A KK története – 1929: Az első újpesti győzelem

A KK vezetői ebben az évben első ülésüket Budapesten tartották. Fodor dr.-nak a jövedelemelosztásra vonatkozó javaslatát, amely a vendéglátó egyletnek juttat minden bevételt, elutasí­tották, maradt tehát a régi 60-40 százalékos felosztási kulcs. A szabadjegyek számát egységesen 500 darabban határozták meg. Az óvási dí­jat 50 dollárban állapí­tották meg, amelyet azonban visszautalnak az óvóegyesületnek, ha óvásának helyt adnak.

Márciusban Olaszország is jelentkezett a résztvevők közé. Feltételük csupán az volt, hogy a három alapí­tó nemzettel egyenrangúként kezeljék őket is. A májusi genovai KK értekezleten Olaszország hivatalosan is a KK mezőnyének a tagja lett. Ezen az értekezleten tudomásul vette a bizottság azt is, hogy a Ferencváros dél-amerikai túrájára való tekintettel ebben az évben nem vesz részt a küzdelemben, í­gy előfordult az az érdekes eset, hogy a Ferencváros inkább egy tengerentúli túrát választott a kupa megvédése helyett.

Az olaszoknál a Milán és a Genova gigászi harcot ví­vott a KK-ban való indulás jogáért. Kétszer 120 perces csata után sem dőlt el a küzdelem! A milánói 120 perc 2-2, a genovai 1-1-es eredménnyel zárult. Ami a pályán nem sikerült a genovaiaknak, elintézte Fortuna: a sorsolási cédulán ugyanis az ő nevüket olvasták fel kupacsapatként.

A franciák elhatározták, hogy a KK jól bevált mintáját lemásolják. Felhí­vást bocsájtottak ki a szomszédos országokhoz, amelyben a Nyugat-Európai Kupa megalapozásának tervéhez csatlakozásukat kérik. Luxemburg és Portugália rövidesen jelezte, hogy az új nemzetközi küzdelmekben részt kí­ván venni. A kupa kií­rása végül kudarcba fulladt. Két év múlva az észak-európaiak is próbálkoztak mindezzel — végül ez a próbálkozás is sikertelen maradt.

I. FORDULÓ:

P. Szabó Gábor

1929. június 22. Hungária út, 5.000 néző. Játékvezető: Fusch (német)
ÚJPEST – SPARTA 6-1
Góllövők: P. Szabó, P. Szabó, Avar, Avar, Veder, Avar, Silny
Újpest: Acht-Kővágó, Fogl III.-Borsányi, Köves, Ví­g-Koszta, Avar, Veder, Harmath, P. Szabó. Edző: Bányai Lajos
Sparta: Hochmann—Burger, Perner—Kolenaty, Kada, Carvan— Jran, Hajny, Haftl, Silny, Madelon

A Sparta bátran vallotta magát nemcsak az Újpest elleni mérkőzésnek, de az egész KK favoritjának, s valljuk be, magunk is némi aggodalommal néztünk a meccs elé. Erre a 6—1 -re még a legvérmesebb újpesti hí­vek sem lehettek felkészülve. Nagy perceket láttunk, nagy játékot, nagy csatárjátékot, amilyent Újpesttől talán még sohasem élvezhettünk.

Langfelder Ferenc, az újpestiek futballvezére: – Minden porcikában jobbak voltunk. A Sparta nagy önbizalommal állt fel, nyí­ltan hangoztatták, hogy ők csak győzhetnek. Ez késztette az Újpestet arra a nagy játékra, amit bemutatott. Lényegében tehát a Sparta kijelentései doppingolták a csapatunkat.

* * *

1929. július 3. Prága, 20.000 néző. Játékvezető: Barlassina (olasz)
SPARTA – ÚJPEST 2-0
Góllövő: Madeloun, Madeloun
Sparta: Hochmann—Burger, Hoyer—Hajny, Kada, Carvan—Jran, Patek, Haftl, Silny, Madelon
Újpest: Acht—Kővágó, Fogl III.—Borsányi, Köves, Wilhelm II.—Koszta, Avar, Wetzer, Harmath, P. Szabó. Edző: Bányai Lajos

Az első félidőben az Újpest még egyenrangú ellenfélnek látszott, igaz a Sparta több gólhelyzetet is kihagyott. Nagy küzdelem folyt és a hazaiak 1-0-as vezetése reális volt. A II. félidőben a játék eldurvult, de a kiállí­tás sorsára csak Fogl III. került. A hazaiak azonban a 10 főre olvadt Újpest ellen sem boldogultak, mindössze egy gólt szereztek.

Fogl III. József

 

 

Annak a kí­méletlenül durva és embertelen játéknak, amelyet a Sparta a második félidőben folytatott, nem is lehetett más csattanója, mint az a botrány, amely a mérkőzés végén lezajlott. A felizgatott tömeg eleinte tehetetlen dühvel nézte a várakozáson aluli mérsékelt vereséggel öltözőjébe vonuló magyar csapatot, a vérmesek azonban csakhamar odarohantak, ütlegelni és rugdosni kezdték a magyar játékosokat, sőt a magyar csapat vezetőjét, Langfelder Ferencet is és a magyar csapat minden rendőri beavatkozás ellenére csak súlyos inzultusok után tudott öltözőjébe vergődni, majd a pályát hosszabb idő után egy mellékkijáraton elhagyni.

TOVÁBBJUTOTT: AZ ÚJPEST (6-3)

* * *

1929. június 23. Hungária út, 7.000 néző. Játékvezető: Cejnar (csehszlovák)
VIENNA – HUNGÁRIA 4-1
Góllövők: Giebisch, Skvarek, Gerhold, Gerhold, Gschweidl
Vienna: Horesofsky-Rainer, Blum-Kaller, Hoffmann, Machu-Marat, Gerhold, Gschweidl, Zillbauer, Giebisch
Hungária: Ujváry-Mándi, Kocsis-Rebró, Kléber, Schneider-Jeckl, Molnár, Kalmár, Skvarek, Hirzer. Edző: Révész Béla

A kék-fehérek nagyon gyengén játszottak ezen a mérkőzésen, még saját közönségük is kifütyülte őket…

Schaffer Alfréd: – A Hungáriát még ilyen rosszul nem láttam játszani. Ezzel szemben a Viennát sem ilyen jól.

Brüll Alfrédhoz is fordultak nyilatkozatért:
– Csak két szót kérünk a Nemzeti Sport részére, elnök úr!
– Csak két szót? Hagyjon békét!

* * *

1929. július 7. Bécs, 20.000 néző. Játékvezető: Lenti (olasz)
VIENNA – HUNGÁRIA 1 -0
Góllövő: Gschweidl
Vienna: Horesofsky-Rainer, Blum-Kaller, Hoffmann, Machu-Marat, Gerhold, Gschweidl, Zillbauer, Giebisch
Hungária: Németh-Mándi, Kocsis-Nádler, Kléber, Schneider-Jeckl, Kalmár, Sebes, Hirzer, Opata. Edző: Révész Béla

A magyar bajnokcsapat fásultan vitte a lelkében a pesti vereség tudatát és az önbizalma odáig sem tudott emelkedni, hogy legalább revánsot vett volna a Vienna együttesén. így történt, hogy a Vienna másodszor is győzelmet szerezhetett a Hungária fölött és ezzel a továbbjutás jogát megérdemelten küzdötte ki.

TOVÁBBJUTOTT: A VIENNA (5-1)

Az I. forduló többi mérkőzései:

június 23. Bécs: Rapid — Genova 5—1
július 7. Genova: Rapid – Genova 0-0

június 23. Torino: Juventus – Slavia 1-0
július 6. Prága: Slavia – Juventus 3—0

TOVÁBBJUTOTT: a RAPID (5-1) és a SLAVIA (3-1).

ELŐDÖNTŐK:

1929. augusztus 21. Megyeri út, 10.000 néző. Játékvezető: Majorszky (magyar)
ÚJPEST – RAPID 2-1
Góllövők: Kvasz, Wesselik, Avar
Újpest: Acht-Kővágó, Fogl III.-Borsányi, Kvasz, Wilhelm-Ströck, Avar, Wetzer, Harmath, P. Szabó. Edző: Bányai Lajos
Rapid: Hribar-Schramseis, Cejka-Mandlmayer, Smistik, Lueff-Kirbes, Wesselik, Kaburek, Horvát, Wessely

A mérkőzések előtti órákban kiderült, nincs bí­rója a kupameccsnek! Ezt egy táviratban az olaszok már napokkal előbb jelezték, de a dolgok szerencsétlen közrejátszása folytán – a táviratot senki nem bontotta fel… Végül szükségmegoldásból – a KK szabályai ellenére! – magyar bí­ró vezette a mérkőzést. Korrekt módon, kitűnően! Bár az újpestiek játszottak volna olyan jól. A lila-fehéreknek azonban ez volt az első őszi mérkőzésük, í­gy még hiányzott az őket jellemző erő és lendület. Nagynehezen azonban í­gy is győztek, egy félig-meddig öngóllal.

A mérkőzést a semleges bí­ró hiánya miatt már a találkozó előtt mindkét gárda megóvta! A bécsiek 3-0-as gólaránnyal a javukra követelték a mérkőzés kií­rását, vagy a pályán elért eredmény jóváí­rását kérték. A KK bizottság előbb 0-0-lal igazolta a meccset! Ezzel az újpestieket hozták nagy hátrányba, mivel í­gy csak a bécsi meccs eredménye volt a döntő. A fellebbezés után a pályán elért eredmények maradtak, tehát harmadik mérkőzés döntött.

* * *

1929. augusztus 25. Bécs, 22.000 néző. Játékvezető: Stepanovsky (cseh)
RAPID – ÚJPEST 3-2
Góllövők: Wessely, Kirbes, Avar, Horvát, Avar
Rapid: Hribar-Schramseis, Cejka-Mandlmayer, Smistik, Lueff-Kirbes, Wesselik, Kaburek, Horvát, Wessely
Újpest: Acht-Kővágó, Fogl III.-Borsányi, Kvasz, Wilhelm-Ströck, Avar, Wetzer, Harmath, P. Szabó. Edző: Bányai Lajos

A mérkőzés eredményének kialakulásában nagy szerepet játszott a szerencse, amely ezúttal a Rapidot vette pártfogásába. A szerencse már a mérkőzés első percében vezetéshez juttatta a Rapidot, s ennek következményeként az Újpest csak a második félidőben tudott lábra kapni, amikor azután teljes mértékben meg is érdemelte volna a győzelmet. Nemcsak a balszerencse akadályozta meg ennek elérésében, hanem a bí­ró is, aki — diszkréten ugyan — állandóan nyomta az újpestieket, megakadályozta őket akcióik sikeres befejezésében s nem adott meg egy kiáltó tizenegyest a Rapid ellen.

* * *

1929. szeptember 25. Prága, 15.000 néző. Játékvezető: Carraro (olasz)
ÚJPEST – RAPID 3-1
Góllövők: Wilhelm (öngól), Avar, Avar, Avar
Újpest: Acht-Kővágó, Fogl III.-Borsányi, Kvasz, Wilhelm-Ströck, Avar, Mészáros, Spitz, P. Szabó. Edző: Bányai Lajos
Rapid: Hribar-Schramseis, Cejka-Mandlmayer, Smistik, Lueff-Kirbes, Wesselik, Kuthan, Horvát, Wessely

A harmadik találkozó rendes játékideje 1-1-es eredményt hozott, í­gy hosszabbí­tás következett. Végül Avar mesterhármasa döntött!

Avar: — A győzelmet megérdemeltük. Az első gólt Wilhelm keresztpasszából, a másodikat Spitz labdájából, a harmadikat pedig P. Szabó beadásából lőttem.

Újpest csapata benn van a Közép-európai Kupa ezévi döntőjében. Óriási taps hangzik s az a közönség, amely eleinte a Rapid mellett állott, később pedig — Újpest szép játékának láttára jóindulatúan semleges volt — most egészen a kegyeibe fogadta az újpestieket és élénken tüntetett mellettük. Achtot, aki a mérkőzés hőse volt, a magyar kolónia tagjai a vállukon viszik ki, de ebben a cseh közönség is segí­t nekik. Borsányit és Fogl III.-at is vállára emeli a közönség.

Az újpestieket szállí­tó autóbusz körül négy-ötszáz főnyi tömeg éljenez. A Sporthí­rlap munkatársa az autóbusz tetejére állva köszöni meg a közönség lelkes biztatását… Újpest csapata a megérdemelt győzelem után állandó nótázás közben száguld vissza az autóbusszal a Páris szállóba, ahol már várja a Ferencvárosnak és a Hungáriának gratuláló távirata.

TOVÁBBJUTOTT: AZ ÚJPEST (7-5)

Az elődöntő mérkőzései a másik ágon:
augusztus 17. Bécs: Vienna — Slavia 3—2
augusztus 28. Prága: Slavia — Vienna 4—2

TOVÁBBJUTOTT: A SLAVIA (6-5)

DÖNTŐK:

1929. november 3. Hungária út, 20.000 néző. Játékvezető: Braun (osztrák)
ÚJPEST – SLAVIA 5-1 (1-1)
Góllövők: Spitz, Puc, Avar, Ströck, Spitz, P. Szabó
Újpest: Acht—Kővágó, Fogl III.—Borsányi, Kvasz, Wilhelm-Ströck, Avar, Mészáros, Spitz, P. Szabó. Edző: Bányai Lajos
Slavia: Planicska—Zenicsek, Novak—Vodicka, Pleticha, Cipera—Junek, Jóska, Swoboda, Puc, Kratochwill

Az 1-1 -es félidei eredmény után óriási küzdelem alakult ki.

A második félidő első húsz perce volt a mérkőzés legküzdelmesebb része, a két titán minden erőt harcbadobó viaskodása. Újpest felülmaradt, és a következő húsz percben már egészen természetessé vált nagy győzelme. A Slavia ereje szétforgácsolódott, Újpest lendülete, magyaros tüze pedig meghozta azt a diadalt, ami tökéletesen sajátos í­zű, minden részében a magyar futball újabb nagy, sokáig emlékezetes sikere marad.

Borsányi: — Remélem, ezt az előnyt már nem tudják behozni Prágában. Megmutattuk, hogy Planicskának is lehet gólt rúgni.
Planicska: – A gólok vagy közelről estek, vagy közvetlenül a léc mellett süví­tettek be és védhetetlenek voltak. Csapatunk az első félidőben kiadta az erejét, úgy hogy a második félidőben könnyen győzött az Újpest.

* * *

1929. november 17. Prága, 20.000 néző. Játékvezető: Braun (osztrák)
ÚJPEST – SLAVIA 2-2
Góllövők: Junek, Kratochwill (11-es), P. Szabó, Avar
Újpest: Acht-Kővágó, Fogl III.-Borsányi, Kvasz, Wilhelm-Ströck, Avar, Mészáros, Spitz,P.Szabó. Edző: Bányai Lajos
Slavia: Planicska-Zenicsek, Novak-Vodicka, Pleticha, Cipera-Junek, Jóska, Swoboda, Puc, Kratochwill

Az újpestiek mesélték a prágai érkezés KK döntőbeli hangulatáról:

„Amikor kiléptünk a Wilson-pályaudvar kapuján már egy zöld röpcédulát nyomtak a kezünkbe. A röpcédula fejcí­me egy gólarány volt: 6:0! így kezdődött az í­rás és lentebb a névtelen szerző kifejtette, hogy az 5-1-es előny egyáltalán nem sok az Újpest számára és négy gól igazán nem behozhatatlan. A Slavia 6—0-ra fog győzni vasárnap és ennélfogva az alantí­rt posztó gyár annak a három játékosnak, akik a közönség í­télete szerint a legjobban fognak küzdeni a magyarok ellen, három öltöny ruhát ad ajándékba!” Aztán a Slavia másféle ruhát kapott…

Egy Mann nevű prágai ékszerész arany Omega órát í­gért annak a Slavia játékosnak, aki a KK döntőben három gólt rúg az újpestieknek. 1-0-as Slavia vezetésnél Acht tizenegyest is védett! Aztán a hazaiak kaptak még egy 11 -est – itt már a kapusunk is tehetetlen volt.

Az egész mérkőzés kritikus volt és különösen 2-0 után könnyen hihette a nézősereg, hogy a Slavia legyűri a lehetetlent. Újpestnek hiányzott az az idegcsillapí­tó gól, ami a budapesti mérkőzésen 2-1 után bekövetkezett, ami akkor feloldotta a feszültséget. Most csak 5 perccel a befejezés előtt következett el az a pillanat és ettől a pillanattól kezdve Újpest megint a régi lett.

A meccs után futnának a fiúk az öltözőbe — de nem lehet. Az állóhely közönsége, mint egy ember lendült át a korláton és örömmámorban éljenezve vállon jutottak a fiúk az öltözőbe!

Langfelder, az Újpest igazgatója: — Két 11-es ellenére is döntetlent értünk el, nem lehetek elégedetlen. A Sparta, a Rapid és most a Slavia ellen elért eredmények joggal tesznek bennünket a kupa győztesének, és ahogy a KK győztest külföldön hí­vják: Közép-Európa bajnokának.
Bányai edző: — A fiúk olyan lelkesen játszottak, hogy a végső győzelmet teljesen megérdemelték. Végtelenül boldog vagyok, hogy sikerült Magyarország birtokában tartani a kupát.

Zsák Károly

A KK bizottság este a Páris szálló különtermében tartotta az ünnepélyes dí­jkiosztót. A KK bizottság ezévi elnöke Fischer Mór volt, í­gy az újpestiek a kupát (Langfelder elnök vette át) és aranyérmeket magyar sportvezetőtől vehették át. Fischer Mór serleget adományozott arra a célra, hogy a mindenkori kupadöntők vesztesei vigaszdí­jul azt kapják. A „vigasz-vándordí­jat” először a Slavia kapta.

Achtnak, a KK-t nyert újpesti csapat kapusának ez a levél legalább olyan örömet okozott, mint a KK aranyérem:

“Kedves Jancsi! Örömmel olvastam szép sikerét, amely egyúttal a magyar labdarúgósportnak és egyesületének is sikere. Őszinte szí­vből gratulálok és kí­vánom, hogy ez a siker csak egyik állomása legyen komoly sportműködésének a kapuvédés terén, amelynél szebb nincsen a futballban. Csak í­gy tovább! Szí­vélyesen üdvözli: Zsák Károly.”

A cí­mzett, Acht János nagyon szépen megköszönte a nagy magyar kapus figyelmességét és a levelet egy szép rámába keretezetten szobája falára helyezte.

Az Újpest ezzel a győzelemmel előbb nyert KK-t, mint magyar bajnoki cí­met.

PH-19291105

Fotó: Pesti Hí­rlap Képes Sport melléklete, 1929. november 5.

* * *

Avar István

A KK 1929. évi gólkirálya: Avar István (Újpest) 10 gól. 5 gólos: Puc (Slavia).

(Nagy Béla í­rásainak és az IFFHS információinak felhasználásával)

25 hozzászólás a(z) A KK története – 1929: Az első újpesti győzelem bejegyzéshez

  • Több oldalon is láttam már ezt a képet, és sajnos mindenhol ez a hibás névsor szerepel. Hogy Wilhelm II. balról a negyedik, és, hogy Ströck jobbról a második ebben 100 %-ig biztos vagyok. Csak jobbról a harmadik játékost nem ismerem fel pontosan. Talán Kővágó, de nem vagyok benne teljesen biztos.
    Üdv.

    • kedves mr. little, jó Önnek, ha ez a legnagyobb baja … most pedig sorolja el szépen, 10 mp. alatt, hogy az ÚTE szurkolói (szurkálói) weblapon az 1916-os FTC-összeállí­táson Zavaros balról a 2.-e, és Medgyessy jobbról a 3.? Hülye lila népművészeti agyagedény … iIdióta! Itt kéred számon azt, aminek nálatok nyoma sincs??? Koxog! A ti honlapjaitokról kb. annyit lehet megtudni, hogy”valaha voltunk bajnokok, meg talán bajnokságot is nyertünk, meg talán kupát is, meg talán bajnokok is voltunk … ja, és Bene Feri nevű focista állí­tólag nálunk játszott, de ezt nem tudjuk poöntosan, ezen még vitatkozunk … Id.ó.a újpesti kretén! Látod, hogy Marxnak milyen igaza volt egyes dolgokban??? Itt nem csak MENNYISÉGI, hanem MINŐSÉGI kérdés is fennáll a 2 klub, és a 2 klub szurkolói között … A Fradinál/-ért 100 éve éltek-haltak olyanok, akik dokumentálták DICSŐ klubunk szinte minden lélegzetvételét … “NÁLATOK”??? Azt sem tudjátok, mikor, hol játszottatok, ki ellen … rendőrök … HOL VAGYTOK MI HOZZÁNK KÉPEST??? Nem csak eredményben, hanem SZELLEMISÉGBEN??? Hm, Laszlo Klein, erre mit mondana? i.i.ta … itt kér olyanokat számon, amiknek a “nagy” ÚTE szurker honlapokon nyoma sincs … A MINŐSÉGI különbség pedig abban áll, t. Kiss “úr”/et., hogy még az életben nem találkoztam olyan Újpest-drukkerrel, aki hallotta volna Köves-Kvasz vagy Ströck-Török nevét … ilyenkor mi, 119 éves Fradi-szurkerek összevigyorogtunk, hogy “ba’meg, ezt IS nekünk kell tudni HELYETTETEK, a vérprimití­v kültelkiek” helyett??? Szeretnék látni egy “Dózsás” makit, aki EGYET fel tudna sorolni a makik eddig 20 bajnokcsapatából … mert én. kb. 12-t több kevesebb hibával … Ahhoz képest, hogy a Fradi-Dózsát és a nk. meccseiket leszámí­tva háttal ültem a TV-nek, ha megláttam a rendőrségi oszlató brigádot …

    • Ugyanaz a kép, egy másik felirattal…

  • Az Újpest képnél nem stimmel néhány név. Aknai mellett jobbról Ví­gh II. látható, Ströck a kép jobb szélétől a második. Jobbról a harmadik lenne Kővágó, de nem lehet, hogy ő inkább Volentik?
    Üdv.:
    Kiss László

    • Újpestben nem vagyunk erősek. Lehet, hogy önnek van igaza.

      • Talán az ÚTE nevű egyletnél kellene érdeklődni, nem? OTT MINDENT TUDNAK!!! Azért, kedves admin, vicc, hogy olyan jók vagytok, hogy az “ellen”szurkerei is ide járnak “legelni” -ami nem lenne baj-, de REKLAMÁLNI , követelőzni is! A T. Kiss úr talán az ÚTE szurkolói honlapján reklamáljon … azt a mennydörgős teringettét!

      • Mondhatta volna szebben, lovag: KI NEM SZARJA LE??? 🙂

    • Ki nem xarja le, hogy a cellában ki mellett ki ül? Javí­ttasd ki a a saját szurker-honlapodon!!! Ja, hogy olyan nincs, AKKOR ne itt ajvékolj fiam, hanem a 4 kerben … Alapból minden újpesti, minden “Dózsás” vagy rendőr, vagy bűnöző … bár, a kettő nem zárja ki egymást … egyszóval, a “dózsás” szí­ne-java : az rendőr! A többit meg el lehet képzelni … pl. ezt a Klein Lászlót is … bár, javára í­randó, hogy malomkövet és tüzes kályhát még nem lopott …

      • Lacimadár,

        megint -- nem először és attól tartok nem utoljára -- finoman szólva is elvesztetted a mértéket. Hogy ezzel a stí­lussal a Honlapot járatod le -- ezek szerint fütyülsz rá. Ha í­gy folytatod, saját magad láthatod kárát.

        • Elnézést kérek, igaza van, Imre bácsi … de… nincs igazam??? Egyébként sosem fütyülnék a (“A”) Honlapra, hisz -majdnem -- mióta családom sincs- ez a mindenem. Elnézést még egyszer, pusztán arra utaltam egy 3 évvel ezelőtti (!) bejegyzésre, hogy a saját szemükben keresse a lila gerendát, ne itt a szálkát … Benneteket próbáltalak védeni, bocsánat, ha túl arrogánsnak minősült a megjegyzésem … mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa … pedig református vagyok :-)))
          Bocsánatot kérek még egyszer, szerintem a legsértőbb szó, amit használtam, a “maki” lehetett … lehet, hogy ezt sem kellett volna használnom, de felhúzott, hogy “idejön” egy segédrendőr, és “ITT” kezd okoskodni, hogy a 85 évvel ezelőtti képeiken ki kicsoda. Ha bárkit, bármit megbántottam volna, ismeretlentől is elnézést kérek (egy csigát sem taposnék agyon), de MINDEN SZAVAMAT, MONDATOMAT VÁLLALOM! Ha Önök is hatóságosdit kí­vánnak játszani, kedves YSE, tiltsanak ki, tudomásul veszem, nem fogok pert indí­tani! Mi volt az a “rettenetesen” csúnya kifejezés, ami elhagyta a klavimat? “P”-vel és “”F”-fel kezdődő szavakat még az életben nem í­rtam le, gyönyörű gazdag nyelvünkben pedig a “csúnya” szavak 90 %-a e betúkkel kezdődik … kivéve az FTC-t! 😀

          • lacimadí r !

            Mi van veled ?

            “Csùnyí n” elkeseredtél.

            Személyiesen egyrészt meghat (és bí nt), hogy pont a KK/Mitropa-kupí val kapcsolatal jí ratod le annak az UTE-nak egy szurkolòjí t, amelynek a klubjí nak a Fradi akkori vezetôsége dìsztí virattal gratuí lt a kupa elnyeréséhez.

            Mí srészt meg meghatott az a “miòta csalí dom sincs --” ez a mindenem” sorod.

            Akí rhogy is Volt vagy van. Holnap lesz valahogy, vagy sehogy.

            • Kedves Laci, nem akarom túlmagyarázni, valószí­nűleg nem volt igazam, de időnként ideges vagyok. Az bosszantott fel, hogy idejön egy “Dózsás” -joga van hozzá, sőt, én is örülök neki!- és elkezd okoskodni -- nem most, 3 éve, hogy ki kicsoda … baxus, nézegesse ezt a hasonló szintű lila szurkolói honlapon … ennyi a történet. Nem akartam megbántani senkit -- na jó, időnként a klubvezetés 1-1 tagját 😛 -, Imre bácsit is megértem, ez a weblap egy olyan ritka oázis, ahol senki sem átkozódik és fröcsög, ebben maximálisan igaza van … de 1-1 pikí­rt megjegyzésen kí­vül én sem igen engedek el mást …
              Nem baj, kedves László, úgy fogunk meghalni -- bárhova vet bennünket a Teremtő-, hogy “csapat csak egy van: a FERENCVÁROS!!!”
              ’60-as évekbeli gyermekkoromban (“bigott” református családban) azt tanultam, hogy : ISTEN, HAZA, CSALÁD + FERENCVÁROS … Köszönöm, hogy próbáltál megérteni … nem hiszem, hogy személyében bárkit is megbántottam volna …

            • Nézd, Laci, régen más világ volt. Az 1933-as Magyar Kupa döntő után -amikor í­zzé-porrá zúztuk az akkor bajnok(!!!) Újpestet, Európa egyik legerősebb csapatát -- Úristen, mik lehettünk mi? 😛 -, nos, ha jól emlékszem, a Langfelder “Patyi” bácsi mondta a meccs után a csapatának, hogy “Uraim, ezek után csakis háromszoros hurrát kiálthatunk a Ferencvárosnak!” -- na, ez az, ami ma már ismeretlen/hihetetlen …
              Más: a tegnapi “Népsport” retró-mellékletében volt benne, hogy ’37-ben a két lila-fehér csapat, az Austria és az Újpest visszavágóját az Üllői úton játszották, és az Újpest zöld-fehérben játszott, hogy a Fradi-közönség jobban bí­ztassa … be is jött … pedig akkor már vérre ment a rivalizálás … fantasztikus …
              Kedves YSE, megbocsát nekem??? Számtalan hozzászólásom bizonyí­tja, hogy mindig tiszteltem nagy ellenfeleinket! Legfeljebb egyes szurkolóikat kevésbé … de nyugi, ők meg “taknyosvarjúznak”, jó esetben “zöldbékáznak” bennünket …

              • lacimadí r !

                Bí r talí n nem tartozik ide, de Chesterton (egy konvertita Volt anglikí nus ìrò, aki a “Brown atya” történeteket ìrta), azt mondta a protestí nsokròl, hogy nem engedik meg maguknak, hogy sìrjanak is.

                Légy egy kicsit irgalmasabb sají t Magadal szemben is !

                Ha ezt meg tudod csiní lni, akkor lehetsz könyörtelen sají t hibí idal szemben.

                De az egyik a mí sik nélkül (katolikus értelemben) nem megy, és a vége csak az elkeseredettség.

                Nem muszí j vakok lennünk a mí sikak hibí ival szemben. Azonban legyünk irgalmasak ellenségeinkel is.

                A hí rom E-betû elsô betûje az erkölcs. Csak azutí n jön az erô és az egyetértés.

                Legyél irgalmas Magadal szemben, akkor lehetsz irgalmas mí sokal szemben is.

                Remélem, nem érzed Magadat kioktatva.

                Toví bbìtottam abbòl a lélekbôl, amely, szerintem, nem í ll tí vol a “Fradi-sziv”-tôl Sem.

                Meggyôzôdésem, hogy a “Fradi-szìv” nem ismer ellenséget, csak ellenfelet.

                • Köszönöm, László! Igen, ez igaz, mi nem tudunk sí­rni … legfeljebb befelé … “Bigott” reformátusként CSAK magammal szemben tudok könyörtelen lenni … biztos sok mindenben nem volt igazam, de ez az össztűz, ami rám zúdul …. mindez azért, mert egy lila …-nak azt javasoltam, hogy ne a világ legjobb szurkolói honlapján, hanem a sajátján okoskodjon … vszí­nűleg bennem van a hiba, ha mindenki szemben jön a sztrádán …. Befejeztem. Tökéletes emberekkel nem tudok vitatkozni, én nem vagyok az. Neked üdv! HAJRÁ FRADI, MINDHALÁLIG!!!

          • Jó lenne, ha végre tudatosulna benned, hogy ezekkel az ordenáré stí­lusú kirohanásokkal senkinek sem használsz, de annál többet ártasz Fradinak. Lejáratod. Meg magadnak is ártasz, hogy jól felhúzod magad.
            Volt egy sógorom -- nyugodjék, húsz éve halott -- csupa tragédia volt az élete. (Csak a legnagyobb:egyetlen gyereke iskolás korában a szülőanyja miatt lett öngyilkos, és válás után nem tudtak szétköltözni.) Olyan goromba tudott lenni, -- velem is volt -- amit én még lovas és erdei munkás körökben edződött mivoltomban is nehezen nyeltem le. Egy vigasza volt: a Fradi. Az éltette. De hogy valami olyat tett vagy mondott volna, amivel árt a Fradinak, vagy akár csak rossz fényt vet rá -- olyan egész életében nem fordult elő.

            • Tisztelt YSE! Érteni értem, de, ha felsorolná, hogy én mi mindent “ártottam” a FERENCZVÁROSI TORNA CLUB-nak??? Úgy tűnik, nem egy nyelvet beszélünk … én sokkal szomorúbb vagyok emiatt, mint Ön. Azt hittem, a szurkolókból élnek … ezek szerint Önök is a TAO-pénzből … a büdös disznó Fradi-drukker pedig takarodjon, ahova akar, mert arra nincs szükség …. EZ legalább világos beszéd … ha Önök TŐLEM féltik az FTC-t, akkor annak a klubnak megszámláltattak napjai … Rendben van, tudomásul veszem, ha az Ön emésztéséhez ez kell, akkor sosem fogok kommentelni … de ez a mai világban egy kicsit vicces … mint egy viktoriánus szí­ndarab (kéretik nem félreérteni, a XIX. szd. brit szí­ndarabjaira gondoltam) … Akkor, Önökkel ellentétben, ÖNÖK ellen is: HAJRÁ FRADI!!!! Na, ha most kitilt engem, jobb a lelkiismerete??? Gondolom, több százezer ifjú Fradista özönlik a helyembe … bár, jó pénzért akár el is tudom intézni, hogy ne hiányozzak … ez valami köpedelem … ENGEM??? Jó, tiltsanak ki, kedves YSE, kellemes gyomorkorgást kí­vánok … elnézést, hogy ennyit pofáztam, és annyi újságcikket/felvételt/tudósí­tást szereztem be, amiket elsőként és egyetlenként ITT tettem közzé … TILTSON KI, LEGYEN VÉGRE EGY JÓ NAPJA!!! Akár ki is í­rhatná, hogy: “halál minden igazi Fradistára!” --
              Befejeztem, SOHA TÖBBÉ NE FOGOK ITT LEGELÉSZNI … az ÉN KLUBOM, AZ ÉN HAZÁM, AZ ÉN ISTENEM amúgy is máshol van, mint a …. -é …
              Ha Ön ettől boldogabb, hogy a jelenlegi vezetéshez méltóan próbál elmarni minden Fradi-drukkert a Fraditól, akkor, kedves YSE, mehet a pénztárhoz, mert megcselekedte amit, megkövetelt k.b.t.v … valahol azért majd, egyszer, nagyon szégyellheti magát … 52 éve vagyok Fradista … olyan, amilyen … olyan, akit Békéscsabán lerúgtak a pályaudvaron a zsernyákok a padról, 2 a vesémre, 1 a torkomra … FRADI-zászlóba burkolózva aludtam … 1975-76-77-78 … halálos bűn volt ez az ÖNÖK Magyarországán, kedves YSE! ÖN el sem tudja képzelni, hogy egy “vidéki” Fradista Telekgerendáson vagy Csorváson vagy Székkutason miket élt át … én igen. ÖN akar ENGEM innen kitiltani??? Ki marad??? Kell a hely a CR-imádóknak??? PR-szempontból??? Nosza!

              • A Honlap CSAK a szerkesztők pénzéből él. Mindent ingyen csinálunk. Nincs elkötelezve senkinek. Nem kér és nem kap semmit. Legfeljebb olyan “kioktatásokat”, mint most.
                Egyébként én is úgy látom, hogy nem egy nyelven beszélünk.

                • Tényleg nem egy nyelvet beszélünk, ezért a magam részéről befejeztem a teljesen értelmetlen kommunikációt … majd jönnek helyettem az intelligens, glasszékesztyűs mai fiatalok milliói, én itt már csak útban vagyok. Elnézést kérek, hogy itt voltam. Rettenetes bűneimre pedig -- ha akar-, csak Egy valaki adhat megbocsátást … Nem tudom, hogy fog-e, de ez már az Ő dolga. Annak örülök, hogy a honlap KIZÁRÓLAG a szerkesztők pénzéből él, ezek szerint szurkolókra, szimpatizánsokra nincs is szükség. Nem is tudom, hogy kb. 7 éve -- mióta felfedeztem ezt a csodálatos honlapot-, miért kutakodtam régi újságokban, jútyúkon stb …. szinte minden szabad időmben … elnézést, ha ennyit ártottam az FTC-nek … zárt kapus meccsek, százmilliós bí­rságok az “ordenáré stí­lusom” miatt … Most már tényleg az egész világ megbolondult????
                  LAST, BUT NOT LEAST: Örökre Ferencváros! Függetlenül attól, hogy én legelek itt, vagy a helyemre türemkedő milliók ….

            • Persze, én ártok a Fradinak … nem az idióta vezetők, akik Szigeti és Gschwindt óta/után sorakoznak … Mennyit ártottam én a Fradinak … a 20-on éven át vásárolt pártoló tagdí­jjal, az 1975-1987 között kb. minden 2. héten történő utazgatásokkal Zalaegerszeg -- Budapest -- Miskolc -- Debrecen -- Székesfehérvár -- Szeged -- Budapest -- Békéscsaba útvonalakon … kár, hogy amikor gimnázium 4. osztályban közöltem az osztályfőnök-nénivel, hogy “legyen kedves elengedni a Fradi-meccsre!” “Laci, ezt hogy gondolod? Hétfőn felelsz az egész éves anyagból!”
              BOCSÁNAT, HOGY ENNYIT ÁRTOTTAM A FRADINAK!!! (Tiszta bolsevizmus, Rajk László érezhetett hasonlót) …. én, aki a saját esküvőmről ki-ki szökdöstem, és a pincéreket kérdeztem, hogy mennyi a Fradi -- MTK??? Annak ellenére, hogy szabolcsiak voltak, mindegyik szemhunyorí­tva közölte, hogy “Nyugi, vezet a Fradi, jók vagyunk” … azt hiszem, 4-0-ra nyertünk … nekem 5 percenként hozták a hí­reket … a pre-internet világban … YSE meg engem akar kitiltani, mint “ordenáré” stí­lusút … tegye, URAM!!! A j. (jelenlegi) vezetést sem érdekli, hogy hányan mennek ki egy mérkőzésre … Önt se érdekelje, hogy hányan bóklásznak itt, errefelé … lassan én is kezdem megbánni … Lelke rajta, no, egészségére! Imre bácsi, azért valahol szégyellhetné is magát … ezt csak úgy mondom …

              • Lacimadár, ha kicsit lehiggadnál, tudnod kéne, hol az a határ, ami még belül van a normális vélemény-ellenvélemény határán. A honlapnak és az itteni kulturált szellemiségnek, hangulatnak ártasz az utóbbi két napban előadott hisztérikus ámokfutásoddal, ami ezen a helyen soha, senkitől nem volt jellemző. Nyilvánvalóan nem járnék ide -- s tán mások se -, és mi magunk ketten sem folytattunk volna remek diskurzusokat e helyen, ha ez lenne az uralkodó hangnem. Ne kapj bele a feléd nyújtott kézbe, ne legyünk veszett kutyák. Már az teljesen felesleges volt, ahogy a minden hangsúlytól mentes objektí­v, futballtörténelmi kérdésre koncentráló újpesti hozzászólónak három év után nekiugrottál, de ahogy most Imre bácsival szemben viselkedsz, az már-már paranoia. Nem véletlenül lettél megbecsült fórumtársunk itt, ne épí­tsük le magunkat és emberi kapcsolatainkat: maradjunk meg a közmondásos bizonyos szint fölött.

                • L.I. alias kispufi !

                  Itt valami történhetett !

                  Lacimadí r ìrí sa nekem ùgy tûnik, mint egy olyan ember ìrta volna, aki az öngyilkossí g elôtt í llna, és most mí r csak azokat az érveket gyûjtené, ami az elôbbit igazolní .

                  Nagyon nyugtalanìtò az egész.

                  És ha valòjí ban “mink”, vagyunk a csalí dja, akkor — akarva nem, valaki, valamit ìrhatott neki…

                  Remélem, lacimadí r hamarosan felépül megint, vagy megùssza egy idegösszeroppaní sal, és nem csiní l valami butasí got.

                  • Kedves László, én nem hinném -- és remélem, joggal -, hogy ilyen súlyos a helyzet. Egyikünknek se az ősi rivális a kedvence, Lacimadár esetében pedig már egészen szélsőségesek ennek a jelei, amit sehol máshol nem tapasztaltam nála. Én ennél ökumenikusabb vagyok, minden rivális történelmét tisztelni tudom (már ahol beszélhetünk történelemről, de inkább nem eveznék jelenkori, aktuálpolitikai vizekre…), és elismerni mindazt, amit-akiket a magyar labdarúgásnak adtak. Nyilván nálam is van egy-két név és arc a jelenből, aki kiveri a biztosí­tékot, de igazából az bőszí­t fel, amikor az én csapatom felé állnak tiszteletlenül, amit én mások felé nem teszek. Nyilván nem vagyunk egyformák, nem is elvárható, de ok nélkül mégse tárjuk elő a nagyon mély ellenérzéseinket.
                    Szóval mélyebb aláásása nélkül az okoknak, remélem, pszichológiai diagnózisod nem helytálló. A jól ismert, régi Lacimadárnak pedig itt a helye közöttünk, várjuk őt.

                    • Kedves L.I. alias kispufi,

                      Megnyugtattí l. Köszönöm.

                      Te azért Lacimadí rt jobban ismered mint én.

                      “Lacimadí rnak pedig itt a helye közöttünk, ví rjuk ôt.”

                      Ehhez itt többet nem is akorok ìrni.

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ