Feljegyzések a fotelból – Több mint mócsing

17 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Több mint mócsing bejegyzéshez

  • Én nem bánkódnék, ha nem lenne meg az EL indulás, mert

    -- a fél csapat szerződése lejár
    -- július 3-án, a szezon befejezése után 32 nappal már játszani kell
    -- az új igazolások -remélhetőleg erősí­tések- valamikor az átigazolási határidő lejárta előtt fognak beesni.

    MOST csapatot kellene épí­teni a következő bajnokságra és a következő nemzetközi kupaszezonra. Aztán jövőre bajnokcsapatként meg lehet célozni az Európa Liga csoportkörét.

    • ri a középeuròpai í llamoknak a közelmùlt problémí it az mindig bí r valamilyen segìtségpaknit tudna a harmadik földtí j részére kiosztani, de ez nem segìtené a Fradi-n, hogy tudomí sí ra hozzí k folyton, hogy nem tud még az Euròpa élvonalí hoz csatlakozni (Ezt mí r mag jòl tudja).

      Az élet folytonos ùjrakezdés.

      Az öröm és a lelkesedés nem részegség, hanem jòzon részegség. A „jòzon“-ban pedig az is még belefér, hogy haszní ljuk is az eszünket.

      Nem csak az a szép, amit szeretnénk, hanem az is, amit sají t erônkbôl el tudunk érni.

      Akí rmilyen szép is a mùlt dicsôségeken elgondolkozni, de Sí rosiék és Alberték is a sají t fejükkel gondolkoztak, a sají t idejükben tették azt ami kellett, a sají t céljaikat tûzték ki maguk elé és vitelezték ki (ùgy ahogyan tudtí k) és a sají t hibí ikbòl tanultak. Ehhez egy bizonyos alí zatossí g nélkülezhetetlen.

      Ne gondolkozzunk sem a Barca, sem a Rapid fejével, hanem a sají ténkal. Ôk is ezt teszik.

    • Mí r amikor a Barceloní t szerettnék meghìvni egyes szurkolòtí rsak az ùj stadion beavatí sí ra, akkor elkezdtem gondolkozni, hogy mire jò kikapni 8:0-í ra egy stadionavatí skor (Vagy „megbeszélni“ egy döntetlent, de erre a Barca bizonyí ra nem ví lalkozna) ?

      Talí n hasonlò dolog az elhamarkodott nemzetközi szereplés is.

      A mùltidôk dicsôsége nem szabad, hogy a fejünkbe szí lljon. Akkoriban sem adtí k ingyen ezt a dicsôséget, hanem kemény, kitartò és szìvòs munkí ért. Ezért, kedves szurkolòtí rsak, hìvjuk meg a Rapid-ot és ne a Barceloní t. Akkor legalí bb egy szép meccset és egy Fradi gyôzelmet fogunk lí tni.

      Az ùj edzôben nagyon sok jò szí ndék, de – ami fontosabb – sok szaktudí s és tapasztalat van.

      Ami pedig még egy nagy plusz és nagyon is jò a Fradinak az az, hogy Doll mester ismeri a vasfüggöny melletti kelet (vagyis közép-)-Euròpai sorsközöséget, hiszen maga is, mint keletnémet í llampolgí r, tagja volt a paradicsomnak.

      Akí rmilyen jò is egy külföldi edzô, ha nem ismeri a középeuròpai í llamoknak a közelmùlt problémí it az mindig bí r valamilyen segìtségpaknit tudna a harmadik földtí j részére kiosztani, de ez nem segìtené a Fradi-n, hogy tudomí sí ra hozzí k folyton, hogy nem tud még az Euròpa élvonalí hoz csatlakozni (Ezt mí r mag jòl tudja).

      Az élet folytonos ùjrakezdés.

      Az öröm és a lelkesedés nem részegség, hanem jòzon részegség. A „jòzon“-ban pedig az is még belefér, hogy haszní ljuk is az eszünket.

      Nem csak az a szép, amit szeretnénk, hanem az is, amit sají t erônkbôl el tudunk érni.

      Akí rmilyen szép is a mùlt dicsôségeken elgondolkozni, de Sí rosiék és Alberték is a sají t fejükkel gondolkoztak, a sají t idejükben tették azt ami kellett, a sají t céljaikat tûzték ki maguk elé és vitelezték ki (ùgy ahogyan tudtí k) és a sají t hibí ikbòl tanultak. Ehhez egy bizonyos alí zatossí g nélkülezhetetlen.

      Ne gondolkozzunk sem a Barca, sem a Rapid fejével, hanem a sají ténkal. Ôk is ezt teszik.

      • Kedves druszám, nem vagyok benne biztos, hogy egy Rapid elleni meccs olyan tuti lenne… a “sógorokról” meg csak annyit, hogy ha jól emlékszem, a Szentély utolsó meccsére is őket hí­vtuk, de “nem értek rá”… í­gy jött a Kolozsvári Vasutas… persze, szép lenne, Közép-Kelet-Európa két legnagyobb zöld-fehér klubja, mindkettő 115 éves az idén… de valami tiszteletet ők is adjanak… ha csak mi erőltetjük a “bruderschaft”-ot, annak nincs sok értelme…

      • Kedves druszáim! 🙂
        Bár egyre közelebb kerülünk a III. Szentély avatásához, még nem alakult ki bennem, hogy vajon kit is kéne meghí­vnunk. Nekem nagyon tetszett a debreceni avató, nem volt hí­res ellenfél, “csak” egy örömteli dzsemboli. Jó lehetett felhőtlenül örülni, énekelni, érezni egymás közelségét. Gondoljatok csak bele, meghí­vjuk a Real-t, eljön kb. a B csapat és gurí­t egy hatost. Vajon nem lesz egy kicsit savanyú a szőlő? Ne a Realnak vagy a Barcának örüljünk, hanem annak, hogy 40 év után újra van egy csodás stadionunk.
        Lehetne egy jó kis koncert, játszhatnának egy félidőt az élő legendák, egy félidőt a legfiatalabb korosztály, fel lehetne idézni a Fradi dicsőséges múltját, el lehet “játszani” a pályán 115 évet, képletesen felvonultatva azokat, akik halhatatlanná tették a Ferencvárost.
        Ennek én sokkal jobban örülnék, mint bármelyik hí­res európai csapatnak. Mert a stadionavatónak rólunk, a Fradiról kéne szólnia!

        • Kedves druszí im 😀

          Ne mondja azt senki, hogy kevés Lacik vannak Magyarorszí gon.
          Hí rman vagyunk és bí r nem tudom, de még egy Laci szokott ìrni.

          De nem ez a fontos: Mind a két Lí szlònak szeretnék ví laszolni, hiszen sokban egyet értek velük (persze nem csak velük…):

          Lacimadí r: Igen, a Rapid nem igen udvarias visszautasìtí sí t én Sem vettem be könnyen. Azonban, ha most is visszautasìtanak, akkor gorombasí gnak minôsìteném (a sògorok sají t maguk is), plí ne, ha nem az osztrí k bajnoksí g közepette tesszük.

          Lalolib: Igen, a Programm bizonyí ra szép lenne, melyet javasolsz. Ismétlem: Mi jò abban, ha egy Barcí tòl vagy Reí ltòl megalí zò gyufakihùzí s lenne a stadionavatí snak a vége ? A legendí k szivesen ví lalkozní nak és nagy megtiszteltetés lenne szí mukra. A fiataloknak meg életreszòlò emlék.

    • Jövőre bajnokcsapatként megcélozni a BL csoportkörét… ugye erre gondoltál, kedves Karcsi? Egy Viktoria Plzen -- amiről 5-10 éve még Csehországban sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák-, mivel különb egy FERENCVÁROSNÁL??? Reálisan nézve, hosszú távon minden 2. évben ott kell ennünk a BL-csoportkörben… mint egy Spartanak, egy Dinamo Kijevnek, egy Szatyor Donyecknek -bocsánat!-, egy Steauanak… egy FERENCVÁROSTÓL ez a minimum!!! Ha a “merjünk minél kisebbek lenni” kategóriából kinézünk… évtizedeken át a világ 10 legnagyobb csapata között volt a miénk… ez nyilván utópia, de ahova egy Olympiakosz vagy egy Fener, Galata el tud jutni, egy FERENCVÁROSNAK alapból OTT a helye… egyébként csak 2-3 év kellene a BL-csoportkörben, utána már a magyar ezüstérmes is indulhatna…és a csoportkörből 1 lépés a nyolcaddöntő… MERJÜNK NAGYOT ÁLMODNI!!! Mert anélkül egy kalap xart sem ér a sport…

      • Kedves Lacimadár!

        Történelmi eredmények alapján nem látom értelmét azt firtatni, hogy a BL-ben a helyünk. Az általad felsorolt országok csapatai és az NB I között, akkora a különbség, hogy nálunk egy másik sportágat űznek. Egy magyar csapatnak az EL utolsó (ha a tavalyi eredményeket nézzük már az előselejtező is) selejtező köre is nagy falat, nemhogy a BL, persze szerencsével be lehet jutni, de én az épí­tésre próbáltam a hangsúlyt helyezni és nem egy pillanatnyi bronzéremre. És akkor még az általad emlí­tett ukrán, török, görög klubok gazdasági hátteréről, versenyrendszeréről egy szót sem ejtettünk vagy pl. a román bajnok fix BL helyéről.
        A “merjünk minél kisebbek lenni” ill. “merjünk nagyot álmodni” pont az, amiről már Hugo Meisl is beszélt a magyarokkal kapcsolatban. Ez az, ami nem visz sehova…

    • Igen, igazad van… bánja kánya, ha nem jön össze a nk. indulás, akkor Doll mester rakjon össze egy olyan csapatot, amelyikkel jövőre MINIMUM az EL-csoportkör megcélozható… de akkor rakjon össze! 1975-KEK-döntő… utána 20 évig semmi… 1995-BL-csoport… azóta 19 év semmi… ha már histórikus” web-lapon járunk, én nemcsak a nagy eredményeket hiányolom, hanem a saját balfékségünk miatt elmaradt nagy MECCSEKET is… ha 77-ben kiverünk egy bolgár falusi csirkenevelő csapatot (Marek bolgárul = csirke), akkor a Bayern jött volna a Szentélybe… ha ’78-ban 0-1 Magdeburgban és 2-1 itthon -Szokolai teljesen szabályos gólját még 0-1-nél nem adta meg a … sporttárs…ha továbbjutunk -minden esély és lehetőség meg volt rá, akár a Barcelonával mérkőzhetett volna az a Fradi a KEK-döntőben… ha 79-ben egy nyomorult Lok.Szófia nem ver ki minket… életem első külföldi Fradi-meccse… ha 81-ben nem szórakozzuk el a Banik ellen 3-0-ról… a 4 közé juthattunk volna és vagy a Bayern, vagy az Aston Villa… ha 82-ben -egy Bilbao kiverése után!- nem szerencsétlenkedjük el egy akkoriban nagyon gyengécske Zürich ellen, jött volna a Benfica… na, igazán ezeket sajnálom… évről-évre azért gályáztam pályaudvarokon, gyárakban -egyetem mellett -, hogy ilyen meccsekre eljuthassak… azután nem jöttek az “ilyen meccsek”…

  • ” … a lényeg,hogy még versenyben vagyunk a 3. helyért és remélem nem kormányzati nyomásra döntik el,hogy kié legyen az a hely,mert akkor nem MI leszünk ott.”

    Miért kell ilyen hülyeséget leí­rni.
    Az MTK-t kellett volna legyőzni, és akkor nem kellene politizálni, meg egyébként sem. Itt legalább is nem.

    • Igen, vagy itthon a Loki -- ETO -- Vidi ellen megszerezhető 9 pontból nem kettőt kellett volna összegyűjtögetni… Mezőkövesddel nem X-elni, Halitól, Pécstől itthon nem zakózni, egy Felcsút TSZ SK-tól nem égni… elqrtuk ezt a bajnokságot, nem kicsit, nagyon… ha viszont nem lesz EL, akkor Dollnak KÖTELESSÉGE lesz nyáron egy olyan csapatot összerakni (ideje lesz rá), amelyik a BL-ben lesz -legalább- csoportkörös!!!

    • Elnézést ,de nem tartom hülyeségnek,amit í­rtam.És miért pont az MTK-t???Még sajnos-rengeteg-meccs volt,ahol nem kellett volna pontot pontokat elhullajtani.Fradi ha behúzza mindkét meccsét remélhetőleg,akkor a vidi-nek sincs más esélye, max. a tippmix ill. egy két kedves szó…máshonnan De nem gondoltam,hogy ez ennyire szí­ven érint.
      Nem állt szándékomban senkit sem megbántani.

  • A meccset megint kénytelen voltam munka közben követni,de ennek már hagyománya van…
    ha jól visszaemlékszem ilyenkor mindig nyertünk ,szóval félve fogok a hétvégén a szabadnapomon tv elé ülni…De vissza a szombati naphoz.
    amit láttam ,hogy hajtottak a srácok és igazán nem is akarok kritikus hangot megütni,mert nem követtem minden percét az eseményeknek.
    a lényeg,hogy még versenyben vagyunk a 3. helyért és remélem nem kormányzati nyomásra döntik el,hogy kié legyen az a hely,mert akkor nem MI leszünk ott.
    ha Dibusznak voltak is rosszabb pillanatai a meccs alatt,hát nem lett belőle baj,mert Jován sajnos egy bajnoki cí­m is elment.Pont ez!!!

    a lényeg ,hogy a 2 hátralevő meccset nyerjük meg,hogy legalább mindent megtettünk a dobogóért!

    HAJRÁ FRADI

  • Szerintem is az idény legjobb meccse volt… elment volna egy light-osabb Bundesliga mérkőzésnek… ne bántsuk egyébként a Vasgyárt, utánunk évtizedek óta nekik van a legjobb szurkolótáboruk, olyanok, mint mi, csak avasi kiadásban… Szurkolok nekik a kupadöntőben, ha már a Loki ki akart ejteni bennünket az Európa Ligából… verjék csak lilára a lilákat! Kedves lalolib, hidd el, hogy Sivic mesternek az is hatalmas örömöt fog okozni!!! Sivicet én csí­pem egyébként, bátor, látványos futballt próbál játszatni minden csapatával… Vajdaságiként pedig gyerekkora óta tudja, hogy Magyarországon két frenetikus boldogság létezik: 1/ ha győz a Fradi, 2/, ha valaki legyőzi a Fradit…
    Egyébként a Loki-ÚTE is pazar hangulatú meccs volt szerintem, nem a magas szí­nvonal miatt, de ennyit jelent a körí­tés!!! 1974 óta alig épült valamire való stadion az országban… szombat este láthattuk, hogy miből maradtunk ki…. a debreceni meccs miliője, légköre simán elment volna egy Mainz -Augsburg avagy egy Freiburg -- Bréma meccsnek… hát, úgy készüljünk az új Szentélybe! Ott minden meccs -- remélem!- olyan hangulatú lesz, mint a szombati Fradi- és Loki-meccs… látható, hogy egy ilyen pazar stadion, a telt ház meg tudja sokszorozni a játékosok erejét!

  • Megint a türelem gyôzelmének nevezném el ezt az FTC-DVTK-meccset.

    Az utolsò pillanatig nem adtí k el döntetlennek a fiùk a mérkôzést.

    Ami azonban most feltûnt nekem az az, hogy a jí ték a DVTK térfelén jí tszòdott le nagyon nagy részben. Ezùtt a sikert kikényszerìtette a csapat, még meg ùgy, hogy az ellenfél elôtt addig kereste a rést és lyukat, mìg kihoztí k a DVTK-t végleg az egyensùlyí bòl és berùgta Böde azt a gòlt, amire „szí z kisleí ny“ ví rt. (Nem csak ôk).

    A Moniz korszak „baboní sabbnak“ tûnik most szí momra viszatekintésben. Doll mester a Fradit megint azok a tények felé fordìtotta és irí nyìtotta, melyeket meg tudunk ví ltoztatni, és nem csak csupí n azokan az í ldozatai vagyunk. Mí s szavakal : a siker koví csai lehetünk és nem csak a szerencse hozza meg azt, hogy nem kapunk ki.

    Ehhez a „baboní zasok“-hoz a médií k is hozzí jí rultak. Olyan kifejezésekkel, mint „í tok“-, „í toksorozatok“ s balszerencse“éltek a nem messzire visszanyùlò mùltidôkben. Most a „sikersorozatok“, a „zsinòrban megnyert“ meccseknek a csapatí nak nevezik az FTC-t. (vajon meddig ? Mikor kerülnek szurkolòi ùjbòl a tûzvonalba ?). A médií k mindig tùl baboní sak és fukarak ahhoz, hogy a sikereket ne csak a szerencsének, hanem a kezdeményezéseknek és erôfeszìtéseknek is tulajdonìtaní k.

    Sajní lom Holman tí vozí sí t. Hìresztelések vagy igaz ? Lehet, hogy a Debrecen csapata (mint mí r elôrelí thatòlag ùjbòl a bajnok) tùl nagy csí bìtí snak fog bizonyulni a fiatal jtékos szí mí ra. Ez a jí tékos sok ùj szìneket hozott bele a Fradi jí tékí ba. Ezt meg ùgy tette meg, hogy a hí ttérben, szinte észrevétlenül tette meg sokí ig. Eleinte Jennerel mostaní ban pedig Jovanovical értette meg magí t jòl. Ha megmaradna Holman a Fradinak, akkor a Holman-Jovanovic, illetve az Ugrai-Busai oldal harapòfogòként félelmetes elôkészitési munkí t tudna elvégezni annak a kivitelezô és befejezô csatí rnak a gòlszerzésénak az érdekében, aki sajnos még nincs. A kapufí jí ért meg megérdemelten kiérdemelte az edzô elismerését és tapsí t.

    Ugrai nagyon tetszett az ùj oldalí n.

    A Fradi közönsége beí llìtotta magí t erre a „türelem“-(ideg-)jí tékra. Szûntelen bìztatí sai szinte a mérkôzés utolsò percegig tartanak. Az ellenfél megôrjìtése ìgy csak idô kérdése. ítvették volna a szurkolòk a csapat (az edzô) taktikí jt ? Az oroszlí nbarlangra meg minden vendégcsapat kész lehet. Az ùj stadion meg meg fogja tenni a magí ét.

    A kitartí s nem csak a védelemre vonatkozik, hanem a tí madí sra is. Doll mester taktijí n lí tszòlag a minnél kevesebb gòlkapí s és a megbìzhatò gòlszerzés irí nyí ban halad.

    Ami most a Vidi-vel valò pí rharcban is megmutatkozik az az, hogy mindig az lép elôbbre (az azonos pontszí m esetében), akinek jobb a gòlarí nya. Vagyis kevés bekapott és sok lòtt gôlok.

    Ez azonban nem „az ùriemberek sportja“. (Lí sd a Lakat cikket), ahol az ellenfélnek (legalí bb 1941-ig) is megadtí k a lehetôséget, hogy tí madjon. (és nyerjen is).

  • Ezzel a kényszerből felforgatott csapattal bravúr a Vasgyár elleni 2-1. Külön öröm és gratuláció a két gólszerzőnek, a csupa szí­v (és a gólvonalunkon is nagyot mentő!) Bönignek és Bödinhonak is, aki bebizonyí­totta, hogy tud Ő még meccset eldöntő, fontos gólt lőni! Ez az, Dani!!
    Bár nem ez a posztja, de óriási küzdő a “madocsai Messi”!
    Kiemelném még a védelmen kí­vül Ugrai Rolit is,aki végre úgy húzta meg a cseleket lendületből, ahogy korábban azt a Haliban is tette! Erre az Ugraira szükség van, csakúgy, mint Diallora, aki remek megmozdulásokkal tartotta sakkban a DVTK hátsó alakzatát.
    Az idény legnehezebb meccse jön most, de már Mateossal és Jennerrrel -- sajnos Pavlovic nélkül. Hajrá Fradi!

  • Nem akarok okoskodni, de négy állandó kezdő hiányzott: Pavlovics, Mateos, Somalia és Jenner. Féltem a meccstől, elsősorban az alacsony növésű védelem miatt. A fiúk ezúttal úgy küzdöttek, ahogy az elvárható volt. Kiemelem Gyömbér és Bönig teljesí­tményét. Gratulálok Csukicsnak, hogy a második percben kapott sárga lappal végig tudta játszani a meccset. Nem értem, hogy sokan milyen elmaradt 11-esről beszélnek? Arról bezzeg nem esik szó, hogy Kádárt három sárga lappal le kellett volna zavarni a pályáról…
    Hajrá Fradi!

Hozzászólás a(z) Nagy Lí szlò bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ