Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Elképzelés nélkül
Szombat délelőtt még motoszkált bennem a kisördög, bár a szívem hajtott, de voltak olyan érzékszerveim melyek nem voltak biztosak abban, hogy vasárnap fel kell ülnöm a lelátóra az MTK elleni bajnoki mérkőzésre. Először (megszokásból) “örökrangadót” írtam, de az ujjam nagyon gyorsan rátapadt a “backspace” billentyűre, sima mérkőzésre változtatva a valaha szebb napokat megélt Ferencváros-MTK-t. A 20-s évek kezdetétől a második világégésig nem csak a pályán és a lelátón, hanem a kávéházakban, az irodalmi folyóiratokban is “összecsaptak” a két csapat hívei. Móricz Zsigmond, Aszlányi Károly, Tabi László, Salamon Béla, Ráday Imre (és még sorolhatnánk a neveket), adtak igazi rangot és tették társadalmi eseménnyé az örökrangandót. Egy jól ismert anekdota szerint az MTK egyik leghíresebb szurkolója, Salamon Béla (színész, “epés” glosszák írója) örökké lógó szivarjával egyszer Pluhár István mellé állt egy FTC—MTK mérkőzés félidejében, amikor a Magyar Rádió első sportriportere közvetített és odasúgta neki: – Nem tudnál valahogyan bedumálni egy sufnit Háda Jóska hálójába? Mielőtt még elmerengtem volna a múlton, egyből le is fordítottam és át is költöttem a színész legenda mondatát, remélve, hogy ma nem lesz olyan MTK szurkoló aki “betudja dumálni” a labdát Dibusz (Bogdán) hálójába. Arra aztán végképp nem számítottam, hogy nálunk sem lesz olyan játékos aki 90+6 perc alatt egyetlen “értékelhető” gólt sem tud begyömöszölni Mijatovics kapujába. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kínos főpróba
Színházi berkekben szokás mondani, hogy ha a “bemelegítő” főpróba nem sikerül, akkor az előadás biztosan tapsviharral fog befejeződni, a kritikusok sem vitriolba mártják a pennájukat, hanem egyből Tony-díjra jelölik a rendezőt és a színészeket. Ez persze csak egy védekező magyarázkodás, amire Szinetár Miklós, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja mondta, hogy ez butaság, mert apró hibákat még ki lehet küszöbölni, de ha néhány nappal a főelőadás előtt nem működik az egész, jobb ha egyéb okokra hivatkozva elhalasztják a bemutatót. Amit a színészek betegség vagy technikai okok miatt nem is tehetnének (volt is rá már példa), de vajon mit szólnának most Glasgowban, ha a tegnapi vereség után Stöger mester nem csak a ZTE jó teljesítményét említi, hanem németes nyugodtsággal közölné, hogy hát vannak problémáink hátul és elől is, látják kedves zöld-fehér skót barátaink a főpróba nagyon nem sikerült jól, ezért inkább halasszuk el a csoportkörös mérkőzésünket. Amire eleve csak hármat kell aludni, helyesebben csak kettőt, hiszen a ZTE elleni vereség után nehezen fog álom jönni a szemünkre, és ha jól belegondolok, idegen környezetben, egy idegen szállodában hétfőn sem fogjuk kialudni magunkat, így meg másnap délután pályára lépni egy számunkra nagyon fontos mérkőzésen, nem a legjobb előjel. Erre a felvetésre a meglepődő skót urak (természetesen kockás szoknyájukat viselve) csak annyit kérdeznének: és miért nem sikerült a főpróba? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Helyzetcunami
Vajon jó játékkal is ki lehet kapni? Ez egy örök kérdés, amelyre a realisták mindig rászokták vágni, hogy egyedül a győzelmet nem kell megmagyarázni, a vereséget meg el kell fogadni. Azzal nincs is gond, de mi van akkor ha egy csapat tényleg mindent megtesz a győzelemért, helyenként még jól is játszik, de a végén mégis beüt a krach, jönnek a hibák, melynek a vége vereség. Ez természetesen nem a Paks elleni bajnoki után jutott egyből eszembe, bár paksi oldalról, helyesebben Bognár Gyurika szájából is elhangozhatott volna, onnan azonban más “anyag” jött elő, de erről majd később. Mindez a csütörtöki Betis elleni vereség utáni beszélgetések következménye, amit egyrészt a sorrendben az ötödik kupavereség miatt, másrészt az előbb feltett költői kérdés, miszerint lehet-e jó játékkal kikapni miatt “robbant” ki éjfél magasságában a hazafele vezető úton. Ez meg több szálon is kapcsolódik a tegnap mérkőzésünkhöz. Abban még a kezdő sípszó előtt is biztos voltam, hogy az egyik legnehezebb mérkőzés vár ránk Pakson, mely nem csak a hazaiak bátor és eredményes játéka miatt volt várható, hanem amiatt, hogy nem tudhattuk, a csütörtöki mérkőzés mennyit is vett ki a játékosokból. És itt újból csatlakozik a gondolat az első mondatomhoz, hiszen a játékosok is érezték, több volt a meccsben, ha egy kicsit jobban összepontosítunk, a döntetlen meglehetett volna. Másrészt olyan 90 percet láthattunk, amit magyar pályán (még Pakson sem – ezt Gyurika figyelmébe ajánlom) még akkor sem látnánk, ha a meccs közben éhes tigrisek tévednének a pályára. Itt szoktak közbeszólni az örök kötekedők, bírni kell a sorozatterhelést. Nekik a hétvégi külföldi bajnoki eredmények tanulmányozását ajánlom, kiemelve a Betist, aki az idény leggyengébb játékát nyújtotta a Villarreal ellen, Pellegrini hiába cserélgetett, hiányzott a megszokott frissesség a játékukból. Ezt sem magyarázatként szántam, hiszen a győzelmet ugye nem kell megfejteni, inkább a saját magam aggódására próbálok elfogadható gyógyszert találni. Ehhez jött még Stöger mester hiánya (betegség miatt maradt távol) és a paksi legények és “mesterük” szokásos magabiztos és helyenként öntelt nyilatkozata, melytől természetesen nem estem hasra, de éreztem, hogy az őszi szezon legnehezebb mérkőzése vár ránk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Majdnem elszúrtuk
Vasárnap reggel verőfényes napsütés ébresztett. Mintha a nap is üzenni akart, hogy kelj fel, pattanás ki az ágyból, vedd elő a szépen kivasalt mezt, sál a nyak köré simogatás gyanánt és indulás a derbire. Nem korai még? – nézek ki a fejemből, a komódon fénylő óra még csak hét órát mutat, Ej, ráérünk arra még Pató Pál uram, a ház nincs roskadófélben, a vakolat sem hámlik le, egyedül a nap vakít be az ablakon és próbál arra rákényszeríteni, hogy kikászálódjak az ágyból. De hát vasárnap nap, végre egy nap mikor nem kell 6-kor ébrednem, a derbi is csak késő délután kezdődik és bár ahhoz, hogy feltűnjön előttünk a Szentély és a hullámzó tömeg, közel két órát kell autózni, mégsem kell sietni, ráadásul el kellett telnie néhány percnek, hogy rájöjjek a nap sunyiságára, miért is akar engem már hét órakor kiparancsolni az ágyból. Ma tényleg derbi, jön az ősi ellenfél, nekünk csak dózsa (szerkesztőtársamnak dósza) még akkori is, ha a lila-fehér szurkolók ezt tiszteletlenségnek veszik, bár aki nem becsüli saját csapata történetét (mert hát 40 évig csak úgy hívták őket, sőt legnagyobb sikereiket is ilyen “toldalékkal” érték el), az a jelent sem érdemli meg. Mikor eljutottam a mélyenszántó éppenséggel nem nevezhető elmélkedésig, egy ennél még bizarrabbnak tetsző kérdés ötlött fel bennem. Vajon a jelen Újpest elleni mérkőzés még nevezhető derbinek? Hiszen az elmúlt években csak veszteni jöttek az Üllői útra, hét éve nyertek utoljára, azóta csak zakó zakó hátán. Oké, volt egy döntetlen is, de az is még Doll idejében, a német mestert követő Szerhij Rebrovval csak verés jutott a liláknak, valójában nem is értem, mi a fenének kísérik el a szurkolók őket, tán be vannak oltva szenvedés ellen, vagy azzal büntetik saját gyengeségüket, hogy végig akarják hallgatni a Fradi tábor nem éppen hízelgő ki nem ugrál strófáját? Ennél a pontnál kezdtem érezni, hogy ébredezek, hiszen mégis csak derbi, mégis csak közel teltház, fergeteges hangulat, már egy órával a kezdés előtt olyan zsibongással telik meg az agora, hogy már azért érdemes útnak indulni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Pókember most nem segített
Annak ellenére, hogy valamikor tanultam statisztikát, sőt még vizsgáznom is kellett belőle, annyira soha nem kedveltem, jobban vonzottak a szavak mint a számok. Ráadásul engem még az átkos rendszerben okítottak, ahol az elsődleges cél az volt, hogy a számokból mindig az derüljön ki, hogy teljesítettük az ötéves tervet. Az akkori tanárom aki a statisztikai hivatalban dolgozott, az órákon mindig bevetett néhány “örök igazságot”, melyek főleg a nőkre célozgattak (a miértekről akkoriban nem nagyon lehetett kérdezni). Ilyen volt a kedvenc mondása is, miszerint a statisztika olyan, mint a nőkön a ruha, sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Jót kuncogott rajta, de azt már nem vette észre, hogy ezzel éppen azt a módszert kritizálja, amit éppen tanítani próbál. Ez a kis intermezzo sem jutott volna eszembe, ha tegnap nem olvasom a MOL Fehérvár új kisfőnökének nyilatkozatát, mely szerint ő szereti a statisztikákat böngészni és talált is egy nagyon biztató adatot: “amióta Imi nálunk dolgozik, a Fradi egy ponttal szerzett többet nálunk”. Majd kiestem a székből, még szerencse, hogy volt karfája, így csak az egér csusszant ki a kezemből, olyan ívben repült le az asztalról, mint ahogy az űrhajók szoktak a Föld vonzáskörébe érkezni. Akkor ötlött fel a régi mondás, abból is a “lényeg” eltakarása, természetesen nem úgy, ahogy a statisztikus tanárom gondolta. Sallói uraság csak a valódi lényeget felejtette el, hogy ez idő alatt (Szabics edzői ténykedése) legyőztük őket, megnyertük a bajnokságot, ráadásként bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Őket meg simán lehagyta a “testvérfalu” csapata, plusz ősszel kihullottak a Konferencia Liga második fordulójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megfogyva bár, de győztesen
Kemény és mozgalmas 80 nap előtt állunk. Nem utazzuk körbe a Földet, és nem is kötünk fogadást mint Fogg Verne Gyula regényében és egy Scotland Yard nyomozó sem fogja követni a csapatot azért, hogy megakadályozza a terveink megvalósulását. Ha nem is a Földet, de Európa “szegleteibe” el fogunk jutni, a Glasgow, Sevilla, Leverkusen hármast összekötve egy szabályos háromszöget is kaphatnánk, de mi nem a csapat mértani ismereteire leszünk kíváncsiak, hanem arra, hogy a Peter Stöger irányította Fradit ebből a “flúgos menetből” mennyit tud kihozni. Közel három hónap alatt 13 bajnoki, 6 EU csoportkör és 1 Magyar Kupa, melyhez jön még 4 válogatott mérkőzés is. Tekintélyes menetelés, melytől meg is ijedhetnénk és keresgélhetnénk a kifogásokat is, de mivel ilyen sorozatot 2019 és 2020 őszén már eredményesen teljesítettünk, a jelen számára adva van a feladat: megismételni azt, amit a Rebrov-érában elértünk. Tudom, nem mindig szerencsés összehasonlítani időszakokat, de a fejlődés velejárója, hogy célokat tűzünk ki és megadjuk az “alapot”. Ebből meg szurkolóként nem szeretnék engedni. Nem azt várom, hogy megnyerjük az EL G csoportját, de azt igen, hogy pontocskákat és gólokat szerezzünk. A bajnokságban már ennél magasabbak az igények, ott még ebben a “Mad Max-s” futamban is az élen kéne zárni az őszt. Ezt 2019-ben (4 pont előny) és 2020-ban (9 pontos előny) is teljesítette a csapat. Ezek után “törvényszerű”, hogy ezt 2021-ben is hozzuk. Magasak az elvárásaim? Lehetséges, de az elmúlt három évben el voltunk kényeztetve, mely azzal is jár, hogy sokkal nehezebben viseljük el azt, ha nem úgy alakulnak az eredmények, ahogy azt várjuk. Ilyen volt a Kisvárda elleni vereség, de sokak számára ilyen volt nem bejutni a BL csoportkörébe. Ettől függetlenül eddig eredményes a Stöger-menet, de az igazi megmérettetés csak ezután jön. Melynek első állomása Kispestre vezetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Győzelem mellékzöngéi
A keddi BL kiesést sokféleképpen éltük meg. Amikor éjfél magasságában hazafele gurult az autónk volt időnk kibeszélni magunkból a magunk mögött hagyott 90 percet. Kérdések és válaszok özönét öntöttük egymás nyakába, volt akinek hiányérzete volt, volt aki elfogadta a kiesést, volt aki örült annak, hogy egy kimondottan színvonalas, hajtós meccset láthattunk és volt olyan is, aki még nem ismerve az Európa Liga csoportbeosztását, már tavaszi menetelést vizionált. Annak utólag már nincs jelentőség, hogy az előbbi állítások melyikünkhöz is tatoztak, hiszen volt mikor egyszerre mind az öten próbáltuk az igazunkat a többiekre erőltetni. De nem csak a “kalocsai légió” (Bocsi után szabadon) között alakult ki “káosz”, de másnap a média hasábjain is eltérő vélemények csaptak össze, amit a pénteki sorsolás nagyon hamar rövidre is zárt, bár előtte olyan tippverseny alakult ki arról, hogy ki milyen ellenfeleket szeretne, hogy a tippmix radar már jelzett a központban, hogy talán ki kéne találni egy új szuper odds tétet. Péntek délután a csapatok ismeretében (melyben a zöld-fehér az “úr”) meg ténylegesen elindult a tippverseny. Vajon verhető ellenfeleket kaptunk, vajon könnyebb csoportba is kerülhettünk volna, vajon a Szentélyben vagy a Puskásban lesznek a meccsek, vajon mennyi pontot fogunk szerezni és ezzel mennyi zsetonnal fog növekedni a páncéltermünk? Mindezek talán arra jók voltak, hogy végre leülepedjen bennünk a Young Boys elleni két mérkőzés minden izgalma, lelkesedése, öröme és bosszúsága. Mert volt részünk mindenben, de az élet megy tovább, szeptember végén kezdődnek a csoportmérkőzések és itt van még a “mennyei” is, amit a halasztások miatt egy kicsit parkolópályára raktunk, bár ha ránéztem a tabellára, még a mínusz két mérkőzés ellenére sem volt örömteli. Váratlan és sokféleképpen magyarázott vereség a Kisvárda ellen, majd egy könnyed négyes a Mezőkövesdnek. Tegnap délután meg jött az újonc Loki, kispadján a Fradi volt saját nevelésű játékosával, Huszti Szabolccsal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Döccenő után egy négyes
Túl sok időnk nem maradt ízelgetni az újabb lépést a legmagasabb osztály felé. Pedig szívesen váltunk volna Krúdy Szinbádjává, természetesen Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Valamikor réges-rég az első örökké emlékezetes filmélményem volt amikor Szinbád leül a szépen megterített asztalhoz, kihozzák a gőzölgő húslevest, majd elhangzik a film egyik ikonikus mondata (volt belőle néhány): “hozhatom a velős csontot, nagyságos uram?”, melyre csak bólogatás a válasz, majd mikor a pincér elindul, a senkihez sem hasonlítható orgánummal Latinovits Szinbádja hozzáteszi: a pecsenyét és táfelspiccet is készítse elő. Az utóbbi ételről sokat nem tudok, pedig Krúdy egyik kedvence volt, állítólag a napi étkezési menetrendhez igazolva három fajtát is megkülönböztetett. Amikor a nekünk nem éppen kedvezgető német bíró kedden hármat fújt a sípjába, legszívesebben még órákig ott maradtam volna a fotel édes ölelésében és úgy ízelgettem volna reggelig a továbbjutást, mint ahogy Latinovits tette azzal a bizonyos táfelspiccel. Lassan, komótosan, minden percét kiélvezve. Kellett is néhány perc kalandozás, hiába tekerte a hűvösebb levegőt a légkondi, még folyt rólam a víz, éreztem magamon a feszültséget, Civic kiállítása után a szemem már többször volt elrejtve a pupilláim mögé mint a tévé képernyőjére szegezve. De kibírtuk, kivertük az esélyesebb Slaviát, ezzel bejutva az Európa Liga csoportkörébe és odaérve az álmaink kapujához, amit a svájci Young Boys ellen nyithatunk ki. Az sem lesz könnyű, de addig még van dolgunk a magyar bajnokságban is, ráadásul a Kisvárda elleni nyitó mérkőzésen elszenvedett vereség figyelmeztető jel is volt: senkit nem lehet lebecsülni és ahhoz, hogy jövőre újra a BL-ben szerepeljünk, eggyel tovább kell léptetni a Szentély monitor számlálóját. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megégtünk a nyitányon
Mozgalmas nyárba csöppentünk. A nap is kétszersült akciókat indított, voltak napok amikor késsel lehetett vágni a meleget, és úgy rimánkodtunk az esőért mint anno Kovács Kati a nyolcvanas évek közepén. A koszovói bajnok elleni első félidő elsősorban nem a mutatott játék miatt marad emlékezetes, hanem a 45 percig ránk tűző napsugarak miatt, mely olyan erővel zúdult ránk, hogy a huszadik perc tájékán már önként beleugrottam volna egy szilvaaszaló kemencében, bár én már egy kicsit rágós vagyok és nem is vagyok édes (bár a cukorszintemmel vannak gondok), plusz nem is szeretném magamat aszalt állapotban egy élelmiszerbolt polcán látni. Inkább maradok a fotelom biztonságában, mely 500 nap után, a Prishtina elleni mérkőzésen újból a Szentélybe költözhetett. A covid is szabira ment, adva egy kis szabadságot, bár az is lehet, hogy csak elutazott a tengerpartra feltöltődni, hogy egy újabb mutáns képében tudjon ősszel visszatérni. Jó lenne ha belefulladna a vízbe, hagyjon minket élni, szabadon utazni és teltházak előtt folytatni azt a sorozatot, mely az elmúlt három évben oly sok örömet okozott. Ehhez most új edzőt “találtunk”, a játékosállományunk is egy kissé átalakult, egyre mélyebbre tudunk nyúlni a zsebbe. Elvárások vannak, a bajnoki címek, az EL és BL csoportkör után megnőtt az étvágy, mely nem vegán és nem is diétás. A “kötelezőnek” címkézett első két fordulót simán vettük a BL-ben még akkor is, ha néha-néha akadozott még a gépezet. Főleg a hátsó alakzatokban, de erre meg sokan rávágják, hogy mi a fene gondon volt vele, hiszen négy meccsen csak két gólt kaptunk. És ha ehhez még hozzávesszük az edzőmérkőzéseket (4) is, akkor a “pontveszteség” mellé csupán egy kapott gólt lehet felírni a jegyzőkönyvekbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Csúcsközelben
“Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse…” – Évtizedeken át zenget ez a bájos kis dalocska a munka ünnepén, gyerekként volt részem benne, sőt egyszer még az a “felemelő” érzés is kijutott, hogy vidéki kisiskolásként felvittek minket Pestre és a kirendelt tömeggel együtt vonulhattunk. Jó kis móka volt, a tribün előtt integetni kellett (ezt vagy százszor elmondták a séta során), bár nem nagyon értettük, hogy kik is ácsorognak a “magasban”. Másnap meg is kérdeztem nagypapám, hogy ők miért voltak olyan kevesen, mire az öreg maszek (soha nem dolgozott állami cégnél) egy kevéske kis mosollyal az arcán csak annyit mondott: belőlük annyi is elég. Mikor kimondta, már érezte, hogy rossz fát tett a tűzre, mert egy finom suhintás simogatta végig a fejét, amit nagymama törölgető rongyától eredt. Ne beszélj hülyeséget a gyereknek – mondta, majd engesztelésként megsimogatta ott, ahol az előbb a “suhintás” landolt. Kedves emlék még akkor is, ha néhány év múlva már teherként éltük meg ezeket a felvonulásokat, bár az utána következő vurslis-virslis-sörös triumvirátus mindig kellemessé tette május elsejét. Ahogy tegnap is ünnep volt, bár nem olyan értelemben mint régen. Sokan, sokféleképpen várták a Mezőkövesd elleni bajnokit, egyrészt harc folyt azért, hogy meglegyen kellő számú beoltott az újabb nyitási akcióhoz, másrészt meg jöttek az aggódó hangok, hogy talán mégsem kéne még teltházas bajnokit rendezni a Groupama-arénában. A végletek között meg ott voltunk mi szurkolók, akik csak kapdosták a fejüket, de végül nagyon bölcsen és okosan döntöttek. Úgy gondolták/gondoltuk, talán korai még a közös ünnep, túl hosszú és túl fájdalmas volt az elmúlt egy év, sokunk családjában történt tragédia ahhoz, hogy most egyetlen mérkőzés miatt sutba dobjuk a biztonság fontosságát. Még akkor is, ha közben a szívünk szakadt meg, mert jó lett volna ott lenni, ünnepelni a triplázó bajnokcsapatot, Rebrov mestert, az egész Ferencvárost, akik hozzájárultak ahhoz, hogy labdarúgásunk egyik legeredményesebb időszakával írják tovább az emlékezés aranykönyvét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
