André Schembri: 32

André Schembri

André Schembri több mint 30-szoros máltai válogatottként az SK Austria Karnten csapatától érkezett Craig Short együttesébe. A máltai csatár korábban két góljával szinte egyedül verte meg a magyar nemzeti együttest.

Az angol edzőnél nem sokat szerepelt, a góljai is elmaradtak. Prukner László érkezésével vált a csapat biztos tagjává.

Huszonnyolc tétmeccsen tizenhét gólt szerzett a 2010/11-es szezonban. Tizenhat (az MTK elleni meccs vitás gólja az MLSZ szerint André találata volt) bajnoki góljával a csapat házi gólkirálya lett a bronzérmes csapat harmadik legfoglalkoztatottabb embere.

Kétszer szerzett mesterhármast az NB I-ben (a Vasas és Pápa elleni idegenbeli találkozókon) egy szezonban, amire utoljára elég régen volt példa: még az 1980/81-es idényben sikerült Nyilasinak, háromszor is.

A Vasas,

majd a Pápa ellen:

2011 nyarán Görögországba szerződött és az Olimpiakosz Volosz csapatában folytatta pályafutását, később a szintén görög Panionosz játékosa volt.

2012 nyarán Ciprusra igazolt az Omonia Nicosia csapatához, ahol Leandro csapattársa volt (2014 őszén a Bundesliga II-ben szereplő FSV Frankfurt csapatában szerepelt).

Az érkezés …

André 16 góllal vette ki a részét a bronzéremből

7 hozzászólás a(z) André Schembri: 32 bejegyzéshez

  • Még most is szí­vesen látnám a csapatban, mondjuk Lauth helyett…

  • Utólag megtudtam, hogy André nem fogadta el a Fradi ajánlatát, pedig dupla pénzt í­gértek neki. Gondolom, most már ő is bánja a döntését.
    A két évvel ezelőtti Schembrire nagy szükségünk lenne ma! Pont egy ilyen mozgékony, gólérzékeny játékos hiányzik Böde mellől.

  • Úgy hallani, hogy Cipruson a gazdasági válság miatt hullanak szét a csapatok, szélnek eresztik a játékosokat a ciprusi kluboknál. Az Omonia Nicosiában játszik Leandro, Andre Alves és Andre Schembri. Szerintem mindhárom erősités volna számunkra, nem biztos, hogy tudnánk állni anyagi igényeiket, de egy próbát megérne a megkeresésük.

  • Bevallom, ő volt az a zöld-fehér játékos, aki miatt szí­vesen jártam meccsre. Hamarabb lehetett volna a kedvencünk, ha Short több lehetőséget adott volna neki Elding mellett. Szí­vvel, lélekkel hajtott, cselezett, gyönyörű gólokat lőtt. Nagy hiba volt őt elengedni! A sok kutyaütő (neveket nem emlí­tek, úgyis tudjátok) pénzéből biztos telt volna a megtartására. Mellette Andrezinho volt az, aki szint vitt a Fradiba. Nélkülük, tervszerű csapatépí­téssel, igazolásokkal ide jutottunk.

  • Vajon mi lehet vele?…És persze nagyon hiányoznak a góljai. Az utolsó vérbeli csatára volt a Fradinak.

  • Csatlakozom. Csak remélni tudom, hogy nem megy el és profi hozzáállásával, odaadó játékával továbbra is szolgálni fogja a Ferencvárost.

  • Maradj velünk André!

Hozzászólás a(z) Kinizsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ