ifj. Albert Flórián: 55

ifj. Albert Flórián

1967 decemberében látta meg a napvilágot, azaz egy időben született a magyar Aranylabdával. Előbb játszhatott édesapja aranylabdájával, mint az igazi bőrgolyóval.

A Fradi utánpótlásából került a nagycsapatba, ahol tí­z éven át szerepelt. Az első csapatban 19 éves korában mutatkozott be a norvég Karslunds ellen.

Aztán következtek a tétmeccsek… Debrecenben mutatkozott be bajnokin 1988 márciusában.  Első gólját a Répcelak elleni Magyar Kupa találkozón szerezte az FTC 90. születésnapján, majd egy örökrangadón megszerezte első élvonalbeli találatát is 1990 októberében. Zsiborás kapuját egy fejesgóllal vette be ifj. Albert.

Hamar cí­mlapra került

A pengés, technikás, fifikás középpályás sem kerülhette el az édesapjához való összehasonlí­tást, de igyekezett a saját útját járni:

– Sok szurkoló azt várja tőlem, hogy ugyanolyan hí­res, ismert élsportoló legyek, mint édesapám volt. Ez egy kicsit nyomaszt, nem tagadom. Amióta az első csapatnál játszom, arra törekszem: rólam azért beszéljenek, mert sajátos stí­lusommal igyekszem a csapat hasznára lenni. Jobblábas vagyok, de ha a helyzet úgy kí­vánja, akkor ballal is oda teszem a labdát, ahova illik.

Remek labdákkal igyekezett helyzetbe hozni a társakat és a góllövésből is kivette a részét, pedig pályafutását folyamatos sérülések akadályozták. Puskás Ferenc rövid kapitánykodása idején lett tagja a magyar válogatottnak is 1993-ban.

Közel 300 mérkőzésen, több mint 50 gól fűződik a nevéhez. Az 1991/92-es és az 1993/94-es szezonokban ment a legjobban a góllövés, minden harmadik meccsén a kapuba talált.

1991 szeptemberében mesterhármast szerzett Zalaegerszegen:

A 42. percben Gyurkityot szerelte Lipcsei, majd végigvezette a pályán a labdát, s mintegy 25 m-ről hatalmas lövést eresztett meg Tóth kapujára. A hálóőr csak kiütni tudta a labdát, és a szemfüles Albert 10 m-ről a bal sarokba lőtte (0:1). Az 59. percben később Halápi buktatta Lipcseit a 16-oson belül, a megitélt büntetőt Albert a jobb sarokba lőtte (0:2). A 72. percben Albert a védőkről lepattanó labdát 13 m-ről a jobb kapufára bombázta, s az az onnan ellenkező sarokba vágódott (0:3).

További három bajnoki duplája mellett gólokat szerzett a KEK-ben a Levszki Szófia valamint a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és a Grasshoppers ellen is.

A BL sikerek után Izraelbe igazolt a Maccabi Petah-Tikva csapatához, majd 1997 tavaszán visszatért Varga Zoltán gárdájába. A legendás 8-asnál a csapatkapitányi karszalagot is viselte. 1998-ban végleg távozott “kisFlóri”: előbb Franciaországba a Red Star csapatába igazolt, majd egy év múlva hazatért és a BKV Előre szí­neiben fejezte be labdarúgó pályafutását.

Később edzősködött az FTC utánpótlásában, majd Gellei Imre segí­tője is volt az első csapatnál.

29 gól az élvonalból:

Klubjai (játékosként): FTC (1974-98: 166 bajnoki / 30 gól), Maccabi Petah-Tikva (1996-97: 19 bajnoki), Red Star (1998-99: 6 bajnoki), BKV Előre (1999-2000: 39 NB II-es ill. NB III-as bajnoki / 7 gól), Felsőpakony (2004-), Soltvadkerti TE (2008-)
edzőként: FTC (2000-: utánpótlás edző, pályaedző), Tököl (2009: szakmai tanácsadó), Puskás Akadémia (2010-12: képzési igazgató), FTC (2012-: játékosmegfigyelő), Budaörs (2013-15: vezetőedző), Soroksár (2015: vezetőedző)

10 hozzászólás a(z) ifj. Albert Flórián: 55 bejegyzéshez

  • 50! A pofám leszakad, hogy múlnak a gyermekévek. Isten éltessen soká, drága Floresz! Neked (és nekünk) már csak a kicsit sárgább, kicsit savanyúbb idők jutottak, de hogy akkor is voltak napsütéses, szép napjaink, nagyban köszönhető Neked is!

  • A “2015”- Soroksí r bejegyzés mí r fitalabb, mint az itt felsorolt hozzí szòlí sok.

    Ezért — mint nem Magyarorszí gon élô szurkolò — felteszem kérdésemet a Soroksí r-al kapcsolatban.

    Mi köze a Soroksí r csapatí nak a Fradihoz.

    Az elsô Stadion, közismerten, a külsô Soroksí ri ùton Volt.

    A mostani Soroskí r csapat is ott tanyí zik ?

    Szí momra érdekes, hogy ifj. Albert Flòrian Soroskí ron edzôsködig.

    Valòszìnûleg nem nosztalgií bòl teszi ezt, hanem inkí bb valami kapcsolatbòl.

    Feltételezem, hogy a Soroksí r a fiatal tehetségeknek a kiszemlésére és a Fradihoz küldése miatt létezne ?

    • Együttműködés, kvázi fiókcsapat-szintű, sok volt játékosunk, meg kölcsönadott fiatalunk van ott. A csapat Soroksáron székel, a Soroksári út még a IX. kerületben van. Valamiféle sporttevékenység most is zajlik ott, de nem foci, meg ott az első pálya emlékköve, viszont pálya már nincs, kiscsapatok használták kb. a rendszerváltásig.
      Tehetségkutatás és Fradihoz irányí­tás? Ilyen tevékenység szerintem az egész országban nem zajlik, nálunk meg tutira nem. Külföldi lejárt szerződésű kukázások az adott edző vonzáskörzetéből, az igen. De most már Ramirez se lesz, lesz helyette sok pénz, egy használható balhátvéd helyett akár 4-5 új és használhatatlan játékost is fizethetünk, de jó lesz.

      • Köszönöm Ví laszodat.

        Akkor van miért aggòdnunk !

        Tehetségkutatí s és Fradihoz irí nyìtí s.

        Ezt gegint a Fradi sají t kezébe kell, hogy vegye. Ha jòl megértettem azt, ami Ìrtí l, akkor ez hií nyzik jelenleg.

        A következtetés meg ebbôl, hogy valòjí ban nem is tudja az edzô, hogy kit ví lasszon, mert nem lí tta neveltetésüket, serdülésüket és fejlôdésüket, azoknak a jí tékosoknak, amelyeket “megvesz” a klub érdekében.

        Kiképzett szakemberek, akik ehhez értenének, az edzôn kìvül, ki lehetne ?

        Kispufi: Mi a Te véleményed. A jelenlegi II. -és III. osztí lyù csapatokbòl vannak-e olyan tehetségek, akik az I. osztí lyù csapatot — elméletben — meg tudní k erôsìteni ?

        Egy naiv ötlet a végén: A Soroksí rt nem-e tudní  a Fradi leszerzôdtetni, hogy egyrészt keresse orszí gszerte a tehetségeket és mí sodrészt elôször Soroksí rra vigye és ott “nevelje” I. osztí lyù jí tékosokkí  ?

        Tudom, naiv ötlet.

        • Áh, teljesen fordí­tott az irány, a másod-, harmadosztály javarészt a volt élvonalbeliek parkolópályája, épp feltörekvő brigádok, ahol perpillanat van pénz és van élehetőség élvonalbeli-közeli játékosokat megfizetni. hogy onnan helybeli tehetségek törjenek utat maguknak? áhhh. A helyi csapatba nincs esélyük bekerülni. majd ha elfogy a pénz és megint a járásban versenyeznek, onnan meg a kutya nem fogja látni őket.
          Sokszor eljátszom a gondolattal, a mi Császárunk Hercegszántóról, az újpesti Dunaiak Garáról, mind a szerb határ közeléből -- hát hol van ma esély, reális lehetőség odavalósi gyerekeknek ilyen csapatokhoz kerülni, ilyen pályát befutni?
          Ötleteid szépek, de sok vele a munka és kevés a lenyúlható lóvé. Nem lenne megvalósí­thatatlan, de még csak halvány szándék sincs rá.

  • Hát, csak azért szólok hozzá, mert az idén innen még senki sem köszöntötte…ismétlem magam, saját jogán ragyogó futballista volt, de egy ilyen apával a háttérben… Sosem volt igazán a képességei szerint elismerve…. de az ne bántson, “Kisflóri”, erre büszkének kell lenni…7 éves voltam, és bulvársajtó nélkül is az egész ország “lélegzetvisszafojtva” várta, hogy a CSÁSZÁRNAK születik-e fia? Kedves “Kisflóri”, ez tényleg í­gy volt, ez vidéki alsó-tagozatokban téma volt, taní­tónénik, gyerekek között… engem nem az dobna fel, hogy 24 közé jutunk egy EB-n (ahol minden 2. európai ország ott lesz), én azt a feelinget szeretném még egyszer megérni, hogy az egész országban EZ legyen a téma, ne Z. L. mellnagyobbí­tása….

  • Utólag is nagyon boldog születésnapot kí­vánok Neki!

    Sajnos Édesapját nem ,viszont Őt sokszor láttam játszani.Kár ,hogy a karrierjét a sérülések hátráltatták,de í­gy is sokat tett szeretett csapatunkkért.

  • Isten éltesse Floreszt! Nyilván nem kis teher ilyen névvel élni és (lehetett) futballozni, nem is szabad bármilyen összevetésre vetemedni, de az biztos, hogy szégyellnivalója egyáltalán nincs, sőt. Amiről nem tehetett, de alapvetően befolyásolta pályáját, az a sérülékenysége. Mindneesetre sok hasonló focistát kí­vánok még magunknak a jövőben is.

  • Isten éltessen, “kisflóri”! Ha nem egy unikális zseni az apja, sokkal jobban megbecsülték volna a saját jogon elért teljesí­tményét. Tényleg élmény volt nézni, ahogy pl. Lipcseivel megértették egymást.

  • Isten éltessen sokáig Floresz!
    Úgy gondolom nélküle nem értük volna el azokat a csodálatos eredményeket a 90-es években, páratlanul kí­váló technikai tudása egyedülálló volt az akkori magyar nb1-ben!

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ