Kép, Könyv & Videotár

Gál László – Hetyei László: Legendás csatársorok

A labdarúgás hőskorában még öt támadóval futottak ki a pályára a csapatok, majd a taktikai variációk elburjánzásával lecsökkentették négyre, háromra, kettőre, egyre. Ez a könyv visszarepí­ti az olvasót a boldog békeidőkbe, amikor még a 2-3-5 vagy pár évtizeddel később a 3-2-5-ös hadrend dí­vott.

A szerzők komplett csatárötösöket vettek górcső alá, amelyeknek tagjait a korabeli drukkerek álmukból felébresztve is sorolták. Az is megesett, hogy a támadóalakzatnak külön nevet is adtak.

Aranylánc. A mai fiataloknak nem sokat mondhat ez az elnevezés, pedig az 1920-as években a közönség ámulva nézte az MTK hí­res csatárötösét. Vagy ki tudja rögtön felsorolni a Ferencváros T-betűs csatársorát?

Az 1948-1949-es Üllői úti bajnokcsapat tagjai jóval ismertebbek, ahogy az Albert Flórián, illetve Farkas János fémjelezte csatárötös is, no, meg az Újpesti Dózsa gólcsúcsot produkáló csatárkvintettjét is jó néhány szurkoló hibátlanul fújja.

Hatszor öt, azaz harminc kiváló labdarúgó emlékét, emlékezetes mérkőzéseit elevení­ti fel a könyv, ezáltal futballtörténeti áttekintést is adva a legjobb csatársorok bemutatásán keresztül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ