Szurkolói gyűjtemények

A képek mesélni is tudnak

old_camera

Amikor 1826-ban, Joseph Nicephore Niepce 8 órás expozí­cióval elkészí­tette a világ első sikeres és maradandó fotóját, valószí­nűleg nem gondolta, milyen örök emléket hagyott az utókorra. Az ember, amikor fényképezik, az a vágy hajtja, hogy kimetsszen egy szeletet a világból, amelyet ő lát, hogy megosszon velünk valamit képein keresztül saját magából is. Az elkészült kép általában nem csak egy alkotás, vagy egy elképzelt álom, hanem maga a valóság. A képeknek lelkük van, és mint a tükrök mutatnak vissza alkotójukra, örömeire, érzéseire. Az emberen keresztül meg utal a korra, és megpróbálja megértetni a jövővel, hogy honnan is jöttünk és merre tartunk.

A képek mesélni is tudnak. Ha nem csak nézni akarjuk őket, hanem meg is látjuk bennük azt, amit üzennek nekünk, sokkal közelebb kerülhetünk a múltunk megértéséhez. Erre a fotósok által már régen mondott igazságra tegnap jöttem rá. Úgy robbant belém a felismerés, hogy ezek után, ha egy képet a kezembe veszek, biztos, hogy más szemmel fogom nézni. A visszajelzésekből eddig is tudtuk, hogy sok olyan olvasónk van, akik határainkon kí­vül élnek. Vannak köztük olyanok, akik véletlenül, a „guglin” keresztül találtak adatokat édesapjukról, nagyapjukról a honlapunkon és azután vették fel a kapcsolatot szerkesztőségünkkel.

Frank Mike-Mayer, Mike István fia is í­gy találta meg édesapja adatlapját a honlapunkon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A KINCS – egy 1937-es autogramm-füzet, az “üllői 129”-től

autogrammfuzet_1937_kk_ftc_csk_001_02_belso-botitoHa Johnny Depp, alias, Jack Sparrow kapitány időben értesül arról, hogy „üllői129” (testvéroldalunk egyik szerkesztője) jóvoltából milyen kincs birtokába jutottunk, valószí­nűleg ő sem habozna tovább, és a „holtak kincse” helyett megpróbálná megszerezni azt az ereklyét, mely reményeink szerint minden Fradista szí­vét megdobogtatja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Szűcs Balázs galériája

fotoalbumEgy szerkesztőség munkájának a legnagyobb elismerése az, ha egyre többen érzik úgy, hogy féltve őrzött ereklyéiket felajánlják azzal a nemes céllal, hogy ezzel is segí­tsék honlapunk munkáját és bőví­tsék annak kép és videó állományát. Az elmúlt hetekben egyre többen jelentkeztek: naplókat, régi, megfakult képeket, dedikált képeslapokat, műsorfüzeteket és VHS kazettákat küldtek el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ