajnoki címért cserébe kilencven percen át tartó, szüntelen biztatásban részesüljenek. A kapu mögötti tábor tagjai megállás nélkül énekeltek, tapsoltak, ugráltak, táncoltak, és hat méretes zászló is lobogott – a zászlórudak lengetői alighanem jókora izomlázzal keltek fel a mérkőzés másnapján. A játékoskijáró fölötti lelátórészen vendégeket fedezhettünk fel, Franciaországból két megfigyelő érkezett, többek között Botka Endrét és Baráth Pétert figyelték árgus szemekkel – hogy aztán a 21-szeres, illetve egyszeres válogatott labdarúgónak a nyáron lesz-e esélye külföldre igazolni, az a jövő zenéje…

Az ellenben már most szombaton biztossá vált, hogy a keretnek minél hamarabb össze kell állnia, hiszen az újabb bajnoki címmel a zöld-fehérek ismét a Bajnokok Ligája-selejtezőben kezdenek, július elején már tétmérkőzés vár a csapatra. A Kisvárda ellen azonban ez még eszébe sem jutott a labdarúgóknak, és az oldalvonal mellett hátratett kézzel álldogáló Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző is nyugodtan figyelte a pályán zajló eseményeket. Az orosz tréner újabb ferencvárosi sikere odahaza, Oroszországban is téma, a hétvégén lapunkat több orosz újságíró kereste, hogy értékeljük a vezetőedző munkáját, beszéljünk arról, miként dolgozik a magyar klubnál. Az első félidőben látottakkal maradéktalanul nem lehetett elégedett, noha akadt két-három helyzete csapatának, gól nem született.

No, de aztán a második félidőben felpörgött a Ferencváros!

Tizennégy perc leforgása alatt három gólt is berámolt a Kisvárda kapujába, és hogy a hangulat még inkább fergeteges legyen, ebből kettőt magyar futballista szerzett. Előbb az ezúttal a védelem bal oldalán futballozó Pászka Lóránd szerezte meg élete első NB I-es gólját, majd (ismét) jött a csereként a szünetben beálló Lisztes Krisztián, akinek nyolc perc kellett ahhoz, hogy újra a kapuba találjon.

A fiatal futballista egészen elképesztő mérleggel büszkélkedhet, hetedik NB I-es mérkőzésén az ötödik gólját érte el, nem véletlen, hogy a második félidőben voltak olyan percek, amikor a stadionban lévő összes szurkoló – leszámítva a mintegy negyven kisvárdait – a helyéről felállva ugrált, énekelt, és a bajnokcsapatot ünnepelte.

Könnyedén, lazán futballozott a Fradi, játékosai járatták a labdát, ha pedig lehetőséget éreztek, két-három átadásból a várdaiak kapuja előtt termettek. A nemrégiben még az Újpestet irányító Milos Kruscsics a Kisvárda kispadja előtt álldogálva gyakran széttárt karral fejezte ki elégedetlenségét, noha labdarúgói az első félidőben tartották magukat, a fordulás után csak asszisztáltak a Ferencváros gálájához.

A lefújást követően elképesztő lett a hangulat az arénában, a szurkolók a játékosokat és Csercseszov vezetőedzőt is megállás nélkül éltették, ha a drukkereken múlik, hajnalig ünnepeltek volna a stadionban. Az éremátadásra még várni kell, a Ferencváros külön eseményt szervez az ünnepi alkalomra, erről részleteket egyelőre nem tudni.

Az FTC a hátralévő három fordulóban a Loki elleni hazai mérkőzés mellett kétszer idegenben, a második helyen álló Kecskemét és a kiesés elől menekülő Mezőkövesd otthonában lép pályára. 3–0

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Kisvárda trénere, Milos Kruscsics természetesen nem volt elégedett a vereség után.

„Az első félidőben tartottuk magunkat a tervünkhöz, de elöl hiányoztak az utolsó passzok, az utolsó lövések a helyzetekhez. A védekezésünkre nem lehetett panasz. A szünet után jöttek a korai gólok, hirtelen semmin sem tudtam változtatni. Ki kell emelnem Lisztes beállását, aki egyből beleállt a cselekbe, jók voltak az egyéni megoldásai. A szünet utáni első tíz perc rémálom volt.”

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov azzal kezdte: nem volt idejük megünnepelni pénteken a bajnoki címet.

„Helyette maximálisan készültünk mára, szerettünk volna bajnokhoz méltó teljesítményt nyújtani itthon a szurkolóink előtt. Szerintem ez sikerült, a játékosok azt csinálták a pályán, amit megbeszéltünk.”

Hozzátette: most már arra koncentrálnak, hogy szeretnének a következő szezonban a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelni.

Pászka Lóránd:

Lisztes Krisztián:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Kisvárda hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.V.6. Ferencváros – Kisvárda: 3-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, 3–0-RA NYERT A MÁR BAJNOK FERENCVÁROS. AZ ISMÉT CSEREKÉNT BEÁLLT LISZTES MEGINT BETALÁLT.

    90+3.

    PERC
    Pászka és Lisztes fejelt össze a várdai kapu előtt, de nincs komolyabb gond, mindketten folytatják.

    90+2.

    PERC
    Ryan Mmaee kevergetett a 16-oson belül, előzékenyen visszagurított Mercier-nek, aki 17 méterről az égbe lőtt.

    90.

    PERC
    Három perc lesz a ráadás.

    88.

    PERC
    Sagal egészen az alapvonalig verekedte magát, de a visszagurítására nem érkezett senki.

    87.

    PERC
    Alic egyedül maradt a bal oldalon, de a közeli lövését Knoester blokkolta.

    86.

    PERC
    Vida próbálkozott 16 méterről fordulásról, az élerős lövést Dibusz szögletre ütötte a léc alól.

    84.

    PERC
    Lehetséges büntetőt vizsgált a videobíró, mert Hej kezére pattant a labda, de nincs tizenegyes.

    84.

    PERC
    Egy góllal kecsegtető ferencvárosi akciót les miatt állítottak meg.

    81.

    PERC
    Pászkának ez volt az első gólja a bajnokságban, Lisztes pedig már az ötödiknél jár.

    80.

    PERC
    Esiti Gojak

    78.

    PERC
    Ilievszki Szpaszics

    78.

    PERC
    Vida K. Camaj

    75.

    PERC
    Majdnem itt volt a negyedik… Sagal középen ugrott ki, átemelte Hindrechet, a labda gólba tartott, de Navrátil utána eredt, és még a gólvonal előtt kikanalazta.

    72.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    72.

    PERC
    Az előző hat házon kívüli bajnokiján nem nyert a Kisvárda (4 döntetlen, 2 vereség), de 4–6–4-es mérlegével így is a középmezőnyben tanyázik a vendégtáblázaton.

    70.

    PERC
    Gojak 17 méteres lapos lövése alig kerülte el a kapu jobb sarkát.

    69.

    PERC
    Ryan Mmaee egy elé perdült labdát 8 méterről ballal alig droppolt fölé.

    67.

    PERC

    66.

    PERC
    Bár a Fradi az előző öt otthoni bajnokija közül csak a legutóbbin, a kispestiek ellen tudott győzni (3–0), így is fölényesen, 9–4–1-es mérleggel vezeti a hazai tabellát.

    63.

    PERC
    Alic Leoni

    63.

    PERC
    Sagal Marquinhos

    62.

    PERC
    Már három gól a bajnok előnye! Gojak jobbról beküldött szabadrúgására a túloldalon Samy Mmaee érkezett, és egy védővel a nyakán 7 méterről a jobb sarokba küldte a labdát. 3–0

    62.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (3–0) Mmaee

    61.

    PERC
    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/95/53/35/cikk_2955335/20230506_1000_at_960px.jpg

    A meccs előtt díszsorfalat kapott a bajnok Ferencváros (Fotó: Török Attila)

    60.

    PERC
    Kissé szétesett a Kisvárda játéka.

    59.

    PERC
    Majdnem itt volt a negyedik…

    59.

    PERC
    Botka tekert a jobb sarok felé egy lecsorgó labdát, Hindrich azonban odaért és megfogta.

    58.

    PERC
    A múlt héten a Honvéd ellen 327 játékperc után megszakadt a Várda góltalansági szériája, de a 2–2 következtében már kilencmeccsesre nőtt a nyeretlenségi sorozata (5 döntetlen, 4 vereség), ilyen hosszúra még nem volt példa a klub 2018 óta íródó élvonalbeli történelmében.

    56.

    PERC
    Karabeljov Lucas

    56.

    PERC
    Gojak 22 méteres lökete jó egy méterrel kerülte el a bal alsó sarkot.

    55.

    PERC
    Kovacic is besárgult, mert faultolta Ryan Mmaeet.

    52.

    PERC
    Betalált a 18. születésnapját ünneplő Lisztes is! Traoré jobbról, az alapvonaltól tálalt középre, az ötös bal sarkánál üresen érkezett, és 7 méterről jobbal a kapu közepébe passzolt. 2–0

    52.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (2–0) Lisztes

    52.

    PERC
    Pászka majdnem megszerezte a második gólját, de 7 méterről balról jócskán a kapu mellé lőtt.

    49.

    PERC
    Pászka közeli fejes góljával előny a Fradinál! Traoré a 16-os jobb sarkától ívelt a kau elé, Ryan Mmaeenek túl magas volt, de a túloldalon érkezett Pászka és Hej mellől közvetlen közelről a kapu jobb oldalába fejelt. 1-0

    48.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Pászka

    47.

    PERC
    Traoré elsőre megverte Leonit, másodjára szögletre szerelt a várdai játékos. Gojak kornerét Lisztes 8 méterről, kissé balról fölé bólintotta. Kicsit magasan jött neki a labda.

    46.

    PERC
    Mmaee Owusu

    46.

    PERC
    Lisztes Zachariassen

    46.

    PERC
    Mindössze négy szabálytalanság volt az első félidőben.

    46.

    PERC
    ELINDULT A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ.

    FÉLIDŐ

    A születésnapos Lisztes és Ryan Mmaee készül beállni a Fradiba, Zachariassen és Owusu helyére.

    FÉLIDŐ

    Kissé szétesett a Kisvárda játéka.

    FÉLIDŐ

    VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK, EDDIG NINCS GÓL. HINDRICHNEK BŐVEN AKADT DOLGA, DE BRAVÚRRA CSAK EGYSZER VOLT SZÜKSÉGE.

    45.

    PERC
    Egy perc lesz csak a ráadás.

    45.

    PERC
    Pászka szöglete veszélyesen csavarodott jobbról a rövid sarokra, ám Hindrich felugorva megfogta.

    44.

    PERC
    13133 a hivatalos nézőszám.

    44.

    PERC
    Az FTC a 3–2-es újpesti diadalával sorozatban a harmadik bajnokiját nyerte meg, erre rajta kívül egyetlen csapat sem volt képes az előző három fordulóban. Karnyújtásnyira van a zsinórban ötödik bajnoki aranytól – hasonló széria legutóbb 1969 és 1975 között az Újpesti Dózsának sikerült, amely akkor hét elsőséget szerzett egymás után.

    43.

    PERC
    Várdai szöglet után Jovicic fejelte középre a labdát, Dibusz kiejtette, de a hazai védők felszabadítottak.

    41.

    PERC
    A kupagyőztes ZTE-t élteti a ferencvárosi közönség.

    40.

    PERC
    Traoré 22 méteres lökete egy várdai védő testéről került szögletre, majd a beívelés után ugyanő a fejelésnél rátámaszkodott a védőjére, ezért szabadrúgás kifelé.

    38.

    PERC
    Knoester elcsúszva mentett egy kapu elé lőtt várdai labdát.

    36.

    PERC
    Navrátilé a meccs első sárga lapja, mert faultolta Pászkát.

    36.

    PERC
    Várdai szöglet után Camaj laposan középre tette a labdát, ám Leoni lyukat rúgott…

    34.

    PERC
    Pász vesztette el a labdát, Navrátil kényszerítőzött a jobb oldalon, majd a középre lőtt labdája Samy Mmaee testéről pattant Dibuszhoz.

    32.

    PERC
    Lisztes és Ryan Mmaee készül beállni a Fradiba.

    30.

    PERC
    Most föltolta a védekezését a Várda, ám nem tudott labdát szerezni a Fradi térfelén.

    29.

    PERC
    Traoré ügyesen készítette le a labdát Gojaknak, a középpályás azonban a 16-os vonaláról méterekkel fölé küldte.

    27.

    PERC
    Traoré harcolt ki szögletet, Gojak beívelését Samy Mmaee fejelte rá 11 méterről, éppen Hindrich kezébe.

    26.

    PERC
    Visszahúzódva védekezik a Kisvárda.

    23.

    PERC
    A Groupama Arénában hétszer találkoztak, a mérleg 5 FTC-győzelem, 1 döntetlen, 1 várdai siker, utóbbi 2021 júliusában, Peter Stöger bemutatkozó bajnokiján jött össze a piros-fehéreknek (1–2). Legutóbb a Mmaee testvérek góljaival 3–0-ra győztek a fővárosiak.

    22.

    PERC
    A kisvárdai születésű Baráth megpattanó lövéséért vetődnie kellett Hindrichnek, de nem jött ki róla.

    19.

    PERC
    Pászka középreadásába Zachariassen tette bele a lábát, a könnyű labdát Hindrich vetődve ölelte magához.

    18.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    17.

    PERC
    Marquinhos tekert kapura 15 méterről, de a labdája elkerülte a kaput.

    17.

    PERC
    Mesanovic lekészítéséből Szpasszics 18 méterről tűzte kapura a labdát, Dibusz megfogta a bal saroknál.

    14.

    PERC
    Hindrich védte Owusu 7 méteres lövését, majd az ismétlés egy várdai védőről pattant az alapvonalon túlra.

    12.

    PERC
    Közel 17 ezren lehetnek a lelátókon.

    12.

    PERC
    A sorozatban ötödször bajnok ferencvárosiak fölénye tetemes a várdaiak ellen: 10 győzelem, 3 döntetlen és csupán 1 vereség. A párosítás gólátlaga mindössze 1.9, leginkább azért, mert a szabolcsiak az eddigi 14 meccsből 10-en be sem találtak be a Fradinak.

    11.

    PERC
    Traoré lövése egy védőről Botka elé pttant, akinek a beadásáról épphogy lemaardt Owusu.

    9.

    PERC
    Navrátil újabb centerezését Knoester vágta ki taccsra, majd 9 méteres Mesanovic csúsztatását fogta vetődve Dibusz.

    9.

    PERC
    Navrátil az alapvonalbeadott, az ötös vonalán Camaj elől Botka szögletre fejelte ki a labdát.

    7.

    PERC
    Gojak fejjel betalált a hálóba, de lesről.

    6.

    PERC
    Az első ferencvárosi szögletet hatástalanították a várdaiak.

    3.

    PERC
    Óvatos játékkal indult a találkozó, eddig a kapuk közelébe sem került a labda.

    1.

    PERC
    A Ferencváros új, zöld-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban és sportszárban, a Kisvárda tiszta pirosban játszik.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS.

    A Kisvárdánál Lucasnak ma van a 34. születénapja, és most játssza a 100. NB I-es mérkőzését.

    Lisztes Krisztián vehette át az április hónap legjobb labdarúgójának járó díjat Kubatov Gábortól, az FTC elnökétől. A cserepadon helyet foglaló játékos ma ünnepli a 18. születésnapját.

    Fantasztikus, örömteli a hangulat a Groupama Arénában.

    A Fradi-indulóra érkeztek a pályára a csapatok, a Kisvárda csapata díszsorfalat állt a bajnok zöld-fehéreknek.

    A találkozót Pintér Csaba vezeti, a két partjelző Tóth II Vencel és Belicza Bence, a videobíró Csonka Bence, a videobíró-asszisztens Medovarszki János, az operátor Berényi Tamás, a tartalék játékvezető Pillók Ádám.

    A Kisvárdánál Czérna (térdszalagszakadás), Kravcsenko (Achilles-ín-fájdalmak) és Ötvös (vállszalagszakadás) szerepel a maródiak listáján.

    Az FTC-nél Besic (térdműtét után), Sigér, Frederiksen (mindkettő térdszalaghúzódás sérült, és ezúttal Civic, Kovacevic és Tokmac sincs a keretben. Eltiltás miatt senkinek sem kell kihagynia a mccset.

    A Kecskemét kispesti vereségével már péntek este biztossá válhat a 60 ponttal élen álló Ferencváros bajnoki címe. A zöld-fehérek ugyanis kilenc ponttal vezetnek a KTE előtt és mivel a győzelmek számában is lényegesen jobban állnak – márpedig egyenlő pontszámnál ez rangsorol – a Bács-Kiskun megyei lila-fehérek már semmiképpen nem tudják megelőzni őket. A Kisvárda 37 ponttal a hetedik, amennyiben nem kap ki az Üllői úton, megelőzi az Újpestet és feljön a hatodik helyre.

    A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

    A labdarúgó NB I 30. fordulójának harmadik szombati találkozóját a Groupama Arénában rendezik meg.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–KISVÁRDA MÉRKŐZÉS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ