A Fradi dicső kupamúltja – 1941/42

Ferencvárosi siker a DiMÁVAG ellen

Tud ez a csapat örömet is szerezni, csak ki kell tartani mellette

1942. február 15. Kaposvár, Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 1:9

A Ferencváros Kaposvárott cí­mmel alkalmi lapot adtak ki Kaposváron az 1942-es Magyar Kupamérkőzés előtt. A cí­moldalon Ostermann Lajos köszöntötte a zöld-fehéreket. A Fradi egyéb ként félgőzzel játszva is majd kétszámjegyű győzelmet aratott. Sárosiék 9:1-re győztek. Dr. Sárosi György már a 4. percben a kapuba talált.

1942. május 14. Csepel, WMFC – Ferencváros 3:3

Negyeddöntő: 1942. június 4. Üllői út, Ferencváros – Gamma 6:2

A Ferencváros – Gamma mérkőzésen is jól ment a góllövés. Jakab és Lukács mellett Sárosi III. is kétgólos lehetett volna ezen a meccsen, de Sárosi III. 25 méteres bombaszabadrúgása nyomán csak úgy porzik a kapufa bal felső sarka. Egy negyedórával később viszont ugyanilyen távolságról látványosság számban menő bombalövése a jobb felső sarokba vágódott.

Elődöntő: 1942. június 28. Hungária krt., Ferencváros – SBTC 2:1

Tóth Potya: „Szerencsével győztünk. Csatársorunk, Lukácsot kivéve, gyengén játszott.” 

1942-ben a Magyar Kupa elődöntőket, majd másnap a döntőt is a Hungária körúti pályán tartották. Az első napon nagy meglepetés született, a diósgyőriek 6:3-ra legyőzték az Újpestet! A Fradi is csak nehéz küzdelem után győzött az SBTC ellen (2:1). Másnap, amikor a Fradi 6:2-re győzött a döntőben, és a kupaátadás megtörtént egy szurkoló örömkönnyel a szemében mondta:

Tud ez a csapat örömet is szerezni, csak ki kell tartani mellette. A mai játékával ismét bebizonyí­totta, hogy a bajnokságban mennyi balszerencsés momentum eredményezte a 6. helyet.

Döntő: 1942. június. 29. Hungária krt., Ferencváros – DVTK 6:2
18.000 néző, vezette: Egner Károly
Góllövők: Jakab 2, Kiszely, Lukács, Kiss, Füstös ill. Turbéki, Fazekas

A kupagyőztes csapat: Csikós – Tátrai, Lázár – Sárosi III., Polgár, Nagy II. – Lukács, Füstös, Jakab, Kiss, Kiszely
A kupát átvette: Lázár Gyula

„A második félidőben volt egy időszak, amikor a DiMÁVAG nagyon feljavult és fölénybe is került. Szép akciókkal közelí­tették meg a Ferencváros kapuját és az egyenlí­tés után is kiegyenlí­tett volt a játék. A Ferencváros harmadik gólja után azonban teljesen összecsuklottak a diósgyőriek. A Ferencváros ekkor ellenállhatatlan volt, egyik támadást a másik után vezette. Hatalmas fölénybe került és végül megérdemelten nyerte a Magyar Kupát.”

 

„… Akinek csak valami köze is van a Ferencvároshoz, az most mind itt szorong az öltözőben. A Kupa a gyúrópadon, a kis kupák a játékosok kezében … Már van egy sereg értékes dí­jam — mondja Lázár Gyuszi — de valahogy most ennek örülök legjobban. Nagyon meg kellett küzdenünk érte …”

 

Tóth Potya: „Megérdemelten győztünk. Köszönöm a fiúknak azt a fáradságot, amelyet ennek a szép dí­jnak az elnyerése érdekében kifejtettek.”

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

3 hozzászólás a(z) A Fradi dicső kupamúltja – 1941/42 bejegyzéshez

  • Minden játékos megkapta a kupa kicsinyí­tett mását? Gyönyörű gesztus, be kellene újra vezetni! (pedig háborús évek voltak, gondolom, minden gramm fémnek-bármilyen is legyen- meg volt a helye …

  • Ez a mondat engem is megérintett, sokan ma is átérezhetnék ennek az egy mondatnak a lényegét, bár akik a második vonalban is kitartottak a csapat mellett, biztos át is érzik!

  • „Tud ez a csapat örömet is szerezni, csak ki kell tartani mellette.”
    gyönyörű mondat!

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ