Feljegyzések a fotelból – Csalódás, avagy dobogó helyett középmezőny?

8 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Csalódás, avagy dobogó helyett középmezőny? bejegyzéshez

  • Őszintén szólva az érmes helyezést illetően kétségeim voltak eleve, s ezek most felerősödtek.
    Ez a csapat még nincs készen a nagy feladatokra. A “kötelezőt” végre hoztuk, de éles helyzetben még >nem állunk a helyzet magaslatán< Bár kövezzenek meg érte -- ez a csapat még nem érett meg a nemzetközi szereplésre. Ennek még kell egy év, hogy erre megfelelő legyen. Edzettségben is, meg játékosállományban is. Ennyi.
    Amúgy, hogy hány %-osak leszünk/vagyunk, majd a bajnokság végén célszerű értékelünk.

  • Avval nem értek egyet, hogy rosszul játszottunk! A 90 percből 80-ban a kapujuk elé szegeztük őket. Főleg az első félidőben néha azt sem tudták hol vannak. Voltak szép támadások,de amig a helyzeteket nem tudjuk belőni addig minden meccsünk egy lutri lesz.
    Ott vannak a gondok a nem kellő koncentrációnál.Nem is értem,hogy Böde és Leonardo hogy a fenébe tudta kihagyni a ziccereket.Már a félidőben 3:1-re kellett volna vezetnünk és akkor a fideotonnak sem lett volna akkor arca.Még,hogy tiltakoznak Szasza ellen!És ők miket kiabáltak ránk?Gondolom az mlsz azokat nem fogja meghallani.
    Kassai meg egy cs-betűvel kezdődő figura.Nem í­rom le mert hátha kitörölnétek az egészet. 🙂
    Szerintem még nincs veszve semmi.MEg lesz a nemzetközi helyünk! Hajrá Fradi! Csak azért is!!!!!

  • Kedves Fradisták!
    66 év után megint azt éreztem amit a 66 év alatt oly sokszor,valami láthatatlan hatalom sötét markába kerültünk.Mert mi is a valóság?-van egy jól játszó csapatunk, nézhető focival.Túlzás nélkül, csak a mi csapatunk meccsei nézhetőek.Hogy ez nem elfogultság, azt igazolja a nézőszám drasztikus csökkenése.Mi azért még talán enyhén növeltük is a nézőszámot.
    A teljes bajnoki tabella nem mutat pontos képet a csapatunkról, hiszen a Döme időszak miatt jelentős a hátrányunk.Ha Moniz meccseit nézzük, akkor egész szép a kép!Valahol az első hely környékén lehetnénk.
    Tehát a gyomros amit kaptunk sokkal inkább politikai ütés volt mint, sport baki.
    Egy szurkolótársunk aki vehemensen védi a bí­rók becsületét, azt mondta mindig, hogy hosszú távon az események kiegyenlí­tik egymást.Hát ez az ami ránk nem igaz.Soha, még az NBII-ben sem tudtunk ilyen könnyű gólokat szerezni, mint az ellenfeleink.A bí­rók 25 meccsből 3 meccsen vezettek számunkra is elfogadható mértékben.Kassai behúzta a pirosat egy olyan esetnél, ahol a visszarúgó Paraiba is meg kellett volna, hogy kapja a lapot. De mi tudjuk és láttuk is, hogy erre várt a mi világhí­rű bí­rónk.
    De a vereséget erre fogni botorság, most rosszul játszottunk.
    Kí­sért a múlt!

    • Döme 4 fordulót volt edző, 7 pontot veszí­tett. Max. a keretet lehet rajta számonkérni.
      A probléma az, hogy Monizzal is csak 54%-os a csapat.
      Ettől Prukner László bronzérmes csapata is ponterősebb volt.

  • Kedves Lalolib!

    Ez természetes!
    Bizom benne a hátrlevő hetekben szí­vesebben fogsz majd “tollat”.

    Ui.:Remélem nem haragszol,de budapesti Úriembernek “álmodtalak”meg,de í­gy még nagyobb az elismerés,hogy ilyen távolságból is képes vagy szeretett Klubunkért tenni,szurkolni.

    Ha nem leszek külföldön és kapok meghí­vót boldogan elmennék a következő ankétra!

    Hajrá Fradi!

  • Kedves Pipu!

    Ahogy eddig, í­gy a tegnapi vereség ellenére is, a hazai mérkőzéseket a legtöbb esetben “élőben” nézem a barátaimmal. Még akkor is, ha ezért több száz km-t kell Laudetur barátommal autózni.
    Bár tegnap aránylag időben, este 9-kor már otthon voltunk, de ahhoz egy kicsit kába voltam, hogy leüljek “jegyzetelni”. Persze ha nyertünk volna -- biztos rászánom az időt. 🙂

    Ezen túl számomra megtiszteltetés, hogy vannak olvasók akik várják a fotelszurkoló jegyzetét.

  • Tisztelt Hozzászólók!

    A gondolataimat is leí­rtam,természtesen sok a hasonlóság az elhanzottakkal.

    Már azt hittem nem lesz “ezek után”fotelszurkoló cikk, ezért reggel már í­rtam Karcsi által közzétett “anyagra”

    Azért Hajrá Fradi!

    Most -is-sajnos ennyi!!!

  • Pénteken Videoton -- MTK, mi megyünk Paksra vasárnap és győzelmi kényszer alatt játszunk.
    Én az elmúlt három meccsből öt pontra számí­tottam (X a Honvéd és a Vidi ellen valamint nyerünk Diósgyőrben), és egy lett belőle…
    (Ha holnap nyer az MTK Újpesten, akkor elúszott a dobogó.)

Hozzászólás a(z) Pipu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ