1930/31

1931.VI.21. Fluminense – Ferencváros 2:3

19310621-1931.6.27 Careta-RJ pg.24Az egész ország számára rosszul indult az 1931-es esztendő. Az előző két év gazdasági csődje miatt egyre nehezebb volt megélni, melynek következtében sokan hagyták el az országot. Nem csak fiatal szakmunkások, orvosok, mérnökök és tudósok próbáltak távol a hazától megélhetést találni, de sok sportoló is “új hazát” keresett. A válság természetesen a labdarúgásra és ezen belül a Fradira is komoly hatást gyakorolt. A gondok azzal kezdődtek, hogy a válság a Fradi éléről elsodorta Szigeti Imrét, a profi-alakulat mecénását. Az anyagi gondok mellett a szurkolók nehezen viselték azt is, hogy a csapat már négy éve nem nyert bajnokságot és bár 1929. július 21-én világra szóló győzelmet arattunk az uruguayi válogatott ellen, de azt nagyon messze a hazától érték el, í­gy csak az újságokból értesülhettek az azóta legendássá váló győzelemről. Pedig a klubvezetés mindent megpróbált az anyagi gondok enyhí­tése érdekében. 1930 tavaszán még hangversenyt is szervezett Fradi érzelmű művészek közreműködésével a Zeneakadémián, hogy a bevételből ki tudjuk vásárolni Korányit a Szegedből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ