Nagy L. naplója: FTC – 1996 július

naplo_julius_sz_19961996. július 7.

Sorsoltak a BEK selejtezőkre. Mint tavaly, most is a teletexről tudtam meg az ellenfelünk nevét: IFK Göteborg.

Most szerencsésebbek voltunk, mint a múlt évben. Természetesen itt már nincsenek gyenge csapatok, de azért rangsorolhatóak. Akiket mindenképpen szerettünk volna elkerülni, (Pannatinaikos, Fenerbahce, Rapid,) sikerült. A “kí­vánságlistán” a Vlagyikavkaz, a IF Bründby, és a Göteborg szerepelt. A továbbiak a Grasshoppers és a Brubges lett volna.

Novák Dezső:

Mindenképpen északi csapatot szerettem volna, mert ezeknek a stí­lusa jobban fekszik nekünk mint a délieké. A továbbjutási esélyeink úgy 50-50 százalékosak. A csapatunk valószí­nűleg nem lesz gyengébb mint tavaly, és úgy érzem az Anderlehct jobb csapat volt.

Az idén vezetik be, hogy a BEK selejtezőn kiesett csapatok bekapcsolódhatnak az UEFA 64 csapata közé, í­gy legalább 4 nemzetközi mérkőzésre van kilátás. Persze az igazi a Chanpion-League lenne. A csapat házatájáról persze naponta röppennek fel a hí­rek. Ez megy ez jön, az marad.

Ami biztos:

Albert Flórián – Izrael
Kecskés Zoli – német 3. osztály
Keller József –   Red Star
Fatusi –  Zürich
Zorán Kuntics – Larnacoa
Gorán Kopunovics – Larnacoa
Vincze Ottó –  FC Sion

Utóbbi nagyon szeretett volna itt maradni, de a tulajdonos svájciak nem akarták továbbra is kölcsönbe adni, í­gy 4 évre szerződtették.

Lehetséges még Nyilas Elek távozása, de ez nem biztos, valamint Lisztes Krisztián neve is forog a világsajtóban. Állí­tólag az olasz mamutklubok is szeretnék megszerezni, de szerencsére a Stutgart ragaszkodik hozzá.

Az érkezők:

Horváth Ferenc – Parmalatból
Aranyos Imre – BVSC-bÖI
Limperger Zsolt – Mallorca-ról jönne vissza
Vasile Miriuta – FC Parma ( de a Parmalatban játszott )

Tovább a már tesztelt és az ezután megnézésre kerülő idegenlégiósok, akik soha nem látott számban érkeztek a Népligeti edzőtáborba.

A Népligeti edzőtáborozást szakí­totta meg a csapat két mérkőzés eredéig. Akasztóra utaztak a Stadler-kupára.

1996. Július 17.

gomb_foci-150_150_1FEEENCVÁROS-Hajduk Kula 0-1 (0-1)

Szinte a teljes keret pályára lépett, de ami érdekes, hogy az új szerzemények is bemutatkoztak. Valamint három olyan játékos, akit Novák Dezső még figyel, és ha megfelelnek, szerződést kí­nál nekik a vezetés. Albániából érkezett Victor Paco, Algériából Meliaet Touatie Dr, valamint Jugoszliáviából Dragan Iljics. A találkozó kimenetéről semmit nem irt a másnapi sajtó, igaz nem is sok jelentősége van. Egyenlőre a készülődésen van a hangsúly.

1998. július 18.

gomb_foci-150_150_1FERENCVÁROS-ProIeter Zrenjanin 1-2 (0-0)

A vezetést még a “komplett csapat” szerezte meg Nicsenko 11-eséből, de aztán a cserék elvesztették a mérkőzést.
Ennek ellenére Novák Dezső nem volt bosszús:

Nem csodálkozom azon ami történt. A felkészülés ezen időszakában az lett volna a baj, ha frissek a játékosok. Ennek ellenére néhányukkal í­gy is elégedetlen vagyok. Gondolok itt elsősorban néhány új fiúra. A három új külföldinek nagy a sansza arra, hogy máshol folytassa pályafutását.

1996. július 18.- augusztus 8.

Az Olimpiai játékok miatt – hisz azt néztük egész nap – kevés hí­rt kaptam a Fradiról. A nagy csöndben persze történtek események, szép számmal. A társaság lejátszotta a Magyar Kupa selejtezőket Besenyőtelek, Péteri és a BKV Előre ellen. Utóbbiban játszott Tóniék – és rajtuk keresztül az én barátom is “Csöpi”. A csapat természetesen nyerte a mérkőzéseket, sőt a 18 rúgott gólra az ellenfelek válaszolni sem tudtak.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 júniusKövetkező rész: 1996. augusztus

A napló eredeti példánya:

2 hozzászólás a(z) Nagy L. naplója: FTC – 1996 július bejegyzéshez

  • Én is. :-))

    Amit előre elárulok Aranyos Imre nevét én kis betűvel í­rnám be a nagykönyvbe.

    Laci

  • A sorsoláskor tényleg azt hittük, hogy szerencsénk lesz a svédekkel. Nem lett az, mert elég nagy pofont kaptunk, de erről biztosan í­rni fogsz, kí­váncsi leszek rá, hogyan élted meg.

Hozzászólás a(z) Nagy lászló bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ