Búcsúztatók

Elhunyt Csányi József

Csányi JózsefEgy olyan ember távozott el közülünk pénteken délután, aki szó szerint a fél életét a DVTK-nak szentelte. 83 éves korában elhunyt Csányi József, a DVTK egykori kiváló labdarúgója, aki pályafutása befejezését követően edzőként és szakosztályvezetőként is szolgálta a klubot. Két kisebb megszakí­tással 45 éven keresztül dolgozott a vasgyári csapat sikeréért. Utánpótlás edzőként nem csak remek labdarúgók egész sorát nevelte ki, hanem fontos szempontnak tartotta a gyerekek lelki nevelését is, az volt a célja, hogy ne csak jó futballistákat, hanem jó embereket is csiszoljon a rábí­zott palántákból. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Gyász: nincs többé mágia, elhunyt Verebes József

verebes-jozsef

A 74 éves mesteredző már régóta súlyos beteg volt, ma kora délután otthonában érte a halál.
Hetvennégy éves korában elhunyt Verebes József, a nyolcvanas évek legendás győri sikercsapatának vezetőedzője. A magyar labdarúgás egyik kivételes egyénisége edzőként alkotott maradandót. A nevesebb magyar klubok közül irányí­thatta a Videotont, a Rába ETO-t, az MTK-t, a Honvédot, a Vasast és a Diósgyőrt. 1987-ben először lehetett szövetségi kapitány, majd 1993 szeptembere és 1994 júniusa között másodszor. A szakember egy ideje már súlyos beteg volt, ma fél háromkor otthonában hunyt el.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ