Feljegyzések a fotelból – Bubus már nem Mumus

A népi hiedelmek világában nem vagyok járatos, de a gyerekkoromban anyám alaposan a fejembe plántálta, hogy ha valami rossz történik, vagy esetleg én követek el valami vétséget (néha ilyen is előfordult), akkor vagy a Mumus az oka, vagy rosszaság esetén a Bubus fog elvinni. Idővel, amikor már az iskolapadba ültem, a Mumus már a matematikát testesítette meg, a Bubusnak meg a szomszéd kutyáját neveztem, mert mindig megugatott és bizony volt, hogy meg is kergetett. Julis néni hiába mondogatta, hogy nem kell félni, a Bubus nem Mumus, csak szólj rá határozottan, de mikor látta az arcomon a félelmet, mindig kihozott egy frissen fejt pohár tejet elűzendő a rossz érzésemet. Meg is tanultam a leckét, nem kell félni a beidegződésektől még akkor sem, ha esetleg a múlt erre próbál kényszeríteni. Ez a “régi mese” Mumusról és Bubusról – akikről átvitt értelemben Kosztolányi Dezső is írt hírlapi írásaiban – akkor rémlett fel, amikor a keddi BL-diadal után szembejött velem a vasárnapi bajnoki forduló ellenfele, a felcsúti “akadémisták” tabellát átmenetileg vezető alakulata. Tényleg nem sértésből (a klub tulajdonosa sem tartja annak), de a magyar labdarúgás legendájának a nevét ma sem fogom leírni a felcsútiakkal kapcsolatban, ahogy az elmúlt 7 évben egyszer sem tettem meg, még a “hivatalosnak” számító bajnoki beharangozóban sem. Vagy Felcsút, vagy Akadémia, vagy PAFC. Erről ennyi elég is, de vajon mi köze van Mumusnak és főleg Bubusnak a vasárnapi mérkőzéshez? Valójában nem sok, hiszen egy bajnoki címet védő és EL-csoportkör után BL-csoportkörbe jutó csapatnak nem kell megrémülni Bubustól, még akkor sem, ha Szerhij Rebrovnak, a Fradi mesterének éppenséggel a mumusának számítanak (ugyanis velük a legrosszabb a mérlege). Az eddigi hat mérkőzésből csak egyet tudott győzelemre vezényelni, és bár a mérkőzés elején Bubus belénk harapott, de ahhoz már elég edzettek vagyunk, hogy ne ijedjünk meg. A “kutyaharapást szőrével”, a felcsúti előnyt meg gólokkal kell gyógyítani. Amit meg is tettünk, Bubuska lett a beteg, Mumuska meg ment a “levesbe”.

Ennyivel talán nem kéne elintézni a 90 perc történését, de Mumus ide vagy Bubus oda, az első 15 percet leszámítva egyetlen pillanatig sem volt kérdés, hogy melyik csapat a jobb. A sokkal jobb. És bár ebben biztosan van egy kis túlzás, hiszen Hornyák elég jól összepakolta a felcsúti alakulatot, akiken bár hetekkel ezelőtt átsöpört a Covid, de vasárnap délután már minden “ász” a pályán volt: Nunes, Knezevic, Mance és az a Baluta akit az egyik legértékesebb játékosnak (természetesen a Fradi keretén túl) titulálnak az NB I-ben. A kispadon sem csak akadémisták ültek, hiszen Van Nieff, Urblik és Vanecek (természetesen a Fradin kívül) bármelyik NB I-s csapatba beférne. Ráadásul ők átpihenhették a hetet, nekünk meg kedden az év egyik legfontosabb mérkőzésén kellett kivívni a BL-csoportkörbe jutást.

Ahogy az vártható volt Rebrov mester rotált is egy keveset, hiszen Somália, Botka és Sigér mellett a sérült Boli, Civic, Kovacevic is a padon, vagy a lelátón foglalt helyett. A csapat erősségét mutatja, hogy ez a tény nem okozott túl nagy traumát, hiszen Dvali, Heister, Laidouni és Isael a “tükör” szerepét töltötték be, egy pillanatra sem rémlett fel, hogy az előbbiek felsorolt játékosok hiánya. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a hajrában Baturina és Mak is bemutatkozott (nem is rosszul), akkor tényleg elmondhatjuk, hogy a mai Ferencváros ha nem is rendelkezik két egyforma erősségű csapattal (ilyent sehol nem találni a világon), de ha elkezdődik a “flúgos futam” október közepén, 5-6 játékos cserélgetése nem fog gondot okozni a csapat szerkezetében.

Visszatérve a tegnap késő őszi délutánra, a csapat ünneplése és köszöntése a kezdés előtt talán túl nagy nyugalmat adott, hiszen mostanság mi szoktunk az első percekben gólt szerezni és nem az ellenfél. Amikor a “tanksapkás” Nunes a negyedik percben Isael és Heister asszisztálása mellett bebólintotta Dini hálójába a labdát, nem tagadom, Bubus rémképe egy rövid idegek birizgálta az agytekervényeimet. Ez sem tartott sokáig, mert a vezető gól után a vendégek annyira megijedtek a vezetéstől, hogy olyan védelmi bunkert építettek a kapujuk elé, amilyen utoljára a szövetséges erők előtt tornyosult az Omaha partszakaszon. A céljuk az volt, hogy labdával ne nagyon találkozzanak, azzal csak bíbelődjenek a zöld-fehérek, ők majd lelkesen kergetik és ha Laidouni (a legjobb meccse volt eddig zöld-fehérben) megpróbál elindulni a pályán közepén, azt azonnal lökjük/ütjük/vágjuk/rúgjuk, a bíró úgyis elnéző lesz velünk szemben. A francia-algériai játékosunk bírta is egy ideig, talán 5 durva szabálytalanságig számoltam, mire végre villant a sárga lap. A fiatal akadémista Komáromi durva és szándékos belépője máshol pirosat ért volna, de itt csak a mérkőzését első sárga lapját villantotta fel.

Ebben az időszakban már nagyon beszorultak a vendégek, ha tűvel szurkálták volna a hátsójukat, akkor sem mentek volna előre. Nagyon nem is tudtak, mert szinte csak nálunk volt a labda, és érezhető volt, hogy egyszer csak megtaláljuk a rést az falon. A félidő vége előtt meg is találtuk. Tokmac zseniális passzal varázsolta a pöttyöst a kilépő Isael elő, aki a kifutó kapus fölött elegáns mozdulattal pöccintette a hálóba az egyenlítést. Bár addig sem voltam túlzottan ideges, de a gólunk után már biztos voltam benne, hogy győztesen fogjuk elhagyni a pályát. A második félidő is ott folytatódott ahol az elsőt abbahagytuk. Most Zubkov ugratta ki remek lasztival Uzunit, aki szinte fel sem nézett (talán sandított egyet a jobb szemével) és ballal egyből átvezényelte a labdát az érkező Isael lába elé, akinek csak passzolnia kellett. Nem egy társnak, hanem a felcsútiak kapujába.

Kölcsön kenyér visszajár, ha kapunk egy gólt az első félidő elején, akkor mi is rúgjunk egyet a második elején. A felcsúti gól is vezetést jelentett, ahogy Isael gólja is. A különbség annyi, hogy az övék túl sokat nem jelentett, a miénk meg három pontot. Lőhettünk volna többet is, a végén ki is végezhettük volna az ellenfelet (bármilyen elánnal is hirdették a meccs előtt, hogy győzni jönnek a Szentélybe), de Baturina kétszer, Zubkov és Isael egyszer hibázta el a “tutit”, így kettővel megúszták a felcsútiak egy olyan mérkőzésen, ahol a csoportkörösök ünneplésén túl, a három pont megszerzése sem okozott túl nagy nehézséget. Még akkor sem, ha 40 percen át vezettek a vendégek. Ennyi öröm nekik is járt, bár a helyenkénti alattomos durvaságuk miatt feloldozást már nem kapnak.

Abban biztos vagyok, hogy Rebrov mestert nem nagyon feszélyezte a PAFC elleni negatív mérleg, bár feltűnő volt a góljaink utáni már-már “Simeoni-öröm”, de ezt inkább az elmúlt hetek felgyülemlett feszültsége okozta.

És már Bubus sem számít Mumusnak.

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Bubus már nem Mumus bejegyzéshez

  • Sziasztok! Sokáig én sem tapsikoltam Rebrovnak, kicsit a Lobanovszkij féle gépezet szellemét éreztem, a kontrázó, védekező Fradi rémképe sejlett fel bennem az elején. Ráadásul a szenvtelen arcú, nem túl temperamentumos, keveset mosolygó ukrán sem volt szimpi. De amit 2 éve épít, az egyre nézhetőbb csapat, egyre jobb, képzettebb játékosokkal, szép gólokkal és eredményességgel párosuló játék. Ez tetszik. Nem ijednek meg senkitől, attól sem, ha hátrányba kerülnek. És igen, ahogy Imre bátyánk is írja , a FEGYELEM és a CSAPATEGYSÉG. Küzdenek egymásért, és így a pályán testet ölt a 3 E szelleme. Valóban komoly szint ez a Fradinál, csak a magyar ifjak hiányoznak kicsit, azok, akikért évekig rajonghat az ember. De belátom, ez más világ már, manapság a sikerekhez kellenek a nemzetközi szintet produkáló külföldiek. Mak bemutatkozása reményteljes volt, Baturina eddig szertelennek tűnik, de a több játék és a rutinszerzés -bízom benne -- megmutatja majd az esetében is a valódi tehetséget. (Apropó Mak. A Tábor korrektül intézte szerintem a mezcsókolgató szlovákiai focista köszöntését: A Ria-ria , Hungária azt jelentette, nem felejtünk öcsi, itt nekünk bizonyítanod kell:) Mak pedig profi, szerintem értette, hogy nem akarták jobban bántani, de teljesítenie kell, mert vele szigorúbb lesz a közönség) Hajrá Fradi! “Reszkess Barca!” 🙂

  • Szeretném Önnökkel felvenni a kapcsolatot, de betelt a postaládájuk. Müller József fényképét szeretném felhasználni egy Müller József életrajzhoz. Kérem szépen az engedélyüket. Köszönettel: Biczó Zalán

  • 1954-ben köteleztem el magam a Fradi mellett. De ilyen fegyelmezetten játszót mindeddig nem láttam. És ezzel nemegyszer pótolni lehet azt, ami pénzben és játéktudásban hiányzik. Most valóban arról van szó, hogy mindenki a CSAPATÉRT játszik és küzd. És mint látható, nem eredménytelenük.

Hozzászólás a(z) becefix bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ