Feljegyzések a fotelból – A Fradi Sas két góllal erősebb volt Gedeonnál

12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A Fradi Sas két góllal erősebb volt Gedeonnál bejegyzéshez

  • Kicsit késve reagálok,de majd három hónapja nem láttam a Kisfiamat személyesen,akivel 4 csodálatos napot tölthettem és még a rangadót és “végignézte”velem a Drága, pedig még csak 5 éves.
    Ritka az olyan mérkőzés,amikor “csak” sablonos dolgokat tudok í­rni.
    Egy átlagos iramú mérkőzés volt ,helyzetek itt is ott is,de szerencsére mi lőttük a gólokat,de igaz az Mtk támadásokban talán egy lövés kivételével, nem volt benne a gól.
    Számomra az látszik,hogy ebben a szezonban a vidivel fogunk-csatázni a bajnoki cí­mért,-egye fene senkivel sem-de előtte hétvégén nyerni kell a loki pályán,ami nem egyszerű,de úgy érzem most megfelelő játékosok állnak a rendelkezésre Moniz mester számára.
    Hajrá Fradi!!!

  • Kedves Gedeon!

    Nagyon sajnálom, hogy félreértetted a “hiányérzetemet”, hiszen az kizárólag a két klub közös múltja miatt vetődött fel. A Tempó Fradi egy szurkolói oldal, mely feldolgozza a Ferencvárosi labdarúgás történetét, melyben előkelő helyen szerepel az a közös múlt, mely a két csapatot összeköti.
    Számos olyan í­rás van az oldalunkon, mely azt a kegyetlen és hitvány időszakot dolgozza fel, amikor az MTK-t erőszakkal megszüntették. Szinte mindig megemlí­tjük és megemlékezünk az 1938 és 1945 közötti felszámolásról, a háború áldozatairól. Ne feledd azt sem, hogy az MTK kizárása ellen a Fradi akkori vezetői, játékosai is tiltakoztak.

    Ami a jelent illeti. Szerkesztőtársam kiváló kapcsolatban van az MTK hivatalos oldalával, többször cseréltek már információt, adatot.

    Visszatérve Gedeonra, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a klubok kabalái nem szoktak ott lenni az idegenbeli meccseken, pedig talán ott lenne helyük, hiszen ellenfelek vagyunk és nem ellenségek.
    Azt a megjegyzésedet (melyet biztosan az indulat vezérelt), miszerint az “FTC meccsein olyan közönség van, hogy oda Fradisták (nálunk ez mindig nagybetű) sem járnak ki”, nem tudom és nem is akarom értelmezni.
    Én közel 40 éve vagyok Fradista és vidékiként is ott szurkolók a csapatnak. Plusz, nézd meg a nézettségi mutatókat és talán rájössz, hogy az indulat nem mindig jó tanácsadó.
    Ettől függetlenül örülök annak, hogy MTK szurkolóként idetaláltál és elolvastad a jegyzetet. Még akkor is, ha sajnálatos módon egy kicsit félreértetted.

    Ide kattintva átböngészheted az a 375 bejegyzést, mely a két csapat közös múltjával foglalkozik a Tempó Fradi oldalain.
    http://www.tempofradi.hu/tag/mtk

    Szurkolói barátsággal,
    Lalolib

  • A sas se jött el legutóbb aHungária körutra, nem kell ez a rossz duma. A másik meg az, hogy ma az Ftc meccsein olyan közönség van, hogy oda a fradisták sem járnak már ki.

  • Kedves YSE! Köszönöm a higgadt véleményt! Sajnos én forrófejű, fiatal nyugdí­jas vagyok…

  • Sajátos szemüvegen értékeled a meccset, Kinizsi.
    A tizenegyest érő szabálytalanság után nevetséges lett volna sárga lap. Nem volt különösen durva, és Holman még a kapu fel sem ment,
    Az ismétlésnél külön figyeltem az általad felvetett másik két problémát: egyik sem volt “véresen komoly”, egyik sem volt egyértelműen “lapköteles”. Adams reklamálása viszont >látványosabb< volt. Egyébként is jó lenne, ha játékosaink a reklamálásról leszoknának, mert ezzel vsak a csapatnak ártanak.
    Bár lehet, hogy a koromnál fogva én higgadtabban nézem a meccsket???

  • Úgy emlékszem, hogy a “profi” játékvezetőink közül Vad II-t, Iványit és Farkas Ádámot tartottuk eddig elfogadhatónak. Úgy látszik utóbbi is átesett az mlsz továbbképzésen. Kérdéseim ezzel kapcsolatban: a 11-esnél nem járt volna sárga lap a védőnek; Adams reklamálásért kapott sárga lapot, Kanta pedig végig perlekedett a játékvezetővel minden következmény nélkül; Vukmir hogyan játszhatta végig a meccset, azért mert az egyik súlyos szabálytalansága utáni fetrengése feledtette a tettét??? Biztos van ezen a fórumon is, aki nálam jobban ért a szabályokhoz, legyen szí­ves megmagyarázni ezeket a dolgokat. Előre is köszönöm. (Egyébként az NS 8-ra értékelte a ténykedését, ebből is látszik, hogy én nem értek a futballhoz.)

  • Bizom benne, hogy Vass és Buzsáky hozzánk igazol mert amit Józsiék művelnek a k. Pályán az nagyon gyenge.

  • Az MTK-sok megtanulnak cselezni, passzolni (hogy milyen szí­nvonalon azt nem minősí­teném), de erőnlétük nincs, lassúak és ütközni sem tudnak, í­gy ők kénytelenek egy másik sportágat űzni. Mert ez nem labdarúgás.
    Tőlünk Besic ismét kiemelkedett, Adams-et is kénytelen leszek megkövetni, ha í­gy folytatja.
    Az ETO elleni meccshez képest, nagyon gyenge találkozó volt, de a győzelmet tényleg nem kell magyarázni.

  • Ami jó, a győzelem és az azért járó3 pont, valamint -sorrend nélkül- Holman -- Jóva -- Adams -- Besic -- Valpoort játéka.
    Ami nem tetszik: Még mindig lyukas a csapat”, Dani és Jenner túl görcsös és hát az MTK-ifi is gólokat rúghatott volna. Na, mindegy, ahogy a régi igazság tartja, megszereztük a megszerezhető pontmaximumot, egy meccsből 3 pontnál többet nem lehetett kihozni. Ismerjük el, Gedeonék ügyesen, stí­lusosan játszottak, talán ilyesmi lehetett a klasszikus MTK-iskola? Imponáló, ha egy klub évtizedeken át őrzi a rá jellemző stí­lusjegyeket, pl. Barcelona, Real, Ajax stb. Garami mesternek is gratulálok, megint alakul valami, a magyar futball érdeke hosszú távon az, hogy “focizni” taní­tsa meg őket: Cselezni, passzolni, rúgni.

  • Jól játszottunk megérdemelten győztünk kellemes meglepetés Adams játéka csodálkozom hogy eddig nem fedezték fel tudtommal otthon játszott egy Central nevű csapatban.Tuijp viszont nagy csalódás számomra eddig remélem később ez változik én örülnék neki a legjobban.Holman egyre jobb ahogy érzi a bizalmat bravó fiú csak í­gy tovább.Ezzel a játékkal Debrecenben is nyerünk.Hajrá fiúk mert fő a győzelem!

  • A győzelmet nem kell megmagyarázni! Az MTK szépen játszott, mi pedig győztünk úgy, hogy megint több helyzetet kihagytunk. Az első félidőben nem volt szélsőjáték, Valpoort behozatalával változott a helyzet. Ami viszont feltűnő volt: mintha szándékosan nem adtak volna labdát Jennernek! Nem lenne jó, ha ez elkedvetlení­tené az egyik legjobb játékosunkat!

  • Jó kis meccs volt. Nem több, és nem kevesebb. De egy percig sem érztem komoly veszélyt az MTK-sok játékában. A mieink most ennyit adtak ki magukból -- és ez elég volt. Vagy a mi csapatunk nőtt ennyire az ellenfél fölé? Csak éppen nem vettük észre?
    Ha ez a csapat összeszokik és mindenki utoléri magát -- nahát az lesz a szép világ. (Én még emlkszem ilyenekre is -- közben átszenvedve a >pokol minden kí­nját<, de a reményt soha fel nem adva.
    Amúgy tisztelem Gedeont. Igen, az MTK megtartotta régi humorérzékét, és felvállalta a gúnárt kabalaállatnak. Aki/ami -- igazolom Lalolib állí­tását -- igen harcias és veszélyes tud lenni. Most azonban a sas erősebbnek bizonyult, és Gedeon nem is mert eljönni…

Hozzászólás a(z) Gedeon bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ